EMLÉKEZZÜNK!

Életének 78. évében 2012 február 4-én meghalt Csurka István író, politikus.
Csurka István, a MIÉP elnöke Budapesten született 1934. március 27-én.
Az 1956-ós eseményekben mint diák részt vett.
1956-utání konszolidációban részt vett sok ,,ellenforradalmár" perébe tanúskodott.
Ezért az egyik kivégzett. ,,ellenforradalmár" lakását meg is kapta. Belépett a lll/lll belső élhárítás soraiban Raszputyin fedőnévvel. Jelentéseivel szolgálta a népi demokráciát.
1956 után a hatalom bízott az írói munkásságában és a politikai elkötelezettségében, megrendelésre megírta a Döglött aknák c. művét amiben rámutatott a Rákosi-sta Bűnökre.
Ezután sorra írta a színpadi műveket Acél György (kultúrérősz) megelégedésére és a szocializmus dicsőségére.
.Mivel kellő megrendelése volt ezért biztos volt az egzisztenciája, így szabadon hódolhatott a lovas sportnak (lovi).
1980-as években Ő is megbízást kapott hogy vesse bele magát a rendszerváltásba.
Ő az MDF-területén fejtette ki a rábízott feladatot. Kommunista, zsidó, cigány ellenes retorikában jeleskedett.
Majd feladatul kapta hogy buktassa meg az MDF kormányt.és Antal Józsefet.
Ezért 1992 augusztusában a Magyar Fórumban megjelentette Néhány gondolat a rendszerváltás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán című írását, amelyben kritizálta a kormány politikáját, és bizonyos társadalmi folyamatokat.
A cikk miatt számos támadás érte, és az MDF más vezetőivel is ellentétbe került.
1992 szeptemberében létrehozta a Magyar Út Alapítványt.
1993. január 22-én, az MDF VI. országos gyűlésén 536:674 arányban alulmaradt Antall Józseffel szemben a párt elnökségéért folytatott küzdelemben.
Kevéssel ezután megalapította a Magyar Út Körök mozgalmat.
Május 26-án részvételével az MDF-en belül megalakult a Magyar Igazság Nemzetpolitikai Csoport.
Az ellentét közte és az MDF más vezetői között egyre fokozódott; végül 1993. június 5-én amikor fény derült a ,,megbízatására" az MDF Országos Választmánya kizárta a pártból.
Megpróbált az MDF-ből annyi képviselőt magával vinni hogy a kormányzó többség megszűnjön és az új országos választást kierőszakolni.
A közvélemény kutatás és az időközi választás adatai már azt mutatták hogy egy előrehozott választásnál a Szoc-ib erők elsöprő győzelmet aratnak.
De az MDF-ból nem követte kellő számú képviselő.
Ezek után már csak kívülről tudta bomlasztani az MDF-et.
Júniusban a Magyar Igazság Nemzetpolitikai Csoportot és a Magyar Út Köröket felhasználva megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját melynek haláláig elnöke,,
Az 1994-es választásokra még nem bírt annyi hiszékeny, gyanútlan, tájékozatlan, szavazót toborozni hogy bejusson a parlamentbe.
De 1998-ra összejött az a bűvös 5%-ék és ezzel a párt parlamenti részvétele.
Az új MIÉP frakciónak frakcióvezetője is volt 1998 – 2002 között.
De Szabó Lukács: Csurka István Múltja és Jelene c. könyve bemutatta Csurka István igazi énjét.
Ezután a szavazótábor kiállt mögüle és a Bűvös 5%-os küszöbnek még a közelébe sem került.
De a rábízott feladatot tovább folytatta ZSIDÓZOTT ÉS CIGÁNYOZOTT így próbálta bizonyítani hogy Magyarországban tombol az antiszemitizmus és a rasszizmus.
Az író életének utolsó nyilvános megszólalása február 2-án volt, a budapesti Új Színház társulati ülésén, amikor Dörner György, az új igazgató felolvasta a kórházban fekvő Csurka István a társulathoz intézett levelét. Ebben arra biztatta a jelenlévőket, hogy attól függetlenül, ki hova érzi magát tartozónak, mit gondol a politikáról, szeretetben dolgozzanak együtt.
Mindez azt jelenheti hogy Dörner György (és sokan mások) nem olvasták Szabó Lukács könyvét Csurka Istvánról. Mert ha többen olvasták volna lehet hogy sokkal kisebb tömeg tiltakozik a szélső jobb ellen az új színház előtt.

A kommunista ámokfutás már 200 éve szedi világ szerte áldozatait. Magyarországon ez az emberellenes csőcselék az 1900-tól számítható a lakosság elleni bűnök elkövetése. Sajnos 1945-1990-ig totális diktatúrát erőltettek a Magyar népre. 1990- után is beépült a magyar közéletben és három cikluson keresztül fojtatták az emberellenes politikájukat. A kommunisták olyanok mint a kaméleonok. Akármilyen színben tudnak “pompázni”. A legszörnyűbb az egészben az, hogy számukra a hatalom az ami számít, megszerzése érdekében bármilyen eszközrendszert bevetnek. Nem válogatnak, céljuk érdekében saját társaikat is feláldozzák. Minden, általuk ellenségesnek tartott közösségbe beépülnek és bomlasztanak, ha kell kapitalistává válnak, de lelkületükben ugyanazok maradnak, akik voltak …., a gonosz kiszolgálói.
Már pénteken a kommunizmus áldozataira emlékezik az ország, Így mezőkovácsháza is. Mezőkovácsházán Varga Gusztáv a Nemzeti oldalról szólt az 1945-1990-közti kommunisták áldozatairól. Az iskola részéről két közösség szolgáltatott emlékműsort. Mint mondta a kommunisták áldozata volt a szűk eliten kívül mindenki. De sokszor még a legfelső kommunista vezetők is áldozatokká váltak. Hisz természetükből fakadt a mindenki gyűlölete a mai napig. Az MSZP- mint a kommunisták jogutódja (még mindég működik) még mindég nem tartotta szükségesnek hogy részt vegyen a megemlékezésen és ott bocsánatot kérjen az emberiség ellen folytatólagosan elkövetett bűnökért. Az emberi történelem legnagyobb bűnöket követték el a kommunisták, csak a halálos áldozatok száma a földön:A történelmi feljegyzések szerint, a statisztika adatait szerint a kommunizmus számlájára mintegy 100 millió áldozat írható (s ezek csak a halálos áldozatok):
Szovjetunió: 20 millió áldozat;
Kína: 65 millió;
Vietnam: 1 millió;
Észak-Korea: 2 millió;
Kambodzsa: 2 millió;
Kelet-Európa: 1 millió;
Latin-Amerika: 150 000;
Afrika: 1,7 millió;
Afganisztán: 1,5 millió;
A nemzetközi kommunista mozgalom, illetve a hatalomra soha nem került kommunista pártok számlájára pedig körülbelül 10 000 áldozat írandó! De ezenfelül sok százmillió ember életet keserítették (keserítik)meg. De a mai napig szedi az áldozatait.
„A kommunizmus megbukott, minden értelemben. De a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az Eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt.” (Márai Sándor)

A Magyar Köztársaság Országgyűlésének 2000. június 13-án elfogadott 58/2000. (VI. 16.) sz. határozata rendelte el. Az emléknapot annak emlékére rendelték el erre napra, mert Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon a megszállók jogellenesen letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták. Kovács Bélának 2002-ben állítottak szobrot Budapesten A magyar nép először a Tanács-köztársaságnak nevezett kommunista puccs idején szembesült a kommunista borzalmakkal. Kovács Béla
elhurcolása előjele volt a kommunista hatalomátvétel előrehaladásának. Ez kijózanítolag hatott számos magyar politikusra, akik előtte még bíztak a magyar politikai rendszer demokratikus úton maradásában, mások számára pedig bizonyítékot jelentett arra a várakozásukra, hogy kommunista egyeduralom következik. Kovács Béla elhurcolása teljesen kitalált indok alapján történt.
Vegyük számba 1945-től a Magyar nép soraiba mekkora áldozatokat követelt a kommunista rendszer:
Már 1944-45-ben 600 ezer szovjet fogságba hurcoltak ezek fele sose tért vissza az embertelen rabszolgamunkából..
1945-48-ig 27 ezer népbíróságok által elítélt "háborús bűnös", köztük 189 kivégzett ember.
A legújabb kutatások szerint jelentős részük minimális, vagy épp semmilyen szerepet nem játszott a zsidóüldözés, vagy a nyilas uralom idején.
Sokaknak egyszerűen annyi volt a bűnük, hogy helyi elöljárók, jegyzők, vagy csendőrök voltak.
1946-tól koncepciós perek sorában több, mint 100 kivégzett, és több tízezer bebörtönzött ember.
1956-ig mintegy egymillió ember ellen indítottak politikai, vagy köztörvényes köntösbe bújtatott politikai okokból eljárást. (Aki nem teljesítette az irreális termelési, vagy beszolgáltatási követelményeket, az "szabotázst" követett el, tehát a "nép ellenségévé" vált.) Az ÁVH-n külön terv irányozta elő, hány "összeesküvést" kell leleplezni egy-egy évben.
Akit még a diktatúrát 100%-osan kiszolgáló bíróságok sem tudtak elítélni, azokat mindenféle verdikt nélkül egyszerűen "leinternálták". Buda-Dél, Tiszalök, Kistarcsa, Kazincbarcika, vagy Recsk a magyar történelem legrettegettebb helységneveivé váltak. Az itt felállított munkatáborokba hurcolt 25 ezer ember hivatalosan megszűnt létezni, szeretteik hosszú esztendőkön át semmit sem tudtak róluk.
Százezreket nyilvánítottak "osztályidegennek", vagy "osztályárulónak".
Előbbihez elég volt egy szép ház, vagy egy kis műhely, utóbbihoz az üldözöttekkel szembeni legcsekélyebb szolidaritás vállalása is.
A megbélyegzett fiatalokat munkaszolgálatra hívták be (érdekes módon ezt az intézményt "elfelejtette" eltörölni az 1945 utáni hatalom). Ők sokszor majdnem ugyanolyan megaláztatásoknak és kínzásoknak voltak kitéve, mint a bebörtönzöttek és internáltak.
Az második világháború idején munkaszolgálatot teljesítők kaptak kárpótlást - az 1945 utániak a mai napig nem.
Sztálin 1953-as halála valamelyest enyhített a terror szorításán.
Ám az 1956-os szabadságharc vérbe fojtása után minden idők legnagyobb megtorlása indult el.
1956 és 1961 között mintegy 400 embert végeztek ki, 21 ezret börtönöztek be, és 17-18 ezret internáltak az "ellenforradalomban" való részvétel miatt.
Ahogyan Rákosi-ék idején, úgy Kádárék bosszú-hadjárata alatt is elég volt, ha valaki rosszkor, rossz helyen volt.
Emberek tucatjait gyilkolták meg, vagy csukták le hosszú évekre úgy, hogy valójában semmi érdemleges szerepet nem játszottak 1956 októberében.
A mártírokat jeltelen sírba temették, szeretteik 1989-ig egy szál virágot sem tehettek nyughelyükre.
A forradalom idején, és a leverését követő sortüzek áldozatainak számát a mai napig nem tudjuk pontosan, de bizonyosan több száz halottról beszélhetünk.
A felelősök közül néhány ember ellen indult eljárás, de a gyilkosok közül végül senkit sem ítéltek letöltendő börtönbüntetésre.
A kádári "enyhülés" idején az elnyomás nem szűnt meg, az elvtársak a mézesmadzag mellett bármikor előkapták a korbácsot is, ha úgy ítélték meg, hogy ez szükséges.
Számos papot és szerzetest zártak börtönbe "illegális hittan-oktatás" vádjával.
Fiatalok százait vegzálták, verték össze, és állították elő csak azért, mert a hivatalos rendezvényeken túl is meg mertek emlékezni március 15-ről.
Az emberarcúvá maszkírozott diktatúra álarca mögül időről időre elővillant a paranoiás zsarnokság szörny-ábrázata.
Csak egy példa: 1969 júliusában több fiatalt azért fogtak perbe és végül ítéltek el „fasiszta felvonulás” szervezése miatt, mert a Belvárosban csoportosan menetelve énekelték a „Lánc-lánc-eszterlánc” kezdetű mondókát.
A kommunizmus áldozatairól először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban.
Azóta is minden évben sor kerül az emlékünnepségekre, emlékeztetőként és figyelmeztetőként a korszak történéseire és a tanulságok levonására.
„A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit felkutatni még az élő tetteseit és kiszolgálóit, valamint folytatóit és biztosítani, hogy azok soha nem ismétlődhetnek meg” – írta Milan Kundera cseh író. A kommunista diktatúrák értékelése, az áldozatok felkutatása és számbavétele a történettudomány feladata, a téma nem lezárt, a számadatok nem véglegesek, a közelmúlt folyamatos viták tárgya. (1997-ben A kommunizmus fekete könyve címen jelent meg egy francia könyv, a hat szerző által jegyzett mű levéltári kutatások és becslések alapján 80-100 millióra teszi a kommunizmus halotti áldozatainak számát. de fél világ szenvedte (szenvedi) a még mindég a politikára befolyását)
Ahogy Új Ernő írta: ,,A kommunisták olyanok mint a kaméleonok. Akármilyen színben tudnak “pompázni”. A legszörnyűbb az egészben az, hogy számukra a hatalom az ami számít, megszerzése érdekében bármilyen eszközrendszert bevetnek. Nem válogatnak, céljuk érdekében saját társaikat is feláldozzák. Minden, általuk ellenségesnek tartott közösségbe beépülnek és bomlasztanak, ha kell kapitalistává válnak, de lelkületükben ugyanazok maradnak, akik voltak …., a gonosz kiszolgálói".
Bizony a napjainkban is ettől szenvedünk!
Emberközelbe kell hozni a kommunizmus korszakát a mai fiatalok számára, és életszerűvé kell tenni ezt az időszakot, hogy a felnövekvő generációk megértsék, mi is történt Magyarországon, 1919, 1945- 1989 között, de sajnos most is jelen vannak mindennapjainkban és megkeserítik minden közösség életét.
A mai ifjúságnak azt is tudnia kell, hogy miért alakult ki nagyszüleikben, dédszüleikben az a fajta gondolkodás, amit a kommunizmus ideje alatt tettek magukévá, akár az óvatosság szintjén is.
Köztémává kellene tenni a kommunizmus történéseit, és az ezen időszakban elkövetett bűnöket is, melynek során egyebek mellett kötetlen, oldott beszélgetésekben lehetne megtárgyalni az akkori és a mai eseményeket. Ezáltal az ezzel az időszakkal kapcsolatos szorongásokat magunk mögött lehetne hagyni és eredménnyel vehetnénk fel a harcot a megbúvó kommunistákkal. A nagy, országos és helyi megemlékezéseknek súlya van, amelyeket immár, országosan 10. éve Mezőkovácsházán hivatalosan négy éve, de a nemzeti közösségek 1989-óta Kovalcsik Pál egyik kommunista áldozat emléktáblájánál tartanak megemlékezést, majd misét mondanak az áldozatok lelki üdvéért. A formális, nagy megemlékezéseken túlmenően azonban még mindig nem sikerült elérni, hogy „a magyar társadalom szembesüljön a múltjával”, azaz feldolgozza a közelmúltat.
És végre kivesse soraiból a megbúvó kommunista kollaboránsokat. ,,
„A kommunizmus megbukott, minden értelemben. De a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az Eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt.” (Márai Sándor)
Már 1945-től a kommunisták uralták a belügyminisztériumot, hogy kellő létszámban legyenek a teljes diktatúra kiépítésére, soraikba vették a ,,kis nyilasokat és a lumpen elemeket és létrehozták a különböző politikai rendészeti osztályokat, amivel képesek voltak a kormányzat irányítására és ezzel együtt a visszaélésekre.
Ez az állambiztonsági szervezet mindvégig megfigyelés alatt tartotta az országot, már 1945 és 1948 között sok esetben indokolatlanul internáltak, illetve koncepciós pereket dolgoztak ki, és hajtottak végre. Ezek közül az első a Magyar Közösség elleni per, amely a demokratikus intézmények elleni első támadásnak tekinthető, és végkifejlete Kovács Béla elfogatása lett. Magyarországon minden harmadik család szembe került valamilyen szinten a kommunista hatalommal, így hárommillió ember ellen indítottak hatósági eljárást. Ez vezetett az 1956-os forradalomhoz valamint a 2006-os tüntetésekhez is, „amikor az emberek megcsömörlöttek azoktól a hazugságoktól”, amiket hallottak.
A felkelés leverése ugyanakkor megint sok áldozatot követelt, 1956. december 6. után sortüzeket nyitottak a még ellenállókra több mint negyven településen, ennek utolsó állomása Csepelen volt 1957 januárjában. Az 1962 végéig tartó, kivégzésekkel járó megtorlás áldozatainak számáról még mindég nincs megbízható statisztika és ráadásul nem minden esetben egyértelmű a kivégzés indoka sem. De nem csak a kivégzetteket, legyilkoltakat kell a kommunizmus áldozatainak tekinteni, hanem azokat is, akiket perbe fogtak, őrizetbe vettek, munkahelyükről elbocsátottak vagy áthelyeztek, illetve illegálisan elhagyták az országot, sőt még az ő hozzátartozójukat, leszármazottaikat is.
Kádárék mintegy 32 ezer pert terveztek a forradalmat megtolandó, ebből hozzávetőleg 22 ezret le is folytattak, amelyeknek jogerős bírói ítélet lett a vége. A kettős mérce mind a mai napig megmaradt! A kitelepítettek, a meghurcoltak kárpótlása névleges volt, már ha kaptak egyáltalán. A még köztünk élő partizánok (újabban antifasiszták) kiemelt nyugdíjat élveznek, az áldozatok nyugdíja nagyon kevés. Hogy még jobban megalázzák őket, a havi 8000 forint körüli nyugdíjpótlékuk 2007 óta (Gyurcsány-kormány!) nem emelkedik. A kétharmados parlamenti többség remélhetőleg orvosolja a megalázást, de ez nagy nemzetközi és EU-s ellenállásba ütközik. Biszku Bélának és tettestársai szent tehenek maradtak…(remélhetőleg nemsoká) Az EU-ba beépült kommunisták nyomására még mindég nem lehet Magyarországon tiszta vizet önteni a pohárba.
Mert a nemzeti kormányzásba vetett bizalom felőrlődhet, és bizony a bűnösökkel nem kellő eréllyel való fellépés miatt könnyen lehet, hogy a kommunistákat visszahozzák a nyakunkra! Mint ami Mezőkovácsházán és jó pár településen meg is történt. Igaz ,,Független" köpönyegbe bújva! Hogy ez hogy történhetett meg arra álljon itt egy idézet:„… mert mikor ledobtad, el nem tiportad…” (Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról)
A kommunizmus áldozatainak emléknapja mellé lassan időszerű a RENDSZERVÁLTÁS ÁLDOZATAI elnevezéssel egy új emléknapot beiktatni…
Emlékeztető: „A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek. Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása kívánja.” (Alexander Szolzsenyicin)

