Mezőkovácsházi közéleti fórum
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Készülődés a 2018-as vállaztásokra.

+3
calambo
erdeklodolakos
gyorgy
7 posters

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Készülődés a 2018-as vállaztásokra.

Témanyitás  gyorgy Hétf. Júl. 25, 2016 1:39 am

2017-ben újra választó út előtt az ellenzék. Röviden: ,,Ez a harc lesz a végső"! Egy 2018-as liberális bolsevik 5%-alatti választási eredmény a magyar liberális bolsevikok végét jelentheti.
Ezt a végzetes veszélyt már a ,,Birodalom" 2006 után látta az MSZP- teljes válságát ezért 2006 után Schiffer Andrást a ,,globális pénzhatalom" olyan sok pénzt áldozott rá hogy felépítse mint a teljesen megbukott SZDSZ és a jövőben a megbukást elkerülni nem tudó MSZP helyére egy modern Liberális Demokrácia vezéralakjává.
Schiffer András: A lényeges politikai szárnypróbálgatását Gyurcsány vezette Új Nemzedék Mozgalomban Bajnai mögött mint harmadhegedűst játszotta.
A Birodalom későbbiekben csalódott benne pedig egy ilyen pedigrével igazán sokra vihette volna. Azonban a Birodalomnak most már 2010-es megsemmisítő vereség után 2014-re teljes egység kellene, mivel egyre vészesebben fogynak a hónapok. Nincs már idő szarakodásra és egy új párt felépítésére. A meglévőket kell egy zászló alá terelni, egy mindenki számára elfogadható jelölt mögé. A jelölt pedig, mint most már kiderült, nem Schiffer, aki volt annyira naiv, hogy valahol talán tényleg elhitte, hogy lehet más a politika. Azonban az arrafelé nem lehet más, még csak szavakban sem.
Ezért a Birodalom Soros György irányításával először Bajnai Gordonra tette át, a közös ,,gyülekezet" neve HAZA ÉS HALADÁS. Ez tán még jobban hangzik mint:Lehet más a politika. 2010-után már Soros Györgyék erre teszik a hangsúlyt. Bajnai már több helyen bizonyított, ahol megjelent ott a ,,fű se nőt" Nem érzelgett tette a dolgát.
Magáévá tette hogy ahol fát vágnak ott forgács is van. Bajnai a baloldal (globális pénzhatalom) reménysugaraként tért vissza 2014-es választás előtt a politikai színpadra, Soros Györgyék úgy számoltak , hogy az MSZP-t Bajnai maga mögé állítsa, és egy listavezetővé jelöltesse magát. Bajnai kezdeti lendülete gyorsan elapadt, Ezért Mesterházi nem állt félre Bajnai elől. Ezt az is alátámasztja hogy Bajai nem tudott maga mögé komoly csapatot felsorakoztatni. Rossz taktikát választottak nem a tényekre alapoztak hanem a hazugságra, gyűlöletre, irigységre építettek.
Ezzel a ,,baloldal" egy szűk marginális rétegét tudták maguk mögé állítani, A bizonytalan szavazókat ezzel az idejét múlt taktikával nem tudta megszólítani.
Az időközi választásokon teljes kudarcot vallottak. Elszámította magát Bajnai Gordon és a kampány stábja, a volt kormányfőnek semmi esélye arra, hogy a 2014-es választásokon egy baloldali pártszövetség listavezetője legyen. Mesterházy Attila MSZP-elnök igényt formál a miniszterelnöki posztra. Nem beszélve arról hogy közben más trónkövetelők is bejelentkeztek. A két politikus népszerűsége a Bajnai kezdeti fellendülés után kiegyenlítődött, ezért nem volt ok arra, hogy Mesterházy lemondjon Bajnai javára a listavezetőségről. Soros Györgyék szerint a baloldalnak közös fellépésben kell megegyeznie, mert a közvélemény-kutatásokból látható, csak egy széles választási szövetség mentheti meg a ,,baloldalt" egy mindent elsöprő KO-s vereségtől. 2014-es vereség után elhatározták hogy JOBBIKOT később beparancsolják. Gyurcsány Ferenccel, Sceling Gáborral,Smuk Andorral, Bokros Lajossal, Fodor Gáborral és egyéb kétes figurákkal egy táborba. Megszületett 2014-re a Gyurcsány–Bajnai–Mesterházy-koalíció. Ez a koalíció 2014-ben a teljes kudarcot hozott. Ezután a liberális bolsevik táborban teljes volt a demoralizáció. Ezután teljesen súlytalan figurák vették át a liberális bolsevikok irányítását. Az internacionalista liberális bolsevikok 2016-ra belátták hogy 2018-ban még a 2010 és a 2014-es KÓ-s vereségnél 2018-ban nagyobbra számíthatnak. Közben odáig süllyedt a liberális bolsevikok szűk köre hogy az erőszakos kormánybuktatásról kezdtek beszélni. Közben a globális hatalom a JOBBIKNAK ís új szerepet osztott a politika színpadán. Ez a törzsszavazók körébe igen nagy zavart okoz a mai napig. 2017-től kezdenek új szelek fújni a világ politikába, ezért egy erőszakos liberális bolsevik kormánypuccs mind jobban háttérbe szorult. 2017-re a globális hatalom döntött Botka Lászlót jelölte ki mint a magyar liberális bolsevisták megmentőjének és reménykednek egy 2018-as választási sikerbe, az 5% feletti választási eredményben. 2018-ra abban is reménykednek hogy Vona beviszi a megmaradt csapatát Botka zászlaja alá.


A hozzászólást gyorgy összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Május 31, 2017 2:53 am-kor.

gyorgy

Hozzászólások száma : 183
Join date : 2011. Jul. 27.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Előre a Lenini úton!

Témanyitás  erdeklodolakos Szer. Nov. 02, 2016 3:59 am

Az ellenzéki vezetők szerint,  ki kell dolgozni egy fegyveres hatalomátvételt!
Egyre többen, egyre többször tesznek utalást baloldali politikusok arra, hogy nem demokratikus úton, választáson, hanem erőszakkal, „forradalommal” döntenék meg az Orbán-kormányt.
Charles Gati ezt már 2012-ben is emlegette lehetőségként –
Szerinte erőszakkal, miként dönthető meg az Orbán-kormány.
Az ötödik lehetőségként a polgárháború volt megjelölve.
Sőt meg volt szervezve egy kormány puccs, Andor László vezetésével  
A ,,baloldal" örökzöld demokratái, valamint a külföldről pénzelt "forradalmatcsináló" civilek az utóbbi időben többször felvetették annak a lehetőségét, hogy nem demokratikus úton is elképzelhetőnek tartják a kormányváltást, a hatalomátvételt.
Jellemző, hogy ezt a forgatókönyvet éppen olyan alakulatok emlegetik, amelyek társadalmi támogatottság hiányában, önállóan nagy eséllyel be sem kerülnének az országgyűlésbe 2018-ban.
Lássuk, hogy kik tették le voksukat az erőszak mellett.
Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke, az ATV-ben arról beszélt, hogy:
,,egyre inkább az az érzésem, hogy ezt a kormányt nagyon nehéz lesz békés eszközökkel eltávolítani."
Vajda Zoltán, a civil tüntetések egyik fő szerevezője, az Új Magyar Köztársaság Egyesület ügyvivője a baloldali pártok közös rendezvényén arról beszélt, hogy „az 1956-os forradalom évfordulóján arra is kell legyen válaszunk, mi van, ha a rendszer nem választások útján fogja a ,,baloldal" megdőlni.
Választásokkal vagy másképpen, legkésőbb ötszáz nap múlva, Orbán alól felszabadítjuk szeretett hazánkat!"
Hadházy Ákos az LMP társelnöke arról beszélt egy korábbi tüntetésen, hogy 2018-ban évtizedekre dőlhet el Magyarország sorsa, és ha akkor nem sikerül a kormányváltás, azután már csak a forradalom jöhet.  
A Hillary Clinton bizalmasaként emlegetett magyar származású professzor jóslata 2014-ben nem jött be, reméljük, hogy 2018-ban is demokratikus választások döntenek majd a kormány sorsáról.
Mondjuk, érdekes látványt nyújthatnának a munkásőrség még életben lévők felfegyverzett szabadcsapatai.

erdeklodolakos

Hozzászólások száma : 228
Join date : 2011. Jul. 13.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty A 10 ezer forintos Erzsébet utalvány.

