Igaz történetek az önkormányzat háza-tájáról!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Igaz történetek az önkormányzat háza-tájáról!

Témanyitás  donkihote on Szer. Szept. 12, 2012 5:51 pm

2006 október 1-el a nemzeti beállítottságú többségű testület egy SZOC-LIB-ek által kialakított hivatalt vett át. Most vegyük, vizsgálat tárgyává a gyámügyet.
A SZOC LIB apparátus fő jellemzője: ,,A közhivatalokba elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük. Így el lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi SZOC-LIB érdekeket szolgálja".
A gyámügynél igen döcögősen, mondhatni sehogy nem ment a munka. Az új jegyzőnő átszervezte próbálta ,,gatyába rázni a gyámügyet. De ez nem ment ezért új munkaerő felvételével próbálta a munkát elindítani. Ez sikerrel járt két fiatal, SZOC agymosástól mentes jogi végzettségű fiatalt sikerült csatasorba állítani D-né L.Tímeát, K. Lászlót. Ez a két fiatal vitte a gyámügyet fel sem tűnt a régi dolgozók és gyámok teljes alkalmatlansága. A 2010-es választás előtt az a két agilis fiatal elment. Egyik gyermek szülésre míg a másik megházasodott és ezért munkahelyet változtatott. A gyámügynél beállt a teljes káosz. Bebizonyosodott hogy a megmaradottak a munkára alkalmatlanok. De a választás közelsége végett a nagytakarítástól eltekintett a jegyző. A választás után a SZOC-LIB beállítottságú pm gondoskodott hogy a neki ,,megfelelő" káderek kerüljenek a gyámügyre. Ezért a gyámügyre is ,,amúgy derék és TITÁN embereket vett fel" a jegyző beleegyezése nélkül, az alkalmatlan embereket pedig hagyta a helyükön. A dolgok természetesen meghozták az ,,eredményt" ez pedig a teljes káosz. A pm egy millió forintért fogadott a TITÁN és a derék emberek mellé külsős személyt (kipróbált régi elvtársat), hogy a munkára betanítsák a gyámügyi dolgozókat. Természetesen ez siker elmaradt. Már közmunkásokkal is erősítették az osztályt. Ekkora mér a gyámügyön olyan mulasztások halmaza merült fel hogy az a jegyző szerint a bűncselekmény alapos gyanúját felvetette. Ez időtájt 2011 április 18-at írtak. Ekkor határozta el magát a jegyző hogy lépéseket tesz bármi áron.
A következő részt innen folytatom. Természetesen az iratárban felelhető dokumentumok alapján.
Természetesen szívesen veszem a téma pontosítását kiegészítését.

donkihote

Hozzászólások száma : 80
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Igaz történetek az önkormányzat háza-tájáról!

Témanyitás  erzsebet on Csüt. Szept. 13, 2012 11:39 pm

A tegnapi testületi ülésen felmerült a fogorvosi rendelő működtetése. Mivel a helyettesítő fogorvos elment, újra lenne szükség. ÁLLANDÓ fogorvosra lenne szükség, mivel, hogy ez KÖTELEZŐ feladat. Egyedül Varga Gusztávnak volt előre mutató javaslata. A fogorvosi ellátásnak legfőbb akadálya egy működőképes fogorvosi szék (ára:kb. 2 millió). Sajnos ami volt a rendelőintézetben azt az ex képviselő Kardos Sándor a röntgen gép után ezt is el akarta lopni, de mivel ebbéli cselekedetében az előző pm megakadályozta a rendelő emeletéről a fogorvosi széket ledobatta, ami darabokra tört. Ezért a DERÉK cselekedeteiért az új pm javasolta a Vízmű Kft felügyelő bizottságában, havi 100 ezer forintért. A testület ezt megszavazta ezért a mai napig rájár a Vízmű Kft kasszájára (és még sokan mások).
A testületi ülésen Varga
Gusztávnak volt egyedül építő jellegű javaslata. De valójában az igazi megoldást az jelentené ha a testület felmondana a rendelőintézet egy részét bitorló Csernai Katalin Kft-nek. A fogorvosi ellátást is rá kellene bízni az évtizedeke a lakosság szolgálatára álló, Vis Medica FKft-re. Sajnos a többi város vezetőnek nem volt érdemi hozzá szólása.

erzsebet

Hozzászólások száma : 88
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Igaz történetek az önkormányzat háza-tájáról!

Témanyitás  erdeklodolakos on Hétf. Szept. 17, 2012 1:50 am


2012 szeptember 13 a i ülésen képviselői kérdésre Ivett megerősítette, ami az előterjesztésben is benne van külön - külön), hogy a város összes adóssága 665,5 millió Ft.. Ez azt jelenti hogy a 2010-es átvételhez képest 273 049 673 növekedés történt, de ezen felül a fennálló tartozás beszállítók és egyéb cégek felé meghaladja az 50 milliót. Annak ellenére hogy Simonka György képviselő úr a városunknak több mint 100 millió + támogatást juttatott. Bizony ezen támogatások nélkül már 2011 ben csődhelyzet alakult volna ki. De ehhez az adóssághoz még hozzájön a Városüzemeltetési és Vízmű Kft-ék adósságállománya bizony kimondhatjuk hogy Mezőkovácsházi önkormányzat pancserok kezében van. Azonkívül a pm által aláírt pénzügyi engedményezési kötelezettség ami 2014-ig szól a számlavezető bank felé teljesen bizonytalanná teszi a bevételeket. Ezt a Tragikus helyzetet a képviselők zöme át sem látja, hisz a szellemi képességük ezt meghaladja.
Zárt ülésen a képviselők elfogadták Túróczki Edit lemondását a Meszolgker Kft vezetéséről. Pedig a jó döntés az lett volna ha azonnali felszámolást kér a testület, az ott megbúvó TITÁN embereket azonnali hatállyal eltávolítsák. Ehelyett a lehető legrosszabb döntést hozták, ideiglenesen Barta Lajost bíztuk meg, és pályázatot írtunk ki az állásra. Tehát a PÉNZNYELŐ automata tovább működik. A haszontalan TITÁNOK tovább is rájárnak a kasszára. Ezzel a baj csak fokozódik.
Zárt ülésen nagy vita alakult ki a Vízmű Kft felügyelőbizottsági jelentéséről (a Vízmű Kft vezetőinek alkalmatlanságáról). Végül megbízták az ügyvezetőt, hogy a jelentés alapján készítsen intézkedési tervet, és ez kerüljön az októberi ülés elé. Ez az ami egy újabb abszurd! Az alkalmatlan vezetőt bízzák meg a ,,szerecsen" mosdatására.
A fogorvosi körzet körüli vitában is folytatódott a DILETTANTIZMUS. A lényeg: az orvos fél állásban fog dolgozni, az aszisztenst pedig az önkormányzat továbbra is teljes állásban alkalmazza, és fizeti. A szociális bizottság, VG.alpolgármester javaslatára, úgy határozott, hogy a testületi ülésre készüljön javaslat, milyen munkát adjunk az asszisztenseknek. A pénzügyi bizottság egyenesen leszavazta az előterjesztést, többek között az aszisztens alklamazása körüli bizonytalanság miatt. Ezek után a testületi ülésen Szekeres Lajos a JELLEMTELEN nem merte felvállalni hogy az asszisztenseket is négy órában alkalmazzák. Pedig egyedül ez az ésszerű hisz ha nincs orvos akkor az asszisztens kinek asszisztál. Az pedig VG alpolgármesteren kívül senkinek nem jutott el az agyáig. Ha testület munka nélkül ad valakinek bért. Nem követett- e el hűtlen kezelést, aki meg szavazta. A két nívótlan előterjesztőről már ne is beszéljünk T. Gabi és a jegyző, aki ezt előkészítette.



erdeklodolakos

Hozzászólások száma : 89
Join date : 2011. Jul. 13.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Igaz történetek az önkormányzat háza-tájáról!

Témanyitás  donkihote on Szer. Szept. 19, 2012 9:01 pm

A gyámügynél is beérett az ,,ostobaság" gyümölcse. Egy közmunkást akartak megbízni a hatósági feladatok ellátására de főként a törvénysértő mulasztások meghamisítására. Ezt a közmunkás M.Dóra jelentette a jegyzőnek 2011 Április 18-án. A Jegyző utasította P. Katalin Hatósági csoportvezetőt hogy nézzen utánna ennek a dolognak. Ezt P. Katalin egy feljegyzésben közölte Ny-né jegyzővel. Amit április 27-én irattároztak. Ebben a jelentésben kérte egy átfogó vizsgálat megtételét, mivel itt bűncselekmények alapos gyanúja áll fenn. Arról is említés tett hogy a drága pénzen ,,kiképzett" ügyintézők ( a gyámügy munkatársainak) fogalmuk sincs az ügyvitelről. Élükön Sz. Edit aljegyzőt. Mint jelentette a gyámügy dolgozói a közmunkást M. Dórát utasították a csalások megtételére. Ny Erzsébet jegyző írásban utasította a Polgármesteri hivatal Oktatási és Igazgatási csoportvezetőt M. Tibornét Hogy az ellenőrzést végeztesse el.
Az ellenőrzés kiterjedt:Dr. O. Istvánra; Dr. Ö. Mátyásra Dr. Sz Editre; S. Mihálynéra; F. Ferenc-nére; R, Gyöngyire. Az Ellenőrzést végrehajtotta: K. Ilona; B-né F. Mónika. Az ellenőrzést szúró próba szerűen végezték el. Mivel olyan nagy volt az elintézetlen irathalmaz ezért minden ügyintéző esetében 10-10 irat lett tüzetesen áttekintve. Erről a jegyző 2011 Április 29-én. 2011 Május 15-ig kért jelentést.Ez az ellenőrzés május 2 -május 6 kőzt megtörtént.
Az eredmény lesújtó:
Az okmányirodában egyedül F Ferencné végezte el a rábízott feladatot hibátlanul.
R. Gyöngyi 10 ügyiratból kettőt hibásan végzett.
A gyámügynél:
S. Mihályné ügyiratai sem voltak teljesen rendbe, Kevés hibát vétett de ennek a legfőbb magyarázata hogy igen kevés munkát végzett.
Dr. Ö. Mátyás esetében elmondható hogy csak azt nem rontotta el ami nem került a kezébe,
Dr. O istván is hasonló hozzá nem értésről tanúskodott mint Dr. Ö.Mátyás. Tehát mind kettő teljesen alkalmatlan.
Ez a jelentés irattározva: 2011. 06. 09, e-dikén.
Erről a vizsgálatról mind a hat ügyintéző kapott 2011junius 3-án egy példányt, egyet pedig irattároztak.
De erről az egész vizsgálatról kapott jelentést:;
1; Prof. Dr. Turcsán Zsolt Polgármester.
2; Kokavecz Julianna alpolgármester.
3;Varga Gusztáv Alpolgármester.
A jegyző ezenfelül pontosan leírta a vizsgálat eredményét és javaslatát az intézkedésre.
Ezt a részletes ll4530/2011 dokumentumban leírta és a pm-et erről írásban tájékoztatta.
Hogy ezek után mi történt azt addig még a következő részben le nem írom ellehet gondolkodni.
Csak elárulom nem mindennapos szokványos intézkedésnek lehettünk a tanúja.
FOLYTATÁS KÖVETKEZIK!
Addig is írja meg mindenki a véleményét!
Szívesen olvasnám.

donkihote

Hozzászólások száma : 80
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Igaz történetek az önkormányzat háza-tájáról!

