Jegyzői pályázat élbírálása Mezőkovácsházán!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Jegyzői pályázat élbírálása Mezőkovácsházán!

Témanyitás  nagyistvan on Kedd Szept. 27, 2011 3:30 am

A Dr Turcsán Judit fórumán próbáltam megtudni, hogy hogyan és milyen szempontok alapján lett Jegyző kiválasztva Mezőkovácsházán.
Íme a téma nyitó írás:Mivel Mezőkovácsházán Liberális érzelmű vezetés van ezért remélem a liberális ajánlást maradéktalanul végre fogja hajtani a testület.
Íme az ajánlat:A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül, minden gazdasági és stratégiai pozícióba saját, jól kiképzett csatlósainkat kell helyezni. Csatlós csak ott foglalhat el tiszti pozíciót, ahol a beépített embereink már jelen vannak.A közhivatalokba elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük. Így el lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi fajtánk érdeke.
Ezt követően két oldalon keresztül ment a gittrágás de valójában nem tudtam meg semmit. Mivel láttam hogy a fórum résztvevői mindenről beszélnek csak arról nem hogy az új jegyző mitől alkalmas a jegyzői munkakör ellátására.
Ezzel az írással fejeztem be a témát:Tehát a diskurzus végén én úgy érzékelem hogy a pártállami beidegződés első esetével állunk szemben. idézet az előző írásomból: ,,1; Amikor a kádert ,,valamiért" ki kellett nevezni de valójában nem voltak olyan érdemei ami Őt egyértelműen alkalmassá tette volna a munkakör ellátására. Ilyenkor jöttek a homályos körbe magyarázás, ha ezek a nem éppen meggyőző érvek elfogytak akkor jött a mindent félre söprő indok: AMÚGY DERÉK EMBER. Ekkor a vitába résztvevők érezték hogy itt a jelöltnél ,,más dolgok" estek a latba. És az érdemi vita lezárult. De mindenki érezte hogy a probléma nem lett megoldva!"
Tehát tisztelt fórumozók ha ti tudnátok hogy milyen szempontok voltak a döntők az új jegyző kinevezése mellett akkor vitassuk meg. Én úgy érzem hogy egy ilyen fontos döntés hátha rajtam kívül mást is érdekelne.






nagyistvan

Hozzászólások száma : 15
Join date : 2011. Jul. 24.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Jegyzői pályázat élbírálása Mezőkovácsházán!

Témanyitás  kisistvan on Szer. Szept. 28, 2011 2:17 am

Tisztelt nagyistvan nem tudom hova tenni hogy sem a pm eddigi 9 éves közéleti munkásságát sem a jegyző több mint 15-éves hivatali érdemeiről pályafutásáról senki nem ír semmit. Én nem tudom hogy hol vannak a támogatóik. Egyszerűen nem hajlandók bemutatni az eddigi közéleti tevékenységüket. A jövő héttől több szabad időm lesz így megkísérlem a lakosságot érintő témáknak utánna járni. De megkérek minden közélet iránt fogékony polgárt hogy addig is írja meg, az általa tudott tényeket. Közös épülésünkre városunk boldogulására.

kisistvan

Hozzászólások száma : 43
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Jegyzői pályázat élbírálása Mezőkovácsházán!

Témanyitás  erdeklodolakos on Pént. Szept. 30, 2011 1:14 am

Köszönöm Kis István hogy a jegyző megválasztásának megpróbálsz utána járni, igaz ez csak egy a sok visszásság közt ami a 2010 október 3-í választás után történt. Én is megpróbálok egy két dolognak utána járni hisz van bőven belőlük, ezért kérném a városunk sorsát érdeklő lakosságot (ha ilyen van) hogy a hozzá eljutott visszásságokról adjon hírt. Persze megfelelő alapossággal nézzen utána a dolgoknak, mert nincs annál kínosabb amikor nem hírt közlünk hanem gyártunk és a fórum olvasói erre rájönnek. Hisz ez a város vezetése sorozatban követi el a szabálytalanságot, visszásságot. Ezt a figyelem felhívást csak nemzeti gondolkodású polgároknak szántam. Mivel a kommunista ,,ember"- nek a hazugság, gyűlölködés, irigység a zsigereiben van:

“A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”
Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin a kommunistákról!

erdeklodolakos

Hozzászólások száma : 102
Join date : 2011. Jul. 13.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Jegyzői pályázat élbírálása Mezőkovácsházán!