1953 március 6án reggel minden hírközlő eszköz igénybevételével közzétették:
„TEGNAP
ESTE KILENC ÓRA ÖTVEN PERCKOR, SZTÁLIN ELVTÁRS, LENIN HARCOSTÁRSA ÉS
ÜGYEINEK ZSENIÁLIS FOLYTATÓJA, A KOMMUNISTA PÁRT ÉS A SZOVJET NÉP
LÁNGLELKŰ VEZÉRE ÉS TANÍTÓJA SZÍVE MEGSZŰNT DOBOGNI”.A szocialista táborban gyászt rendeltek el mindennek le kellett állni és öt percig csak Sztálin elvtársra kellett gondolni! Kimúlt
az emberiség „kimagasló képességű” primitív szörnyetege, aki
közvetlenül vagy közvetve százmillió ember haláláért, több százmillió
ember testi/lelki kínzásáért, családok szétszakításáért, börtönökbe vagy
munkatáborokba kényszerített rabok szenvedéséért, éhínség
kialakulásáért és fajirtásét (tatár, ingus, csecsen, ukrán, zsidó,
német, kínai, mongol, kazah, üzbég, magyar, lengyel, lett, észt, litván,
stb., stb.,) felelős. Tehát nem élt hiába! De ezeket a szörnyűségeket nem egyedül vitte véghez, közvetlen segítői:Sztálin
– bűntársaival (Abakumov, Berija, Bljuher, Buharin, Bugyonnij,
Bulganyin, Dzerzsinszkij, Hruscsov, Jagoda, Jezsov, Kaganovics,
Kalinyin, Kamenyev, Koszigin, Malenkov, Mehlisz, Mikoján, Molotov,
Ordzsonikidze, Szerov, Szuszlov, Trockij, Tuhacsevszkij, Vorosilov,
Visinszkij, Zinovjev, Zsdanov, Zsukov, stb., stb.) De minden leigázott országban akadtak hű követői. Ezekkel a szemellenzős
(elvakult, szolgalelkű) híveivel egyetemben negyven-ötven évre vetette
vissza a szocialista táborként emlegetett képződmény gazdasági,
technikai, kulturális, művészeti, erkölcsi, etikai, és jogi fejlődését.
A sztálini terrorista módszerek legundorítóbb, legvisszataszítóbb,
legembertelenebb (és az emberiség történelmében soha és sehol sem
alkalmazott) „újításának” számított a kivégzettek meggyalázása,
hozzátartozóik likvidálása vagy elítélése (szülők, testvérek, gyermekek,
sőt rokonok, munkatársak vagy barátok), a kivégzés tényének és/vagy
sírhelyének eltitkolása, a hozzátartozók ingó és ingatlan vagyonának
eltulajdonítása.Ezeknek
a módszereknek az átvételében, valamint gátlástalan kivitelezésében
jeleskedtek az ún. népi demokráciák, és hazánkban is vezető szerepet
játszottak az ortodox kommunisták (bolsevikok): Kun Béla, Rákosi és
Kádár pártjai és csürhéi. „Karakán” kommunista magatartással
felvértezve, még bocsánatot sem kértek egykori bűneikért.
A mára már megosztott (szétszakadt) utód pártocskák (MSZP, MKMP, DK)
szemérmesen titkolják elődpártjaikkal való (érzelmi, ideológiai, anyagi,
történelmi, stb.) kapcsolataikat, de pontosan ugyanazzal a hangerővel,
erőszakkal, demagógiával és hazugságokkal operálnak, mint anno dacumál
Lenin, Sztálin, Kun, Rákosi és Kádár.
Gurmai Zita, az MSZP EU-s képviselője például éppen ma nyilatkozta nagy
büszkén a tévét nézőknek, hogy: „soha, de soha nem fognak bocsánatot
kérni” azért, mert hazaárulást követtek el. Gyurcsány
például 2006-ban jobban és látványosabban hazudott, mint Kádár,
ügyesebben verette véresre a felvonulókat, és félemlítette meg a
budapestieket, mint a Haynaut lepipáló elődje, mert figyelembe vette,
hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben elegendő a gumilövedék, a lovas
rendőrroham, a viperák alkalmazása, a könnygázfelhő-képzés és a
vízágyúk, nem szabad magára haragítani az EU-t vagy a NATO-t. A
budapesti Sztálin-szobrot ledöntötték, de Sztálin szelleme még
fel-felbukkan nemcsak nálunk, vagy az Orosz Föderációba, hanem a nyugati
államok egyes pártjaiban is, akik leaderei még könyvből sem ismerték
(vagy nem érzékelték) a sztálini terror ördögi légkörét és módszereit
.Nem a rosszindulattól vezérelve és vállalva a „kiátkozást”, arra gondoltam,
hogy nem ártana, ha ezek a EU-s hangadók csupán néhány hétre vagy
hónapra kipróbálnák a gulagi életet, vagy az egykori Andrássy út 60-ban
lévő pincék, illetve smasszereik összkomfortos „vendégszeretetét”.

A Nemzetközi nőnap hagyománya 1857. március 8-án indult útjára amerikai nők demonstrációival, akik a rossz munkakörülmények, és az alacsony fizetések ellen tiltakoztak. A Nemzetközi nőnap gondolata először a századfordulón merült fel. 1866-ban fogadta el a Nemzetközi munkásszövetség a nők hivatásszerű munkavégzéséről szóló határozatot. 1914-ben miután két millió orosz katona esett el a fronton, az orosz nők február utolsó vasárnapját választották, hogy kenyérért és békéért tüntessenek. Négy nappal később a cár lemondásra kényszerült, és az ideiglenes kormány megadta a nőknek a szavazati jogot. Ez a történelmi vasárnap az Oroszországban akkor használt Juliánusz naptár szerint február 23-ára esett, ami az általánosan használt Gergely-naptár szerint március 8-ának felel meg. vívtak ki magunknak. A régi korokban a nők nem voltak egyenrangúak a férfiakkal, de szerencsére mindig akadtak forradalmi beállítottságú lányok és asszonyok, akik foggal-körömmel ragaszkodtak ahhoz, hogy a férfitársadalom elismerését, megbecsülését kivívják a nők számára. Ez a harc nem volt egyszerű, de ma már ott tartunk, hogy ezt a napot nem csak a női szervezetek tartják számon szerte a világon. Az ENSZ is megemlékezik erről a napról és sok-sok ország nemzeti ünnepként jelöli meg.

Ezen a napon kezdődött történelmünk igazi kálváriája, a 133 napos cionista-bolsevista rémuralom, amely a legnagyobb pusztítást alighanem a lelkekben végezte. Ez a VÖRÖS rémeszme sajnos a mai napig köztünk van.
A 133 nap alatti vallás- és egyházüldözés célját jelzi, hogy Weiss Béla 1919. február 20-án azt tanácsolta híveinek, ne féljenek „a vértől, vér nélkül nem lehet dolgozni, vér nélkül nincs terror és terror nélkül nincs diktatúra!”, hasonlóan Leninhez, aki szerint „a bukott pap többet ér akárhány bolsevik propagandistánál”. Amint Weisz Fülöp politikai megbízott mondta: „Ha elvünkről van szó, egy pár száz hulla az nulla.” Sós István vöröskatona pedig kijelentette: „A papoknak meg kell dögleni.”
A forradalmi kormányzótanács osztályharcot hirdetett a bérmunkásság (proletariátus) és a vagyonos polgárság (burzsoázia) közt. A nemzeti színű zászló helyett a vörös zászló használatát rendelték el, a Szózat, Himnusz helyett a munkás Marsellaise és Internationale énekét.
Ami 1919. március 21-én történt, az minden veszteséget felülmúl!
Nem volt elég a háború elvesztése, országhatáraink megcsonkítása, véreink földön futása, betetőzte mindezt a második, úgynevezett vörös forradalom. Azok szabadultak ránk, és tartottak 134 napon át a legkegyetlenebb megszállás alatt, kiknek a magyarsághoz és kereszténységhez vajmi kevés közük volt.
Négy és fél hónap alatt közel 300 katolikus intézményt szüntettek meg, mégis, bebizonyosodott a mára elfeledett népigazság: ,,teher alatt nő a pálma”, ugyanis a néptömegek „józanságát azonban nehezen lehetett elkábítani s legfeljebb csak a salakja hódolt beígért megváltó eszméknek. Miként igaz: „Meg lehetett gyalázni az Isten házait s megzavarni a körmeneteket, de az ilyesmi csak olaj lett a hit tüzére.”
133 napig háborítatlanul hatalmaskodó „bőrkabátos” hatalmasságok „az egyháziakat tekintették a legmegbízhatatlanabb elemnek, ezért már az elejében kisemmizték őket minden jogból és védelemből. Sok helyen kiűzték őket hajlékukból s helyükbe a kommunista társadalom intézményeit és egyesületeit lakoltatták be. Marx otthona, a Marianum a kommunista tanítók propagandaiskolája lett. Ha valaki erőszakkal nem akarta keresni a börtönt, vagy halált, egyházi ruháját, legalább is a fővárosban, fel kellett cserélnie a polgári öltözettel.
Az első áldozat Szemelliker Antal fülesi plébános volt. Más nem kellett a vörösöknek! A lövést gépfegyver-sortűzzel viszonozták, mely az utca népéből több halálos áldozatot szedett.
Szemelliker jól tudta, hogy áldozatnak szemelték ki Ami rövid ideje még volt, azt már csak saját lelkének szentelte. Kezébe vette Breviáriumát, rózsafüzérét s követte hóhérait Sopronba. Itt rövid úton kihirdették előtte a halálos ítéletet s készülhetett a nagy útra. Miután kifejezte azt az óhaját, hogy Fülesen temessék el. ’Dicsértessék Jézus Krisztus, Jézusom irgalom!’ – fohásszal fogadta ellenségeinek golyótüzét, mely április 10-én virradó felé kioltotta nemes életét. Ez a sors várt még több Isten szolgájára.
Amint Weisz Fülöp politikai megbízott mondta: „Ha elvünkről van szó, egy pár száz hulla az nulla.” Cserny József terrorfőnök sem vallott másként: „Úgy kell elbánni a burzsoákkal, mint ahogyan én teszem, a kispesti szemétdombon égetem el őket.” Szintén ő vallotta: „Inkább ti küldjetek tíz burzsujt halálba, mintsem hogy ők közületek egyet is felhúzzanak!” Sós István vöröskatona pedig kijelentette: „A papoknak meg kell dögleni.” Ez volt a DICSŐSÉGES TANÁCSKÖZTÁRSASÁG.