Témanyitás  erzsebet on Szer. Szept. 19, 2012 11:01 pm

Tisztelt donkihote felkérést tettél hogy mit tippelünk. Én megvallom nekem a képzelőerőm kevés hogy eltaláljam a történet folytatását. Én azt hiszem hogy a Mezőkovácsházi önkormányzatnál minden előfordulhat, és annak az ellenkezője is. Légy szives Donkihote folytasd a hiteles bemutatást ne csigázz! Annyit én is halottam hogy még mindég a megfáradt nyugdíjasok töltik be a gyám munkakört. De azt is látom hogy az írásodban említett TITÁN-ok még mindég bejárnak az önkormányzathoz. Csak azt nem tudom mit bíznak rájuk?

erzsebet

Hozzászólások száma : 88
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Igaz történetek az önkormányzat háza-tájáról!

Témanyitás  donkihote on Csüt. Okt. 04, 2012 5:14 am

Tisztelt Fórumozók akkor most a gyámügynél és az önkormányzatnál lefolyó ostobaságok újabb fejezetét ismertetem. Mint az előző fejezetben írtam a vizsgálat befejeződött. Ha bárki azt hinné hogy a vétkeseket felelősségre vonták, akkor az most is tévedett. Persze azért lett következménye de nem a vétkesekre hanem a vizsgálókra. A vétkesek közül akit nem tudnak a gyámügynél használni, azokat olyan helyre tették ahol nem sok tenni való van így elkerülve a hibázási lehetőséget, hisz AMÚGY DERÉK EMBEREK A vizsgálat elindítóját Ny-né K, Erzsébet jegyzőnek menni kellett az önkormányzattól, A vizsgálat egyik kulcs szereplőjét pedig alacsonyabb beosztásba helyezték. Hogy a következőkben ne legyen betekintése az ilyen kényes ügyekben.
Mivel valaki úgy gondolta hogy a testületnek csak kéne valamit mondani a gyámügynél (hisz sok mindenről beszéltek város szerte) elkövetett súlyos vétkekről (bűncselekményekről) Ezért az egyik fő vétkessel készítettek egy T Á J É K O Z T A T Ó
a Képviselő-testület 2012. július 31-i rendkívüli ülésére a Városi Gyámhivatal helyzetéről. Az események után egy évre. Természetes a vizsgálat anyagát a testületnek át nem adták, így azok azt sem tudták hogy miről is szól ez a magyarázkodás. A gyámhivatalba más területről dolgozókat helyeztek át de ez sem járt sikerrel míg végül Egy előző munkatársat kértek meg hogy a
,,Jelenleg a táppénzen lévő ügyintézőt a gyámhivatalban korábban dolgozó, gyedről visszajött D-né Dr. Lajos Tímea helyettesíti, aki legfeljebb október 31-ig láthatja el ezt a feladatot. Amennyiben D-né Dr. L. Tímea október 31. napjáig el tudja látni a feladatot, úgy biztosítottnak látom, hogy azt a munkakört nagyobb elmaradás nélkül tudjuk átadni a járási kormányhivatalnak, egyéb esetben ez kétségesnek látszik
A nagyobb elmaradást felhalmozó munkakört megöröklő köztisztviselő a kezdeti nehézségeket követően jól szervezett, lelkiismeretes munkával az előre eltervezett ütemben végzi a feladatát. A januári-februári számadási ügyekben is feldolgozta a lemaradásokat. December 31-ig pedig az adott hónapban esedékes gondnoksági ügyeket tekinti át. Azonban az elmaradt felülvizsgálati keresetek benyújtásában segítségre lesz szüksége, amiben a nyár folyamán igyekszem én eljárni." Áll a Tájékoztatóban. Tehát ettől már egy józan embernek még a lélegzete is eláll. Természetesen ebből a KÉPVISELŐK semmi lényegeset meg nem tudtak. Ez egy igazi abszurd helyzet. Ez ékesen bizonyítja a JEGYZŐ és pm alkalmatlanságát. De hogy a képviselők közül egy sem volt kíváncsi a vizsgálat konkrét eredményére ez már mindennek a teteje. A tájékoztató többi részét felesleges ismertetni, hisz az a mellébeszélések mesterműve.


donkihote

Hozzászólások száma : 80
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Igaz történetek az önkormányzat háza-tájáról!

Témanyitás  calambo on Csüt. Okt. 25, 2012 9:24 am

2012 októberi ülésen más érdekesség is történt:A JEGYZŐ asszony mondhatni úgy el szabadult mint viharban a rosszul rögzített hajóágyú. Ez annak a napirendnek a kapcsán mutatkozott, amelyből kiderül, hogy a jegyző nem tartja be a költségvetési rendeletet, (ami ugye bűncselekmény)saját hatáskörben dönt a testület helyett (már sokadjára). Szerintem ez, egy önkormányzat életében a legnagyobb bűnök egyike.
Ugyanis, a testület helyi rendeletet hozott: ha egy álláshely megszűnik, annak betöltésléről a testületnek kell döntenie.(mivel a város pénzügyi helyzete nem ROSSZ, hanem TRAGIKUS) Ezért fordult kéréssel a Humán-szolgáltató vezetője is a nála megüresedő állás betöltése érdekében a testülethez, MIVEL OTT TUDTÁK HOGY A TÖRVÉNY AZ NEM AZÉRT VAN HOGY MEGSZEGJÜK HANEM HOGY BETARTSUK! Ennek kapcsán merült fel a kérdés hogy a JEGYZŐ ezt semmibe vette, ez hogy történt a hivatalban. A választópolgárok ezért küldték a képviselőket a testületbe, hogy a város érdekét szolgálják. Sajnos ezek a testületi megnyilvánulások erélytelenek. Jobb helyeken ennél csekélyebb vétségért is búcsút int a testület a ilyen JEGYZŐNEK,és POLGÁRMESTERNEK Megállapítható hogy a testület elég erélytelen és hatástalan. Aminek a város látja kárát. Ráadásul a pm csicskái a testületi tagokat, patkányoknak titulálják. Ha ez így megy tovább a lakosság is annak fogja Őket titulálni. A következőkben megfelelő és hiteles információ birtokában további sajnálatos történésekről is beszámolok.

calambo

Hozzászólások száma : 79
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

2012 október 18 testületi ülés.

Témanyitás  donkihote on Csüt. Okt. 25, 2012 7:46 pm

Egy pár témát szükségesnek tartok hogy szélesebb körben megismerjék ezért még a következő témákat tartom említésre méltónak.: ;
1;Elfogadta a testület a szelektív hulladékgyűjtésről szóló rendeletet. Rövidesen egy cég elkezdi ezt a szolgáltatást a városban, és a környezettudatos nevelést az iskolában. A lakosságnak nem kerül semmibe. Ami ugye nem lényegtelen ebben a bankok által az MSZP asszisztálása mellett kivéreztetett lakosság (ország számára)
2;Egy cég tartott tájékoztatót, aki biogáz erőművet szeretne építeni a Pannon Lúd közelében, a szennyvíztisztítónk ,és néhány állattelep, baromfi-feldolgozó hulladékának felhasználásával. A testület támogatta. csak megjegyezném félő hogy egy újabb szélhámos társaság akinek esze ágába sincs semmit csinálni csupán az Uniós és Magyar állam pénzét lenyúlni. Csak emlékeztetnék mindenkit a Karsai féle SAPKAGÁZ és 600 munkahely létrehozásának szélhámosságra. 2 milliárd valamilyen obsorcég számláján landolt és semmi nem lett. Ezért nem ártana ha ebbe bevonnák Simonka György 7-es körzet egyéni ország-gy-üllési képviselőt, hogy nézzen a körmére ennek a társaságnak.
3;Elfogadásra került a gazdasági társaságaink féléves beszámolója. A Vízmű Kft intézkedési tervét, amelyet a FB vizsgálatának tapasztalatai után dolgozott ki. Igaz igen gyengére sikeredett, de mit várhatnánk a vezetőjétől ( V. Tibor-né tól) és a két tanácsadójától (K. Zsigmond és B. Tibor.)
4;Elfogadásra került a Kulturális koncepciót, és a Közművelődési rendeletet.
5;Törvényi változás miatt megszűnt a helyi állattartási rendeletet. Ezután a jegyzőnek a kormányrendeletek szerint kell a hozzá beérkezett panaszokat elbírálni, intézkedéseket hozni. Igaz hogy ezt a helyi rendelet szerint sem tette, valószínű ezután sem tesz semmit. Ez bizony a testület gyengesége hogy a JEGYZŐ szinte irányíthatatlan (használhatatlan)!
6;A múltkor a pm javaslatára levették a napirendről, de most mégis döntött a testület, hogy visszakérik a FATIMEX - től azt a pénzt, amit el nem végzett munkáért a pm kifizetett a pályázat írásért. Ami aztán sikertelen volt a FATIMEX ÉS A pm szakmai felkészületlensége végett. Csak megjegyezném én ennek a pénznek (több mint 3 milliónak) a visszafizetésében egyáltalán nem bízok.
7;Továbbá újra szóba került a:ügyszám: 04000/88/2008/bü. Kelt Bcsaba, 2012. február 03.-as rendőrségi határozat ami nem kevesebbről szól mint:533 819 658,-Ft.-ról. Amit a JEGYZŐ asszony a mai napig a testületi tagoknak át sem adott. De már most szemébe hazudta a testületi tagoknak hogy mindenki megkapta.
Bizony ez nem semmi hogy ezek után még mindég a helyén hagyja a testület.

donkihote

Hozzászólások száma : 80
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

A baj fokozódik! Az önkormányzatnál a KÁOSZ az úr!