Témanyitás  kisistvan on Kedd Okt. 18, 2011 12:31 am

Tisztelt Nagy István, amikor megígértem hogy körbe járom a jegyző kinevezésről szóló témát, nem gondoltam hogy ilyen nagy fába vágom a fejszét. bárhol érdeklődtem senki nem tudott semmit az új jegyző naciónlejáról. Mondhatni hogy egy igazi háttérben lévő személy. Nem hagyott maga mögött nyomot. Mire a mindent tudó és mindent befolyásoló Ani mamához eljutottam. Hihetetlen de Ő most sem hazudtolta meg magát. Hiába Ő a közéletben már öreg ,,motoros". Elmondta hogy HV-i-nét Ő fedezte fel még a 80-as években. A TÜSZI (Társadalmi ünnepet szervező Iroda) nál egy szervezői munkatársi munkakör megüresedett. És akkor közöltem a TITÁN minősítésű iroda vezetővel hogy találtam egy igazi drágakövet igaz még nincs kicsiszolva de vállalom a csiszolását. Így került HV .a közéletbe. a TÜSZINÉL állandóan csiszoltam, még az anyakönyv vezetői vizsgát is letetettem vele. Tehát már akkor készen állt az anyakönyveztető munkakör ellátására. A rendszerváltás után a TÜSZIT megszüntették. Én mentem a kultúrházhoz hogy annak berkein belül folytassam a ,,kommunista pap" szerepét. Amin belül a bölcsőtől a koporsóig elkísértem a polgárokat és a családi eseményeket emlékezetessé tettem, teszem a mai napig. HV pedig munkanélküli lett. Az önkormányzatnál hiány támadt az anyakönyv vezetői munkakörben, én mint közéleti ember az akkori város vezetésnek figyelmébe ajánlottam HV-át aki éppen munkanélküli volt, így azonnal betudott állni a tettek mezejére. 1998-2006-ig képviselő voltam így volt alkalmam tovább csiszolni HV-t. Javasoltam neki hogy végezze el a közigazgatási főiskolát, amit ő meg is tett. Így most már készen állt akár a jegyzői munkakör ellátására. Igaz 2002-2006-közt volt egy kis kellemetlenség Csanád palotáról érkezett egy jegyzőnő, amelyik úgy vélte hogy az anyakönyvvezetőnek nincs kitöltve a munkaideje és különböző plusz feladatokkal ,,zaklatta" HV-t, ráadásul úgy vélte hogy a rábízott feladatot nem jól végzi. Szerencsére az akkori pm Dr SzA menesztette a jegyzőnőt. így a nyugalom helyre állt. A dolgok kezdtek jól alakulni, lassan az önkormányzattól minden olyan személy távozott aki esetleg alkalmas lenne jegyzőnek, De a testület nem Őt hanem egy igazi kipróbált kádert egy TITÁNt tett meg jegyzőnek. (TITÁN=titán tudnátok valamire használni) Így az látszott jó ötletnek ha Dr SzA után BIG lenne a pm. Mert annak úgysem lesz jó a régi TITÁN minősítésű jegyző és akkor esélyes lesz HV a jegyzői munkakörbe. Ezért mindent megtettem már az első napon amikor BIG-nek és csapatának sikerült bejutni a város házába, én azonnal gratuláltam neki és annak rendje módja szerint körbe csókolgattam. Sajnos ettől nem hatódott meg és nem kérte a tanácsaimat. BIG visszahozta a Csanádpalotai Jegyzőt. Persze egy idő után újra kezdte a jegyző HV,,zaklatását", Ezért azt tanácsoltam hogy össze kell fogni BIG ellen és Prof.Dr tzs mellett. Így ez az út vezet a jegyzői pozíció elfoglalásához.