KÁROLYI MIHÁLY HITVALLÁSA:„Minél kisebb lesz az ország, annál nagyobbra növök én. Mikor ellenzéki vezér voltam, megvolt egész Magyarország; mikor miniszterelnök lettem, elszakadt Horvátország és Szlavónia; öt megye marad, mire köztársasági elnök leszek, és Pest–Pilis–Solt–Kiskun vármegyéből fog állni az ország, mire király leszek.” (gróf Károlyi Mihály, az 1918/19-es vörös terror köztársasági elnöke, az MSZP és az antifasiszták példaképe, Békéscsaba díszpolgára)
Egészen vérlázító ez a történet. Magyarország Károlyi vezetésével jutott el egészen Trianonig! A háború ellenére nem volt üres az államkassza, annak totális kiürítéséről Károlyi és kedves felesége, gróf Andrássy Katinka, a vörös grófnő gondoskodtak. Segítségükre volt ebben a Kun (Kohn) Béla csapat!
Földjeit Montekárlóban kártyán elvesztette. Ez azonban nem zavarta abban, hogy átverje a parasztokat: kimérte nekik… Aztán 30 év múlva még kárpótlást is fizetett a magyar állam az elkártyázott földjeiért.
Magyarország 25 éven keresztül háborús jóvátételt fizetett a Szovjetuniónak és azoknak az országoknak, amelyek a területéből jól laktak. Horthy Miklós egyetlen fillért sem kapott, őt a zsidók tartották el, mivel az Ő kormányzósága alatt egy zsidót sem engedett internálni.
Károlyi szobrát felújítják, egyelőre Siófokra kerül. Aljas eszméinek jelenkori követői azt ígérik, hogy visszahozzák a csúf „alkotást”. Remélhetőleg a szemlőhegyi villába viszik, hogy Gyurcsány nagy elődjével legyen.
(Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések 1940-1956. I. kötet. Bp., Napvilág Kiadó, 1997, 306-307. o.)
„Mi már 1945-ben unszoltuk Károlyit, hogy jöjjön haza. Meg voltunk győződve róla, hogy ha itthon van, akkor – ha nem is nehézségek nélkül, de – meg tudtuk volna választani köztársasági elnöknek, ami számunkra sok tekintetben előnyösebb lett volna, mint a kisgazdapárti elnök (Tildy Zoltán – a szerk. megjegyzése). Ezért, amikor hazaérkezett 1946-ban, az első beszélgetés alkalmával felvetettem neki a kérdést: miért nem jöttél haza, mikor hívtunk. ’Miért nem jött értem össznemzeti küldöttség, mely hazahívott volna!’, válaszolta Károlyi őszinte sértődöttséggel és elégedetlenséggel.
Mi igyekeztünk őt kiengesztelni, miután láttam, hogy nem értette meg, hogy se Dálnoki Miklós Béla, se Nagy Ferenc, Szélig Imre vagy Kéthly Anna nem törték volna magukat egy ilyen küldöttség létrehozásán. Javasoltuk és keresztül is vittük, hogy az országgyűlés elfogadott egy rehabilitációs törvényt, mely méltatta érdemeit, visszaítélte elkobzott vagyonát. Ez valamennyire megbékítette, de azt észrevettük, hogy huszonhét évi távollét után nehezen találja meg helyét az új viszonyok között. Károlyi ekkor már hetvenegy éves volt, botra támaszkodva járt, nagyothallott, ennek dacára igyekezett megismerkedni a helyzettel. Mi magunk a legnagyobb zavarban voltunk arra vonatkozólag, mivel foglalkoztassuk. Én magam ismételten felvetettem neki ezt a kérdést, de nem tudtunk megfelelő munkakört kisütni. Így merült fel az a gondolat, hogy egyelőre vegyen részt a párizsi békekonferencián, ahol bizonyára segítségére tud lenni delegációnknak. Egyébként azt a törvényt, mely elkobzott vagyonát visszaadta neki, nem tudtuk végrehajtani. Földbirtokai már föl voltak osztva, palotái és lakóépületei is a legkülönbözőbb módon el voltak foglalva, de meg nem is tudott volna velük az új viszonyok között mit kezdeni. Mi egy külön bizottságot küldtünk ki ennek a kérdésnek rendezésére.
A bizottság – már nem emlékszem, milyen alapon – megállapította, hogy 210 millió forinton felüli összeg járna neki. Engem bíztak meg, hogy ezt a kérdést valahogy rendezzem vele. Károlyi megértő volt, s tréfásan mondotta, hogy az ő kártalanítása azonnal megingatná a nagy fáradsággal létrehozott stabilizációt. Megállapodtunk, hogy évente igénybe vesz egy bizonyos összeget, ha jól emlékszem, évi kétmillió forintot, egy részét külföldi valutában. Ezzel ez az ügy el is volt intézve.” Ez a mai értéknek az 500 szorosa.

Hatvannyolc évvel ezelőtt, 1944. április 16-án vette kezdetét a magyarországi zsidóság gettóba zárása, brutális elkülönítése attól a nemzettől, amelybe született, amelynek nyelvét beszélte, kultúráját, gazdaságát gyarapította, amelynek szabadságáért, függetlenségéért az elmúlt századokban vérével is áldozott.
Hatvannyolc évvel ezelőtt, a Német megszállás után 1944 tragikus tavaszán magyar és magyar közé ékelődött a szégyen. Éppúgy mint 2004 december 5-ikén.
Százezreket rekesztettek ki a teljes jogú állampolgárok sorából, hajtottak kényszermunkára, zártak gettóba és deportáltak haláltáborokba. Hatszázezer magyarországi zsidó, roma és politikai üldözött esett áldozatául a tervszerű népirtásnak. A magyar nemzetet megtizedelő háború tragikus áldozatainak számát tovább növelte az oktalan, elvakult és fékevesztett gyűlölet.Ez a gyűlölet továbbfolytatódott. A ll-ik világháború után amikor a kommunista bitangok folytatták a Magyar nép elleni harcot (napjainkban is) Ami több százezer áldozattal járt
A magyar millennium évétől - az áldozatok emlékére, minden jóakaratú ember lelkiismeretének ébren tartására és az utánunk jövő nemzedék okulására - április 16. a Magyar Holokauszt Emléknapja.
Ezen a napon a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselői közös nyilatkozatban hajtanak fejet a dühöngő terror által elpusztított áldozatok és a sokat szenvedett túlélők előtt.
Ez a főhajtás a nemzet jelképes főhajtása, amit a közös
emlékezés csendje tesz valóban életünk részévé.

Ezért a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjának vezetőjeként Áder János felhívással fordulok a magyarországi médiumok vezetőihez és tulajdonosaihoz: 2004. április 16-án, a Vészkorszak kezdetének 60. évfordulóján segítsék elő, hogy a déli harangszót követő percben a közös emlékezés csendje emlékeztethessen mindannyiunkat a nemzetet ért veszteségre, az elpusztított nemzedékekre, a megalázottakra és megszomorítottakra, a gyűlölet és a terror áldozataira.

Nyolcvan évvel ezelőtt vette kezdetét az ukránok ellen elkövetett népirtás. Az 1932-től folyamatosan terjedő éhínség 1933 elején érte el „csúcspontját”.A kenyér nélkül maradt parasztok kutyát, macskát, ürgét, fakérget, faleveleket ettek, amit a párttagok bőségesen ellátott konyháiról származó moslékkal egészítettek ki.
A legnagyobb éhínség az 1933-as beszolgáltatásokat követte. Először a férfiak, aztán a gyerekek, s végül az asszonyok haltak meg. De még mielőtt meghaltak volna, sokan megőrültek, elveszítve minden emberi méltóságukat. Az éhínség letompította az emberek erkölcsi érzékét. A kannibalizmus több előfordulásáról van tudomásunk. A pártaktivisták pedig folytatták az élelmiszerek elkobzását, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy egész falvak teljes lakossága halt éhen. Pleskán faluban az 1932-1933-as éhínséget megelőzően mind a négy osztálytermet megtöltötték a gyerekek. Az éhínséget követően az iskolát bezárták. Többé nem volt kit tanítani. A 30-as években iskoláskorú, ma már idős emberek elmondása szerint az 1932-1933-as tanévben gyakorlatilag nem volt tanítás, mert a gyerekeknek sem erejük, sem pedig ruhájuk nem volt, de ha mégis elvánszorogtak az iskoláig, csak azért tették, hogy ott megehessék a kimondottan számukra készített híg löttyöt vagy kását.Az ukránok lakta területeken legalább 3 millió 900 ezer gyermek halt éhen 1932-33-ban. Az ukrán–orosz határon vasúti kocsikkal torlaszolták el az utat, az ukrán szökevényeket pedig lelőtték. Hasonló sors várt azokra a parasztokra is, akik a lengyel vagy a román határt célozták meg.
Robert Conswest az éhínség amerikai kutatójának szavai: „Az éhínséget Moszkva tervelte ki a nemzet bástyájának tekintett ukrán parasztság elszegényítése céljából. Az ukrán parasztokat nem azért döntötték nyomorba, mert parasztok, hanem azért, mert ukránok voltak”.Az ukrajnai éhínségnek nem gazdasági, hanem politikai okai voltak, és nem zárható ki az előre megfontolt szándék, és nem zárható ki az előre megfontolt szándék, a tudatos népirtás sem.
Ezt a borzalmat is sokáig titkolták, a kilencvenes évek elején ez is elemi erővel tört fel. Az ukránok nem hódoltak be a szovjet hatalomnak. Tudták a bolsevikok, hogy minden társadalom megtartó ereje a parasztság, ezért leszámoltak az öntudatosnál is öntudatosabb ukrán parasztsággal.
A Kádár-rendszer a kolhozosítással gyűrte le a parasztságot, a magyar paraszt azonban talpon tudott maradni. Az ország mezőgazdasága a világ első-második helyére jött fel, amit a rendszerváltozásnak nevezett humbug és az uniós csatlakozás után „sikerült”a 90. helyre lenavigálni 2010-re.
Szolgáljon minden magyar embernek figyelmeztetésként ez a történelmi tény! Ne hagyjuk a magyar mezőgazdaságot a sorsára, őrizzük meg legalább a magyar termőföld maradékát, mert nagyon nagy részét már lenyúlták. A magyar vízbázis végveszélyben van, amit ha ugyanúgy elrabolnak tőlünk, mint a nemzeti vagyonunk nagy részét, akkor az ukrán parasztok sorsára juthatunk!
Próbálj meg talpon maradni Magyarország!

Emlékeztető: „Ha egy emberi közösség a hazugságok olyan zsákutcájába beleszorul, ahol a dolgokat nevükön nevezni nem lehet és nem is szabad, akkor ez előbb vagy utóbb elkerülhetetlenül elvezet a közösség általános értelmi és erkölcsi lezülléséhez.” (Bibó István: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem)

Ma tartják első alkalommal a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapját, ez alkalomból több helyen lesz megemlékezés az országban. De nem csak a ,,kulákokat de a Zsidókat is tönkretették a kommunista bitangok. Csak erről már senki nem akar beszélni. Mezőkovácsháza Zsidósága többsége hála istennek túlélte a HOLOKAUSZTOT, De a kulák üldözés elöl Amerikába, Kanadába, Izraelbe és más országokban menekültek.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke Kecskeméten mond beszédet, ahol felavatják az Üldözöttek emlékművét.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Karcagon koszorút helyez el a kommunista diktatúrák parasztáldozatainak emlékére felállított kopjafán.
A Pest megyei Bugyi községben, a helyi és térségi gazdakör szervezésében Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára és Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke, az Országgyűlés alelnöke mond beszédet, Csongrád megyében pedig, Hódmezővásárhelyen az ÁVH által 1950-ben meggyilkolt Tárkány Szűcs István sírjánál tartanak megemlékezést.
Az Országgyűlés az idén március 26-án nyilvánította június 29-ét a kuláküldözés áldozatainak emléknapjává. Varga László kereszténydemokrata politikus indítványát 345 igen és 7 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett hagyták jóvá. A határozatban a parlament elítélte a magyar középparasztságnak a kommunista diktatúra idején történt kegyetlen üldöztetését és megkülönböztetését. Emellett javasolta: a kuláküldözésről rendszeresen, méltó módon emlékezzenek meg, hogy a fiatal nemzedékek megismerhessék a középparaszti réteg egykori szenvedését. Mivel a Magyar Zsidóság is a középréteghez tartoztak ezért ezek sem kerülhették el a kommunisták üldözését.
Június 29. Péter-Pál napja, a hagyomány szerint a betakarítás kezdete, amely „a parasztság ünnepe” volt.