Témanyitás  calambo on Kedd. Jún. 18, 2013 9:07 pm

Eddig a dr. Turcsán Judit honlapján teljes lojalitást vállaló NYUSZA is besokallt.

http://mkovacshaza.forumandco.com/t962-b-istvan-megszolalt#12318

Nyusza írja:Megszólalhatna már pár ügyben a polgármester is!
Mást sem hallani az utcákon dolgozó közmunkásoktól csak azt, hogy a pm milyen szabadjára engedi Vnét és az urát.
A meszolg telepén levő fémeket lopdossa, eladja és hivatkozik a pm engedélyére ha éppen elkapják. Majd a pénz nem kerül befizetésre, de a fémek meg nincsenek meg az éves leltárkor. És jön a felügyelő bizottság ellenőrzése és senki semmit nem tud.Érdekes nem? Az összes közmunkás utálja, kivéve a két brikettálóst akiknek télen nem volt gondja a fűtéssel mert V. ellátta őket semmi engedély nélkül brikettel.
Vné az ügyvezetéshez meg annyit ért, hogy lópikulát sem, pénzügyes nélkül, olyan ember nélkül aki tudna könyvelést végezni vezeti a Kft.-t. Sajnos a strandnál keletkezett 20 milliós hiányt (annak ellenére hogy van bőven bevétele is) az nehéz helyzetbe levő Önkormányzatra lőcsöli majd a héten a testületin. Kár, hogy a testületi anyag mellékleteit nem képezi kimutatás arról miből adódott az a 20 millás hiány. Én leírom, a tavalyi évben az ügyvezető szerint drága villany és vegyszer költségek csupán 8 millió forintot kóstálnak, míg 12 millió forint bérköltségre lett elköltve. Kiváncsi lennék, kiket foglalkoztatott mert mindvégig a nyári szezonban az Önkormányzat biztosítot közmunkás segéderőt. Amire idén szintén igényt tart az ügyvezető.
Ja és még egy szép történet: V.-ék eldöntötték, hogy szalonkát sütnek a hétvégén és és V. úgy döntött kimegy a mezőgazdasági startmunka telepére és felszed egy zsák hagymát, megy 8 bokor korompilt. Drága jó polgárőrünk rajta kapta, készült is feljegyzés, de ugye mint mindig V. megfenyegette az illetőt a pm-re hivatkozva, és lám eltünt a feljegyzés.
V.-ékhez menni lakodalomba, vagy egy elintézett angliai út megéri-e kedves pm, hogy 150 ember magácskát szidja közvetve?
Más:
Emlékszik-e a pm arra az esetre mikor réges rég volt egy szemtelen soffőr akit bőszen felnyomogatott mindenki mert magáncélokra használta a hivatal autóját? Most 2013-ban megint itt tartunk!
Jegyző meg jobbos vagy balos?

Kérdem én: Nem volt már elég a sok sunnyogóból? Én elhiszem, hogy lehet valaki jószívű, meg nyugodt természetű, de miért vágja a pm maga alatt a fát? Mazochista?

Szedd össze ,magad polgikám, mert sz...r és keserű vége lesz ennek!Vagy feladtad már rég, csak nekünk híveknek nem szóltál?

Gondolatébresztő:
A hazug beszédtől távol tartsd magad, és az ártatlant s az igazat meg ne öld; mert én nem adok igazat a gonosznak. 
(Kivonulás könyve)



Calambo:Tisztelt nyusza nem tudom mi ez a ,,pálfordulás" Teljes mértékben igazad van én úgy vélem amit felsoroltál az csak a ,,jéghegy csúcsa"  meszolg Kft körül zajlik az minősíthetetlen.  Persze ezen nem kell csodálkozni amikor a Kft felügyelő bizottság elnöke és fő tanácsadója Honti Pál Békés csabai nyugdíjas (óriási fizetéssel), az ügyvezetője Barta Lajos és a Start programosok koordinátora Vanyó Tibor (nyugdíjas) a Vízmű Kft ügyvezetője Vanyó Tiborné a felügyelő bizottság tagja Szekeres Lajosné (Klárika) A JEGYZŐ pedig Hetényi Valéria. Én ezek után csak azt kérdem: Van ennél még lejjebb? Az egész önkormányzati garnitúra kb. ilyen. Nem csoda hogy a kistérségi központot átvitték Medgyesegyházára. Szalma brikettkészítő gép és brikett kazánok vásárlása akkor amikor semmilyen feltétel nincs adva a zavartalan működéshez Arról nem is beszélve hogy a szalmabriket előállítási költsége jóval drágább mint a tűzifa, ugyanakkor a fűtőértéke még fele sincs mint a tűzifának.  Start programra kapott több tíz millió forinton használhatatlan (ócskavas) gépeket vásároltak. Ahol ilyesmit meg lehet következmények nélkül tenni ott komoly probléma van az önkormányzat vezetőivel. Hogy a felújított fürdőt nem tudják működtetni ezen már meg sem lepődök. A Vízmű Kft-nek minimum évi 50 milliós nyereséget kellene hozni és most vesztességes. Iyen felállás mellett ezen már nem csodálkozom. Az hogy Battonyai Járásbíróság tárgyallására a károsult nevében a JEGYZŐ megy al megbízó levél nélkül és teljesen felkészületlenül. 
Ezen már csodálkozni sem tudok. De hogy a Bíróságon minden (több száz milliós) anyagi igényről lemond az önkormányzat nevében az már minden elképzelhető határt felülmúlik. Az már csak természetes hogy a testületnek ezek utánbe sem számol, a 2013 júniusi tárgyalásról. Ha valaki tudja hogy mi ez, az írja le, mert én ezekre minősítést nem találok.

calambo

Hozzászólások száma : 79
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Igaz történetek az önkormányzat háza-tájáról!

Témanyitás  idegen on Szer. Jún. 26, 2013 3:11 am

Tisztelt Calambó amit itt te és a többi fórumozó leírt azt csak olyan helyen történhet meg ahol az apparátus a SZOC- LIB kívánalomnak megfelelően van összeállítva:

A közhivatalokba elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük. Így el lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi fajtánk érdeke.
Ezek után Mezőkovácsházán én már semmin sem csodálkozok. Itt bizony a hátralevő időben még olyan dolgok fognak megtörténni amit az egyszerű halandó el sem tud képzelni. Simonka György képviselő minimum 200- milliós támogatást kéne hogy kilobbizzon ahhoz hogy a város elkerülje a csődöt.

idegen

Hozzászólások száma : 57
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

A Mezőkovácsházi Kistérségi központ Medgyesegyházán.

Témanyitás  gyorgy on Szer. Okt. 02, 2013 1:04 am

Egy páran kifogásolják, hogy mindég csak rosszat írnak prof. dr. Turcsán Zsolt pm-ről. Ezért ha bárki tudna valami konkrét jó cselekedetéről proff. dr. Turcsán Zsolt-nak amit az elmúlt 10-évben a város javára tett, írjátok meg!
Beszéltem egy pár ,,baloldali" szavazóval, Ők megtagadták a kérést mivel dr. Szarvas Attilát. 2006-ban proff dr. Turcsán Zsolt juttatta Börtönbe.

Szabad vállalkozási zónák Békés megyében

Az év elején jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy a
gazdaságilag nehéz helyzetben lévő régiók felzárkóztatása érdekében
szabad vállalkozási zónákat alakítanak ki. Összesen 47 korábbi
kistérséget lefedő, ma már járási területen biztosítanak majd kedvező
feltételeket vállalkozások betelepüléséhez. Ezt Békés Megyébe január
végén tették közzé, hogy Békés megyében a békési, a mezőkovácsházi (most már Medgyesegyházi), a sarkadi és a szeghalmi térség -ek alakulhatnak szabad vállalkozási zónákká. Igaz ebben azóta történt egy változás: A Mezőkovácsházi kistérségi szákhelyet a mezőkovácsházi városi testület kérésére átvitték Medgyesegyházára. A Mezőkovácsháza város első embere ezt maga kezdeményezte, mivel a csekély képessége nem volt elegendő a kistérség irányítására. Már egyszer történt ilyen. 2004-ben dr. szarvas és proff. dr. Turcsán nagyfokú alkalmatlansága miatt a kistérség polgármesterei egyöntetű szavazatával átvitték a kistérség központját Battonyára. 2010-re nagy harc árán Bakos István pm és a testület visszahozta a kistérségi központot Mezőkovácsházára. Ettől kezdve a városnak óriási lehetőségek álltak rendelkezésére.
A kedvezmény egyik része a fejlesztési beruházásokhoz kapcsolódik, a másik pedig az adózási rendszeren keresztül teremti meg a kedvezőbb feltételeket.
A szabad vállalkozási zóna idén jelent meg az adótörvényben. Az ebben létrehozott eszközök sikeresek
lehetnek, és ezek fogják képezni az alapját a következő időszak fejlesztéspolitikájának. Ily módon a jövőben a
kijelölt békési térségeknek is módjukban áll élni ezekkel a kedvezményekkel elősegítve ezzel a régió
gazdasági fejlődését.
A Mezőkovácsházi pm és a testület ettől a lehetőségtől is megfosztotta a várost. Napjainkra már Medgyesegyháza komolyan profitál a kistérségi központból. ,,Ha a javaidat, jogaidat harcban elveszíted, annak visszaszerzése lehetséges, de aki javait és lehetőségét önként feladja annak visszaszerzése kétséges". Mi a ti véleményetek erről a cselekedetről???-

gyorgy

Hozzászólások száma : 90
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Igaz történetek az önkormányzat háza-tájáról!