Témanyitás  gyorgy Hétf. Dec. 05, 2016 3:21 am

Káoszról beszél a liberális bolsevik csapat, a kormány nyugdíjasoknak szánt tízezer forintos Erzsébet-utalványának kézbesítésével kapcsolatban. Hogy miért? Erre nincs igazi válasz.
Egyszerűen képtelenek tudomásul venni, hogy a gazdaság teljesítménye alapján a kormánynak lehetősége van a nyugdíjak az infláció feletti emelésére, és 10 ezer forintos  juttatás biztosítására, azt pedig végképp nem tudják földolgozni, hogy ezt a pénzt a kormány oda is adja a nyugdíjasoknak.
Ez szerintük nyilván sokkal rosszabb megoldás, mint elvenni az idősektől a 13. havi nyugdíjat, amivel ők 2009-ben próbáltak a nyugdíjasok „kedvébe” járni.
Az ellenzék, benne a liberális bolsevik média, annyira nem tud mit kezdeni ezzel a váratlan helyzettel, hogy például a rutinos publicista, Megyesi Gusztáv a Vasárnapi Hírekben lányos zavarában Széchenyi-kártyára keresztelte el a jobb sorsra érdemes Erzsébet-utalványt. Eközben azzal küszködött, hogy valamilyen módon mindenképpen besározza a kormány lépését.
Az utalvánnyal kapcsolatos járulék- és adóterhek sem jelentenek többletköltséget, mert az állam ezt a pénzt az egyik zsebéből a másikba teszi, tehát alapvetően nála marad.
Savanyú tehát a szőlő mind a liberális bolsevik, mind az összes többi ellenzéki politikai erőnek, amelyik az Erzsébet-utalvány kézbesítésén köszörüli a nyelvét. Egyszerűen nem tudják megemészteni, hogy az állam ez esetben is jót tett, a nyugdíjasok pedig örülnek neki. S az örömüket ilyen áskálódásokkal sem tudja senki elrontani. Mondhatnám azért, mert a pénz beszél, az ellenzék pedig úgy tesz, mint az a bizonyos négylábú.
De itt sokkal többről van szó a pénznél. A kormány és az idős választók szoros lelki kapcsolatáról, amit ilyen gesztusokkal is ápolni lehet, ápolni kell. Mert ezek az emberek elválaszthatatlanul összetartoznak.

gyorgy

Hozzászólások száma : 183
Join date : 2011. Jul. 27.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Re: Készülődés a 2018-as vállaztásokra.

Témanyitás  donkihote Szer. Dec. 21, 2016 3:33 am

Politikai erkölcsi, morális válságba sodorta az internacionalista liberális bolsevik csapat a gyanútlan polgárokat, úgy egyénileg, családilag, településeken, országos szinten, mint a világ minden szegletében..
A kérdés (téma) feltevése azt hiszem teljesen jogos és időszerű.
Ez a válság sajnos beszőtte az egyéneket, családokat, településeket és ennél fogva az egész országot.
Az ország és a világ állapotával mindenki szívesen foglalkozik,  amolyan hályogkovács szinten.
Közben a megoldás mégis várat magára. Mindezt magam is átgondoltam:
Ha ezzel olyan sokan foglalkoznak akkor miért nincs megoldás?.
Rá kellett jönnöm hogy nem jól közelítjük meg a problémát.
Sokan nagy vehemenciával rávetik magukat a ,, liberális bolsevik vélemény formálók" által a nép közé bevetett gumicsontra.
Ezen keresztül pontosan tudni vélik az ország világ problémáit és azok ,,megoldását".
Csakhogy ezzel az a baj hogy a liberális ,,vélemény formálók" nem valós hanem féligazságokat, hazugságokat, igaznak tűnő dolgokat dobnak be a jámbor  politikailag gazdaságilag műveletlen vagy FÉLMŰVELT polgároknak. Így a megoldáshoz mind távolabb kerül a polgár.
Hisz valójában a  liberális bolsevik vélemény formálóknak ez is a célja.
Így szép lassan a ,,vélemény formálok" átveszik az egyének, a családok, lakóhelyi közösségek, ezen kívül az egész ország szellemi irányítását.
Természetesen nem jobb a helyzet az egész világon sem.
A polgároknak mindig azt sugallják hogy jó úton járnak.
Közben a polgár nem veszi észre hogy a gyűlölet, hazugságok, megtévesztések útjára lettek terelve,
Ezért a valódi megoldásoknak még a közelébe se járnak.
Véleményem szerint a megoldás ott van amiről a ,,liberális bolsevik vélemény formálók" nem beszélnek.
Én úgy gondolom hogy aki a közélettel foglalkozni akar, az előbb a saját személyes problémáira keresse a megoldást, ha azzal végzett akkor a családját tegye rendbe.
Ezután kezdjen foglalkozni a település gondjaival.
Az országos problémákkal ne foglalkozzon, hisz azok önmaguktól is rendbe jönnek.
Ott ahol az egyén a család a település rendbe van ott az ország is rendbe van.


A hozzászólást donkihote összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jan. 30, 2017 6:24 am-kor.

donkihote

Hozzászólások száma : 178
Join date : 2011. Jul. 27.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Re: Készülődés a 2018-as vállaztásokra.

Témanyitás  calambo Hétf. Jan. 30, 2017 5:37 am

Újra választó út előtt az ellenzék. Röviden: ,,Ez a harc lesz a végső"!
Egy 2018-as liberális bolsevik bukás a magyar liberális bolsevikok végét jelentheti.
Soros Györgyék megbízottai szerint a baloldalnak közös fellépésben kell megegyeznie, mert a közvélemény-kutatásokból látható, csak egy széles választási szövetséggel lehet elérni hogy a liberális bolsevik szövetség elérje 2018-as parlamenti bejutási küszöböt.
Emlékezzünk 2014-re a Gyurcsány–Bajnai–Mesterházy-koalícióra.
Ez a koalíció 2014-ben a teljes kudarcot hozott.
Ezután a liberális bolsevik táborban teljes volt a demoralizáció.
Ezután teljesen súlytalan figurák vették át a liberális bolsevikok irányítását.
A vidéki szervezetek teljesen szétforgácsolódtak.
Az internacionalista liberális bolsevikok 2017-re belátták hogy 2018-ban még a 2010 és a 2014-es KÓ-s vereségnél 2018-ban nagyobbra számíthatnak.
Közben odáig süllyedt a liberális bolsevikok szűk köre hogy az erőszakos kormánybuktatásról kezdtek beszélni. A globális hatalom a JOBBIKNAK új szerepet osztott a politika színpadán.
Ez a törzsszavazók körébe igen nagy zavart okoz a mai napig.
2017-től kezdenek új szelek fújni a világ politikába, ezért egy erőszakos liberális bolsevik + Jobbikos kormánypuccs mind jobban háttérbe szorult.
2017-re a globális hatalom döntött Botka Lászlót jelölte ki mint a magyar liberális bolsevisták megmentőjének Reménykednek egy 2018-as választási ,,sikerbe".
2018-ra abban is reménykednek hogy Vona beviszi a megmaradt csapatát Botka László zászlaja alá.
Ennek a két csapatnak egy közös pontja van Egyformán gyűlölik a nemzeti kormányt és a nemzetállami formátumot.
Ők a bevándorlás hívei és mindent elkövetnek hogy Magyarország is csatlakozhasson az EU -s egyesült államokhoz, majd az ÚJ VILÁGRENDHEZ.
Ez a választási együttműködés már kétszer ,,jól" működött:
2016 október 2-án sikerült meggátolni hogy a lakosság 50% elmenjen szavazni, így érvénytelen lett a népszavazás.
2016 november 8-án szintén sikeresen akadályozták meg az alkotmány módosítást 100%-ban az ellenzéki képviselők a migránsok betelepítése mellett álltak ki.

calambo

Hozzászólások száma : 81
Join date : 2011. Jul. 27.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Re: Készülődés a 2018-as vállaztásokra.

Témanyitás  erdeklodolakos Hétf. Feb. 06, 2017 3:42 am



Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció következetesen úgy próbálja magát pozicionálni, mint a mostani kormány és a miniszterelnök, Orbán Viktor ellenfele.
Ez bizony elég komikus egy 5%-alatti pártvezetőtől
Napjainkban egy házi versenyt látni a baloldalon.
Ebbe benevezett minden jelentéktelen liberális pártállami utód pártocskák is, például a sípolással az Együtt. Gyurcsány Ferenc ezért már nincs egyedül abban, hogy szembemegy a kormánnyal.
A baloldali szavazóbázis egy részét nem a kormány politikájának kritikája tartja egyben, hanem az Orbán Viktorral szembeni gyűlölet.
Gyurcsány Ferenc ezt érzi, de tudja hogy a gyűlöletre a 2018-as választáskor a szavazók csak kis hányada vevő.
Gyurcsány Ferenc az elégé silányra sikerült évértékelőjében, miszerint a baloldali pártok egy “királycsinálóval” a háta mögött egyeztetnek. 2013-2014-ben is a DK-elnöknek úgy kellett magát „bebokszolnia” az együttműködésbe.
Gyurcsány Ferenc attól fél, hogy a történelem megismétli magát.
Neki arra kell valamit kitalálnia, hogy a pártját befocizza valahogy az összefogásba Ő pedig felkerüljön az MSZP–pártlista első 10-hely valamelyikére.
A Demokratikus Koalíció valószínűleg önállóan nem lépné át az 5 százalékos parlamenti küszöböt,
Gyurcsány Ferenc az összefogási tárgyalásokra próbál hatással lenni.
Az ellenzéki pártoknak, most Tavasszal, legkésőbb ősszel van esélyük arra, hogy megegyezzenek, később ugyanis már nagyon belecsúsznak a kampány forró szakaszába.
Ezáltal a parlamentbe jutásuk is megpecsételődhet.

erdeklodolakos

Hozzászólások száma : 228
Join date : 2011. Jul. 13.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Nagy divat lett az országértékelés