A recept bevált tehát ebből látszik hogy Ani mama még mindég (király csináló) számít valaminek! A jegyzői munkakör javadalmazását, mivel ilyen soká várakozott, ezért 120-ezer forinttal magasabb összegben állapították meg, mint az előző jegyzőét. Mivel látták hogy elégé mívesre van csiszolva, ezért az önkormányzat Opel kocsiját, amit az autóforgalmazó becsüse 600 ezere értékelte azt az egyik család tagjának átengedték 350 ezerért. De ne legyünk kicsinyesek ez biztos így van rendjén.
De esetleg ha valaki tud más fontos és említésre méltó dolgot az írja le mert biztos tudom hogy sok részletre még nem tértem ki.

kisistvan

Hozzászólások száma : 43
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

A pártállami cenzura még mindig müködik!

Témanyitás  nagyistvan on Csüt. Okt. 20, 2011 8:48 am

Tisztelt Kis István köszönöm hogy a drága idődet pazaroltad hogy utána járj a városunkban a jegyzői munkakör betöltése körül kialakult anomáliáknak. Mikor ezt a kérdést forszíroztam magam sem gondoltam hogy ekkora gondot okozok. De ahogy mondják : minden jó ha a vége jó. Boldog voltam amikor azt olvastam hogy nem méltatlan személyt bíztak meg a jegyzői munkakör ellátására. Most már értem hogy miért maradt alul a versengésben egy öt diplomával rendelkező professzori fokozattal rendelkező több éves jegyzői gyakorlattal rendelkező polgár. Arról már csak említést teszek hogy a másik jelölt ,,csupán két kitűnő diplomával, nem mellesleg az egyik diploma jogi karon szerzett, alul maradt a jelenlegi jegyzővel szemben. Erre nem kell bővebb magyarázat hisz a jegyző mentorának személye, ami mindent felülír.

MIVEL RÁGALMAZÁS ÉS NEM KÖZSZEREPLŐ MEGNEVEZÉSE TALÁLHATÓ AZ ITT MEGJELÖLT HIVATKOZÁSBAN, ÍGY EZT LETÖRÖLTÜK! LEHET REKLAMÁLNI, DE ESETLEG KORREKT ÍRÁST IS FELTENNI!
Admin avagy Dr Turcsán Judit

Most csak azt kellene megtudni mi a rágalmazás tárgya? Hisz az írás csak egy kitűnő személyiség elismeréséről szól. Semmiféle nem közszereplő nem lett megnevezve. Hiába a reflexek még mindég ,,jól működnek"

nagyistvan

Hozzászólások száma : 15
Join date : 2011. Jul. 24.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Vajon jól vállasztott a testület?

Témanyitás  kovacspeter702 on Vas. Márc. 25, 2012 11:59 pm

Patrióta írta:,,Meglepetéssel néztem a legutólsó testületi ülés bejelentésekről szóló
részét. Ha az előző testület tett feljelentést büncselekmények alapos
gyanúja miatt, akkor ezt testületi döntés alapján tehette, függetlenűl
attól, hogy a testület nevében ki járt el. Ha az eljárás bármely
szakaszában/nyomozás, vádemelés, biróság/ határozat, végzés, itélet
születik, akkor a feljelentőt erről értesitik. Jelen esetben a fórumra
feltett rendőrségi határozatból megállapitható, hogy első helyen a
feljelentő önkormányzatot értesitették. Ennek alapján a jegyzőnek
gondoskodni kellett volna arról, hogy ez az ügy soronkivül/akár
rendkivüli ülésen is/ testület elé kerüljön. Szerintem a mulasztót
felelősségre kell vonni és keresni kellene a határidő mulasztás
kimentési lehetőségét is ha szükséges".

Tisztelt patrióta nem szeretek a levegőbe beszélni ezért addig nem reagáltam míg konkrétan a dolgoknak utánna nem néztem. Tehát felelősségem tudatában kijelenthetem hogy nem ,,FÜLEMÜLE" perről van szó.