Témanyitás  kisistvan on Pént. Okt. 04, 2013 2:15 am

Tisztelt mezőkovácsháziak ezeket a dolgokat 2010 októbere előtt kellett volna megérteni a Mezőkovácsházi választókkal. Igaz jobb később mint soha!  Mert ahogy mondják: Könnyebb valakit becsapni, mint arról meggyőzni hogy becsapták.
2006-2010-közt regnáló város vezetése nem vette komolyan a dr. Turcsán Judit által működtetett fórumon a lakosság hazugságokkal való félretájékoztatás veszélyét.
A következetes hazugság és félretájékoztatás meghozta a gyümölcsét.
2010- október 3-án a választást prof.. dr. Turcsán Zsolt nyerte.
A testületben többségében teljesen alkalmatlan polgárokat választottak.
2010-október-3 után felvetődött a kérdés. Vajon a Professzor ott folytatja ahol 2006-ban abbahagyta?
De hol is hagyta abba 2006-ban?  Az utolsó akció 2006 október 10-én egy 3,4 milliós kifizetést utalványozott   hamis számlára. Ez most 2013 október 7-én 10 órai kezdéssel a Battonyai járásbíróság tárgyalásán napirenden van.
 EMLÉKEZTETŐÜL: 2002-ben az akkori pm (Sz.Lalos)a várost 80 millió + al adta át. dr. Szarvas Attilának. 2006-ban dr. Szarvas Attila és prof. dr. Turcsán Zsolt, 300 milliós banki HITELLEL, és 200-milliós kötelezettséget (kifizetetlen számlát) hagyott maga után, Bakos István Gézára. Ez nem kevesebb mint 500-millióa adósság. Ezt az akkor lefolytatott ÁSZ átfogó vizsgálat állapította meg. A Békés Megyei rendőrkapitányság 04000/88/2008/bü HATÁROZATÁT. is alátámasztja. Ebben a vitatott (vizsgálandó) mutyi összeg:533 819 658,-Ft.
Így fejezte be 2002-2006-os dicstelen szereplését: Dr Szarvas Attilla, és Dr. Turcsán Zsolt kettős.
2010 október 3-án hogy is adta át Bakos István az önkormányzatot prof. dr. Turcsán Zsoltnak?  
Az átadás átvételi jegyzőkönyvben szerepelnek:.
Az átadott Össz. adósság 2010 október 3-án:428.450.327 Forint.
A 2011 január 1-ig működésre BIG hagyott hátra elegendő fedezetet.
Több száz milliós pályázati pénzek maradtak a testületre
Nem volt ki nem fizetett lejárt adósság.
Megjegyezném:A 2006-2010-es ciklusban BIG, VG kettős 2,2 milliárdos vagyongyarapítást hozott létre.
Az első nagy kérdés amit a pm-nek meg kellett oldani! Hogyan oldják meg a ,,csókosok" ( a választási, győzelmet elősegítők) fizetéssel való ellátását. A régi jól kipróbált módszert alkalmazzák. A önkormányzat Gazdasági társaságánál kell Őket elhelyezni. Csakhogy túl sokan voltak és a Vízmű Kft-nél mindet nem tudták elhelyezni, hisz így is akkora teher hárult a Vízmű Kft-re Hogy a 2010-juniúsától 2011 januárjáig felhalmozott 24 milliós eredmény, az az azóta eltelt két év minimum 100 milliós eredmény 2012 júniusára úgy el fogyott hogy kénytelenek voltak 10 milliós működési hitelt felvenni.
Létrehozták a város üzemeltetési Kft-ét, ahol újabb ,,csókosakat" ,,amúgy derék" embereket és TITÁN-okat tudtak elhelyezni. Persze az önkormányzatnál is megteltek az irodák, a régi munkájukat jól ellátó hivatalnokokat ,,elküldték". Helyükre a liberális követelménynek megfelelő személyeket tettek.:
A közhivatalokba elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük.
Mindet egybevéve nem véletlenül emelkedett a város adóssága 2011 végére 259.785.628 Forinttal. De a 2012-es költségvetést is több mint 190 milliós hiánnyal tudták összeállítani. Az országgyűlésbe megválasztott képviselő SIMONKA GYÖRGY erőfeszítésének és a Nemzeti kormánynak köszönhetően a város ez ideig megmenekült a teljes csődtől, mivel a képviselő úr és a nemzeti kormány a város adósságának a 60% át kifizette ez közel 500-millió + forintot jelentett a városnak.   A Városnak és intézményeinek 2013 októberére a  kifizetetlen számlái  ismét 60 milliót megközelítette.  Ezeket az adatokat még a testület előtt is titkolják.  
A Nemzeti Kormány gondoskodik az önkormányzatokról független attól, hogy a pm milyen pártállású.
Ennek köszönhetően még ez a LOOSER pm és testülete is talpon tudott maradni. 2013 októberében újabb + pénz leosztást vár a pm a kormánytól, mert másként csődöt nem lehet tovább elhallgatni.
 Megjegyezném:A 2006-2010 közti SZOC-LIB kormány aki a normatíva felett 4-év alatt összesen 3,5 milliós + támogatást adott a városunknak.
Mint a fentiekből kiderül, a város a biztos csőd irányba halad, a város 2010-ben rossz kezekbe került.
A pm a JEGYZŐVEL karöltve három kötelesszegés mulasztásos bűncselekmény alapos gyanúját követek el úgymint: Két rendőrségi, egy Békés Megyei Ügyészi határozatot valamint egy Önkormányzati belső vizsgálat eredményét, három bírósági eljárásról nem tájékoztatta a testületet. Így azokról a testület semmit sem tud.    A mai napig eltitkolták, ezért erről a testület határozni nem tudott. Ezen határozatokban nem kevesebbről mint 540 millió forintos bűncselekmények- alapos gyanújáról van szó. A pm hogy ne csak arról beszéljenek amit Ő és cimborái elkövettek, ezért kiadta a pénzügynek hogy a 2006-2010 közti szakaszt vizsgálják át hátha találnának Bakos Istvánra és csapatára valami terhelőt. A vizsgálat lezárult 2006-2010-es ciklus semmilyen szabálytalanság, törvénysértés nem történt. Ezt az írást bevezetőnek szántam gondolom más fórumozóknak is lesz kiegészítése.

kisistvan

Hozzászólások száma : 43
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Bírósági tárgyallás Budapesten munkabér ki nem fizetése .

Témanyitás  donkihote on Szomb. Okt. 12, 2013 8:08 pm

Nem értem miért nem ad a város vezetése hírt a folyó peres ügyekről. Most megpróbálok leírni az egyik peres ügyet ami az Aditus Kft indított Budapesten a Mezőkovácsházi önkormányzat ellen. Tudomásom szerint most októberben volt a harmadik tárgyalás. A tárgyalás tárgya: Munkabér kifizetésének elmulasztása. Először leírom hogy mi vezetett ehhez a peres eljáráshoz. Ezért jó pár embert meghallgattam és hiteles írásokat átnéztem. Sajnos a testületi tagoktól semmit sem tudtam meg. Nem azért mert nem akarták megosztani az információt, hanem azért mert a JEGYZŐ és a POLGÁRMESTER őket sem tájékoztatja. Nem árt tudni hogy egyik testület a másik testület jogutódja. 2007-ben a testület kötött az Aditus KFT-vel egy megállapodást amiben megállapodtak a pályázatok figyelésében, pályázatok megírásában menedzselésében. , prof. dr. Turcsán Zsolt és Pasek Mihály képviselők indítványozták hogy a pályázat elkészítése és menedzselését ne a megírt (pályázat) darabra hanem a nyert pályázatok után fizessen a testület úgy nevezett ,,sikerdíjat" A testület ezt ellenszavazat nélkül megszavazta. Ez pontosan rögzítve van a testületi ülésről készített jegyzőkönyvben. Ezt a testületi döntést az Aditus elfogadta. 2010 augusztusában az Aditus a munkák elvégzésének arányában járó ,,sikerdíj" feléről számlát bocsájtott ki, amit az önkormányzat teljesített. A hátralevő összegről pedig az Aditus KFT az önkormányzatnak 2011 januárban fogja kibocsájtani a számlát. Ezért a 2010-es költségvetésben ez a második részlet, mint kiadás nem lett beállítva.
Az elvégzett szolgáltatásról és a ,,sikerdíj" második feléről a ki nem fizetett sikerdíjról minden 2006-2010-közti képviselő tudott,
ez senki előtt nem volt titok.
Az önkormányzat választást követő, átadás átvételi jegyzőkönyv 7-ik oldalon a 4.12.-es táblázatban olvasható
,,9 677 125 Forintról Aditus sikerdíj Bölcsőde
Pályázat valamint a rendelő intézet pályázati összeg 50%-a
az-az 9 084 808 forint Aditus sikerdíj.
Aminek esedékessége 2011 január.
Ezért ezt a 2011-es költségvetésben kellett volna feltüntetni
Tehát a lejárt határidejű adósságot 2011-ben ki kellett volna fizetni. Nem pedig kitalációkat terjeszteni.
Bizony ha ezzel a kifizetéssel bármilyen gond felmerül akkor az önkormányzat megbízottja tárgyalást kellett volna kezdeni az Aditus KFT-vel. Az Aditussal, hogy a megkötött megállapodást közös megegyezéssel mind a két fél számára elfogadhatóvá formálni. De nem 2012 márciusában, hanem 2010-ben. Csakhogy a kifizetés megtagadása nem a szolgáltatás és ellenszolgáltatás aránytalansága miatt nem lett teljesítve, hanem prof, dr. Turcsán Zsolt mélységes gyűlölete Galló Ferenc iránt. Ha valaki tudja ennek a gyűlöletnek az okár az írja meg!
De a 2011- es költségvetés fiaskóját nem ez okozta. Ugyanis az átadáskor az ösz. adósság 463 792 999 Forint. 2011-éví mérleg aminek végeredménye: 687 235 955 Forintra emelkedett a banki adósság! De úgy-gondolom hogy a 2012-es költségvetésben is a hiányt nem ez a tétel okozza.
Hisz nem kevesebb mint 198 059 000 forint hiányzik a 2012-es költségvetésből.
Ezek tények és nem ,,zuhany híradás" NINCS MIRE KIRE VISSZAMUTOGATNI. Én úgy látom hogy a testületnek nem ez okozza a kardinális problémát. Sajnos már most a labda nem az önkormányzatnál van. Az Aditus egy idő után mikor látta hogy az Önkormányzat nem akar fizetni úgy döntött hogy bírósági útra tereli a dolgot és érvényesíti a követelését. Ez is mutatja hogy az önkormányzatnál nagyon nincsenek rendben a dolog.
Bizony az önkormányzatot a biztos csődtől 2010-után a Nemzeti kormány, Simonka Képviselő-Úr nagyvonalú segítsége, közel félmilliárdos + forrással mentette meg 2013-ig. Mivel a testület továbbra is alkalmatlan a rábízott feladatra ezért a további csődtől Simonka Úr és a Nemzeti kormány mentheti meg. Ugyanis napjainkra (2013 október) az önkormányzat 56 milliós kifizetetlen számlát halmozott fel. A város üzemeltető KFT-nél a felhalmozott kifizetetlen számlák a 20 milliót közelíti. Ez igy együtt a 85 milliót meghaladja. Arra már rá sem merek gondolni ha ehhez az összeghez hozzájön az Aditus 20- milliónyi követelése az bőven túlhaladja a 100 millió forintot. Bizony megállapítható hogy 2010 október 3-án prof. dr. Turcsán Zsolt nyert a választáson, de a város óriásit bukott. Remélem 2014-ben a lakosság szembe mer nézni a hazugságokkal ami befolyásolta a 2010-es választásnál. Tudom ez nem könnyű dolog: Könnyebb a választót becsapni, mint arról meggyőzni hogy becsapták!