Témanyitás  erdeklodolakos Hétf. Feb. 20, 2017 8:18 pm

Most Botka is úgy gondolta hogy Ő is országot értékel  mint  „miniszterelnök-jelölti” pozícióból. Botka a realitással számolva, sem ő, sem a mögé álló MSZP nem gondolkodik kormányra kerülésben.
Botka visszatért az 1945 utáni kommunista  Marxista retorikához: Ami úgy szólt hogy elvenni a gazdagok vagyonát és azt a szegényeknek osztják szét: a „kisajátítók kisajátítása” azt jelenti, hogy a munkások sokkal jobban fognak élni. Ez a hiedelem mozgósított 1945-után  milliókat a kapitalizmus megdöntésére. Ez  bizony már akkor is tévhit volt, a gazdagok ugyan szegények lettek a szegények viszont még szegényebbek lettek. A Marxisták akkor  ettől  várták az általános jólétet és boldogságot. Ez már 1945-után is ez az  elképzelés tévesnek bizonyult.
Botka beszédében Gyurcsányt, és a többi pártvezető támadásánál leragadt. Ez bizony elég tisztességtelen, és semmi eredményt nem hozó dolog.  Botka beszédében mégis más mint a többi országértékelőké, nevezetesen az, hogy az oligarcháktól és a multiktól elvett pénz elegendő forrást biztosít mindenre: a bérek emelésére, az egészségügy és az oktatás rendbehozatalára stb.  Botka azzal nem számol hogy az igazán vagyonos emberek 90%-ban pártállami káderek.  Botka ennek a szükségességét azzal magyarázta, hogy tartósan, és ne csak a választások előtti években növekedhessenek a bérek, hogy többet lehessen költeni egészségügyre és oktatásra, hogy jusson szociális bérlakás-építésre stb. stb.,  Hogy ez hogyan érhető el, arról Botkának egyetlen szava sem volt. E nélkül pedig Botka minden jóléti ígérete megalapozatlan. Ha pedig tudja Botka, hogy amit ígér, az megalapozatlan, nem megvalósítható, akkor csak azért ígéri, hogy pártjának az ellenzéken belüli pozícióját javítsa a többi ellenzéki párt rovására, miközben tudomásul veszi, hogy nem kell 2018 után kormányoznia.
Ez a beszéd bizony nem megalapozza, ez bizony  kizárja az ellenzéki összefogást    az Orbán-rendszertől szintén szabadulni kívánó, de az ország jövőjéről másképpen gondolkodó pártokkal, választókkal. Persze, a DK-val végképp, de az LMP-vel, Együttel, a Momával stb. is. Botka nem is együttműködni akar velük, hanem elcsábítani a szavazóikat.  Azt pedig kizárta hogy a 2018-as MSZP-és pártlistára más pártok vezetői felkerülhessenek  
Valószínű  hogy ezzel a beszédével azt a PROLI (nem szavazókat) réteget a bizonytalanokat célozta meg? Azokat, akik elhiszik az elhihetetlent? Akik elhiszik, hogy az oligarchák és multik (pártállami elit) pénzének elvételéből megoldhatók az ország problémái? És ezen az alapon megígérni azt, ami felelős módon nem ígérhető? Ezt már korábban  többször megtette az MSZP. Medgyesi Péter megpróbálta meg is csinálni 2002-ben, akkor a pénzügyi csőd peremére vitte az országot, ha pedig a választás után nem csinálta meg az MSZP , mint 2006-ban, abból politikai csőd lett. Ilyen ígérgetés után harmadik lehetőség nincs. Ebből kirajzolódik, hogy Botkának és a mögötte felsorakozó MSZP-nek valójában esze ágában sincs kormányra kerülni.
Hogy a többi ellenzéki pártnak van-e  szándéka és lehetősége kormányra kerülni, azt az ígéreteik áttekintése alapján ki-ki megítélheti. Egy kis fogódzót ad ez a link tessék meghalgatni és úgy voksolni: http://videa.hu/videok/hirek-politika/wittner-maria-hoher-vigyazz-fidesz-gyurcsany-mszmp-KlDHeNuxLXoozm5T

erdeklodolakos

Hozzászólások száma : 228
Join date : 2011. Jul. 13.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Pál fordulás a Jobbiknál.

Témanyitás  maczkaijozsef1 Kedd Május 09, 2017 2:27 am

A 2017 május első hétvégén megtörtént a várva várt áttörés, A jobbik nyíltan beállt a Soros táborába.
Teljesen egyetértett az Európai Egyesült Államok és az ÚJ VILÁGREND létrehozásába.
Tudomásul vették hogy ennek az első állomása a magyar nemzeti kormány megbuktatása,  minden eszköz bevetése mellett.  
Mostantól a Jobbik már nem csupán Simicska házi kedvence, hanem Soros gyülekezete által is elfogadott kormányváltóerő lett, az orbáni nemzeti állam ádáz és kérlelhetetlen ellensége.
A Jobbik most már nem büdös nácik gyülekezete többé, nem antiszemita, homofób, rasszista párt – hisz a Soros pénzelte és az ő ideológiájának közvetítésére felesküdött Transparency International is meghívta egy „korrupció-ellenes konferenciára” őket.
A Jobbik pedig köszönte szépen és részt vett rajta, majd kórusban „maffiaállamozott” Juhászpetivel „együtt”.
A Jobbik vezetése, mint birkák gyülekezete, a hatalom megszerzésének lehetőségétől begerjedve, önként és dalolva menetelt be Soros és Simicska média- és gazdasági birodalmába.
Azután ráérezve, hogy kezd elcsúszni az „erőegyensúly”,
.De vigyáztak hogy ne rontsák azt a kegyelmi állapotot, amelyet a HírTV-Magyar-Nemzet-LánchídRádió szenthármasság, esetleg az Index (Simindex, Gindex) teremt meg számukra.
Miután azonban Simicska Lajos kinyilatkoztatta, hogy a Jobbikkal szimpatizál, illetve a jóllakott napközishez hasonló fiacskája is kétharmados Vona-kormányt vizionált, ez az erőtér a helyére került.
A Jobbik, jogosan, megkapta a „Simicska-csicska” jelzőt.  Mit megkapták, kiérdemelték.
A kormánybuktatáshoz azonban ez kevés lehet, és kissé túlzottan is kiszolgáltatottá válnak Lajosnak – gondolhatta Vona és a teljes mértékben kontrollt vesztett tanácsadói köre.
Így nyitni kellett a másik kormánybuktató erőtér, azaz Sorosék felé is.
Egyet nyalni ide, egyet nyalni oda. Hátha innen és onnan is kapnak majd egy kis pénzt és médiahátszelet, egy kis támogatást… vagy legalább némi aranytallért.
Így történhetett meg az nagyon kevés médianyilvánosságot kapó eset, hogy a múlt heti „kormánybuktató majális” egyik legfélresikerültebb eseményén, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) által szervezett beszélgetésen egy asztalhoz ült a szoci vezér Molnár Gyula, a DK-s Gyurcsány Ferenc, az LMP-és Schmuck Erzsébet, illetve Karácsony Gergely, Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje (!), Bősz Anett (a Fodor Gábor párt szóvivője), a Soros kitartott JuhászPeti és Ander Balázs, a Jobbik parlamenti képviselője.
És megegyeztek abban, hogy meg kell buktatni  az Orbán kormányt.  
Általánossá kell tenni az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, Meg ugye  hogy fizessenek a gazdagok!
Majd következő lépésként a Soros pénzből megtolt 444.hu újságírónőjének Fidesz-elleni harcába beleállt a Jobbik is. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője ugyanis, bármilyen abszurd is, de kiállt az a szervezőkkel konfliktusba keveredő 444.hu újságírója mellett. (Ne felejtsük el, hogy a pár éve még minden liberális médiát porig rombolni akaró Jobbikról beszélünk!)
A hétvégén pedig végleg bekéredzkedett a Jobbik is a Soros vonalba.
Most már úgyis minden mindegy alapon.
Hisz bármilyen eszközt meg kell ragadni, akár az „ördöggel” is lehet cimborálni, csak le kell váltani az Orbán-kormányt.
A Soros által kitartott Transparency International hétvégi korrupciós konferenciáján ugyanis, több „független”, „objektív” nemzetközi felszólalás után egy kerekasztal-beszélgetést tartottak Hadházy Ákos (LMP), Juhász Péter (Együtt), Bárándy Gergely (MSZP), Karácsony Gergely (Párbeszéd) és Staudt Gábor (Jobbik) főszereplésével, ahol jól megmondták közösen a magukét a rendszerszintű korrupcióról és a maffiaállamról…
Ergo: a Soros pénzből konferenciázó Transparency International rendezvényén fellépő Jobbik most már szalonképes párt lett, hisz a Simicska által irányított média után kinyalta Soros civil szervezetek seggét is…

maczkaijozsef1

Hozzászólások száma : 63
Join date : 2014. Jul. 06.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty 2010 utáni elszámoltatás zsákutcája

Témanyitás  gyorgy Hétf. Május 15, 2017 8:48 pm

2010 utáni elszámoltatás zsákutcája

2012. jún. 22. napján a Soros-féle Magyar Helsinki Bizottság büszkén számolt be arról, hogy „közreműködésével 2012. június 21-én 105 bíró fordult a strasbourgi emberi jogi bírósághoz, kérve az Emberi Jogok Európai Egyezménye (Egyezmény) megsértésének megállapítását és kártérítés megfizetését a diszkriminatív kényszernyugdíjazás miatt.” Elmondásuk alapján a bírák a „Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjének közreműködésével az Egyezmény megsértésének megállapítását kérik strasbourgi bíróságtól, és azt, hogy kötelezze a magyar kormányt az egyezménysértő szabályozás miatt kieső jövedelmük megfizetésére.”
Mint ismeretes, 2012-ben az un. felső korhatár elérése miatt az akkor közel 3000 főt számláló bírói karból 236 ítész jogviszonya szűnt meg. A felmentett bírák közül 186-an a felmentéssel egyidejűleg már nyugdíjasként, nyugdíjuk folyósítása mellett dolgoztak, és több mint 160 bíró fordult munkaügyi bírósághoz, hogy állapítsák meg a jogviszonyok megszüntetésének jogsértő jellegét.
Ezen felül közel 150 bíró döntött úgy, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságon keresi igazát. Ebből a körből több mint 100 bírót a Magyar Helsinki Bizottság, illetve ügyvédjük dr. Karsai Dániel képviselt.
Karsai Dániel egyébként nem is rejti véka alá elkötelezettségét, ügyvédi irodája partnerei között ott találjuk a Soros György által pénzelt Transparency International Hungary, a Társaság a Szabadságjogokért nevét, na és persze ott virít a Magyar Helsinki Bizottság is. Megjegyzést érdemel, hogy három hónapos szakmai gyakorlatot töltött a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, amely után állást ajánlottak neki. Négy évig dolgozott ott, ahol „több mint ezer angol, illetőleg francia nyelvű határozat-tervezet elkészítésében” vett részt. Ehhez képest bizonyára teljesen véletlen, hogy sorra nyeri a pereket Strasbourgban…

gyorgy

Hozzászólások száma : 183
Join date : 2011. Jul. 27.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty A 2018-as választás előtt mire kíváncsiak a polgárok amire az ellenzéktől várnak választ.