1919. augusztus 1-jén végre megbukott Magyarországon a vörös rémuralom, Kun Béla és cinkosai Ausztriába menekültek. A 133 napos regnálásuk alatt az utólagos felmérések szerint 590 embert végeztek ki, köztük 200 tanárt és tanítót. Ezt az „eseményt” hol úgy tanították az átkosban, hogy Dicsőséges 133 nap, hol úgy, hogy Tanácsköztársaság… Ezt a gyalázatot dicsőségesnek nevezni, az már igazán vérlázító… A dicsőség nem vért és könnyeket okoz, hanem örömet és boldogságot! A vörös rémuralom „főhőse” Kun Béla volt. Köztisztviselői zsidó családban született Szilágycsehen 1886-ban. Népellenes felforgató cikkei miatt többször állt bíróság előtt. 1907-ben fél éves fogházbüntetésre ítélték, amit a szegedi Csillag börtönben töltött le. Az I. világháború idején besorozták, 1916-ban orosz fogságba esett. Az oroszok egy uráli hadifogolytáborba küldték. Itt lett végleg kommunista. 1918. november 17-én tért haza Budapestre, november 24-én megalakította a Kommunisták Magyarországi Pártját, amelynek központi bizottsági elnöke lett. Három hónappal később egy utcai lövöldözés miatt letartóztatták, így került a Gyűjtőfogházba, ahol aztán később tárgyalt a szociáldemokratákkal Kéroji Mihály itt adta át neki Magyarországot. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, ez nem lett volna baj de magával vitte az ország aranykészletét. ; 1920 nyarán kiutasították Ausztriából. Szovjet-Oroszországban telepedett le – soha többé nem tért haza. Halálának időpontja kérdéses, 1938-ban vagy '39-ben a sztálini önkény áldozata lett, kivégezték. Pedig nagy tetteket hajtott végre. A Krímben mintegy 40 ezer ember halála fűződik a nevéhez.
A Forradalmi Kormányzótanács ,,dicső" csapata: Kun (Kohn) Béla, Pogány József, Garbai Sándor, Erdélyi Mór, Rákosi Mátyás (Róth Manó), Varga Jenő, Landler Jenő, Kunfi Zsigmond, Böhm Vilmos, Szamuely Tibor, Kalmár Henrik, Lukács György, Ágoston Péter, Rabinovics József, Szántó Béla és Hevesi (Honig) Gyula.
Tormay Cécile írónőt ez a nap még a balassagyarmati bujdosásban érte. Így ír erről a Bujdosó könyvben: „A balassagyarmati direktórium tagjai nem bírják többé leplezni az idegeiket. Az elvtársak megrohanják a boltokat és vásárolni akarnak, mindegy, akármit, csak áru legyen, csak szabaduljanak a fehér hátú szovjet bankótól. De hiába fenyegetőznek, a kereskedők nem adnak el semmit. A kirakatok üresek. Csak a közoktatási népbiztosság propagandaüzlete kínálja a holmiját. Röpiratok, népbiztosok arcképei, vörös csillagok, vörösember-jelvények, Lenin, Marx gipszszobrai. Senkinek sem kell.
A város szinte mozdulatlan, mintha belemerevedett volna a várakozásba. Távíróhuzalokon pedig szüntelenül jönnek Budapestről a parancsok: „Minden direktórium maradjon a helyén! Senki se merjen megszökni…”
„Az éjszaka folyamán Kun Béla a többi népbiztossal és családjaikkal Ausztriába szökött fajrokona, Renner kancellár szárnyai alá. A különvonatok a Peidl-kormány segítségével futottak át a határon, a budapesti olasz misszió katonai kísérete mellett! Szamuely állítólag eltűnt. De Kun Bélával együtt szökött a vérengző Weiss és Shwarz, Vágó és Pogány és a százhúsz kilós ügyvéd – Landler elvtárs, a vörösparancsnok is. Mind a hárman otthagyták a Tisza–Duna közén halálba és pusztulásba kergetett hadseregüket, melynek esküvel fogadták, hogy utolsó csepp vérükig kitartanak.”
Az esküjüket (szavukat) azóta sem szokták betartani a szocialista kommunisták!

Európai otthonunk első megteremtője, államalapító Szent István királyunk fiatalon kezdett nagy műve megalkotásába. Életútja számos bölcs felismerésig juttatta el. Tapasztalatai ott sűrűsödnek ránk maradt Intelmeiben. Ezek az intelmek az egymás és mások iránti tiszteletről és türelemről szólnak. Arról, hogy bár a magyar állam építménye követi az európai mintát, ugyanakkor tükröznie kell a benne élők akaratát, hagyományait, karakterét is.Augusztus 20-a államalapítónkról és rólunk, magyarokról. Politikai nemzetünkről, mindarról, ami összeköt minket, s mindarról, amit egymással időről időre érdemes megbeszélnünk. Csak akkor sikerült felemelnünk országunkat, ha a lelkünket is sikerült felemelnünk. Ha élni tudtunk lehetőségeinkkel, belátva, hogy a lehetőségek kapuja csak azok előtt nyílik meg, akik előrelátó tervekkel, bátor és okos tettekkel maguk látnak hozzá álmaik valóra váltásához. Szent Istvánt és az akkor élt magyarokat is az tette naggyá, hogy élni tudtak a lehetőséggel!. Nem kis büszkeség, hogy mi, magyarok a megmaradó, az államalkotó nemzetek közé tartozunk. Az államalapítás azonban Szent István tettével nem ért véget. Ellenkezőleg. A Szent István-i állammal új korszak kezdőt. Mi magyarok „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után” is mindig képesek voltunk megőrizni jövőbe vetett hitünket, alkotókedvünket és életszeretetünket. És ami ennél is fontosabb, nemzedékről nemzedékre megőriztük képességünket, hogy lelkünket felemelve akár a semmiből is újraalapítsuk államunkat. Amikor tehát első királyunk műve előtt fejet hajtunk, nem csupán Szent István történelmi tettére emlékezünk, hanem mindazokra is, akik az elmúlt ezer esztendőben – dacolva a túlerővel, az elődök dicső példáiból erőt merítve, a fájdalmas veszteségek ellenére – reménytelennek tűnő helyzetekben is újraalapították a magyar államot. Az állam egy népnek olyan mint az egyénnek a család. A család mindannyiunk számára az otthont jelenti. Azt, hogy van hova hazatérnünk. Az állam is ehhez hasonló. Azt jelenti, hogy nemcsak otthonunk, hazánk is van a nagyvilágban. Egy önálló európai állam, amelyre minden jóérzésű magyar a hazájaként gondol, amelynek neve: Magyarország. Szent István a magyar állam megalapításával arra tanított bennünket, hogyan teremthetünk magunknak otthont Európában. Otthont, amely védelmet és biztonságot ad. Teret a kiteljesedésre. Otthont, amely bár képes változni velünk az időben, mégis állandó.
Ezt az otthont ezredéves történelmünkben számtalanszor rombolták porig. És adódott úgy is, hogy nekünk magunknak kellett az alapokig visszabontanunk, hogy elvárásainkhoz és környezetünkhöz igazítva újjáépítsük és újraalapítsuk. Mert tudtuk és tudjuk, ha másként teszünk, nem lesz kívüle helyünk a nagyvilágban. A Szent István intelme a fiához: „Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess.”
A történelem időnként újabb erőpróbát tartogatott számunkra. A tatárjárás során a magyar népesség csaknem fele odaveszett. Évek múltán mégis gyarapodó falvakat, impozáns királyi udvart, földvárak helyén magasodó kővárakat találunk a romok helyén. Nem egyedül a második honalapítónak is nevezett IV. Béla király érdeme ez. Hanem minden akkor élt magyaré is, akik csaknem a semmiből emelték fel és építették újjá államunkat.
Ám a megpróbáltatásoknak ekkor sem lett vége. A hódító török hadak elleni évszázados küzdelemben nemcsak magunkat, Európát is védtük, akkor is, amikor sokszor magunkra maradtunk a túlerővel szemben. Eljött az idő, amikor Mátyás tündöklő palotája, s vele a magyar állam erősnek látszó építménye újra romokban hevert. Ám e romok ekkor sem váltak kihalt, rideg düledékeivé a hazának. A romokból építőkövet faragtak a magyarok. Hol itt, hol ott, Amikor pedig sem a kard, sem a diplomácia nem hozta meg a kívánt eredményt, a haza felemelésének újabb módját fedezte fel és vitte sikerre a magyarság. Ám a reformkori polgárosodás programja hiába emelt minket ismét Európa élvonalába, 1848-ban, szabadságharcunk idején újra karddal kellett védelmeznünk magunkat.Bár a túlerő előtt Világosnál meg kellett hajolnunk, legbelül minden hazafi tudta, hogy előbb ismét a lelkünket kell felemelnünk, hogy vele a haza is emelkedhessen. Deák Ferenc ezt így öntötte szavakba: „a mit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják; de miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.”
Ez a felismerés volt 1867-es kiegyezésünk alapja. A Deák nevével fémjelzett idők soha nem látott felvirágzást hoztak. 1896-ban, a honfoglalás millenniumi évfordulóján a századfordulós Európa egyik legérdekesebb és legdinamikusabban fejlődő országa voltunk. A 20. századba lépve is többször kellett újraalapítanunk államunkat. Trianon és a II. világháború csapásai után. És akkor is, amikor azt láttuk, hogy akik felszabadítóként érkeztek, megszállóinkká lettek. 1956 októberében ismét felemeltük lelkünket. Világraszóló erővel újra megfogalmaztuk a szabad és önálló, európai magyar állam igényét és vágyát. Így váltunk politikai nemzetből a világ szemében is a szabadság nemzetévé. Ez a közös teljesítményünk tette lehetővé, hogy 1990-ben ismét újraalkothassuk államunkat. Ám a történetnek itt koránt sincs vége. Államalkotó nemzetünk tagjaiként ma is úgy érdemes magunkra tekintenünk, mint valódi alkotóira, újraalapítóira államunknak. Rajtunk múlik, hogy a magyar állam 21. századi építménye milyen otthonunk lesz. Mindannyiunkon. Ezért nem elég büszkének lennünk elődeinkre. Nem elég fejet hajtani az ő teljesítményük előtt. Itt állunk egy új kor kezdetén. Mint ahogy a világ is egy új kor küszöbéhez érkezett. A régi világ válságban van. Az új világ pedig most van születőben. A világválság következményei minket is szorongatnak, de ez sem akadályozhat meg minket abban, hogy saját magunkkal ismét bölcs kiegyezésre jutva újra felemeljük a lelkünket. Mert azok a nemzetek lesznek a 21. század nyertesei, akik képesek erre. Mi, magyarok pedig a vérünkben hordozzuk a tudást, hogy ha a lélek emelkedik, csakugyan vele emelkedik minden. Emeljük fel hát lelkünket mi is! Kezdetnek elég lesz, ha oda emeljük, ahová ez van írva: „A haza minden előtt.”

1942. szeptember 5-én halt meg Móricz Zsigmond, a magyar realista próza mestere
Tiszacsécsén született – a család emlékezete szerint 1879. június 29-én, ám az anyakönyv alapján július 2-án. Gyermekkora nem volt mentes a megrázkódtatásoktól: apját, Móricz Bálintot sorra érték a csapások, teljesen elszegényedett, végül napszámból tartotta el a családját, ám az összes gyermekét taníttatta.
Az író 1890-ben kezdett tanulni a Debreceni Református Kollégiumban – a visszahúzódó, rossz tanuló gyerek emlékeit a Légy jó mindhalálig című regénybe írja majd bele –, majd a sárospataki kollégium diákja lett, végül Kisújszálláson érettségizett 1897-ben. Ezután református teológiát és jogot tanult Debrecenben. Korán újságírósodni kezdett, a Debreceni Hírlap segédszerkesztője volt. 1900-ban Budapestre költözött, ahol előbb jogot, majd bölcsészetet tanult, részt vett Négyesy László híres stílusgyakorlatain, ahol megismerkedett Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Juhász Gyulával és Tóth Árpáddal.
1902-től Kisújszálláson tanár, majd tisztviselő a kultuszminisztériumban és a Központi Statisztikai Hivatalban, innen került az Újság című napilaphoz.
1905-ben házasságot kötött Holics Eugéniával. 1908-ban jelent meg Erdő-mező világa című állatmese-gyűjteménye és a Hét krajcár című novellája a Nyugatban, majd egy év múlva azonos címmel jelent meg novelláskötete, amelyet először Ady üdvözölt. Írói karrierje innen töretlen: sorra jelentek meg novellái, regényei – Tragédia, Sárarany, Az Isten háta mögött, A galamb papné, Kerek Ferkó –, 1910-ben a Nemzeti Színház bemutatta Sári bíró című színművét.
Az első világháborúban haditudósító volt. A Tanácsköztársasággal kezdetben együttműködött, majd szakított annak szellemiségével. Ennek ellenére a Horthy-rendszerben írásait egy ideig csak a Nyugat és az Est-lapok közölték, színdarabjait nem játszották. Ebben az írói korszakában született a Légy jó mindhalálig, az életmű egyik csúcspontja, az Erdély trilógia, illetve a dzsentriregények közül az Úri muri és a Rokonok.
1925-ben felesége öngyilkos lett. 1926-ban házasságot kötött Simonyi Mária színésznővel. 1929. december és 1933. február között Babitscsal közösen szerkesztette a Nyugatot. Megszervezte a Nyugat-barátok Körét, 1932-ben pedig fiatal íróktól adott ki prózaantológiát.
1932-ben Rothermere-díjat kapott. 1936-ban megismerkedett Littkei Erzsébettel (Csibe), akit lányává fogadott. A később élettárssá váló Csibe több írásának modellje, élettörténetét az Árvácska című regényben dolgozta fel. 1937-ben felbomlott házassága, Leányfalura költözött. 1939 decemberében Szabó Páltól átvette és szerkesztette a Kelet Népét. 1942. augusztus 29-én agyvérzést kapott, és szeptember 5-én meghalt. A Rokonok című regényét akár napjainkban írta volna meg. Annyi a rokon, a haver, a buli, a hanta napjainkban is, mint a régi regényben. A sok semmi hasznot nem hajtó, havi több száz milliós fizetésű ember jövedelmét a Mezőkovácsházi nép egyszerű gyermekeitől vonják el. Mert vannak egyenlők és még egyenlőbbek!