donkihote

Hozzászólások száma : 80
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Igaz történetek az önkormányzat háza-tájáról!

Témanyitás  calambo on Hétf. Nov. 04, 2013 8:09 pm

Minden település képviselő testület feladata a település, problémák megoldása kizárólag a település testületére tartozik. Az hogy Simonka György Képviselő úr lobbizik a városért azt meg kell köszönnünk. A Város gazdálkodásáért viszont a mindenkor megválasztott testület felelős! Ha a város vezetése nem jól működik azt le lehet váltani, viszont a lakosságot nem! 2013-ban Mezőkovácsházi önkormányzat több mint 500-millió forint + támogatást kapott. Ennek része az adósság 60% adósság állami átvállalás. A tisztánlátás végett nem árt tudni ennek az adósság keletkezésének a gyökereit: EMLÉKEZTETŐÜL: 2002-ben az akkori pm (Sz.Lalos)a várost 80 millió + al adta át. dr. Szarvas Attilának. 2006-ban dr. Szarvas Attila és prof. dr. Turcsán Zsolt, 300 milliós banki HITELLEL, és 200-milliós kötelezettséget (kifizetetlen számlát) hagyott maga után, Bakos István Gézára. Ez nem kevesebb mint 500-millió az adósság. Ezt az akkor lefolytatott ÁSZ átfogó vizsgálat állapította meg. A Békés Megyei rendőrkapitányság 04000/88/2008/bü HATÁROZATÁT. is alátámasztja. Ebben a vitatott (vizsgálandó) mutyi összeg:533 819 658,-Ft.
Így fejezte be 2002-2006-os dicstelen szereplését: Dr Szarvas Attila, és Dr. Turcsán Zsolt kettős.
2010 október 3-án hogy is adta át Bakos István az önkormányzatot prof. dr. Turcsán Zsoltnak?
Az átadás átvételi jegyzőkönyvben szerepelnek:.
Az átadott Össz. adósság 2010 október 3-án:428.450.327 Forint.
A 2011 január 1-ig működésre BIG hagyott hátra elegendő fedezetet.
Több száz milliós pályázati pénzek maradtak a testületre
Nem volt ki nem fizetett lejárt adósság.
Megjegyezném:A 2006-2010-es ciklusban BIG, VG kettős 2,2 milliárdos vagyongyarapítást hozott létre. A nemzeti kormány 2014-ben átvállalja a 2013-ban fennmaradt adósságot. Mezőkovácsházán és még néhány településnek igazából ez az adósság konszolidáció nem hoz igazi megoldást hisz sok helyen a probléma maga a város vezetése. Mezőkovácsházának az adósságon felül 2013 végére több mint 100 milliós kifizetetlen számla halmozódik fel. Vajon mi lesz ezekkel a számlákkal? Tehát a baj forrása igazából a város vezetése. Mivel önmaguktól nem távoznak ezért a választókon van a felelősség, hogy eltávolítsa a város éléről ezt a kártékony vezetést.

calambo

Hozzászólások száma : 79
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Emlékezzünk a jó emlékű Mezőkovácsházi tehetség gondozó kiváló pedagógiai munkára.

Témanyitás  erzsebet on Hétf. Nov. 11, 2013 12:31 am

Hál Istennek Mezőkovácsházán az oktatás területén is fellelhető volt az az építő csapat aki meg tudta különböztetni a tiszta búzát az ocsútól. Az iskola vezetése hét évvel ezelőtt, ,,kilógott a sósból" azon kevesek közé tartoztak akik felismerték a tehetség gondozás szükségességét, ezzel sokszor szemben mentek a fő országos sodrással (Liberális oktatás politikával). Mindennek a munkának biztos támaszt nyújtott 2010-ig a testület, bátorította az ebéli törekvéseikben (de ettől nem több). A kitartó és eredményes munka meghozta gyümölcsét, két országos bemutatónak volt iskolánk a házigazdája. Az ott nyújtott és bemutatott munkáért a legutóbbi bemutatón a tehetség gondozó országos koordinátora nagy elismeréssel szolt. Az itteni műhely munkáról és tudtunkra adta hogy országos elismerésre számíthat a városunk a tehetség gondozásban elért eredményéért. Ezért az iskolának a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Akkreditált Kiváló Tehetségpontja címet adományozta. Békés Megyénkben elsőként. Mezőkovácsházának. A megalakuló Tehetségsegítő Tanács megalakult, Tisztségviselők: Gyurikné Vass Angéla igazgatóhelyettes, tehetségfejlesztési szakértő, Fodor Istvánné igazgatónő. Sajnos ez a nagyszerű munka megakadt. Megakadt mert Tehetségsegítő Tanács elnökének prof.dr.Turcsán Zsolt megválasztatta magát, természetes hogy ott érdemi munkát nem végzett, . Mint ahogy mondják: A siker körül mindenki bábáskodni akar. míg a kudarcban senki nem akar osztozni. Gratulálok a műhely munka véghezvivőinek. Sajnálom hogy a lendület megtört. (A konjunktúra lovagoknak pedig ideje volna egy lépést hátrább lépni!) Sajnos az ilyen konjunktúra lovagok nem léptek hátra. Így ez a nagyszerű tudományos eredmény lassan csak egy emlékezés a régi dicsőségre. Kérem a képviselő és a tanfelügyelő urakat ne hagyják veszni az értékeket, tudást és a tapasztalatot. Hassanak a tehetségtelen de dicsőségre vágyó polgármesterre, hogy lépjen hátrébb és hagyja ezt a nagyszerű munkát továbbfolytatni.

erzsebet

Hozzászólások száma : 88
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Emlékezzünk a jó emlékű Mezőkovácsházi tehetség gondozó kiváló pedagógiai munkára.

Témanyitás  gyorgy on Hétf. Nov. 11, 2013 1:02 am

Igen Tisztelt Erzsébet:. A választás után híre ment a városba, hogy Turcsán prof. Magához ragadta a Tehetség gondozói elnöki címet. Közben első dolga volt, hogy felülvizsgálja, azt hogy 10 évre kötött az előző testület, szerződést az intézményvezetőkkel. Hallani lehetett, hogy felülvizsgálják az ügyet. Ez furcsa gondolat volt, hisz Ő is ott volt a testületi döntésnél. És igennel szavazott.
És erre jön az elnöki cim kisajátítása. -Ki aratja érdemtelenül a babérokat,- Turcsán prof.
Nem érdekes ez az élet?
Tisztelt Polgárok gondolkodtak már rajta, hogy lehet valaki valaminek a vezetője, mikor nem az ő körme kopott érte? Sőt, soha semmit sem tett érte.
Úgy látszik az előző testületből a többség tudta, hogy miért a 10 év. Ismerték a szakemberek által végzett munkát és szakmai forgatókönyvet, amit nem Magyar Bálint, a Magyarok Oktatásának Megrontója álmodott meg.
Tudták, hogy Balogh Professzor, Fodor Istvánné igazgató asszony és csapata kiváló munkát végez.
A volt polgármester ott volt minden rendezvényükön, de nem jutott eszébe mások munkájának dicsőségét learatni. „ Azé a dicsőség, aki a munkát elvégezte” -mondta mindig-. Valahol ez így van rendjén.
Talán jobb lenne, ha az oktatás függetlenebb lenne, mint a Polgármesterünk. A város és a tanulók így járnának jobban.
De ott van a többi intézményünk is ahol kimagasló szakmai munka folyik. Nem a mostani vezetés jóvoltából. Reméljük őket is észreveszik. Minden pályázatban benne van egy ismertető előadás költsége+ a velejáró repi, Ezért a könyvtár kistérségi feladatokra nyert több mint 100-milliós pályázatot nyert ezt 2010 szeptemberben ismertetve lett a kistérségi településeivel megfelelő ünnepélyes körülmények közt repivel egybekötve. Akkor mi helye volt még egyszer a választás után ezt megismételni októberben az MSZP-és cimborák újfent megvendégelésével. Majd a pályázat menedzsmentjétől Aditus Kft-től később meg akarja a testület vonni a törvényes menedzsmenti díj kifizetését A mai napig folyik a Bírósági per. -Hát nem édesek.-
Tessék dolgozni és a munkával kiérdemelt sikereket begyűjteni! gaz ezt három év elteltével még nem sikerült megvalósítani.

gyorgy

Hozzászólások száma : 90
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Mezőkovácsházi helyzet jelentés!

Témanyitás  idegen on Szer. Dec. 11, 2013 7:35 am

Tisztelt hozzászólók Simonka György facebook lapján Olvasom Kiss Tiborné,Szabó Jánosné Babi írásait,- és amit írtak az mind igaz.Nagyon igaza van Mazurák Zoltánnak is
Utána olvasom Nagyiványi Ádám írásait, ami szintén igaz.