Témanyitás  gyorgy Hétf. Május 22, 2017 8:24 am

A 2018-as választás előtt mire kíváncsiak a polgárok amire az ellenzéktől várnak választ.
Nos:
1. A migráció. Milyen intézkedésekre, elvi és gyakorlati lépésekre számíthatok? Lebontják a határzárat, a kerítést? Megtartják a jelenlegi jogi és fizikai határvédelmet, vagy eltörlik? Elfogadják a brüsszeli kötelező betelepítési kvótát, vagy sem?
2. Mint köztisztviselőnek, két évvel a nyugdíjazásom előtt, jövedelmem bruttó 306.000, nettó 203.500 Ft. Ez a baloldal szerint milyen mértékű jövedelemnek számít? Netán a gazdagok közé tartozom a jövedelmem alapján? Jelenleg 15%-os személyi jövedelem adó terheli. Milyen adókulcsra számíthatok, figyelembe véve önök által hangoztatott többkulcsos adó bevezetését? Mennyivel számíthatok kevesebb jövedelemre?
3. Mit terveznek a jelenlegi rezsi – villany, gáz, távhő – árakkal? Tartják az árakat, esetleg csökkenteni, vagy a 2002-2010. közötti gyakorlatnak megfelelően, évente két alkalommal jelentősen emelni szándékoznak?
4. Megőrzik e a nyugdíjak reálértékét?
5. Megtartják a nők korkedvezményes nyugdíjazási lehetőségét 40 év után, vagy eltörlik?
6. Az infláció, mint tudjuk, a nyugdíjasokat érinti leginkább. Milyen inflációval számolnak, a jelenlegi 1%-al, vagy az önök ideje alatt jellemzően 4-8%-al?
7. Megtartják, vagy eltörlik a közfoglalkoztatást? Ha megszüntetik, mi a szándékuk azzal a több százezer emberrel?
8. Milyen mértékű munkanélküliséggel számolnak jelenlegi 4,5 %-al szemben, ami ,,baloldali" kormányzása idején 10-12% között volt?
9. Milyen mértékű jegybanki alapkamattal számolnak, - amely meghatározza a hitelfelvétel kamatszintjét - jelenleg 0,9%, ami az önök idejében 8-10% fölött volt minden évben?
10. Megtartják, növelik, vagy esetleg eltörlik a családi adókedvezményt?
11. Megtartják, vagy esetleg eltörlik a GYED extrát?
12. Mit terveznek a kedvezményes otthonteremtési támogatással? – 2004-ben eltörölték a kedvezményes forint alapú lakáshitelezést - Marad, vagy megszüntetik a fiatalok számára jelenleg adható 10 millió Ft-os vissza nem térítendő támogatást?
13. Mit terveznek a gyermekek ingyenes tankönyv és étkeztetéssel ellátásával?
14. Mit terveznek az államadóssággal? Az önök idejében 51%-ról 87 % fölé emelkedett. Jelenleg 74%. Csökkenteni szándékoznak, vagy esetleg növelni?
15. Szándékukban áll IMF hitelt felvenni, azokkal a megkötésekkel, amelyek vélhetően kihatnak minden magyar állampolgárra?
16. Milyen mértékű költségvetési hiánnyal számolnak, a jelenlegi 3% alattival, vagy ennél magasabbal, ami az önök kormányzásának idejében 5-8% volt? ( Túlzott deficit eljárások.)
17. Megtartják, vagy eltörlik a külhoni magyarok szavazati jogát?
18. Végül, de nem utolsó sorban, a hatalmat választások útján kívánják megszerezni, vagy elképzelhetőnek tartják nem demokratikus úton, esetleg külföldi segítséggel megszerezni?

gyorgy

Hozzászólások száma : 183
Join date : 2011. Jul. 27.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Botka Soros csúcs.

Témanyitás  donkihote Kedd Május 30, 2017 7:34 am

EMLÉKEZZÜNK: 2002-öt írunk. 1998-és 2002-közt sok baja volt Brüsszelnek Orbán Viktorral a csatlakozási tárgyalásokon. Orbán Viktor állandóan akadékoskodott, Ő mindig csak a magyar érdekeket védte, holott elvárták volna hogy a csatlakozási tárgyalásokon hangsúlyosabban érvényesüljön az EU -érdeke. Kovács László és Medgyesi Péter 2001-ben kiutazott Brüsszelbe és biztosították az EU-vezetését, hogy amennyiben 2002-áprilissában az MSZP-nyer Ők a Brüsszel érdekeit veszik figyelembe, Ehhez kérték az EU-vezetését hogy támogassák az MSZP-ét hogy a 2002-es választáson győzzön Brüsszel teljes bedobással Orbán lejáratásán munkálkodott. kitartó munka meghozta a gyümölcsét. 2002-ben az MSZP győzött. Mint láthattuk az MSZP kormány az ígéretét 2010-re teljesítette. A történelem ismétli önmagát most Botkán a sor az nem kétséges hogy az EU-2018-ig mindent meg fog tenni hogy a nemzeti kormány megbukjon.

Botka ígéretéhez híven, miniszterelnök-jelöltté választása után egyből elrepül ,,beszámolni" Brüsszelbe. Látogatására szerdán, csütörtökön azaz 2017 június 1-én és 2-án kerül sor. Ebben az időben hogy Botkának eligazítást tartson  Soros György is Brüsszelben tesz látogatást az EB  bizottságnál.
Minderről 2017 május 30-án a Népszava számolt be.  
Botka brüsszeli útjáról.
Botka június 1-én a szociális ügyekkel foglalkozó képviselőkkel találkozik, illetve a helyi magyarokkal találkozik egy bárban.
Csütörtökön  június 2-án az európai szociáldemokraták (PES) elnöke fogadja a magyar testvérpárt miniszterelnök-jelöltjét.  
Botka tárgyal még a Magyarországot erősen kritizáló Gianni Pittellával, az Európai Parlament szociáldemokrata frakcióvezetőjével is.
Botkát emellett  fogadja Frans Timmermans, az EB alelnöke.
Ahogy az Botka tanácsadójának – Lengyel László – szombaton a Népszavában megjelent cikkéből kiderült, a szegedi polgármester első útja azért Brüsszelbe vezet, hogy anyagi segítségért kuncsorogjon az európai szociknál.  
Botka látogatásának első napján, azaz szerdán Soros György, Dimitris Avramopoulos migrációs ügyekért felelős biztos fogadja majd.  Botkát és Soros Györgyöt. Itt tudja meg hogy mit várnak el Botkától és a mögé felsorakozott ellenzéktől.  
Valószínű Botkával Soros itt közli hogy kiket tegyen fel a 2018-as MSZP választási lista bejutó helyeire.  
Ezért ment Botka Brüsszelbe.

donkihote

Hozzászólások száma : 178
Join date : 2011. Jul. 27.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Miért lázadnak az ellenzéki pártok?

Témanyitás  donkihote Kedd Jún. 06, 2017 2:31 am

Miért lázadnak az ellenzéki pártok, amikor, azt állítják hogy a lakosság többsége a nemzeti kormány ellen van.
Hisz 2018-ban demokratikus választás lesz ahol a legtöbb mandátumot kapott párt fogja kapni a kormány alakításra megbízást ?
Az ellenzék szerint a választók, 2018-ban demokratikusan leváltják a nemzeti kormányt, akkor miért kell erőszakkal, embertelen módon randalírozni, lázadozni, törni, zúzni, zavart kelteni?
Hisz az ilyen magatartás csak csökkenti az ellenzék támogatottságát.
Esetleg az ellenzék mégsem hiszi, hogy az ország, választói le akarnák váltani a 2010-óta igen jól működő nemzeti kormányt?.
Amit 2010- től tett a nemzeti kormány, az az elmúlt 40-évben példátlan mértékű fejlődés, építés, és az ország gyarapodása és az emberek gyarapodása.
Igaz van néhány ellenzéki akik nem képesek elfogadni a demokratikus választás eredményét, annak előnyeit és azok bizony most azt gondolják hogy nekik erőszakkal is jogos, a demokratikus felhatalmazással 2010-óta hatalomba lévő kormányt leváltani.
Az ellenzék igen is tudja, hogy ez a hitehagyott szétzilált hiteltelen ellenzék nem tudják leváltani a demokratikusan 2010-óta választott kormányt ,amely a 2018-as választásokon ismét magasan nyerni fog .
A regnáló magyar ellenzéki pártok nem hisznek,és nem szeretik a demokráciát ezt szinte naponta most is megmutatják.
Hisz a 40+12-éves uralkodásuk alatt, az Ő hatalmuk a diktatúrára épült.
Valójában tudják Ők ,hogy kevesen vannak és hitelüket vesztették a gyűlölködéssel, az irigységgel, hazugságokkal, rágalmakkal, és ezért folyamodnak ilyen , szélsőséges anarchista módszerekhez.
Az ellenzékiek igenis tudják és érzik, naponta tapasztalják, hogy az ország választóinak a többsége. meg van elégedve Orbán Viktorral és a nemzeti kormányával,és ezért nagy többséggel 2010-óta folyamatosan támogatja, 2018-ban a demokratikus választásokon ismét a választók nagy többsége a regnáló kormányt fogja támogatni.
De ezt elviselni tudomásul venni azoknak az antidemokratáknak, akik ennek ellenére, a kormány megdöntését az eszközökben nem válogatva sémibe veszik a demokráciát,
Hisz Ők csak retorikában alkalmazzák, ismerik a demokráciát.
Igen is Ők a fennálló rendszert, a hazai kollaboránsok, EU liberálisai és Soros György támogatásával akár erőszakkal is meg akarják dönteni, a regnáló nemzeti kormányt?