Hogy érzékeljük egy pár konkrét számmal támasztanám alá:
2002-ben a lakosság Dr SzA választotta pm-nek.
2002-ben a testület az őnkormányzatot 80 millió plusszal vette át.
Ekkorára már a város kifizette Dr. SzA1991-ben hátrahagyott adósságát.
A testület BIG-et választotta alpolgármesternek.
De BIG minden eszközzel akadályozta a lopást, pedig testület többsége készen állt a nagy ,,KALANDRA".
A város kifosztására. Ezért BIG-et egy hazug ürüggyel felmentették az alpolgármesteri helyéről. A kitalált vád hazugságával minden testületi-tag tisztébe volt. Ennek ellenére a ma is testületi tagok közül dr. Turcsán Zsolt és Szekeres Lajos mind az 5 alkalommal megszavazták hogy BIG-et ne helyezzék vissza alpolgármesteri pozícióba hanem egy újabb bírósági eljárást indítsanak ellene. (ennyit a feljelentésekről) Az utolsó jogerős bírósági eljárás 2006 Novemberben emelkedett jogerőre (2006-os választások után).
Az alpolgármesternek Dr. TZs tették. A pm és az
alpolgármester 2006 ra a várost teljesen szétzilálta, úgy anyagilag mint
erkölcsileg a pénzügyi mérleg a ciklus végére 300 000 000 Forint banki
adósság, és 200 000 000 Forint lejárt idejű kifizetetlen kötelezettség.
Az ÁSZ (állami számvevőszék) 2007 elejére a tételes vizsgálattal végzett. A vizsgálat jegyzőkönyvében 52 esetben gondolta az ÁSZ hogy alapos a bűncselekmény gyanúja. A vizsgálat anyagát átadta a JEGYZŐNEK. A JEGYZŐ előterjesztést készített a testületnek hogy döntsenek a vizsgálat további sorsáról. A testület (mint a városvagyonáért felelős ) egyhangú IGEN szavazattal döntött a feljelentés mellett. Az ügyészség 30-napon belül értesítette a testületet hogy 48 esetben áll fenn a bűncselekmény alapos gyanúja, egyúttal megbízta a Békés Megyei Bűnügyi alosztályt a nyomozás lefolytatásával.
Tisztelt Patrióta mint láthatod nem holmi politikai álláspontról van szó hanem több 100 milliós közpénz esetleges ,,hűtlen" kezelésről. Véleményem szerint ezt az ügyet a testület elé sem vinni, az ügyiratot eltitkolni ez a JEGYZŐ részéről egy súlyos KÖTELESSÉG szegés (bűncselekmény), Ami felelősségre vonást kellene hogy vonjon maga után. Ugyanis ebben az esetben a JEGYZŐNEK még mérlegelési joga sem volt. Az előterjesztést a határidő betartásával meg kellett volna tenni.

kovacspeter702

Hozzászólások száma : 9
Join date : 2012. Feb. 21.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Alkalmatlan JEGYZŐ! De alkalmas e a testület ?

Témanyitás  erdeklodolakos on Pént. Ápr. 06, 2012 8:21 pm

Bizony most már nem az a kérdés, hogy alkalmas e a Jegyző ? De alkalmas e a testület ?
Merthogy a pm nem alkalmas az még az elfogultak előtt sem titok.

A rendőrségi határozat kálváriája.

A rendőrségi határozaton rajta van az irat keletkezési dátuma.
A hivatal postakönyvében benne van az érkezési dátum.
Mivel a hivatal munkájáért egyszemélyi felelőse a JEGYZŐ ezért ezt másra átruházni nem lehet.
De láthattuk a 2012 március 22-i testületi ülésen hogy egyik képviselő sem
látta a rendőrségi határozatot.
VG érdeklődött hogy milyen határozat és mikor érkezett a
testületnek, hogy még egyetlen képviselő sem tud róla.
A JEGYZŐ csak nézett ki a fejéből nagy bambán.
A pm pedig magyarázkodásba kezdett, mint a hülye gyerekeknek a tanító.
Azt a kérdést ott feltenni, amit a pm feltett, hogy ki akarja
a per további folytatását?
Ez bizony szánalmas, értelmezhetetlen dolog volt.
Hisz a testületi tagok azt sem tudták mi van a határozatban.
De a 2010-ota képviselők mint ahogy mondták még az eljárás tényéről sem tudtak.
Akkor pedig hogyan tudhatnák hogy hogyan kellett volna reagálni.
A határozat keletkezésétől már 62-nap eltelt és a JEGYZŐ a mai napig nem juttatta el
a testületnek a határozat és a hozzá tartozó iratokat.
A határozatra a reagálási lehetőség 8 nap lett volna, nem tudom ezt ki hogyan értékeli?
Hogy fordulhat elő ilyen? Ez bizony nem politikai kérdés.
Ez mutatja a JEGYZŐ alkalmatlanságát.
A pm nem mondhatja hogy Ő nem tudott a testületnek szóló határozatról.
Mert mint egyéni FELJELENTŐ kapott a határozatból.
Az meg külön érdekessége az ügynek hogy VG honnan tudta meg hogy a rendőrség hozott egy testületnek szóló határozatot.