Emlékeztető: „Tiszteld őseidet, mert rajtok keresztül nyertél életet és örököltél Istent és Hazát!” (Wass Albert)

Az önkormányzati választások előtt Gyurcsány Ferencnek tudomására jutott hogy valaki az Öszödi beszédet eljuttatta a FIDESZHEZ. A FIDESZ 2006 Október 23-ra országos megemlékezésre mozgósította híveit. A várható tömeg több száz ezer. A hatalom látta hogy most már nincs más csak az előre menekülés. Ezért két héttel a 2006-os önkormányzati választások előtt szervezetten szivárogtatták ki Gyurcsány Ferenc májusi balatonőszödi beszédét. A motoros futár szeptember 17-én egy kereskedelmi televízióhoz, két internetes portálhoz és a közrádióhoz vitt hangfelvételt – közölte a híradás.
Gyurcsány Ferenc már aznap este elismerte a hanganyag hitelességét, és végigjárta a tévéket és rádiókat, hogy megmagyarázza az elhangzottakat. Néhány óra leforgása alatt a miniszterelnök lemondását követelő ezres tömeg gyűlt össze a Kossuth téren. A számítás bejött a párezres tömeget a rendőrség szétszórta megfélemlítette. Az akkori közhangulat rányomta bélyegét az 1956-os forradalom 50. évfordulója napján történtekre is. Amikor a rendőrség tudatosan rászorította a pár százas tömeget a FIDESZ gyűlésre. A rendőrökkel az azonosítót levetették és a FIDESZ gyűlést de az arra járókat is elverették. Tehát a lakosságot sikerült megfélemlíteni. De a helyzet nem került nyugvópontra majd csak 2010-es vállasításokkor.
A folyamatos utcai tüntetések és az MSZP-n belüli feszültségek 2009. március 21-én, a tanácsköztársaság kikiáltásának napján kényszerítették lemondásra a volt kormányfőt. Két évvel később Demokratikus Koalíció néven alapított pártot. A részben MSZP-ből kivált tagok közül hárman a múlt vasárnap meghirdetett éhségsztrájkjában is követték vezérüket.
Gyurcsány Ferenc egy televíziós talkshow-ban azt állította, egykori MSZP-s vezetők (egy nő és két férfi) juttatták el 2006-ban a sajtóhoz az őszödi beszédet. Neveket nem mondott, a hajdani szocialista pártvezetők azonban visszautasították a vádakat.
Emlékeztetőül: Magyarországon a beszéd nyilvánosságra kerülése után tüntetések kezdődtek, majd ahogy azt Gyurcsány mondta, megunták és hazamentek. A hazamenést a rendőri zaklatása váltotta ki. 2006. október 23-án hatalmas karhatalmi erővel „leverték” a forradalom 50. évfordulójára szervezett megemlékezést. A gumilövedékkel fejre és testre célzás következtében többen örökre megrokkantak.
Annyit sajnos muszáj megjegyezni, hogy sem az őszödi beszédnek, sem a 2006 októberében történt eseményeknek nem lett igazából következménye. A gazdaságot és az erkölcsöt 2010-re az MSZP romokba döntötte, Az elszámoltatás és felelősségre vonás akadozik a demokrácia útvesztőin. Bizony nehezen heverjük ki a Következmények nélküli ország jellemzőit..

Emlékeztető: „A kommunizmus megbukott mindenféle értelemben. De a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem mezítelen életét és a zsákmányt." (Márai Sándor)

Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentô világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a bukást követôen kerültek osztrák fogságba. Így a nemzet vértanúi lettek: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernô, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernô, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly.

Október 6-án nem csak Aradon voltak kivégzések. Ezen a napon Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajos elsô magyar miniszterelnököt. Halála után fennmaradt egy Ferenc Józsefre mondott családi átok, amely úgy hangzik, mint egy bibliai prófécia: "Az ég és pokol pusztítsa el boldogságát! Minden nemzetsége vesszen ki a föld színérôl! Ôt magát azokban verje meg az Isten, akik legközelebb állnak szívéhez! Az élete csak rombolás legyen, s a gyermekei nyomorultul pusztuljanak el!"
E családi átok mellett még egy babonás jövendölés forgott közszájon ebben az idôben Ferenc Józseffel kapcsolatban. Azt tartották, hogy a császár famíliájának 13 áldozattal kell bûnhôdnie az aradi vértanúkért. Aki nem hisz a jóslatokban és az átkokban, azt is bizonyára elgondolkoztatja, hogy mit mért a sors a késôbbiekben az uralkodóra és családjára.
1. Ferenc József elsô gyermeke, Zsófia 1857-ben, alig több, mint 1 éves korában meghalt.
2. Sógornôje, Charlotte mexikói császárné 1867 márciusában megôrült.
3. Alig két héttel késôbb Habsburg Matild fôhercegnô tûzhalál áldozata lett.
4. Újabb két hétbe se telt, és Queretaróban agyonlôtték Ferenc József öccsét, Miksa császárt.
5. 1889. Január 30-án következett be a mayerlingi tragédia, amikor Rudolf trónörökös lett öngyilkos.
6. 1891-ben a tengereken eltûnt a fôhercegi rangjáról lemondott furcsa Habsburg, Nepomuk János Szalvátor, aki az Orth János nevet vette fel.
7. Lovas baleset áldozata lett Vilmos Ferenc Károly fôherceg.
8. Vadászbalesetben elhalálozott Ferenc József unokatestvére, László fôherceg.
9. Tûzvész áldozata lett Zsófia fôhercegnô, Ferenc József sógornôje.
10. 1898. szeptember 10-én Genfben egy Lucheni nevû anarchista leszúrta Erzsébet királynét.
11. Mérgezésben meghalt a 19 éves Klotild fôhercegnô.
12. - 13. Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét, Chotek Zsófiát.

Az Aradi vértanúk emlékműve Aradon. 1925-ben a Ion I. C. Brătianu vezette kormány 1512/925 számú rendeletére eltávolították. A szobrot román és magyar hivatalos személyek jelenlétében 2004. április 25-én a román-magyar megbékélésnek szentelt emlékparkban újra felállították

A Milla elnöke a következőket mondta: A legkevésbé hiteltelen, alkalmatlan béna figura a volt szocialista kormánytagok közül, ezért választotta a Milla Bajnai Gordont. Az LMP frakcióvezetője nemrég találkozott Bajnaival.
A Milla vezetője szerint mindenkivel hajlandóak összefogni azért, hogy 2014-ben leváltsák az Orbán-kormányt, (De legalább bejussanak a parlamentbe) ebből a körből a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciót sem zárta ki. Juhász, most is a szocialistákat okolta azért, mert az elmúlt nyolc évben tönkretették az országot, úgy véli: az egykori szocialista miniszterelnök személye nem zárja ki a politikai elitváltást. Juhászt egy kicsit zavarja , hogy Bajnai neve a Hajdú-Bét- a Dataplex-ügyben és egyéb ügyekben is felmerült az érintettsége.
Juhász Bajnairól azt is elmondta: ő egy válságmenedzser, ahol megjelent ott kibontakozott a válság. Vállalt egy megbízatást, ott válságot okozott és utána ott is hagyta, nem jelöltette magát. Juhász szerint ez megint csak egy jó jel abban az értelemben, hogy „nem hatalmat akar Ő megelégszik a pénzel is. . „Én ezt személyesen per pillanat elhiszem neki” – fogalmazott a Milla elnöke.
Az LMP megosztott Bajnai miatt
Közben Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek megerősítette, hogy találkoztak a volt miniszterelnökkel, de szerinte nem a későbbi együttműködésről egyeztettek. Az LMP frakcióvezetője úgy véli, hogy több kérdésben is egyetértenek a Bajnai nevéhez fűződő Haza és Haladás Alapítvánnyal.
A liberális párt ennek ellenére 2010 előtt kormányon lévő pártokkal továbbra sem közösködne, igaz ilyen megkeresést még nem is kaptak. A pártban nincs egyetértés a kérdésben. Schiffer András, a párt korábbi frakcióvezetője határozottan ellenzett egy Bajnai Gordon nevével fémjelzett baloldali összefogást. Mivel korábban az amerikai liberálisok neki ígérték a magyarországi baloldali koalíció miniszterelnökségét.
Ezért Ő légszívásebben megfúrnák Bajnai mítoszépítését.
Nő a feszültség a baloldalon a Milla október 23-ai rendezvénye kapcsán. A szocialisták buszokkal szállították volna a kormányellenes tüntetőket a Milla rendezvényére ha lett volna rá jelentkező, de ezt most sokan lemondják, érdeklődés hiányára hivatkozva. A ,,baloldali" pártok egyike sem szívesen vesz részt a volt kormányfő körüli mítoszépítésben. A Milla ismét saját elveivel mehet szembe Bajnai Gordon október 23-i felléptetésével. A szervezet ezen a demonstráción szakítana az elmúlt húsz évvel és annak politikai elitjével, csakhogy Bajnai Gordon Gyurcsány Ferenc élete és munkássága pontosan ezt az időszakot és réteget jeleníti meg.Ismert, csütörtök délután Bajnai Gordon volt kormányfő vezetésével megalakult a Haza és Haladás Egyesület. Korai a kérdés arra vonatkozólag, hogy Bajnai Gordon millás felszólalását követően lehet-e még az MSZP miniszterelnök-jelöltje – Mesterházy Attila pártelnök önmagát „tök jó”-nak tartja. Ezért a Haza és Haladás elnökének visszatérését a politikába nem örömmel veszi. Gyurcsány Ferenc a 20-ezres tömeg láttán 2/3-os győzelmet vizionált. Valószínű ha a FIDESZ 400 EZRES TÖMEG HATÁSÁRA KIRÁLLYÁ KORONÁZTATTA VOLNA MAGÁT. Még szerencse hogy oda még álmában sem mehetett. Hisz még mindég nem találja a diploma dolgozatát.

A Pártállam idején november 7-e piros betűs ünnep, munkaszüneti nap volt, és minden egyes munkahelyen minden évben meg kellett ünnepelni az évfordulót. De vegyük szemügyre ezt az eseményt Mironyenko történész mára bizonyítottan elfogadott leírása alapján.
Minden másképp volt
Miért Nagy Októberi Szocialista Forradalom ha egyszer november 7-én ünnepeltették az évfordulóját? Azért, mert a pravoszláv időszámítás szerint október 25-én történt az, ami meg sem történt, vagy alig, és nem úgy történt, ahogy tanították!
Az Auróra cirkáló, amelyen „akkor” nem dördült el a lövés…
Nemcsak az Auróra cirkáló ágyúi nem dördültek el 1917-ben a Néván, hanem a Téli Palotát sem ostromolták meg, és egyáltalán, a legtöbb dolog nem úgy történt, ahogy évtizedeken át tanították a Szovjetunióban és a szovjet blokkba tartozó országok valamennyi iskolájába, általános iskolától kezdve a középiskolákon át az egyetemekig.
A szovjet történelem azt tanította, hogy a békés munkások és katonák kivonultak Petrográd utcáira a bolsevikok vezetésével tüntetve az ideiglenes kormány ellen, amely vérbe fojtotta e békés tiltakozást. „Szép kis békés tüntetés” – írja egy helyütt erről Mironyenko történész. Valójában a frontról szökött és a bolsevikok által felfegyverzett katonák, egyéb csőcselék népség konflisokra szerelt golyószórókkal járták a várost, és számtalan civilt sebesítettek meg. Mironyenko hozzáteszi: a Téli Palota ostroma ugyanúgy nem történt meg, ahogyan az Auróra cirkáló ágyúi sem adtak le sorozatot. A katonák oldalkapukon behatoltak a palotába, és letartóztatták az ideiglenes kormánynak azt a néhány tagját, akik még ott tartózkodtak. Ezt aztán kiszínezték, utólag „dokumentumfilmek”, nagy sikerű szovjet játékfilmek készültek a nagy „eseményekről”.
Magyarországon a kommunista diktatúrában november 7-e piros betűs ünnep, munkaszüneti nap volt, és minden egyes munkahelyen minden évben meg kellett ünnepelni az évfordulót.
De valójában mi is volt 1917-ben az a bődületesen felfújt történelmi esemény? Ez volt a NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA PUCCS.
A magyarországi munkahelyeken a nagy évforduló alkalmából kitüntetéseket, jutalmakat osztottak, kiértékelték a szocialista brigádok munkahelyi felajánlásait. Tehát számba vették a ,,diktatúra kiszolgálóit. Nagyobb ünnep volt talán, mint április 4-e, a „felszabadulás” évfordulója. Persze mint később kiderült az április 4-én sem volt igaz, hanem április 13-án történt, csak az „elkövetők” Sztálin elvtársnak akartak örömet szerezni. Ezt követően rászakadt Magyarországra is a vasfüggöny.
A munkahelyeken minden „sátoros ünnepen” (április 4, május 1, november 7.) el kellett zárni az irodákban az írógépeket. Miért is? Hogy nehogy valamelyik munkatárs bemenjen az ünnep idején, és ellenséges röplapokat készítsen, vagy esetleg valaki külső személynek lehetővé tegye a rettenetes bűncselekményt. Itt is igaz hogy mindenki önmagából indul ki. Az írógépekről írásminta volt valahol letárolva, enélkül nem lehetett a kereskedelemben értékesíteni. Az esetleges bátor ember igen hamar lebukott volna. Az elzárás nagyon sok helyen – főleg a hadiüzemekben – nem faszekrényekbe, hanem páncélszekrényekbe történt.
Amennyiben marad a szovjet érdekszféra, akkor vajon most mit kezdenének a számítógépes hálózatokkal, a Facebokkal és egyebekkel az elvtársak?
Az átkosban rengeteg ilyen „vicces dolog” történt, amelyeken utólag jókat lehet derülni, de ha valaki akkoriban kinevette volna a hatalmat, az ostobaságukért, az bizony keményen megbűnhődött volna. Néhány év börtön meg se kottyant ilyenekért. Rengeteget költöttek ezekre a „biztonsági” intézkedésekre. Jó, hogy vége lett az átkosnak, de mivel nem sikerült a VALÓDI rendszerváltozást végrehajtani, ezért ma is megtapasztaljuk (igaz csak nyomokban) ezeket az ostobaságokat. Főleg úgy, hogy az akkori „elkövetők” leszármazottai közül sokan vannak a hatalom közelében, (sajnos hatalomban is) és naponta tanú jelét adják hogy ,,minden" eszközzel vissza akarnak kapaszkodni a hatalomba. Ez sajnos részükről nem is olyan sikertelen. Az ország, vagy egyes települések ezt nagyon megsínylik. Sajnos a lakosság a mai napig nem tanult a leckéből.