,,Az a baj a szocialistákkal, hogy előbb-utóbb kifogynak a mások pénzéből." (Margaret Thatcher )

.Forrás:: Farkas Aladár.

donkihote

Hozzászólások száma : 178
Join date : 2011. Jul. 27.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Re: Készülődés a 2018-as vállaztásokra.

Témanyitás  donkihote Kedd Jún. 13, 2017 3:41 am

Mivel a magyar ellenzék 2010 2014-es KO-s vereség után már csak  agonizál.
Ezért 2018 áprilissában esély sincs demokratikus úton megbuktatni a nemzeti kormányt.  
Márpedig az ÚJ VILÁGREND létrehozásához a nemzeti kormányok és a nemzetállamok megbuktatása nem tűr halasztást. Ezért  még 2017 őszén megindulnak a kormány buktató megmozdulások.  
Ezt az akciót a szabad kőművesek a liberális civil szervezetek feladatának adták.  
Mindezt a felforgató tevékenységüket jó előre, alaposan megtervezték.
Gulyás Mártonék Saul D. Alinsky ,,A radikálisok törvényei" című tanulmánya alapján készülnek provokációra és nagyobb tüntetésekre, majd kormány buktatásra, amiket őszre időzítenének.
Alinsky Magyarországon még kevésbé ismert, de Amerikában nagyon szeretik őt a szélső-liberálisok, az ő receptje alapján tervezik megbuktatni  Trumpot.  
A Soros-katonák kiképzőközpontját a Civil Kollégium Alapítvány kunbábonyi központjában van
A felkészítések már 2016-ban elkezdődtek.
A "kurzusokon" a radikális aktivisták megtanulták, hogyan kell provokálni a hatóságokat, hogy minél nagyobb legyen a demonstrálók elleni rendőri fellépés.
Erre azért van szükségük, hogy aztán a médiában elsírhassák, hogy mekkora erőszak, gyűlölet és diktatúra folyik Magyarországon, ezzel maguk mellé állítva naiv tájékozatlan, politikailag lebutított tömegeket.
A Civil Kollégium Alapítvány kunbábonyi képzési központjában olyan ,,nagyágyúk" tartottak és tartanak előadásokat, mint Gulyás Márton, Misetics Bálint és Kalocsai Kinga Regina. Mint tudjuk az utóbbi két "civil" a Fidesz-székház 2013-as elfoglalásának két főszereplője volt.
A CKA rendezvényein több olyan szervezet is részt szokott venni, ami Soros Györgyhöz köthető.
Ilyen például Magyar Helsinki Bizottság vagy a Migration Aid.
Kemény Zsófia 2017 junius 10-én azt nyilatkozta, hogy:,,egy fegyveres harcba torkolló tüntetéssorozat jelen pillanatban reálisnak tűnik."
Soros Györgyhöz köthető, politikai agitációval foglalkozó civil szervezetek ősszel  kormányellenes rendbontásra és tüntetéshullámra készülnek, mint amellyel a Hallgatói Hálózat is megpróbálkozott még 2012-ben.
A provokátorok receptje pedig a Magyarországon eddig még kevéssé ismert felforgató marxista, Saul D. Alinsky A radikálisok törvényei című tanulmánya lesz.
Ezért senki ne számítson nyugodt őszre, valószínűleg gyakorlatként több "spontán, civilek által szervezett, békés" demonstráció is lesz majd Budapesten.
Az előzetes hadi terv szerint Gulyásék ősszel mintegy kétezer kiképzett mindenre elszánt zsoldos aktivistából álló hálózatot fognak hadba küldeni, a Soros-féle "nyílt társadalom" eszméjének védelmében.

donkihote

Hozzászólások száma : 178
Join date : 2011. Jul. 27.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty A liberális radikálisok 12 szabálya:

Témanyitás  donkihote Kedd Jún. 13, 2017 3:52 am

A liberális radikálisok 12 szabálya:
1. Nemcsak az a hatalom, amivel valóban rendelkezel, hanem az is, amiről az ellenség azt hiszi, hogy rendelkezel. A hatalomnak két fő forrása van: a pénz és az emberek. Akiknek nincs pénzük, a testükből kell felépíteniük a hatalmat.
2. Sose kerülj kívül az embereid tapasztalati körén. Csak zavarodottságot, félelmet és meghátrálást fog eredményezni.
3. Amikor csak lehet, kerülj az ellenség tapasztalati körén kívülre. Keresd a módját, hogyan növelhetnéd a bizonytalanságát és az idegességét.
4. Kényszerítsd az ellenséget, hogy a saját szabályai szerint járjon el. Ha az a szabálya, hogy minden levélre válaszolnia kell, küldj 30 000 levelet. Ezzel kinyírhatod, mert senki sem képes megfelelni az összes maga állította szabályának.
5. A nevetségessé tevés az ember leghatásosabb fegyvere. Nincs védekezés. Irracionális. Dühítő. Döntő nyomásgyakorlási pontként is szolgálhat, hogy engedményekre kényszerítsd az ellenfelet.
6. Az a jó taktika, amit élveznek az embereid. Unszolás nélkül is tenni fogják. El fogják végezni a feladatukat, és még jobbakat is fognak javasolni.
7. Az a taktika, ami túl hosszan alkalmazol, teherré válik. Sose válj unalmassá. Még a radikális aktivisták is elunják magukat.
8. Tartsd fenn a nyomást. Ne engedd fel. Folyamatosan próbálj ki új dolgokat, hogy bizonytalanságban tartsd az ellenfelet. Ahogy az ellenfél kiismer egy taktikát, vágd lágyékon valami újjal. Támadj, támadj, támadj minden irányból, sose hagyj esélyt a tántorgó szervezetnek a pihenésre, átcsoportosításra, talpra állásra és a stratégiája újragondolására.
9. A fenyegetés gyakran rémisztőbb, mint maga a dolog. A képzelet és az ego gyakran sokkal több negatív következményt képes vizionálni, mint bármely aktivista. És amit valóságnak észlelnek, az azzá válik.
10. Ha egy negatívumot elég keményen nyomsz, végül pozitívvá fog válni. Ha a másik oldal erőszakot alkalmaz, könnyen a te oldaladra állítja a közvéleményt, mert az a gyengébb féllel szimpatizál.
11. A sikeres támadás ára a konstruktív alternatíva. Soha ne hagyd, hogy az ellenfél pontot vigyen be, mert azon kapnak, hogy nincs megoldásod a problémára.
12. Válaszd ki a célpontot, izoláld, nevezd meg és polarizáld. Vágd el a támogatói hálózatától és szigeteld el a célpontot a szimpátiától. Embereket támadj, ne intézményeket, mert az emberek sérülékenyebbek, mint az intézmények.

donkihote

Hozzászólások száma : 178
Join date : 2011. Jul. 27.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Miért a regnáló kormánypártok nyerik a 2018-as magyar országgyűlési választásokat?