2012 február 21 Dr. Turcsán Judit a következő üzenetet küldte Bakos Istvánnak:

Tisztelt Bakos István!

Ismerős Önnek ez az ügyszám: 04000/88/2008/bü. Kelt Bcsaba, 2011. február 03.
Sűrű bocsánatkérések mellett ismerteti Ön, vagy ismertessem én?
Az 52 rendbeli feljelentés lebegtetése a mai naptól rágalmazásnak számít, ezért felhívjuk a szíves figyelmét, hogy az ezzel kapcsolatos homályos célozgatásokat büntetőjogi felelőssége mellett folytassa.

Ez mutatja dr.TJ ,,értelmi képességét, emberi jellemét" Hisz ha az átlag értelmi szinten mozogna (ha bírna az értő olvasás készségével) a határozottból egyértelműen kiolvashatta volna hogy Bakos István nem kapott a határozatból. Ezek után BIG szolt VG-nek hogy valami papír érkezett az önkormányzathoz ami valószínű a testületnek szól. Igazából ezek után nem csak a jegyző alkalmatlan hanem Prof. Dr. Turcsán Zsolt pm is. De mint láthatjuk hogy dr TJ is 18 nap után hozta nyilvánosságra a határozat tényét. Ekkorára a határozat már jogvesztővé (okafogyottá) vált.
Mi erről a véleményetek, írjátok meg?



erdeklodolakos

Hozzászólások száma : 102
Join date : 2011. Jul. 13.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Jegyzői pályázat élbírálása Mezőkovácsházán!

Témanyitás  Dr. Turcsán Judit on Pént. Ápr. 06, 2012 9:07 pm

Az értő olvasás kedvéért íme a 2. oldal:
http://kepfeltoltes.hu/view/120312/47616276hat3_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
[/quote]


Dr. Turcsán Judit

Hozzászólások száma : 25
Join date : 2011. Aug. 31.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Jegyzői pályázat élbírálása Mezőkovácsházán!

Témanyitás  erdeklodolakos on Pént. Ápr. 06, 2012 11:13 pm

A most hozott rendőrségi határozat a 04000/88/2008/bü.
A második oldalon ez áll:B. István mint alpolgármesteri minőségben volt a feljelentő - rendőrségi jelentés 2. oldala! olvasható a 30/2004 ügyben, amit a Gyulai Bíróság a 15.B.321/2006/45-ős ítéletében lezárt.
Tehát nem a 04000/88/2008/bü. ben. Ezért ha megnézzük a határoztat utolsó lapját ahol fel van tüntetve hogy kik kapják-mint érintettek ott, BIG nem szerepel. Viszont a most lezárt ügy rendőrségi határozatából világosan kitűnik hogy Dr. Turcsán Zsolt mint magánszemély 04040-768/2009 es ügyiratban mint feljelentő szerepel. Tehát az utolsó oldalon két érintett volt aki kapott a határozatból
1; A testület képviselője a Bagdí ügyvédi iroda.
2; Az UNIÓ KSE dr. TZs
Ha ezt Judit közzé teszi személyiségi jogokat nem sértett volna. Csupán nem lehetett volna BIG -et feljelentő színébe feltüntetni.