„A kommunizmus megbukott mindenféle értelemben. De a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem mezítelen életét és a zsákmányt." (Márai Sándor)

Horthy egy romokban heverő, szakadék szélén álló országot talált a VÖRÖS rémuralom után. Hasonlóan mint 2010-ben a 8 éves SZOC-LIB országlás után Orbán Viktor. Akkor is de most is a Nemzeti erőkre hárul az ország talpra állítása.  Horthy bevonulásakor, 1919. november 16-án, a keresztény-konzervatív Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének elnökeként Tormay Cécile köszöntötte a kormányzót, Horthy Miklóst sokan tisztelik, mert tettei alapján erőskezű, hazájának érdekeit minden helyzetben szem előtt tartó államférfi volt, akinek kormányzása alatt nemzetünk új erőre kapott. Természetesen a Globalista pénzhatalmat kiszolgálók mindezt nem ismerik el. Ideje a munkásságáról  eredményeiről beszélni, és cáfolni a vele kapcsolatos rágalmakat, hazugságokat. Érdemei között említjük, a népességnövekedést, az orvosok, kórházak számának növekedését, a Magyar Nemzeti Bank felállítását, a gazdák tartozásának elengedését és az oktatásügy felvirágoztatását, a csendőrség felállítását. A mi feladatunk, hogy végett vessünk az elmúlt évtizedek hazugságainak Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó munkásságával kapcsolatban!
A Horti Miklós hazatérése nem volt más, mint a  hajnal és keresztény feltámadás a egy szörnyű véres Kálvária után, melyben Károlyi, a magyar áruló és démoni cinkosai elárulták, megkínozták, kifosztották és megcsúfolták a magyar nemzetet. Horthy Miklóst akkor  Magyarországon és most Orbán Viktort ISTENI rendelésnek vehetjük, mert ő vezérelt ide Horti Miklóst 1919-ben éppúgy mint Orbán Viktort 2010-ben,  hogy visszafoglaljátok a keresztény Magyarország számára megtévedt, de bűnbánó ország népét. És hogy az emberiség becsületében magasra emeljék újra Szent István ezeréves koronáját.
Az újkorí történelemben ez a két jelentőségteljesebb és sorsdöntőbb cselekedet még nem volt. Ez a két Államférfiú nem  hódítani jöttetek! Nem csupán a magyarságnak a Duna és Tisza völgyéből kisarjadt nemzet egyesítésére törekednek.  Amelyre négyszáz éve vár a nemzet, hogy a sír szélén érje meg és éledjen általatok. Reménységünk, jövőnk, mindenünk vagytok. Nagy múltunk és nagy jövőnk, melynek élén Horthy Miklós járt és Orbán Viktor jár, hajoljon meg előttetek minden zászló az országban, szólaljon meg minden harang. És vigye a szél magyar zászlók suhogását, keresztény harangok zúgását azokhoz, akik nincsenek itt, azokhoz is, akik messze kicsiny fakeresztek, hullámsírok alól most haza figyelnek.
Az elmúlt rémuralom (1919-es valamint a 2010ig tartó rémuralom hiába ítélte halálra a nemzet büszke színeit, mint egykor a Rákóczi támogatóit hiába égette el máglyán a gyűlölet, újra feltámadtak és szárnyra keltek egy új ezer év felé. Nem csak 1919-ben de napjainkban is fogni kell a nemzeti zászló rúdját és ne nyugodhatunk, míg bele nem tükrözzük képét a négy folyónk vizébe, míg vissza nem emeltétek a három halmok fölé."

Sajnos ott tartunk ma, hogy a csonka ország politikusainak gyengesége, nemzetárulása következtében itthon és az elcsatolt magyar területeken divattá vált a magyarok bántalmazása. Sajnos halványul Horthy Miklós szellemisége, a vörös rongyokba öltözés egyenesen divatba jött és nem csak a fővárosban. Sok magyar számára már nem létezik a kormányzó úr által kijelölt út, amely az ő korában és most is a nemzet felemelkedését szolgálta ha valaki a leírtak alapján napjaink világára ismer, akkor az nem a véletlen műve.
Óvakodjunk annak a ma sajnos mindenütt olyannyira elterjedt, SZOC_LIB mindennel megalkuvó kufár szellemnek befolyásától, amely nem ismer hazát, nem ismer nemzetet, sem igazságot, sem becsületet, nem ismer hűséget, csak ekkor és addig, amíg önző céljai megkívánják. Ez a szellem megölője minden nemzeti gondolatnak, megölője az állami rendnek, gátlója a haza minden előretörő munkájának, ezért pusztítsátok ezt a szellemet mindenütt, minden erőtökkel. Ma Magyarország határain belül eszmék harca folyik: létezik egy nemzeti mag, melyben néhány megtévesztett ember is található, és egy baloldali csoport, kiket az Amerikából (Globális Pénzhatalom központjából) érkező milliós pénzösszegek tartanak össze.
Ezért amikor Horthy Miklósra emlékezünk, nem elég csak a múlt eredményeit felidéznünk, nem elég csak a kormányzó úr dicső munkájára emlékeznünk, számot kell vetnünk a jelennel és a magyar jövővel is.
Nemzeti kötelezettségünk, hogy fölhívjuk arra figyelmet, hogy hazaárulókban, a külföldi érdekeket kiszolgáló politikusokban, sajnos még mindig túlkínálat van ebben az országban. Hazafias kötelezettségünknek kell, hogy érezzük, hogy azt a baloldalt, annak jogutódját amely elárulta az I. világháborúban, illetve a Tanácsköztársaság idején, 1956 ban de napjainkban is Magyarországot, hátba szúrta ezt a nemzetet, egyszer s mindenkorra, a történelem szemétdombjára küldjük. A FIDESZ az  egy keresztény-nemzeti párt, de a keresztény-nemzeti jelleg nem jelenti, illetve nem jelentheti azt, hogy „ezeknek az embereknek, akik nagyon sokszor gyilkosoknak, bűnözőknek, a külföldi tőkének a pártját fogják, irgalmazni fogunk.  Horthy Miklós is elszámoltatta azokat, akik Magyarország ellen törtek, felelősségre vonta őket és a nemzet érdekében cselekedett. Nem lehet kevesebb és nem lehet más a feladatunk, nekünk is ugyanazt kell tennünk. Olyan törvényeket kell hoznia ennek az országnak, úgy kell berendezkednie, hogy a felelősségre vonás ne maradhasson el.  Mindaddig, amíg elmarad ez a felelősségre vonás, ez az erő, ez a baloldal, ez a nemzetvesztő külföldiekkel kollaboráló elit, minden alkalommal újra és újra ki fogja dugni a fejét, illetve újra és újra a nemzet ellen fog törni.
Ezért nekünk Nemzetben gondolkodóknak kötelességünk hogy nyissuk fel polgártársaik szemét, mert látniuk kell, hogy mi folyik ebben az országban és kik azok, akik Horthy Miklóst, illetve munkásságát, emlékét megpróbálják sárba tiporni, megpróbálják meggyalázni.
Tehát Pénteken lesz 93 éve, hogy Horthy Miklós „tetemre hívta” a magyar nemzetet az ország fővárosában. 1919. november 16-án Siófokról utazott Budapestre, és miután különvonata reggel negyed 7-kor beért a Kelenföldi pályaudvarra, lóhátra ült, és a szemerkélő esőben hadserege élén végigvonult a városon. Hivatalos fogadása a Gellért Szálló előtt, a bevonulási ünnepség pedig az Országháznál zajlott.
Horti a következőt mondta:"Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat. De minél jobban közeledtünk, annál jobban leolvadt szívünkről a jég, és készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk akkor, hogy ha ez a megtévelyedett város visszatér megint a hazájához, szívéből, lelkéből szeretni fogja a rögöt, amelyben őseink csontjai porladoznak, szeretni azt a rögöt, amelyet verítékes homlokkal munkálnak falusi testvéreink, szeretni a koronát, a dupla keresztet" – mondta Horthy Miklós emlékezetes beszédében, miután Budapestre érkezett.

https://www.facebook.com/ancient.hungary/photos/pcb.917030365088021/917029885088069/?type=3&theater&ifg=1

„Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,/ Csak elfajult kor hős elődöket;/ A lelkes eljár ősei sírlakához,/ S gyújt régi fénynél új szövétneket./ S ha a jelennek halványul sugárra/ A régi fény ragyogjon fel honára!” (Garay János)

A kommunizmus áldozatainak emléknapja mellé sajnos időszerű lesz a RENDSZERVÁLTOZTATÁS ÁLDOZATAI elnevezéssel egy új emléknapot beiktatni… A rendszerváltozásnak egyébként nincs emléknapja sem, nemhogy nemzeti ünnepe lenne, esetleg azért alakult így, mert ebből is kihagyták az embereket! Egy korábbi vélekedés szerint nem történt más 1989/90-ben, minthogy Kimentek a tankok, bejöttek a bankok!
Magyarországon a vörös vircsaft már 1919-ben bekövetkezett, amikor Kun (Kohn) Béláék hónapokon keresztül tomboltak az országban, kifosztották az első világháború után érdekes módon még nem üres államkincstárat, és megöltek sok ártatlan magyar embert. Tetteiknek mennyi szerepe volt a Trianonban történtekhez, azt csak valószínűsíteni lehet. Annyi bizonyos, hogy megrémültek az antant hatalmak a nagy horderejű tombolástól! Ezt a „dicsőséges” 133 napot, Károlyi Mihály hazaárulását is el kell okulásul mondani a fiataloknak!
Magyarországon 1945 és 1989 között szüleinkkel, nagyszüleinkkel, mi történt arról nagyon keveset tudnak a fiatalok a beszolgáltatásról, a kitelepítésekről, az internálótáborokról, a recski, inotai és egyéb munkatáborokról. Mintegy 1,5 Magyar család életét keserítették meg a kommunista bitangok.
A leghírhedtebb magyarországi diktátor Rákosi (Rosenfeld) Mátyás
Rémtettei ellenére ágyban párnák között halt meg a Szovjetunióban 79 éves korában. Hamvai a Farkasréti temetőben pihennek.
Az ötvenes években Kádár János is közreműködője, egyik jellemtelen motorja volt az eseményeknek. Ő nevéhez fűződik sok száz ember kivégzése, sok ezer ártatlan bebörtönzése. Nagy Imre újra temetése előtt a lelkiismerete és félelme következtében kiugrott az Uzsoki kórház ablakából és így ért véget gyalázatos pályafutása, élete.
A legveszedelmesebb népirtó Sztálin elvtárs volt, aki bizony elég sok eszmetársát juttatott a kivégző osztag elé, de olyan is volt, hogy szenvtelenül végig nézte elvtársai kivégzését! Sok magyar honfitársunkat internálták a szovjet gulágra, munkatáborokba. Sem az elhurcoltak, sem az ott elhunytak pontos létszámát ma sem ismerjük. A gulágon ismerkedett meg a nemrégiben elhunyt gulág-krónikás Rózsás János Szolzsenyicinnel, az oroszok Nobel-díjas írójával, aki szintén könyvet írt a meghurcoltatásukról.
Sztálin is ágyban párnák között hunyta le két szemét. Leginkább a harmincas években volt elemében. Az általa gerjesztett ukrajnai éhínségbe (eladta az ukránok búzáját!) kb. tízmillió ember halt bele. Megszenvedték korlátlan hatalmát a balti államok, és természetesen az úgynevezett népi demokráciák, köztük Magyarország is.
A kommunizmusnak rengeteg áldozata volt világszerte , a legtöbben a Kínai hosszú menetelésbe pusztultak bele. „Mao mind a mai napig ellentmondásos személyiség, öröksége rendkívül vitatott. Kínában jelentős forradalmárként, politikusként, katonai vezetőként és a nemzet megmentőjeként tisztelik. A világon ezek a bestiális emberek köré gondosan felépített személyi kultusznak köszönhetően ma is pozitív véleménnyel vannak ezekről a kíméletlen tömeggyilkosokról. Világszerte több mint 100 millió áldozata volt van a kommunistáknak. Sajnos eddig még kevés vérengző bűnözőt vontak felelősségre. Sok egykori maoistából liberális lett. Egykori maoista például Demszky Gábor és Barroso,stb. Sok százezer emberiség ellenes bűnöző és családja még mindég kivételezett helyzetben van.
A magyar meghurcoltaknak nagyon kevés egyszeri kárpótlás járt, és minimális, havi 8000 forint körüli nyugdíj-kiegészítés, amely 2007 óta (Gyurcsány Ferenc kormányának jóvoltából) nem emelkedik a nyugdíj összegével együtt. Továbbra is rendezetlen kérdés a diktatúra működtetőinek luxus nyugdíja. Kiemelt nyugdíjban részesülnek a volt munkásőrök és a volt partizánok, cserébe annyit kell tenni nekik, hogy ott kell lenniük a szocialista kommunisták által szervezett tüntetéseken. Sokszor azt se tudják, mi ellen tüntetnek.
Még mindig nem ismerjük az ügynöklistákat! Csaknem kétmillió forint nyugdíjat és egyéb juttatást fizetünk a forgalmi rendszámos titkos ügynök volt miniszterelnöknek. Úgy 80 ezer forint körüli nyugdíjat, a még köztünk élő 56-os hősöknek. A holokauszt túlélők Magyarország által finanszírozott juttatása idén 50 százalékkal, jövőre szintén 50 százalékkal (összesen 100 százalékkal), a magyar meghurcoltak nyugdíja csak a szokásos, általában évi 5 százalékkal emelkedik. A diktatúra működtetői, illetve immár leszármazottai most is mindig jókor vannak jó helyen. Ezen aztán időnként kiakadnak a magyarok, egy darabig megy a polémia, aztán csönd lesz, ahogy szokott. Nem érthető hogy a Magyar Nemzeti kormány miért késlekedik az MSZMP utód pártjainak a feloszlatásával törvénnyel betiltásával. Csak reméljük hogy a 2014-es választásokon sem a nyilaspárt, vagy annak utódai sem az MSZMP-vagy annak utódai nem indulhatnak a választáson.