Kiss Tiborné írása: Igen valóban sokat tett Dél-Békésért Simonka úr.Szeretném megkérdezni, hogy Mezőkovácsháza hova tartozik? Ugyan is itt lakosság semmi érdemi változást nem tapasztalt.Fejlődésnek nyoma sincs!Járhatatlan kerékpár út,egy normális játszótér sincs.A gyerekeket nincs hova vinni.Csúnya koszos minden,munkahely sincs, az az egy nagy semmi az egész! Lehet,hogy a város vezetésével van a probléma? Én és még sokan mások is úgy gondolják fel kellene oszlatni magukat! Bár merre megyünk a környéken mindenütt van némi változás, csak itt nincs.De a sok pénzt hova költik el ?A lakosság nem részesül semmiből.Így hát az a véleményünk ők nem a városért és annak lakóiért vannak.Önös érdekeket képviselnek.

Szabó Jánosné Babi írásait: Ezt bizony nagyon sokan így látjuk.
És még annyit, az a legszomorúbb hogy ha valaki ki meri mondani a véleményét, akkor bajban van, ha a hivatalban dolgozik akkor nagyon nagy bajban van (megtanul repülni). Ha csak egyszerűen egy polgár és még véletlenül segélyes is, akkor ne is számítson arra, hogy esetleg behívják" közmunkára".,Kovácsházán nem Simonkával van baj!!!!! De Simonkával nem is lehet baj, hiszen nem ő a város vezetője, csak emlékeztetném rá minden lakost! A Kovácsházi polgármester neve nem Simonka György! És tisztában vagyok azzal, hogy Simonka György mit tett a városért!

Mazurák Zoltán írása:Talán először el kellene dönteni,hogy egy településnek (Mezőkovácsházának) a működtetése kinek a feladata,ki a település "gazdája"AZON KELL SZÁMON KÉRNI!

Nagyiványi Ádám írása: ;
1; Kedves Kiss Tiborné és Szabó Babi Jánosné vegyük már sorra, hogy Simonka csinált e valamit Mezőkovácsházán!
2; 20 éve minden szoci csak ígérgeti, hogy lesz normális út Orosházára, Simonka 2012-ben megcsinálta, mert ő nem csak beszél.
3;A járó beteg szakellátó több százmillió forintért megújulhatott és Simonkának köszönhetően immáron megújult épületben, korszerű új vizsgálati eszközökkel magasabb színvonalon látják el a kovács háziakat is.
4; Míg korábban Battonya volt a térségi központ, 2012-ben mégis Simonka kilobbizta, hogy Járási Hivatal Mezőkovácsházán legyen. Ezzel a kovácsháziak mégis csak könnyebben intézik az ügyeiket. Arról már nem is beszélve, hogy néhány kovácsházinak mégiscsak munkát ad ez az intézmény.
5;A Tankerületi vezető és a Tankerületi központ Simonka támogatásával szintén Kovácsházán van. Varga Gusztáv személye mégis csak Kovácsházához kötődik. (Egyébként kiváló szakember)
6; Kovácsháza is bekerült a szabad vállalkozási zónák közé és ezt sem a mikulás hozta. Ez azt jelenti, hogy komoly járulékkedvezményekkel lehet foglalkoztatni embereket, ami nem oldja meg a teljes munkanélküliséget, de néhány család mégis tud kenyeret tenni az asztalra.
7; Lehet, hogy nem emlékszik már rá,de téli-tavaszi közmunkaprogramokat és az átmeneti téli közmunkaprogramért is lobbizott Simonka 2010-ben. Néhány családnak talán az is segített. Ez közel 100 milliós program volt.
8; A Startmunka ugyan egy átmeneti megoldás, ami több száz kovácsházinak ad lehetőséget arra, hogy ne a segélyből tengődjön, hanem munkával kicsit több pénzt vihessen haza. Mindemellett százmilliókért lehetett a feltételeket biztosítani (gépeket, eszközöket, munkaruhákat, üzemanyagokat, alapanyagokat, stb.), hogy ezek a munkahelyek fenntarthatóak és értékteremtőek legyenek. Mi lenne most azokkal a családokkal akik részt vesznek a programban, ha Simonka nem jár közbe, hogy ilyen nagy létszámmal és ilyen működtetési feltételekkel valósulhasson meg az a program?
9; Minden évben kapott az önkormányzat 50-100 millió rendkívüli segélyt a kormánytól, amiért szintén Simonka is közbenjárt. Ennek köszönhetően tudnak fűtést fizetni a közintézményekben és béreket a hivatalban illetve a kapcsolódó szociális ellátórendszerekben. Most novemberben ez a Simonka megint kijárt közel 50 milliót a településnek. Ez a 0-nál 50 millióval több!
10; Lehet, hogy Ön nem figyelte az eseményeket, de a kormány Simonkának köszönhetően első körben átvállalta az önkormányzati 20 év alatt felhalmozott adósság jelentős részét, ami immáron nem a kovácsháziak vállát nyomja. Sőt sikerült elérni, hogy második körben 100% felszabadulhattak az adósságterhek alól és a városba befolyó pénzeket lehet szociális kiadásokra költeni. (jobb idősgondozásra, munkahelyteremtésre, gyermekekre, stb.)
11; Azért a közbiztonság is javul. 2013. 02. 14.-én 11 új rendőrautót adott át Simonka és növelték a térségben rendőrök számát is. Ezzel javult a közbiztonság Kovácsházán is.
12; Biztosan elkerülte a figyelmét az is, hogy Simonka kijárta azt is, hogy a térségbe új mentőautók érkezzenek, és két helyen megújuljon a mentőállomás (az egyik Kovácsházán) és Tótkomlóson új épüljön. A munkálatok a tervezést követően nemsokára elindulnak. Ezzel 15 percen belül mindenki ellátást kaphat. Ez ezért jobb mint volt!?
13; Biztos nem figyelt oda Ön arra sem, hogy roma felzárkóztató program, mélyszegénység felszámolását célzó program valósult meg többek között Kovácsházán is. Ezek a programok is Simonka támogatásával igyekeznek segíteni az itt élőket.
14; 2013. junius 12.-én Simonka átadta a Integrált szolgáltató központot adott át Kovácsházán Simonka. Ez sem a földből nőtt ki magától a Fay utcában. Lehet, hogy Simonka segített ebben is?
15; Mindamellett, hogy mindenféle nyári gyermekétkeztetéssel, menzai programokkal, oktatásfejlesztési, módszertani projektekkel büszkélkedhetnek ma a kovácsházi iskolák, óvodák talán ne feledkezzünk meg arról, hogy a a Négy évszak óvoda és bölcsőde új épülettel büszkélkedhet. Ez összesen milliárdos nagyságrendű támogatás. Simonka támogatta ezeket is! Vagy ön szerint ez, hogyan tudott megvalósulni?
16; Biztosan keveset jár a művházba, de ki lettek cserélve a nyílászárók és jó néhány futó projektre pályáztak a Műházasak. Lehet, hogy Önnek piti pénz ez a 100 milliós nagyságrend, de mégis csak ez is azt szolgálja, hogy kovácsháziak is elérjék ezeket a lehetőségeket. Simonka itt is segített, amikor csak tudott.
17; Azt hiszem, nem folytatnám… azért ezt nem nevezném pici segítségnek! Pedig a LEADERES fejlesztések a civil szervezetek támogatása, a gazdák MVH-s támogatásáról és a sok száz apróbb ügyről még nem is írtam! Felháborító, hogy Ön egy örök elégedetlenként, uszít egy olyan ember ellen, aki igenis szívén viseli kovácsháza sorsát! HA VALAKI, AKKOR SIMONKA MINDENT MEGTETT KOVÁCSHÁZÁÉRT!