30/2004 ügy tárgyalásánál Dr. Szarvas Attilát Dr. Turcsán Zsolt vallomása alapján is ítélték el letöltendő börtönre. Mint adó és társadalom biztosítási csaló. Erre vonatkozó tényállást az ítélet 15-18-adik lapján megtalálható.
Ezzel megvalósult a Btk.310§/A(1) bekezdés a.) pontjába ütköző és a (2) bekezdés szerint büntetendő.
a Btk. 12§ (2) bekezdése értelmében folytatólagosan elkövetett munkáltatással össze függésben elkövetett adócsalás büntette; ezt viszont nem lehet felfüggesztett börtönnel megúszni!

De mi is volt ez az ügy ahol dr.TZs mentve önmagát és családját rávallott a cimborájára Dr.SzA-ra.
Csak pár konkrétumot hogy senki ne mondhassa hogy rágalmazok.:
Íme Prof. DrTZs által felvett szakértői díj semmi féle szakértői munka nélkül!
Amit a bíróságon munkabérnek vallott.
Mit sem törődve hogy a cinkosát ezért bezárják.
Sámla száma kelte Felvett összeg
G0704077 2003.07.04 1.250.000
G0704078 2003.08. 02 375.000
G0704079 2003.09.01. 437.500
G0704080 2003.10.01. 450.000
G0704081 2003.11.01. 450.000
G0704083 2003.11.17. 1.625.000
G0704088 2004.03.09. 720.000
G0704089 2004.07.01 360.000
G0704090 2004.07.12. 360.000
G0704091 2004. 08.16. 360.000
G0704094 2004.10.07. 237.000
Ha ezekhez hozzáadjuk az alpolgármesteri fizetést, és egyéb juttatásokat különböző számla kibocsátásokat (460-ezer/hó szakértés címen), de a felesége által kibocsátott, szakértői (Diabetikus tanácsadás 220-ezerért/hó ) De az Anyós is az önkormányzat (intézményeitől) vett fel pénzt 2002-2006-közt. Ezeket a számokat látva , BIG ehhez képest még ministráns sem lehet.
De prof dr. TZs mint notórius feljelentő a következő ügyben tett feljelentést
Battonya Városi Bíróság
9.B.17/2o11/2.szám
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A Battonyai Városi Birósság Battonyán, 2011. évi február hó 23napjána B.17/2011. számú büntető ügyben tárgyaláson-kívül meghozta.a következő.
VÉGZÉST

X Y (Nevek felsorolását mellőzőm) ellen rágalmazás vétsége (Btk. 179.§ (1) bekezdés) miatt indított Büntetőeljárást MEGSZÜNTETI.

Köteles az eljárás során felmerült 80.050,- (nyolcvanezer- ötven) forintbűnügyi költséget prof.dr.Turcsán Zsolt Attila (cím) megfizetni az állam részére, a Békés megyei Bírósági Gazdasági Hivatal felhívására az ott közölt módon és időben.
De más ügyekben is tett feljelentéseket:Prof. dr Turcsán Zsolt és Szekeres Lajos BIG-et 5 alkalommal jelentették fel pedig tudták hogy a feljelentés alaptalan. Amit minden Bírósági ítélet alátámasztott. És még erről az emberről akarják bizonyítani hogy tisztességes?



erdeklodolakos

Hozzászólások száma : 102
Join date : 2011. Jul. 13.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Jegyzö

Témanyitás  csivit on Csüt. Jún. 21, 2012 3:13 am

Az, hogy ma miert nem kellenek ertelmes, gyakorlattal (közszolgai) rendelkezö jogaszok a közigazgatasba, nagyon egyszerü: nyilvanvaloan törveny adta joguknal fogva tiltakoznanak a törvenytelensegek es esszerütlensegek miatt! Ez pedig ennek a rendszernek nem kell....ahogy anno egy mezökovacshazi ex polgarmester mondta: egy jogasz eleg ebbe a hivatalba, az pedig en vagyok....no akkor szep lassan vagy a kenyszer vagy a jol felismert erdekböl sokan...sokan elmentek ebböl a hivatalbol....

csivit

Hozzászólások száma : 2
Join date : 2012. Jun. 21.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Jegyzői pályázat élbírálása Mezőkovácsházán!