Témanyitás  gyorgy Szer. Jún. 28, 2017 12:20 am


Miért a regnáló kormánypártok nyerik a 2018-as magyar országgyűlési választásokat?
Ezt röviden így foglalnám össze:
Orbán Viktornak és a regnáló kormánypártoknak, nincs potenciális kihívója, mindenen rajta tartja a figyelmét, magabiztos politikát folytat és ezért 100% bizonyossággal hozni fogja a 2018-as magyar parlamenti választásokat a kormány pártok.
Bár a 2018-as országgyűlési választásokig van még majdnem 10 hónap , a legtöbb nagy politikai párt ekkora már kidolgozta a választási stratégiát.
Bizony az ellenzéknél ennek még a nyomait sem lehet látni.
Noha a demokráciákban a választások rendszerint legalább két-, de leginkább többesélyesek, a 2018-as magyarországi országgyűlési választások kimenetele a jelenlegi tudásunk alapján meglehetősen egyesélyes
és eléggé biztosra lehet venni, hogy azt Orbán Viktor vezetésével a regnáló kormánypártok fogják megnyerni, akár kétharmados többséggel.
Hogy miért?
Mert politikai értelemben jelenleg nincs náluk tökéletesebb alternatíva a magyar politikai és államférfiúi palettán. Ha egy kicsit részletesebben elemezzük a helyzetet, akkor az alábbi válaszokat kapjuk.
Orbán Viktor tökéletesen látja a Fideszt és a magyar társadalom politikai, gazdasági, kulturális szegmensének minden fontosabb területét, és oda megfelelő szakembereket rakott.
A magyar államirányítás a többpártrendszerű demokratikus jogállam Montesquieu-ii hatalom gyakorlás mentén van kialakítva.
Mivel Orbán tökéletesen átlátja, kezeli az államszervezetet, semmilyen legális kezdeményezés nincs akadályozva.
Kiváló politikai érzékkel a kormányzati feladatokat, irányítása alatt tart.
A kormány megfelelő média háttérrel rendelkezik mellyel az ellenzék hazugságait, rágalmait, gyűlöleteit, mederbe tudja tartani.
Kormány körbe került médiák lapok, az online országos és megyei hírportálok és blogok mind egyfajta üzenetet küldenek a nemzetben gondolkodók és a választó felé:
2014-után az átlag polgár is látja hogy egyedül a Fidesz politikája a megfelelő Magyarország számára.
Igaz ezzel szembehelyezkedik, az haza- és nemzetáruló, liberális, kommunista-bolsevikok mind inkább jelentéktelen tábora.
Kormánynál van tehát az adu az ország és a magyar nemzet által fontosnak tartott témák közlésére, a vélemények irányítására.
Mit történik ezzel szemben az ellenzéki médiumoknál?
Nincs egységes üzenet, nincs egységes politikai irányvonal, mindenki szabadon arról ír, amiről éppen szeretne. Így történhet meg az, hogy az egykori Népszabadságban vezércikkben vonják kérdőre döntéseiért az MSZP-s képviselőt, vagy más baloldali ellenzéki kezdeményezést figuráznak ki; a baloldali érzelmű szavazók ilyenkor úgy gondolhatják, hogy minek ide még több médium hisz a meglévők is képesek a sajátjait önként pellengérre állítani.
Fideszes médium jellemzője.
Egy az üzenet, könnyen érthető;
Az ellenzéki médiumoknál.
Millió üzenet, nehezen érthető.
Orbán Viktor vezető szerepe a Fideszben megkérdőjelezhetetlen, semmi sem történhet az ő engedélye és jóváhagyása nélkül, még akkor sem, ha látszólag külön utas politikai véleményeknek lehetünk tanúi (pl. Lázár János kezdeményezései).
Ezzel szemben a szakadozott baloldali ellenzéki pártok a saját soraikban sem képesek egységesen fellépni, mert még egymást is folyamatosan gyűrik.gyalázzák.
Pl: Szanyi kapitány megjegyzést tesz Botkára, hogy miért a tengerpart mellől küldi az ultimátumait.
Mesterházy a háttérből szervezkedik a pártelnök Molnár Gyula ellen, aki pedig a DK-val próbálja egy kicsit összeházasítani az MSZP maradékát.
Ilyen semmilyen esetben nem történhet meg a Fideszben.
A Jobbik esetében egészen más a helyzet ott miután a globális hatalom az eddigi irányvonallal szembeni szerepet adott a pártnak teljes lett a káosz.
Az új szereposztás után a választói bázis átrendeződése miatt később akár radikálisan változhat.
Elég csak a vidéki Jobbik szervezetek zúgolódására teljes megszűnésére gondolni.
A kormánypártoknál nagy a pénzügyi fegyelem így anyagilag a kormánypártok kiegyensúlyozottak.
Ezért gyakorlatilag bármilyen kampánytémát finanszírozhatnak, bármilyen társadalmi és politikai üzenetet közvetíthetnek a választók felé.
A nemzeti kormány szimpatizáns vállalkozók vész esetén a saját pénzükkel fogják támogatni a Fideszt. Ugyanez az ellenzéknél korántsem elmondható.
Ott az eladósodás és az átláthatatlan gazdálkodás a jellemző.
Az ellenzék az éves párt- és alapítványfinanszírozás, továbbá a magánszemélyek által átutalt minimális összegű adományok korán sem elegendő az ellenzék hanyag gazdálkodásához.
Az ellenzéknek egyszerűen nincs pénze csak a felhalmozott adóssága.
A kérdés itt is az, hogyha lenne több pénz, akkor vajon mire mennének vele?
Orbán Viktor a közös ideológia alapján választja meg tanácsadóit és támogatóit és ezt ők maguk is pontosan tudják.
Megállapíthatjuk hogy a Fideszt a hűség tartja össze.
A Fidesz hűséges szavazói a tények alapján hisznek Orbán Viktornak.
Ezért az a 2-2,5 milliónyi törzsszavazója minden körülmények között a rendelkezésére fog állni, amivel már garantálható a parlamenti többség is.
Mivel a Fideszes szavazók az egységes tényeken alapuló tájékoztatást kapják, ezért számukra nincs más releváns üzenet,
Őket hazug, gyűlölködő, kirekesztő, rágalmazó, propagandával, nem lehet eltéríteni.
Ezek után megállapíthatjuk, hogy a magyar ellenzék, egészében véve alkalmatlan arra, hogy kormányzati tényező legyen.
A szoc-lib caspat még mindig nem ismerte fel, hogy az idejük és a küldetésük lejárt.
Egyszerűen nincs rájuk szüksége a magyar társadalomnak.
Van ugyan még néhány százezer nyugdíjas szavazója, recsegő-ropogó pártszervezete, némi állami bevétele, de a fiatalok, a diplomás középosztály nem szavaz már rájuk.
Mivel nincs egységes világképük és üzenetük, nem tudnak már kit megszólítani.
Ugyan az MSZP valószínű 2018-ban még bejut majd a parlamentbe (ha addig nem oszlik fel), de jelentős erőt nem fog képviselni és természetesen esélye sem lesz saját kormányalakításra.
A Liberálisok Fodor Gáborral nem fognak bejutni a parlamentbe.
Politikájuk és egész létük kudarc a magyarországi liberalizmusnak és minden magyar liberálisnak és minden ellenzéki számára csak siker lesz a megszűnésük.
Az LMP-ről mára már kiderült hogy teljesen demoralizálódott szavazó bázisuk megszűnt. Régebben még Schiffer néha elment interjút adni a HVG-be, de normális ellenzéki politikát nem képesek összehozni.
Ezért rájuk is a kiesés vár.
Az Együtt párt mint Juhász Péter politikai performansza.
Juhász Péter nélkül az Együtt nem létezik, és ezt talán Szigetvári Viktor is felismerte, ezért a közelmúltban lemondott az Együtt elnöki posztjáról. Természetes hogy rájuk is a kiesés vár.
Párbeszéd, a MOMA, Momentum, stb. Pártok: ők gyakorlatilag nem léteznek, szót sem érdemelnek, nem fognak bejutni a következő parlamentbe.
Demokratikus Koalíció legnagyobb problémája maga Gyurcsány Ferenc. Ezt már sok elemzés leírta, de a DK gyakorlatilag azért vállalhatatlan Soros György és a legtöbb választó számára, mert Gyurcsány Ferenc vezeti.
A szavazóbázisát még mindig inkább a nyugdíjasok alkotják, így kérdéses, hogy rájuk építve mennyire fognak bejutni a parlamentbe, leinkább semennyire.
A Jobbik a politikai irány váltás ellenére, valószínű be fog jutni a parlamentbe de ott jelentős szerepet nem jelent. De az is előfordulhat, hogy menet közben Vona Gábor és szűk holdudvara a nagy átrendeződés során el számolja magát.
A Jobbikot (talán csak előre megfontoltan és látszólagosan) a szélsőséges magját, minden esetre elveszíti.
A párt erősen építeni próbál a maradék baloldali érzelmű választói rétegre.
Ez ugyan az önkormányzati választások során még néha működött is, de kérdéses persze, hogy az országos választásokon mennyire fog.
És mivel a Jobbik az új szereposztásában kizárólag a globális tökét képviseli, ezért érdemi ellenzéki szerep nem várható tőlük az új országgyűlésben sem.




gyorgy

Hozzászólások száma : 183
Join date : 2011. Jul. 27.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Az ellenzék 2018-ban is ilyen és hasonló hazugsággal akarna győzni.

Témanyitás  donkihote Kedd Júl. 18, 2017 7:35 pm

Az ellenzék 2018-ban is ilyen és hasonló hazugsággal akarna győzni. Tömegével mondtak fel ápolók és nővérek a dél-pesti Jahn Ferenc-kórházban, így a hármas számú belgyógyászati osztályt lezárták a Hír Televízió állítása szerint. A kórház hallgat a történtekről, az ellenzék viszont a kormány egészségügyi politikájának kudarcáról beszél. A Facebookon olyan információ is terjed, miszerint a felmondott nővérek és ápolók többsége a közelben, újonnan megnyílt svéd bútoráruházban vállalt munkát, ott ugyanis korábbi fizetésük többszörösét keresik meg.

Ezzel szemben a valóság: A Jahn Ferenc kórházban nem történt tömeges felmondás, egyetlen osztályuk sincs bezárva. Igaz három osztályon zajlanak – esetenként egyes kórtermek átmeneti bezárásával is járó – felújítási munkálatok (Neurológia, Kardiológia, III. Belgyógyászat). A kórház közleménye szerint a felújítási munkálatok a betegellátásban zavart nem okoznak, területi ellátási kötelezettségüknek továbbra is eleget tesznek. Egyébként a kormány az unió által támogatott Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program segítségével 4,4 milliárd forintot költ el szeptembertől a szakdolgozói munkakör népszerűsítésére, és a leendő ápolók ösztöndíjára, ezáltal hosszabb távon a humánerőforrás-hiány csökkentésére.