IDEGEN: A történéseket és a leírt szavakat nézzük, akkor azt mondhatjuk hogy minden igaz. A hiba ezekkel az állításokkal az a baj, hogy nem a megfelelő személyhez köti a történést.
Hogy lehetséges ez? Úgy, hogy valaki az eredmények felsorolásába csúsztatott egy kicsit.
Azt gondolom,hogy a FIDESZ kormány tett annyi jót a magyar népnek, hogy ilyen csúsztatásokkal nem szabadna rombolni az elvégzett munka értékét. Hogy a Mezőkovácsháziak nem érzik a fellendülést az azért van, mert valójába nincs fellendülés, de ez nem képviselői hiba. Annyi + (normatíva feletti) pénzt, mint amennyit Simonka képviselő Úr 300 millió Forintot juttatott Mezőkovácsházának (,- 1990 óta összesen nem kapott a város. Igaz ez csak arra volt elég, hogy a polgármestert megmentse a csúfos bukástól.
Nem a képviselő a hibás, ha az itteni város vezetése csak a saját hatalmukat akarták felépíteni és nem a város volt fontos számukra.
Nagyiványi Úr!
Simonka Györgynek sincs szüksége arra, hogy olyan sikertörténetet írjon róla, ami nem vagy csak részben igaz. Ezzel a Képviselő Úrnak árt,- és ami nagy munkát elvégzett, még azt is hitelteleníti.
És akkor nézzük végig , hogy az Ön felsorolásából mi az igazság. Ezt a megfelelő információval rendelkező Mezőkovácsháziak tudják is./Mint előbbiekbe már megjegyeztem, minden igaz csak a címzett hibádzik./
Orosházi út kipipálva. Köszönjük.
Járóbeteg Szakellátó. A felújítás igaz, de azt Bakos István volt polgármester pályázta és rendezte a választásokig,Simonka Képviselő úr ekkor még polgármester volt. Dr Turcsán zsolt átadta a felújított és új műszerekkel felszerelt intézményt, mintha neki lenne az érdeme.
Bakos István a helyes válasz.
Kistérségi központ. 2004-re a kistérségi vezetők és a Gyulai Városi Bíroság 15.B.321/2006/45. számú ítéletében., úgy itélte meg hogy a város vezetése egy köztörvényes csapat kezébe került. Ezért a kistérségi irodát, átvitték Battonyára. A kistérség székhelye jogilag Mezőkovácsházán maradt.
Bakos István 3 évig harcolt Dr Karsaival a kistérségi iroda visszakerülése érdekébe. Ezt minden polgármester tudja bizonyítani Karsaival egyetembe. .De hiába került Mezőkovácsházára a Kistérség, a választás után Dr Turcsán Zsolt és az általa vezetett testület átadta ezt a fantasztikus lehetőséget és egybe a vezető város lehetőséget Medgyesegyházának.
Járási Hivatal valóba itt van, hisz a járási székhely megváltoztatásához komolyabb procedúra szükséges. Mi ebből Mezőkovácsháza előnye? ez itt a kérdés. De kérdezhetném azt is, hogy meddig leszünk székhely ilyen gyenge érdekérvényesítés mellett. Ezt kellene végig gondolni.
Tankerületkérdés ismét rendbe.
Szabad vállalkozási zóna kérdése jogszabályba szabályozott és nem képviselői szándék kérdése. Ezt a lehetőséget sajnos a megfelelő információval és kapcsolattal rendelkező vidéki vállalkozók ide bejelentkezve ki is használták.
A képviselő Úr valóba sokat tett a térségért, de nem ebben az összefüggésbe.
Közmunka program.
Kormányprogram és köszönet érte. Ha segítette a képviselő úr azért is köszönet. De ezt kiemelni érdemként nem szabad, hisz ez folyik a TV-ből.Ez vonatkozik a START munkaprogramra is. Sajnos a leosztott pénzek nem jól lettek felhasználva. Nem beszélve a közmunka Koordinátor V.T.alkalmatlanságáról.
Mentőállomás rendben, köszönet érte.
Roma program szintén úgy igaz, de azoknak illene megköszönni, akik kapták a lehetőséget
. Az Integrált Szolgáltató Központtal kapcsolatosan van egy kis tévedés. Bakos István nyerte a pályázatot. Turcsán adta át, mint saját érdemet. Sem a képviselő úrnak, sem a polgármester Úrnak nincs hozzá köze.
A Művelődési ház több éves rekonstrukciója is Bakos István érdeme és nincs köze másnak.
Nagyon jól tette, hogy nem folytattad tovább a beruházások felsorolását és nem kötötte a képviselő Úrhoz. Vagyunk páran a városba, akik odafigyeltünk az előző testület munkájára és még emlékszünk is rá, hogy a bölcsőde, a szennyvíz beruházás, a strand, a parkerdő, az akkori közmunkaprogramok, a Kossuth utca és az Arany János, Puskin utca kövesút Bakos Istvánhoz és az előző testülethez kötődik.
Ezen kívül még sok dolog, de csak a legnagyobbakat említem. A város eladósodottsága nem 20-év alatt történt. 2002-ben még 80-millió + forint volt a város számláján. Sajnos 2006-ban már 300 milliós hitel és 200 milliós kifizetetlen kötelezettség. 2010-re annak ellenére hogy 4-év alatt mindössze 3,5 millió + támogatást kapott a testület mégis ledolgozta az 500 milliós tartozást 463 792 999 Forintra. Pedig 2,2 milliárddal gyarapította a város vagyonát. Innen küzdötte fel az adósságot a jelenlegi testület közel 750 millióra
(annak ellenére hogy közben Simonka György kilobbizott 300 millió + forrást) amit a kormány 2014-re átvállal igaz hogy még így is marad 2014-re közel 50 milliós kifizetetlen számlák.
A képviselő Úr érdemeit nem csökkentik a felsorolt tények. Újból jelölte a FIDESZ képviselőnek, nem érdemtelenül. A választó körzet lakossága remélhetőleg a választás napján nem szenved majd amnéziába és honorálja szavazatával a képviselő Úr munkáját és támogatását. Elnézést amit írtam senki irányába nem kívántam sértő lenni, de nem árt ha a tényeket mindenki ismeri.

idegen

Hozzászólások száma : 57
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Ipari park területének elkótyavetyélése.

Témanyitás  erzsebet on Csüt. Feb. 20, 2014 1:32 am

Sokáig gondolkodtam hogy vajon érdemes megírni. Ezt az abszurd történetet, mert ez már a hihetetlen kategóriába tartozik. Igaz ez nem egyedi eset 2010-utáni város vezetés működésében. Ez a történet tökéletesen beleillik a Mezőkovácsházi város vezetésének a lúzerségébe.
1995 -ben minden városban ki lett jelölve egy ipari park. Ez a terület ki lett vonva művelés alól, így akadály mentesen tudott bármilyen üzem települni. Hisz adva volt a telephez szükséges beépíthető terület. Ezt minden valamit önmagára adó közéleti ember tudta. Kivéve a 2010 októberében megválasztott város vezetését. Mert csak így eshetett meg az alábbi eset. Egy gazdasági társaság jelentkezett hogy napelemgyárat épít. A környező településen megkezdődött a munkaerő toborzás. A társaság kért az önkormányzattól 90 000 négyzetméter területet az építéshez. Ezt a testület elé vitték. A polgármester szerint nincs a városban mezőgazdasági művelés alól kivont terület. Az igényelt terület kivonása 15 millióba kerülne. A városnak nincs erre pénze, de a beruházó vállalta a kivonás költségét ,ha méltányos áron eladják neki a szóban forgó területet. A testület ezt a közel egy hektáros (40 aranykorona értékű ) földterületet 10 000 forintért eladta a beruházónak. Ez elég méltányos összeg hisz a föld jelenlegi piaci ára, egy aranykorona szántó 50 000 forint. Tehát ennek a földterületnek a szántó ára 2 millió. Mivel a földterület már ki volt vonva ez további minimum 15 milliót jelent. Tehát egy 17 milliós földterületet eladni 10 ezerért ez a fennálló törvények szerint is kimeríti a bűncselekmény alapos gyanúját. A hab a tortán hogy a napelemgyár nem is épül meg. Írjátok meg mi erről az abszurd helyzetről a véleményetek? Bizonyára ti is tudtok ennek a testületnek még ilyen, vagy hasonló húzásáról Ha tudtok hasonlót azt írjátok meg!

erzsebet

Hozzászólások száma : 88
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Igaz történetek az önkormányzat háza-tájáról!

Témanyitás  gyorgy on Vas. Márc. 02, 2014 1:52 am

Tisztelt Erzsébet a történeted nem is olyan szokatlan. Hisz ha figyelembe vesszük hogy itt egy született balfékekkel állunk szemben akkor már mindjárt más. A professzor amikor szoba került a napelem gyár rögtön 2 Hektár napelem telepről álmodott. Most csak azért nem térek ki a részletekre mert olyan mélyre süllyedni már nem akarok. De hasonló volt a bió brikett gyártás körüli láznál. Ott is a professzor vizionálta a lakosság téli tüzelővel való ellátását. Ez csak olyan város vezetésnél történhet meg ahol a képviselők is a professzor szellemi szintjére süllyednek. A szomorú az, hogy négy év lassan eltelik a város stagnál, vagy visszafejlődik. Pedig 1990-óta ekkora támogatást összesen ( 20 év alatt) nem kapott a város, mint 2010-2014-közt. A testület egy év után fel sem tudta mérni a helyzetet ezért nem oszlatta fel magát. A professzor a 4-ik évben érezte hogy fogy körülötte a levegő ezért Ő 2014 április 1-el bedobta a törülközőt. A bölcs cselekedet az lett volna ha a város testületébe soha nem indult volna. 2010-2014-közti testület ritka egy kártékony testület. Mint hírlik van olyan testületi tag aki polgármesteri ambiciózusai van. Hiába a butaságnak az egy súlyos tünete amikor a polgár nem tudja felmérni a képességeit. Gondolom a végjátékban elszabadul a pokol. Sok érdekes dolgot fogunk még látni 2014 októberéig.

gyorgy

Hozzászólások száma : 90
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Még egyszer az Aditus perről!

Témanyitás  calambo on Hétf. Márc. 03, 2014 8:40 pm

  Nem értem miért nem ad a város vezetése hírt a folyó, és a befejezett  peres ügyekről.  Az egyik ilyen ügy amit Aditus Kft indított Budapesten a Mezőkovácsházi önkormányzat ellen. Tudomásom szerint februárban ítélet született. Az önkormányzatot kötelezték a ki nem fizetett munkadíj és annak kamatainak a megfizetésére.   A Bírósági per tárgya: Munkabér kifizetésének elmulasztása. Először leírom hogy mi vezetett ehhez a peres eljáráshoz. Ezért jó pár embert meghallgattam és hiteles írásokat átnéztem. Sajnos a testületi tagoktól semmit sem tudtam meg. Nem azért mert nem akarták megosztani az információt, hanem azért mert a JEGYZŐ és a POLGÁRMESTER őket sem tájékoztatja. Nem árt tudni hogy egyik testület a másik testület jogutódja. 2007-ben a testület kötött az Aditus KFT-vel egy megállapodást amiben megállapodtak a pályázatok figyelésében, pályázatok megírásában menedzselésében. , prof. dr. Turcsán Zsolt és Pasek Mihály képviselők indítványozták hogy a pályázat elkészítése és menedzselését ne a megírt (pályázat) darabra hanem a nyert pályázatok után fizessen a testület úgy nevezett ,,sikerdíjat" A testület ezt ellenszavazat nélkül megszavazta. Ez pontosan rögzítve van a testületi ülésről készített jegyzőkönyvben. Ezt a testületi döntést az Aditus elfogadta. 2010 augusztusában az Aditus a munkák elvégzésének arányában járó ,,sikerdíj" feléről számlát bocsájtott ki, amit az önkormányzat teljesített. A hátralevő összegről pedig az Aditus KFT az önkormányzatnak 2011 januárban fogja kibocsájtani a számlát. Ezért a 2010-es költségvetésben ez a második részlet, mint kiadás nem lett beállítva.
Az elvégzett szolgáltatásról és a ,,sikerdíj" második feléről a ki nem fizetett sikerdíjról minden 2006-2010-közti képviselő tudott,
ez senki előtt nem volt titok.
Az önkormányzat választást követő, átadás átvételi jegyzőkönyv 7-ik oldalon a 4.12.-es táblázatban olvasható
,,9 677 125 Forintról Aditus sikerdíj Bölcsőde
Pályázat valamint a rendelő intézet pályázati összeg 50%-a
az-az 9 084 808 forint Aditus sikerdíj.
Aminek esedékessége 2011 január.
Ezért ezt a 2011-es költségvetésben kellett volna feltüntetni
Tehát a lejárt határidejű adósságot 2011-ben ki kellett volna fizetni. Nem pedig kitalációkat terjeszteni.
Bizony ha ezzel a kifizetéssel bármilyen gond felmerül akkor az önkormányzat megbízottja tárgyalást kellett volna kezdeni az Aditus KFT-vel. Az Aditussal, hogy a megkötött megállapodást közös megegyezéssel mind a két fél számára elfogadhatóvá formálni. De nem 2012 márciusában, hanem 2010-ben. Csakhogy a kifizetés megtagadása nem a szolgáltatás és ellenszolgáltatás aránytalansága miatt nem lett teljesítve, hanem prof, dr. Turcsán Zsolt mélységes gyűlölete Galló Ferenc iránt. Ha valaki tudja ennek a gyűlöletnek az okár az írja meg!
De a 201o-2014- es ciklus pénzügyi  fiaskóját nem ez okozta. A ciklus gondjai az alkalmatlan város vezetésére vezethető vissza.   Ugyanis az Állam a 2013-végéra felhalmozódott  több mint 700 milliós adósságot átvállalta, Ezen felül különbötő cimeken a város mintegy 300 milliós + pénzhez jutott.  
Ezek tények és nem ,,zuhany híradás" NINCS MIRE KIRE VISSZAMUTOGATNI. Én úgy látom hogy a testületnek nem ez okozza a kardinális problémát.. Ez is mutatja hogy az önkormányzatnál nagyon nincsenek rendben a dolog.
Bizony az önkormányzatot a biztos csődtől 2010-után a Nemzeti kormány, Simonka Képviselő-Úr nagyvonalú segítsége, közel egy milliárdos + forrással mentette meg 2013-ig. Mivel a testület továbbra is alkalmatlan a rábízott feladatra ezért a további csődtől Simonka Úr és a Nemzeti kormány mentheti meg. Ugyanis napjainkra (2014 es évet nem kevés kifizetetlen számla terheli)A város üzemeltető KFT-nél  a legutóbbi intézkedés révén tovább fokozódik a baj.  Bizony ezt a tragikus pénzügyi helyzetet tovább fokozza,   az Aditus 20- milliós tartozás és annak kamatainak követelése.  Bizony megállapítható hogy 2010 október 3-án prof. dr. Turcsán Zsolt nyert a választáson, de a város óriásit bukott. Remélem 2014-ben a lakosság szembe mer nézni a hazugságokkal ami befolyásolta a 2010-es választásnál. Tudom ez nem könnyű dolog: Könnyebb a választót becsapni, mint arról meggyőzni hogy becsapták!