Témanyitás  erdeklodolakos on Kedd Szept. 02, 2014 11:36 pm

2010 október 3-án megtörtént a választás. A polgármesternek prof. dr. T Zsoltot választotta a lakosság. A pm első lépése hogy azonnali hatállyal felmondott a Varga ügyvédi irodának, Aditus pályázat író és pályázat figyelő társaságnak. A testület képességeit és emberi kvalitását figyelembe vette és úgy állapította meg hogy a személyes céljainak megfelelnek. Alpolgármesternek Varga Gusztávot és Kokavecz Juliannát tette, Pénzügyi bizottság elnökének Csepreghy Elemért tette. Bízott benne hogy továbbra is hű csatlósok maradnak. A hivatalból megkezdte az Ő tervében nem beleillő személyek eltávolítását az ex jegyző beleegyezése nélkül. Helyükben elkötelezett hű csatlósokat vettek fel. A legnagyobb gond az ex JEGYZŐVEL volt. Ő a munkáját értette azonkívül a törvények betartására, betartatására nagyon ügyelt (ami az elkövetkezendő akciókhoz egyáltalán nem kellett). Éppen ez az ami a pm-nek nem tetszett. Vele nem látta biztosítottnak a folyamatban lévő rendőrségi, bírósági ügyek elmaszatolását, valamint a kitervelt pénzügyi akciók szabad áramlását. Ezért kiadta Varga Gusztáv alpolgármesternek hogy az eszközökbe ne válogasson, a lényeg a jegyző távozása, lehetőleg felmondás és végkielégítés nélkül. Végül is a Gyámügynél kialakult kaotikus állapotok adtak lehetőséget a z ex jegyző eltávolítására. Ez itt olvasható: http://mkovacshaza.hungarianforum.net/t47-igaz-tortenetek-az-onkormanyzat-haza-tajarol#366 A JEGYZŐ a sok piszkálódás hatására beadta a felmondást. Az új JEGYZŐRE megvolt az ,,alkalmas" személy: I-né H. Valéria. Egy igazi TITÁN (titán tudnátok valamire használni) Igaz a látszat kedvéért pályázatot írtak ki az állás betöltésere. A pályázatokat a testület bírálta el. Az eredmény: Egy öt diplomával rendelkező professzori fokozattal rendelkező több éves jegyzői gyakorlattal rendelkező polgár. valamint a második pályázó aki ,,csupán" két kitűnő diplomával, nem mellesleg az egyik diploma jogi karon szerzett, alul maradt a jelenlegi TITÁN jegyzővel szemben. Az elmúlt idő történéseit ismerve érthető, hogy miért kellett H.V. JEGYZŐNEK. Mindenesetre hogy biztosra menjenek ezért az új JEGYZŐNEK A jegyzői munkakör javadalmazását, 120-ezer forinttal magasabb összegben állapították meg, mint az előző jegyzőét. Ezen felül az önkormányzat Opel kocsiját, amit az autóforgalmazó becsüse 600 ezere értékelte azt az egyik család tagjának átengedték 350 ezerért. A pm most már hátradőlhetett és várhatta a rendőrségi nyomozati anyagot amit a JEGYZŐVEL közösen vak vágányra terelik. Napjainkra ez teljesen beigazolódott. Kézen közön elfolyt az önkormányzathoz befolyt valamivel 800 milliónál több + pénzek és minden BŰNÜGYI eljárás vak vágányra lett terelve. Most csupán egy fő cél lebeg Varga Gusztáv, Csepreghy Elemér, Kokavecz Julianna és egyéb ,,érintett" személyek előtt, hogy megtolják Bakos István Gézát és csapatát hogy átvegyék a város irányítását. Ennek megakadályozására mindent felhasználnak. Mint ahogy mondták a pénz nem számít. A választókat meg kell téveszteni hogy szavazzanak bárkire csak Bakos István csapatára ne.

erdeklodolakos

Hozzászólások száma : 102
Join date : 2011. Jul. 13.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Jegyzői pályázat élbírálása Mezőkovácsházán!

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.