2. Jászberény – álinterjú a főigazgatóval
Az orvoshiány miatt nyáron részlegesen szüneteltetik a jászberényi kórházban a belgyógyászati-, a krónikus-, illetve a rehabilitációs osztály működését – írta a Szoljon.hu. A nyári szabadságok kiadását csak csökkentett ágyszám mellett tudják biztosítani – ismerte el szerüntük a kórház vezetője. A vidéki kórházakban az orvos-, a nővér- és az asszisztens létszám is kritikus állapotban van – mondta a a lap állítása szerint dr. Sinkó-Káli Róbert, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház megbízott főigazgatója, amelyet számos lap, köztük az Index is utánközölt.

Ezzel szemben a valóság: Minden osztály és szakrendelő működik a jászberényi kórházban. Dr Sinkó-Káli Róbert megbízott főigazgató a közmédiának elmondta, szavait kiforgatták a tudósítók, akik ott sem voltak az ominózus adományozói ünnepségen. – Mondandómból rémhírt generáltak. A Jászberényi Szent Erzsébet Kórház folyamatosan eleget tesz feladatának: minden osztálya és szakrendelője működik, a betegeket fogadja és ellátja. A Jászberényi Szent Erzsébet Kórházban 2015 végén több, mint egymilliárd forintos beruházás valósult meg, és azóta is több, mint kettőszáz millió forint értékben elnyert gép-műszer beszerzést érintő pályázati támogatások közbeszerzési eljárásai vannak folyamatban. Az egészségügyi ellátás – amely kifejezetten a bizalmon alapuló szolgáltatás – rémhírekkel, valótlan állításokkal történő megzavarása elítélendő, nem a jobbítás irányába mutató, a betegekben félelmet keltő cselekedet – érvelt a kórházigazgató.

3. Országos Kardiológiai Intézet – nyitott mellkassal szállították a kislányt CT-re
Meghalt az a kislány, akit nyitott mellkassal szállítottak át a gyermekszív klinikáról a Heim Pál Gyermekkórházba, mert előbbiben nem volt CT. A halálhírt a kislány nagymamája közölte a Klubrádió betelefonálós műsorában. A gyereket másfél hete, péntek délelőtt szállították át, este kilencre meghalt. Az elhunyt kislány nagyszülője azt is állította a rádióban, hogy az Országos Kardiológiai Intézetben nincs CT, illetve MR, ezért a gyerekeket a Heim Pál Gyermekkórházba, a felnőtteket az István Kórházba szállítják át. Az intézet főigazgatója az RTL Klubnak azt mondta, hetente 8-10 alkalommal fordul elő, hogy műtét előtt másik kórházba kell menniük a betegeknek a gépek hiánya miatt. Többször kértek pénzt a műszerekre, hogy házon belül is el tudják végezni a vizsgálatokat, de eddig nem kaptak.

Ezzel szemben a valóság itt is árnyaltabb: A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója, Ofner Péter az MTI-nek elmondta: a 12 éves kislány súlyos szívfejlődési rendellenességgel született, az elmúlt években tíz alkalommal végeztek életmentő szívsebészeti beavatkozást nála, részben Budapesten és Münchenben. A gyermek utolsó műtétjét a kardiológiai intézetben végezték, ekkor már igen súlyos keringési állapotban volt. A főigazgató szerint komplikált beavatkozást végeztek, de a gyermek nem lett tőle jobban, a keringési elégtelenség fokozódott, így műszívkezelést kapott és lélegeztetni kellett. Az igen nagy vérzés miatt a mellkast nem zárták vissza .Ofner Péter hangsúlyozta: a „nyitott mellkas” orvosi terminológia, nem szó szerint értendő. A bőrt összevarrják, de a további esetleges műtétek miatt a csontos vázrendszert nem kapcsolják össze. Ofner Péter szerint a gyermek állapotát, sorsát nem befolyásolta, hogy a kardiológiai intézetben van-e CT-berendezés vagy nincs. Megjegyezte, hogy Budapesten több pavilon rendszerű kórház működik, ahol szintén meg kell oldani a betegek CT-vizsgálatra történő szállítását. Elmondta azonban azt is, hogy idén az intézet rendelkezésére fog állni az az összeg, amelyből CT-berendezést tud vásárolni.

4. Szent János Kórház – órákig feküdt a holttest a kórházi folyosón
Elképesztő történet játszódott le egy fővárosi kórházban. Egy névtelenséget kérő olvasó számolt be róla a Borsnak, aki szemtanúja volt mindennek, ugyanis ő is az intézmény pszichiátriai osztályán tartózkodott. – Éppen a folyosón voltam, amikor egy idős férfi néhány méterre tőlem rosszul lett és összeesett. Valószínűleg szívrohamot kapott. Azonnal ott-termettek az ápolók, és megkezdték az újraélesztését. Hárman, két nő és egy férfi küzdött az életéért. Először hagyományos módszerrel próbálták meg visszahozni, majd gyorsan hoztak egy defibrillátort is, de sajnos már nem tudtak segíteni rajta – elevenítette fel a történteket a szemtanú.– A férfi holttestét egy fehér lepedővel rögvest letakarták. Mindenki arra számított, hogy azonnal jönnek majd érte. Az idő azonban csak telt, és nem történt semmi. Nem sokkal délután négy előtt néztem az órámra, és hat órakor még mindig ott feküdt a hulla a folyosón. Mintha senkit nem is érdekelt volna, pedig egy pszichiátriáról beszélünk, tele sérült lelkületű beteggel. Fogalmam sincs, hogy hogyan engedhették meg maguknak mindezt – értetlenkedett az olvasó, aki felvételeket is készített a letakart holttestről.

Ezzel szemben a valóság: Prof. dr. Kurimay Tamás, a Szent János Kórház osztályvezető főorvosa így nyilatkozott: “Kiderült, hogy a sajtóba kikerült felvételt egy, az osztályunkon megfigyelés alatt álló, tiszta tudatú páciens készítette. Kérésünkre a nővérkollégáknak saját maga, kézírással leírta a történteket, amelyet a páciens vállalt. Ebből világosan kiderül, hogy a kirívóan kegyeletsértő videó- és fényképfelvételt magáncélra készítette, és azt elküldte egy barátjának. A kézírásos bocsánatkérésben a páciens ugyanakkor bevallotta, hogy a Facebookon megjelentek nem felelnek meg a valóságnak. A történtek több oldalról is kimerítik a rágalmazást és egyéb jogi sérelmeket, adott esetben bűncselekmény lehetőségét.” A kórház közleménye szerint a kegyeletsértő felvétel készítője illetéktelenül fényképezte le a beteg életéért folytatott küzdelmet, és az azt követő perceket. A félrevezető kommentár pedig kifejezetten sértő az intézmény minden, a beteg életéért küzdő munkatársával szemben. A Népszavának ugyanakkor nyilatkozott Weltner János sebész főorvos, aki szerint az a szabály, hogy a halál beállta után a halottat két órán át nem szabad holtestként kezelni. Ezért úgy kell elhelyezni, hogy észlelhető legyen, ha mégis életjeleket mutatna, de arra is figyelni kell, hogy a holttest ne kelthessen megbotránkozást senkiben”. Annyiban tehát valóban hibáztak az orvosok, hogy nem takarták el paravánnal a halottat.
Ilyen és ehhez hasonló hazugságokat csúsztatásokat gyárt az ellenzéki média.

donkihote

Hozzászólások száma : 178
Join date : 2011. Jul. 27.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Re: Készülődés a 2018-as vállaztásokra.

Témanyitás  donkihote Szer. Júl. 19, 2017 1:33 am

Az MSZP-ben többen vannak olyanok, akik a DK-val közös indulás hívei volnának ha a DK-vezetését Dobrav Klára venné át
Előbb a szövetségi politikáról kellene dönteni a választásokkal kapcsolatosan, s ehhez kellene rendelni a kormányzati politika bemutatását, s az abban részt vevők lehetséges személyét.
Egyelőre az MSZP-ben azt sem tudjuk, hogy a Demokratikus Koalíció hajlandó lecserélni GY. F. elnökét.
Az MSZP- listán Soros György javaslatára Dobrev, Klára. felkerül.      
Hétfőn Gúr Nándor, az MSZP egyik alelnöke az ATV riporterének felvetésére, miszerint a számok azt mutatják, hogy a DK nélkül nem tudja az MSZP leváltani a jelenlegi kormányt, lényegében csak az eddig megszokott kommunikációs panelt ismételgette, hogy „egy jelöltnek kell szemben állnia a Fidesz–KDNP jelöltjével az egyéni választókerületekben”, ám a megvalósítás mikéntjét illetően az MSZP nem jutott előbbre.
Egy közvélemény-kutatás szerint az MSZP híveinek harminchat százaléka szívesebben látná miniszterelnök-jelöltnek Dobrev Klárát, a „legelutasítottabb politikusok listáját” évek óta fölényesen vezető Gy. F. vezeti. Őt követi Botka László, akit a napokban „Absolut Botka” pólóban próbált népszerűsíteni a párt a Velencei-tó partján.
Többen is úgy fogalmaztak, sokáig nem lehet a csodára várni a párt támogatottsági adatainak látványos előretörésével, ami Botkát igazolná vissza.

donkihote

Hozzászólások száma : 178
Join date : 2011. Jul. 27.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Re: Készülődés a 2018-as vállaztásokra.