Emlékezzünk 1848 március 15-re. Már sok mindent írtak sok mindent mondtak de a valóságról eddig még csak kevesen szóltak. Végre itt van az ideje hogy a valóságról beszéljünk.:https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=1o1E6WdJ-30

Végre itt van az ideje hogy a valóságról beszéljünk.:https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=1o1E6WdJ-30 Ezért ezt a linket nézzük meg. A trianoni diktátumot az 1920 tavaszán, a Horthy Miklós által kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának két politikailag súlytalan tagja írta alá. 1920. június 4-én budapesti idő szerint 16:32-kor írták alá a franciaországi Versailles-hoz tartozó Nagy-Trianon kastély 52 méter hosszú és 7 méter széles folyosóján, a Galérie des Cotelle-ben. 1920. június 4-én, a diktátum aláírásának órájában Magyarországon megkondultak a harangok. Trianonban gyalázatos módon csak Magyarországot marasztalták el, területünkből még Ausztria is kapott egy kis ajándékot, pedig az 1867-es kiegyezéssel milyen jól jártak velünk: Magyarország fizette vissza az általuk a háborúkra felvett hiteleiket a Rotschild Bankháznak. A legnagyobb jól járó Románia volt, aki nagyobb darabot kapott a magyar földből (104 ezer négyzetkilométer), mint amennyi Magyarországnak megmaradt (93 ezer négyzetkilométer). A mai Szlovákia minden egyes négyzetcentimétere magyar terület volt. A szerbek is jól jártak, a mai Szerbia éléskamrája is magyar föld. A románok még sokkal nagyobb területet akartak kiszakítani. Elképzelésük szerint a Tisza határfolyó lett volna, de nem aprózták el a többiek sem a területi igényüket.

A szerződést nem írta alá a szintén az antanthoz tartozó Amerikai Egyesült Államok, amely akkor nem lett tagja a Népszövetségnek. Az USA és Magyarország később Washingtonban kötött békét: ez a Népszövetségre vonatkozó cikkelyek kivételével szó szerint megegyezik a trianonival.
József Atilla: Nem Nem Soha:
Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!!
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

1990-ben a trianoni diktátum aláírásának hetvenedik évfordulóján az Országházban Szabad György házelnök egyperces néma felállásra kérte fel az országgyűlési képviselőket és karzaton tartózkodó vendégeket. A felkérésnek az akkori ellenzék, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ), és természetesen a Magyar Szocialista Párt nem tett eleget, tüntetőleg kivonultak az ülésteremből.

A trianoni tragédiára emlékezve az Országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét.

„Magyarország a hősiesség megtestesítője. Magyarország nem halt meg, és nem halhat meg! Ez a kiváló nemzet majd kitör sírjából, ahová az önkény fektette!” (Victor Hugó francia író, költő)

1822. december 31-én vagy 1823. január 1-jén született Kiskőrösön a magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Huszonhat évet élt, s világirodalmi rangú s méretű életmű maradt utána, mely korfordulót jelentett nemzete irodalmában.
A pápai tanuló 1842 májusában a következő levelet intézte Bajza Józsefhez, néhány vers kíséretében: Tekintetes Szerkesztő Ur! Ha csekély munkácskáim a megjelenésre érdemesek, kérem őket az Athenaeumban felvenni. Gyenge erőmet továbbra is ajánlva vagyok a Tekintetes úrnak alázatos szolgája: Petrovics Sándor tanuló.
1842. május 21-én az Athenaeumban leközölték A borozó című versét. Ez volt első megjelent alkotása – ekkor még Petrovics Sándor aláírással, de november 8-án ugyanitt a Hazámban című költemény alatt már Petőfi Sándorként írta le nevét. Vörösmarty Mihály – akit a költő „Magyarország egyik legnagyobb emberének” tartott, támogatta az ifjút, s tekintélyével beajánlotta a Nemzeti Körnek – a haladó pesti polgárság és értelmiség ellenzéki szellemiségű szervezetének –, hogy Petőfi verseit kiadják. A kör tagjai: Vörösmarty, Tóth Gáspár, Fáy András, Szigligeti Endre, Lendvay (színész), Fényes Elek tudós statisztikus összeültek, hogy a művek megjelenjenek.
1846 tavaszán Petőfi tudatos szervezőmunkával szervezte meg a Tízek Társasága elnevezésű csoportot, melynek tagja volt Petőfi mellett Jókai Mór, Tompa Mihály, Degré Alajos, Obernyik Károly, Pálffy Albert, Bérczy Károly, Pákh Albert, Lisznyai Kálmán és Kerényi Frigyes.
1846. szeptember 8-án Erdélyben, egy nagykárolyi megyebálon ismerte meg Szendrey Júliát, az erdődi tiszttartó Szendrey Ignác leányát. Hosszan társalogtak, s a költőre e találkozás mély benyomást tett. Szendrey Júlia édesapja, Szendrey Ignác azonban kétszer is nemet mondott a házasságra.
1847 februárjában szövődött örök barátsága Arany Jánossal, kivel 1849-ig levelezést folytatott,
Petőfi 1847 tavaszán jelentette meg Összes Költeményeit is, melyből már az első kiadásban 3000 példányt adtak ki, de még három alkalommal kinyomtatták sikere miatt.
A Júliával kötendő házasság 1847. szeptember 8-án, pontosan egy évvel találkozásuk után valósulhatott meg. E szerelem és házasság lett ihletője Petőfi legszebb szerelmi lírájának, ebben az időszakban keletkezett például a Reszket a bokor mert… és a Szeptember végén című költemény is.
1848 januárjában azonban elindult a forradalmak sora Európában, először az olaszoknál, majd februárban Párizsban, s az események gyors egymásutánban peregtek.
1848. március 15-e a pesti forradalom s egyszersmind Petőfi napja. „Ezt a napot Petőfi napjának nevezze a magyar nép; mert ezt a napot ő állítja meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel.” – emlékezett Jókai.
Pest, 1848. március 21. Petőfi levele Arany Jánoshoz (részlet): „Forradalom van, barátom, s így képzelheted, mennyire vagyok elememben! …Sokan el akarják mozgalmainktól e nevet disputálni, és miért? Mert vér nem folyt. Ez csak dicsősége a dolognak, de a dolgot nem változtatja meg. Én forradalomnak tartok minden erőszakos átalakulást; márpedig mi erőszakkal vívtuk ki a sajtószabadságot és Stancsics (Táncsics) kibocsáttatását. A Táncsics-börtön mind a mai napig az amerikai nagykövetség használatában van.
Petőfi életének utolsó másfél évét mintha csak egy végzetdráma szerzője írta volna: 1848. március 15-étől, a győzelem és a dicsőség tetőpontjától 1849. július 31-éig, a végső segesvári katasztrófáig egyetlen hatalmas ívű zuhanásnak tűnik fel pályája.” (Idézet a Gépeskönyvből)
Öt nappal a pesti forradalom után már a következőket jegyezte naplójába: „Az egyetértés, mely eddig kivétel nélkül uralkodott a fővárosban, bomlani kezd.” A márciusi ifjak számukhoz képest jelentős hatást fejtettek ki, mégis csupán közvetve befolyásolhatták a politikát alakító liberális nemességet. Március 15-én mögöttük volt a közvélemény, az ország, ám radikalizmusuk hamarosan elszigetelte őket. Áprilisban így írt a forradalmi fejleményekről:
Megint beszélünk s csak beszélünk,
A nyelv mozog s a kéz pihen;
Azt akarják, hogy Magyarország
Inkább kofa, mint hős legyen
1848. december 15-én megszületett Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fia, Petőfi Zoltán, így Petőfi kénytelen volt szabadságot kérni. Így tudatja az eseményt Arany Jánossal: Keresztapja és keresztanyja bizonyos Arany János és Arany Jánosné lesz.
Ellenségei harctéri távolmaradását gyávaságnak tekintették, s egyre hevesebben gúnyolták. Végül áthelyeztette magát Bem József erdélyi hadseregéhez, s feleségét, illetve fiát Vörösmartyra bízva Szelindeken érte utol a lengyel szabadságharcos hős hadseregét.
A forradalmár költő Bemben megtalálta hadvezérét, az eszményi hőst. Bensőséges, szinte apa-fiú kapcsolat jött létre köztük. Amikor lehetett, Bem inkább futárként küldte őt a kormány székhelyére, hogy a közelharctól megóvja.
1849 tavaszán családi gondjai ismét megszaporodnak: két hónap különbséggel előbb apját, majd édesanyját vesztette el. Így a család nyomorúságos helyzetét is rendezni próbálta, mikor szabadságot kért, s nem kívánt többé katonáskodni. 1849 júniusában azonban felismerték, hogy ismét szükség van rá, s maga Kossuth Lajos kérte fel a pesti nép mozgósítására. Az orosz beavatkozás hírére csatlakozott újra Bem hadseregéhez.
1849. július 31-én került sor a Segesvár melletti fehéregyházi ütközetre, délután egykor Bem utasította, hogy hagyja el a csatateret. Ötkor még látták a Sárpatak hídján, ahol 200 székely ifjú katona 800 kozákkal küzdött. Egy Lengyel nevű katonaorvos lóhátról kiáltott még neki, hogy fusson, mire ő – lova már nem lévén – futva elindult. Meghalni nem látta senki.
A bécsi császári titkos levéltár iratai őrzik a csata végét, mely szerint „Azonnal, mihelyt a felkelősereg maradványai a bekövetkezett lovassági roham után a július 31-én Segesvár mellett vívott ütközetben Héjjasfalva felé menekültek, kozákrajok keltek át Fejéregyházán és Fejéregyháza fölött a Küküllőn is, ily módon elvágták nagyon sok menekülőnek az útját; ezeket mindjárt le is kaszabolták.”
Petőfi holtteste hol nyugszik? A kérdésre ma sincs válasz, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy szellemét a magyar emlékezet a szabadság szellemével azonosítja, és ma is büszkén vállalja a költőt és felejthetetlen költészetét!

Ahogy az élete úgy a temetése is ellentmondásosra sikerült. Már napokkal a temetés előtt, nem létező SZDSZ aktivistái beharangozták hogy, Orbán Viktor miniszterelnököt mindenáron távol kell tartani Göncz Árpád óbudai temetésétől, mert csakis ez szolgálja a haza üdvét. Ehhez az elvetemült kiagyalom kívül kevés ember lett volna kapható.
Magyarország miniszterelnöke hitvesével együtt mégis lerótta kegyeletét a bolsevik diktatúra utáni első szabadon (noha némi paktumozást követően) választott államfőnk előtt.
Felvetődhet: miért nem ült a miniszterelnök az első sorban ezen a szigorúan nem állami temetésen?
Lehet, hogy nem kívánt Mécs Imre rab- (ügynök)és harcostárs felszólítására kezet fogni mondjuk Göncz Kingával?
Netán nem akart vágóképet szolgáltatni az esti Kossuth téri Mécs Imre-gyűlöletbeszédhez?
Ez sem valószínű: a sas nem kapkod legyek után.
Mindennek az exelnök legendás ,,szerénysége" az oka.
Nyilván nem gondolta, hogy egy volt államférfi a halálában is az: ha tetszik, ha nem, állami tiszteletadás jár neki. Miközben ez a műfaj, fájdalom, nem szabadon választott: talán az eskütétel előtt kellett volna jobban meggondolni.
Göncz az életen túl is hangsúlyozta civilségét, kívülállását, de nem számolt azzal, hogy naiv végakaratát volt párttársai esetleg aktuálpolitikai célokra próbálják kihasználni.
A politikai anomáliák az aktushoz méltatlan fejleményekhez vezettek volna.
A temetést szervező alapítvány előbb eltiltotta a gyászbeszédtől a végrendeletileg kijelölt Mécs Imrét, mert „égető nemzeti kérdésekről” kívánt értekezni (azaz orbánozni), majd kisvártatva mégis megengedte neki a politikamentes szólást.
Ennek a harcostárs eleget is tett; igaz, azután az őszinte gyásztól megrendülve taxiba pattant, elhajtatott a Kossuth térre, ahol annak idején Göncz „nem mondhatta el a beszédét”, hogy Mécs elmondja a beszédét, amit a Göncz család előzőleg letiltott. Maroknyi publikum előtt dünnyögött a mikrofonba, méltatlan kabarét csinálva. Semmi újat nem tudott meg tőle a maroknyi halgatóság: az egykori fiatal demokraták szerinte nem SZDSZ-minták szerint kormányoznak (ami messzemenően helyeselhető), s minden rossz, amit művelnek.
Szinte érdektelen is, hogy miket mondott, hiszen mindenképpen megcsúfolta a politikamentességet óhajtó végakaratot. Így sikerült – minden jó szándék ellenére – megint a napi politikai csetepaték színvonalára alacsonyítani egy kegyeleti eseményt. Csoda, ha a megrendült polgár érvényesebbnek érzi Várszegi Asztrik fohászát? Az apát úr az Úr imádságát citálta: „Bocsásd meg a mi bűneinket, miként mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Mit lehet ehhez hozzátenni: úgy legyen…