calambo

Hozzászólások száma : 79
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Önkény, tudatlanság, anarchia, vagy valami más? Mezőkovácsházán.

Témanyitás  erzsebet on Kedd. Ápr. 08, 2014 2:19 am

Meghalt Mezőkovácsházán egy ember. Sajnos a biológia törvényei kegyetlenek és nem válogatnak a nemekbe, korba, nemzetiségbe, etnikumba. Nincs kivételezés a JÓISTEN előtt, hogy mennyi a pénze, ,,hatalma", vagy jó ember volt vagy rossz. Mindig a soros a következő.
Mezőkovácsházának, szép temetője van és annak működtetésére mindenki által elfogadható érvényes rendelete. A temetőt vállalkozó működteti, de a rendeletet az Önkormányzatnak kell, hogy érvényesítse.
Nem mindennapi esemény történt 2014 április 7-én . Az elhunytat a háznál felravatalozták a bérelt vitrines hőtőben. Az elhalálozott családtagjai felkeresték a temetkezési vállalkozót, hogy bizony az ő halottukat a temetői nagy kereszt mellé kell temetni és iker sírt kérnek. A vállalkozó törvénytisztelő ember és mivel tudta, hogy ez a hely nem temetkezésre kijelölt hely,- az elhuny, az önkormányzati rendelet szerint díszsírhelyre nem jogosult, a városvezetéshez irányította a tomboló rokonokat. Az alpolgármester asszony (Kokavec Julianna ) fogadta a többtagú küldöttséget. Igaz neki ebben nincs joga és hatásköre hogy engedélyezze a külön sírhelyet, mégis engedélyezte, a vállalkozót írásba utasította. Hogy miért azt mindenki gondolja ki. Mert ugye ez a dolog a JEGYZŐRE tartozik. Hiába Mezőkovácsházán ilyen kaotikus állapotok uralkodnak.
Közben futótűzként terjedt a városba, hogy a kegyeleti helyre,- teljesen szabálytalanul az Önkormányzati rendeletet figyelmen kívül hagyva temetni akarnak valakit.
Óriási lett a felháborodás és telefonok özöne ment a jegyzőhöz és a képviselőkhöz. Ha egy kicsit is lassan de mégis megértette a JEGYZŐ, hogy neki intézkedni kell. A JEGYZŐ utasítására a sírhely kialakítását befejezték a család kést rántott és a vállalkozó életére törtek, csak a gyors rendőri beavatkozásnak köszönhető hogy nem történt tragédia
A sír, bár kiásásra, az alja betonozásra került, be kell temetni a kiásott gödröt és a családnak el kell fogadni, hogy a sorba temetési rendelkezés még rájuk is vonatkozik. A család ezután úgy döntött hogy az elhunytat a Végegyházi köztemetőben temetik. Hogy a történetnek itt vége e van azt nem tudni, Aki tud valamit az írja le.


erzsebet

Hozzászólások száma : 88
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Lajos

Témanyitás  Lajos on Pént. Ápr. 18, 2014 2:40 am

Az utolsó pillanatban még meg kellett "védeni" Mezőkovácsháza legértékesebb fáját,a NAGY SZENT FENYŐT.HA a témáról több is érdekel,meg lehet nézni a facebookon

Lajos

Hozzászólások száma : 1
Join date : 2014. Apr. 18.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Igaz történetek az önkormányzat háza-tájáról!

Témanyitás  erzsebet on Vas. Ápr. 20, 2014 8:30 pm

Tisztelt Lajos a városban történtek dolgok a város lakosságát érdekli. Tessék megírni a hiteles történeteket. De ha bárkinek van hiteles történtekről információja, de nincs bátorsága megírni az PRIVÁTBAN a facebbookon írja le és küldje el a fórum szerkesztőjének, MACZKAI JÓZSEFNEK Ő gondoskodik az anonimitásról és az írás megjelenésről. Egy a kitétel a leírt történet a valóságnak megfeleljen. Elárulom: ezen a fórumon sok írás így keletkezett.

erzsebet

Hozzászólások száma : 88
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Igaz történetek az önkormányzat háza-tájáról!

Témanyitás  idegen on Szer. Júl. 02, 2014 2:16 am

Így választás előtt nem árt emlékezni: Mert ezeket a dolgokat a lakosság nagyrészt már elfelejtette.  
EZÉRT TUDOTT A VÁROS VESSZŐFUTÁSA 2010-2014-KÖZT MEGISMÉTLŐDNI.
Voltak Mezőkovácsházán is ÁLMODOZÓK akik nem csak Mezőkovácsházát    de a kistérséget is fel akarta emelni, a pénzt nem sajnálták rá.  
dr, Szarvas és dr Túrcsán és csapata  +(képviselők többsége). Elérkeznetnek látták az időt a NAGY PÉNZLENYÚLÁSRA.
Ezért meg alakították a DBÖTKE gazdasági társaságot.
Ennek ügyvezetője dr, Turcsán Zsolt.
Székhelye 1053 Budapest Szép utca. 2.
Az első lépésként, pályamunkát írattak a Kistérség és Mezőkovácsháza felvirágoztatására.
A meghirdetett pályamunka nyertes neve:PROMEI Modernizációs és Euroatlanti Integrációs Projekt iroda. Kht
Cim:1053 Budapest Szép utca 2.
Az eredményhirdetés 2004 március 26-án 11-óra 10-perc.
A pályázat díja: 89 ooo ooo + Áfa Ösz: 111 250 000 Forint.

De a DBÖTKE ügyvezetője DrTZs gondolt a Békés Megyei kistérség szintű ,,kiemelésére" is.
Ennek a pálya munkának elvégzését FATIMEX- EURO Gazdasági Tanácsadó és Fejlesztési KFT nyerte el.
Cim:1118 Budapest Holdvilág-út 11.
Eredmény hirdetés: 2004 április 13-án 11-óra 10-perckor történt.
Pályamű díja: 32 000 000 + Áfa 8 000 000 Ösz: 40 000 000 Forint.

Ezen tudományos pályamunkákra kizárólagos félhasználati forgalmazási jogot nyert az Mezőkovácsháza önkormányzata+a DBÖTKE.
Ezen pályamunkákról bővebben a Közbeszerzési Értesítő 50-szám 6949     6950     6951-oldalain, a Közbeszerzések, Tanácsa Hivatalos Lapjából lehet tájékozódni.

Tehát ezek a pályamunkák egy valós megtörtént esemény, kár volt elfelejteni 2010-re.  
Erről a pálya munka nagyszerűségéről   Veres József MSZP  megyei elnöke a Mezőkovácsházi művelődési házban projekt ismertető előadást tartott.
Veres József akkor azt JÖVENDÖLTE, hogy  Mezőkovácsházán bekövetkezik  2015-re az ,,UNALMAS JÓLÉT"
Gondolkodjunk  és érdeklődjön mindenki, mi lett a sorsa ennek a 151 milliós tudományos értekezésnek.
Az élkészítésük óta 11 év telt el. Vajon mennyi hasznot hozott ez Mezőkovácsházának?
Mert ha nem  akkor ez a bűncselekmény alapos gyanúját felveti!    
Az igazi érdekesség hogy ennek a nagy álmodozónak, és a mellette lévő testületnek 2010-2014-közt még sok ilyen álma volt ami szintén nem kevés pénzt emésztett fel.
Az itt felvázoltak csak a jéghegy csúcsa  
Ébresztő Mezőkovácsháziak.
Ne felejtsünk még a békesség kedvéért sem, mert ezek a ,,játékok" igen költségesre sikerültek 2010-2014-közt is. Sajnos ha nem Bakos István és csapata lesz a város vezetésében 2014-után akkor ezek a dolgok folytatódnak, esély nincs rá hogy ezek a ,,játékok" megszűnjenek. Ez pedig a város további pangásához vezet.

idegen

Hozzászólások száma : 57
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Igaz történetek az önkormányzat háza-tájáról!

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.