Árpibácsizmus

Szeretném előre bocsájtani, hogy a magam részéről annak vagyok a híve, hogy - talán az elvetemült köztörvényes gyilkosokat leszámítva - mindenkit megillet a végtisztesség. Jöjjön bárhonnan, legyen bárkinek a bárkije, szolgáljon bármilyen politikai oldalt, valakinek fáj az ő elvesztése is, ezért ha nem is kedveljük az eltávozót, az itt maradókat - akik kedvelték, szerették - nem sértjük meg a gyászban.
Így vagyok Göncz Árpád halálával is. Kerültem mindenféle megnyilatkozást. De.
Én azok közé tartozok, akik Göncz Árpád politikai imázsát nem az őt támogató - így politikai teljesítményét messze túlértékelő, megszépítő - politikai erő sajtójából, hanem még személyes megtapasztalásból ismertem. De ezért közvetlenül nem tennék senkinek szemrehányást. Ilyen a politika, az érdek mentén történő megnyilvánulás. És bár megértem azokat, akiknek ő volt a Nemzet Árpi bácsija, nekem nem volt az. Göncz Árpád személyes politikai teljesítménye - minden látszat ellenére - alig értékelhető. Így van ez akkor is, ha egykori cellatársa, a 2002-ben Medgyesi Pétert a D209-es-t hatalomra segítő, majd lebukáskor szerecsenmosdatással ott tartó Mécs Imre a legjobb elnöknek minősítette. Tévedett, de temetéskor ennyi túlzás talán elnézhető.
Amit Göncz tett, az nem más - ez az árpibácsizmus kvintesszenciája -, mint hogy eljátszva a nemzet mindenkit szerető, mindenkit tegező, jópofa nagypapáját az elnöki hatalmon keresztül engedte-hagyta-segítette az ellenzékbe szorult SZDSZ lopakodó hatalmi érvényesülését (v.ö.: fékek és ellensúlyok, amelyek akkor fontosak igazán, ha a liberálisok nincsenek épp kormányon). Aminek meg is lett az eredménye az 1994-es kommunista restaurációban való szerepe.
Amely következtében, mint tudjuk, az SZDSZ úgy lett "kormányalkotó tényező", hogy arra az 54% körüli eredményt szerzett MSZP-nek nem is volt - politikatechnikai értelemben - szüksége. Az MSZP egyedül is kormányképes volt. Ám az SZDSZ annyira akarta a hatalmat, hogy kész volt ezért magából lábtörlőt csinálni Horn Gyula miniszterelnöki ajtaja előtt.
"megállapítható, hogy a köztársasági elnöki funkció tökéletes kiürítésének kezdete is egyben. Göncz (és a mögötte álló, döntéseit mindenben befolyásoló, helyette meghozó SZDSZ-es agytröszt – Haraszti, Pető és bandája) árpibácsizmussá (köszönet a remek fogalomért; mf. megj.) silányította ezt a pozíciót, nagyban megszabva utódai mozgásterét. (Pedig a határainknál tetőfokára hágó délszláv háború idején volt a hadsereg főparancsnoka, de erről a szerepéről semmi nem maradt fent. A taxisblokád amnesztiáját viszont naponta megénekelték…)." (Csúri Ákos)
(Göncz) "nem a Parlamentben mondja el (bármikor megtehette volna) gondjait a kormányzattal, vagy annak demokrácia felfogásával kapcsolatban, hanem egy olasz lapban fordul segélykiáltással Európához…" (ez az állandó "Európához fordulás" (~óvodai árulkodás) azóta is a baloldal első számú fegyvere belpolitikai kérdésekben).
"Maximálisan gátolja a közmédiában (Magyar Rádió és Magyar Televízió) megvalósítandó rendszerváltást (azaz ne Losonczi Pál, Németh Károly, Grósz Károly, Kádár János és Aczél György sameszei legyenek a kormányellenes véleményvezérek a kormány által az adófizetők pénzéből fenntartott elektronikus közszolgálatban) Hankiss Elemér és Gombár Csaba elnökök melletti kiállásával (hiába a miniszterelnöki kérés, nem mentette fel őket), ezzel nagy szerepet vállalva az első médiaháború kirobbanásában."
"az egykoron Göncz-Haraszti-Pető kottából játszó zsurnálführerek, akik 1993-ig a „parókás bohóctól” kezdve szerkesztőségekben vihogva a legaljasabb és tisztességtelenebb jelzőket aggatták a nagybeteg Antall-ra, most éppenséggel Antallt istenítik, a demokrácia periklészi bajnokának minősítve Orbánnal szemben? Ezzel árulva el azt, hogy kezükben minden csak eszköz – Göncz is az volt."
Emlékezzünk: Budapest, Kempinski Hotel, 2002. dec. 1. Románia nemzeti ünnepét (az Erdély Magyarországtól való elszakítását törvénytelenül elhatározó gyulafehérvári gyűlés évfordulóját) közösen ünneplik: Verestóy Attila romániai szenátor, nagyvállalkozó, Adrian Nastase román miniszterelnök (jelenleg börtönben ül korrupció miatt), Medgyessy Péter D 209-es KGB ügynök magyarországi miniszterelnök, Kovács László magyarországi külügyminiszter, Göncz Árpád ny. magyarországi államfő. (Utóbbi ekkor már nem volt hivatalban, mégis társult az ünnepléshez.) Ez és ehhez hasonló kollaboráns cselekedetet jó-párat elkövetett, ami pontos jellemrajzot szolgáltat.
A Nemzet Árpi bácsijának múltja tisztázatlan és számos kérdőjelet vet fel. És bár ezt bővebben szintén nem feszegetném most, azért álljon itt egy írás arról, hogyan is juthatott Göncz olyan lehetőségekhez, amelyek egy "ellenforradalmárnak" az akkori Kádár-rezsim börtönében biztosan nem adatott meg ingyen (Göncz angolul tanulhatott, majd fordíthatott).
Amiről valójában írni szerettem volna - egészen a temetés napjáig ragaszkodva azon álláspontomhoz, hogy legyen Göncz bármilyen politikus, neki is jár a végtisztesség -, az a gyomorfogató aljasság, amivel a Népszabadság Online nekiment Orbán Viktor (magánemberi minőségben történő) megjelenésének Göncz Árpád temetésén. Ezt tovább tetézte a temetést megelőző "hazafias habverés" [3] (lásd: Van-e hazánkban kétszáz hazafi, bátor demokrata...).
Persze a Tuareg blogot, ahol a kétszáz demokrata hazafit verbuválták, nem kell komolyan venni. Ám annál inkább komolyan kellene venni a NOL-t, a balliberális oldal egyik vezető napilapját.
A NOL nem kevesebbet követett el, mint hogy egy(-két), gyászolónak álcázott újságírót (vagy ügynököt, ki tudja?), és még az is lehet, hogy egy-két jól felkészített provokátort is (ki tudja?) beküldött a gyászoló tömegbe. Küldetésük az volt, hogy ráálljanak a megjelenő kormányfőre és minden mozdulatát, minden szót, ami körülötte elhangzik, rögzítsenek. Akár kiül Orbán Viktor a tribünre (ahogy sokan egykori és aktív politikusok), akár elvegyül a gyászoló tömegben és nem exponálja magát (ahogy sokan egykori és aktív politikusok), de mindenképpen megadja a halottnak kijáró végtisztességet, hogy ebből feltétlenül születhessen egy teljes értékű lejárató politikai cikk.
Egy politikamentesnek meghirdetett temetésen...
És a cikk [4] megszületett - Isten veled, Árpi bácsi! címmel (egy bizonyos, nekem ismeretlen Rab László jegyzi). Az a cikk, amely olyan apró részletekre is kitért, hogy állítólag egy idős férfi megkérdezte Orbán Viktortól, amikor a kormányfő és felesége megérkezett Göncz Árpád temetésére, hogy "nem szégyelli-e magát, hogy idejött?" Vagy rögzítette a "történteket", amikor a szónok egymás kezének megfogására szólított fel. És sorolhatnám a cikkből azokat a momentumokat, amely még az egyszerű olvasóban is azt a benyomást keltik, hogy ez nem egy elkapott részlet, hanem valakik - egy később megírandó lejárató cikk érdekében - tényleg figyelő embereket állítottak a kormányfőre, hogy a temetésen semmi ne maradjon titokban, ami vele vagy körülötte történik. Nyilván botrányra számítottak (ami elmaradt).
Ez a láthatóan megtervezett és összehangolt ügynökös-besúgós-lejáratós akció tényleg jól mutat a besúgás gyanújával körüllengett egykori államfő temetésén. Finom részletekkel gazdagítja a baloldal egyébként is különleges természetrajzát.
Felmerül az emberben a kérdés, hogy - még a Göncz Árpád által is végrendeletben elvárt "politikamentes" temetésből - (bár Mécs Imrének nagyon viszketett a nyelve, hogy ellenzéki tüntetést kreáljon belőle) hogyan lehet egy Orbán Viktort bármi áron lejáratni szándékozó akciót szervezni? Tényleg nem tud a balliberális oldal még temetni sem? Még saját elment ikonjának sem képes megadni a halott kívánsága szerinti végtisztességet? Tényleg annyira rosszul áll a baloldal, hogy mindenbe bele kell kötnie? Még a regnáló kormányfő megjelenésébe is a volt államfő temetésén? "Hátha ez lesz az a pillanat, amely elvezet a üdvös baloldali forradalomhoz"?
Nem értem. Tényleg nem értem. Mire volt jó ez az akció?
Lehet szeretni vagy nem szeretni Göncz Árpádot. Politikus volt, érdekeket szolgált. Lehet szeretni vagy nem szeretni Orbán Viktort. Politikus, érdekeket szolgál. De hogy annyi tisztesség nincs emberekben, hogy távolságtartással vegyék tudomásul, hogy az egyik politikus (magánemberként) elmegy egy másik (volt) politikus temetésére, nos, az minősíthetetlen, tényleg a politikai kultúra legalja.
De nem, mert van még lejjebb. Ugyanis a magát Demokratikus Ellenállásnak nevező mozgalom november 14-re máris meghirdette Göncz Árpád újratemetését [5]. Harcos közleményük szerint egyáltalán nem politikamentesen.
Nem értem.
Tényleg nagyon rosszul állhat a baloldal, ha még mindig Göncz Árpád az egyetlen kohéziót adó ikonikus alakja.
Akit épp most temettek el.

Maricz Győző esperes nem volt hajlandó a templomban kihirdetni az állami rendeletet,
Ezért  1949. január 20-án a katonaság és az ÁVH megszállta a csanádi települést.
A szerdai piacnapon egyre nagyobb létszámú tömeg gyűlt össze az esperes védelmében a templom köré, a nemzeti bizottság kommunista elnökét, Budácsik Jánost az asszonyok megdobálták tojással.
A plébánia kertjében tolongó emberek elkezdtek imádkozni, így a rendőrök nem tudtak közbeavatkozni. Kovalcsik Pál éjszakára a pappal maradt. Amikor az ÁVH-sok el akarták vinni.
Akkor Kovalcsik Pál  a plébános védelmére kelt.  Ezzel aláírta a ,,halálos ítéletét".  
Csütörtökön hajnalban csak csellel, a Szegedről hívott püspöki titkár segítségével tudták kicsalni a templomból a plébánost és Nagy Tibor káplánt. Drégelyi Béla tanítót is letartóztatták, mint a tüntetés egyik szervezőjét. „Nemsokára azonban ponyvás autókon újabb ávós alakulatok érkeztek, és feltűzött szuronyokkal rátámadtak a templom körül álló tömegre.
Az emberek testükön sebekkel és ütlegelések nyomaival meghátráltak a túlerővel szemben.
Az emberi mivoltukból kivetkezett szörnyetegek betörték a templomajtót, a plébánost kihúzták a sekrestyéből, és külön dzsipen azonnal elvitték.
Ezután következett a szitkok és ütlegelések közepette az őrök összeszedése, a hangadók letartóztatása. Azokban a napokban az ÁVH már teherautókkal, busszal szállította Szegedre tanúvallomás végett a zömmel huszonéves, sőt fiatalkorú lakosokat Mezőkovácsházáról. Vagy hetvenet – mindegyiket ,,megtalpalták". Akkoriban még sokan jártak templomba a tiszta katolikus Mezőkovácsházán, nagyon élénk volt a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legény-egyesületek Országos Testülete) és a KALÁSZ (Katolikus Leánykörök Szövetsége) helyi szervezete is. Hivatalosan mindkettőt betiltották 1946-ban, de a neveltjeik összejöttek a templomban.
Alig töltötte be a 23. életévét a mezőkovácsházi Kovalcsik Pál, amikor a szegedi Tisza Szállóban, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) helyi székházában  félholtra verték, a veséjét leverték,  aminek következtében meghalt. Kovalcsik Pál 1949. január 27-én adta ki a lelkét
A halotti anyakönyv szerint vesebaj okozta korai elhunytát.
Az orosházi kórház főorvosára telefonon ráparancsoltak, hogy zárójelentésében szívbénulást állapítson meg a halál okaként.

 " Kovalcsik Pál 1949. január 27-én hunyt el. Mezőkovácsházán, másnap búcsúztatták el.
Tele volt a temető emberekkel és rendőrökkel. Mindenki mártírnak tekintette, ahogyan a Mezőkovácsházát zendülő falunak a hatalom.
Vallásilag, de morálisan is akkor tették tönkre, attól kezdve félemlítették meg az embereket.  
Ami a mai napig érződik az emberekben, ami még a generációkon is érződik.

Az Alkotmány utcán észak felé
indulva jobboldalon elhaladunk
a 3. sz óvoda épülete előtt,
homlokzatán emléktábla. Kovalcsik Pál halálának 45. évfordulója alkalmából 1993.
január 30-án a mezőkovácsházi
Független Kisgazda és Polgári Párt helyi szervezete
emlékezett a kommunista megtorlás miatt mártír
halált halt fiatalra, és avatta fel
emléktábláját a volt Szabadság utcai
lakóháza falán (ma óvoda).
A pártállam neveltjei a mai napig nem tudják feldolgozni ezt az emléktáblát sem.
A szülőház falára elhelyezett táblát egy kommunista  bitang (utód) összetörte és leverte.
A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt mezőkovácsházi alapszervezete 20 évvel ezelőtt, a szörnyű politikai gyilkosság 45. évfordulóján, 1994-ben emelt emléktáblát a római katolikus Kisboldogasszony templom falán, Mezőkovácsházán Kovalcsik Pál hősies helytállása előtt adózva – mondta Janiga György, a Független Kisgazdapárt Bakos István elnök vezetésével működő helyi szervezetének akkori szervező titkára, jelenleg települési önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP). – Kisgazda társaimmal természetesen minden év januárban is megemlékezünk a mártírhalált halt Kovalcsik Pálról, amiképpen a város önkormányzata is lerója a tiszteletét előtte.
Megállapíthatjuk hogy az emberek némelyikében még most is gyűlölettel viselkednek a szocializmus ellenségeinek, az egyház támogatóinak az emlékével.