Témanyitás  donkihote Szer. Júl. 19, 2017 6:46 am

Miért hiszi azt bárki az ellenzékben, hogy ha 0-24-ben Armageddont vizionálnak, bojkottálják a kormánypárti sajtót, a nem létező Fideszes kollaboránsok után kutatnak, s azt az érzetet keltik a Fideszre szavazókban, hogy tettestársak  az amúgy el sem követett  lopásokban sikkasztásokban,  rablásban és országrontásban, az kifizetődő lesz? Gyűlöletkampánnyal, hazugság és negatív kampánnyal áll elő az ellenzék, nem lesz kormány váltás .Márpedig az ellenzék minden pártja csak ezt tudjá.
Az emberek nem kíváncsiak a hazug, lejárató, uszító, gyűlölet kampányra.
Ki az a választó, aki majd arra szavaz, aki folyamatosan lehülyézi, birkázza?
Ez 2010-ben de 2014-ben sem  működött Magyarországon.
Amíg tehát nincs normális felkészült  ellenzéki párt, pártok amely elismeri, hogy 2010 óta az ország és a világ állapotát illetően Orbánnak legtöbbször  jól működött a szimata, addig nem lesz kormányváltás.
Az  a párt, pártok tudja, tudják leváltani a kormányt, aki a kormány helyes diagnózisait elismeri, de a kormány tévedései helyett  alternatívával áll elő.  (a mai ellenzék erre nem képes)
2018-ban az a nyerő akik hiteles, köztiszteletben álló  személyeket tudnak állítani az egyéni körzetekben.
Az egyéni körzetekben induló jelölteknek a körzetben végzett, konkrét munkáját, időben  bemutatják a választóknak.  
A pártlistáról a  lejárt szavatosságú politikusokat le kell hagyni.
Az a párt aki erre nem képes az a 2018-as választásokon a politikai süllyesztőbe kerül.  
Az ellenzékből mára egy szánalmas gittegylet lett, akikre nem hogy az országot, de egy lakótelepi szoláriumszalon vezetését sem bízná az ember.  
Az ellenzéki pártok képtelenek kilábalni saját elhúzódó válságukból, sőt egyre mélyebbre süllyednek a jelentéktelenség gödrében.
Az elmúlt 10 évben az ellenzék által produkált nyílt színi haláltusájukat már szemlesütve figyeli a szemérmesebb publikum.

donkihote

Hozzászólások száma : 178
Join date : 2011. Jul. 27.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Nemzetközi politikai elemzők, a 2018-as ,,baloldali " szereplésről így vélekednek:

Témanyitás  gyorgy Hétf. Aug. 07, 2017 3:09 am

Nemzetközi politikai elemzők, a 2018-as ,,baloldali szereplésről így vélekednek:
Botka László személyisége és stratégiája nem alkalmas a baloldali erők összefogására.
Ha tovább halad a Szocialista párt ezen az úton, szerinte elkerülhetetlenül szét fog forgácsolódni.
Az ellenzék szempontjából a legfontosabb cél a következő választások megnyerése lenne, de ebben a pillanatban erre az esély nulla.
A politikában rugalmasság nélkül képtelenség sikereket elérni.
Boktka pedig képtelennek látszik irányt váltani, pedig világosan látszik, hogy az egész felépített stratégiája működésképtelen.
Botka megjelenését követően a szocialisták kis-párttá zsugorodtak.
A Rákosi ideológiánál megrekedt, kompromisszum képtelen Botka László egységet teremteni képtelen?
Ha ez így megy, a Szocialista párt eltűnhet a magyar politikai palettáról.
Én sohasem hittem azoknak, akik azt gondolták, hogy a szocialistáknak ezért áll rosszul a szénájuk, mert nem elég baloldaliak.
A szocialisták vesztüket az okozza hogy nem a 40+12-éves uralkodásuk eredményeiről beszélnek.
Leragadtak a hazugság, rágalmak, irigység, gyűlölet mocsarába.
Az egyéni körzetekben lejárt szavatosságú bukott politikusokat indítanak.
Ez már 2010-ben de 2014-ben sem volt nyerő 2018-ban ez már egyenesen tragédia lesz a szocialistáknak..
Bizony ezzel méltatlanná váltak a szavazók bizalmára.
Például itt van a migráns kérdés ahol óriási öngólt rúgtak.
Naponta terjesztenek olyan dolgokat amiről az emberek tudják hogy nem igaz.
Itt van a Soros politikája az ÚJ VILÁGRENDRŐL ami mögé Botka nagy garral odaállt.
Ezek gyermekded dolgok.
Ilyesmivel nem lehet választát nyerni.
Az egész stratégia, úgy ahogy van, beleértve Botka politikai baklövéseit, halálra van ítélve."

gyorgy

Hozzászólások száma : 183
Join date : 2011. Jul. 27.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Re: Készülődés a 2018-as vállaztásokra.

Témanyitás  donkihote Hétf. Aug. 07, 2017 4:48 pm

A globális pénzhatalmi rendszernek szüksége van arra a biztos tudatra, hogy a hiteleken keresztül növelje a tőle való függésünket.
Ehhez a kívánt állapothoz igen közel került 2002-2010-közt az ország.
Magyarország, Európa és a világ is egyre közelebb jut azonban a Bibó István-i gondolathoz, hogy a dolgokat nevükön kell nevezni, mert ha egy közösség a hazugságok zsákutcájába szorul, akkor az értelmi és erkölcsi züllés elkerülhetetlen, ezt láthattuk 2002-2010-közt.
Ezért indultak el a nemzetben gondolkodók körébe, azok az egészséges én-védő mechanizmusok, amelyek felismerték ezt a veszélyt.
A globális hatalom JELÖLI 2018-ra miniszterelnöknek a bankoknak, globális hatalomnak elkötelezett Botka Lászlót, vagy hozzá hasonló a globális hatalom törekvéseit támogató, kiszolgáló egyedeket.
Minden félképp 2018-után olyan konstrukciót akar a globális hatalom a lakosságra erőltetni, mely a függést, az állandó ellenőrzést, a felügyeletet és a beleszólást fogja biztosítani a globális hatalomnak.
Az IMF-hitel valójában ugyanúgy működik, mint a védelmi pénz.
A frankfurti vagy londoni brókerek ugyanis pillanatok alatt el tudják érni, hogy akár 10%-al romoljon a forint árfolyama az euróhoz és a többi valutához képest.
A globális bankok magyar leányvállalatai, vagyis a globális kényszerítő hatom 2010-re teljes befolyásra tett szert Magyarországon a banki, pénzügyi, kereskedelmi, biztosítási, energetikai szférában, és minden más, lényeges területen, még a vízi közmű hálózatunkat, termő földjeinket is leakarják nyúlni 2018-után.
Ha a Magyar kilóg a sorból, akkor ez,, példa" lehet más államoknak.
Ezért kell megbuktatni a FIDESZ kormányt.
A globális pénzügyi hatalomnak az az érdeke, hogy 2018-ban a ,,baloldal" élén Botka László, vagy hasonlók akiket a globális hatalom helytartója (Soros György) kijelöl a hatalomra. A globális hatalom azt szorgalmazza, hogy legyen végre megállapodás a szoc-lib-ek közt, mert ahol a szoc-lib-ek közt nincs egyesség onnan nem tudnak pénzt kivinni, ezért az lenne az érdeke a globális hatalomnak, hogy először létrejöjjenek azok az erőforrások, amelyeket ki tudnak vinni az országból.
A mostani kormány ennek az osztozkodásnak a kerékkötője.
Egyre többen ismerik fel azonban a nemzetállam hívei közt, hogy egy új szövetségre van szükség, s ezt nemcsak a magyar társadalmon belül, hanem a környezetünkben, Lengyelországban, Csehországban Szlovákiában, a balti államokban is körvonalazódik ez a felismerés.
Számos, igen nagy erejű szereplő – például Kína, Oroszország, Irán, India – sem ért egyet, a Globális pénzhatalom törekvéseivel.
Sajnos a Magyar ,,baloldal" teljesen egyetért a pénzhatalom törekvéseivel. és kiszolgálásával.

donkihote

Hozzászólások száma : 178
Join date : 2011. Jul. 27.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Re: Készülődés a 2018-as vállaztásokra.

Témanyitás  maczkaijozsef1 Kedd Aug. 15, 2017 10:17 pm

Magyarország is 1990-után a többpártrendszerű demokratikus jogállami formát választotta.
Az Európai államokhoz hasonlóan a Montesquieu-ii hatalom elmélet bevezetésével.
27-év elteltével a lakosság és egyes pártok körébe ez nem akar működni.
A polgárok nagy része nem tudja hogy mi tartozik a politikai pártokra, parlamentre, kormányra, bíróságokra, bankokra, munkaadókra és a munkavállalókra, ezenkívül különböző hivatalokra.
Természetes az egyszerű polgárok sincsenek tisztába a jogaikkal és kötelességükkel.
Tehát még 2017-ben is az állam minden szegmense akadozik.
Megy a lakosság felé a félre tájékoztatás mert azoknak nem érdeke a tiszta törvényes állapotok teremtése akik a zavarosba akarnak halászni.
Minden napjainkban szembesülhetünk a zavar keltéssel.
A pártok olyat ígérnek a lakosságnak ami nem a pártokra tartozik.
2018-ban induló képviselők rendre olyan dolgokat ígérnek ami nem a parlamenti képviselők feladata.
Tehát tudatosan vagy nagyfokú tájékozatlanságból megtévesztik a tudatlan, tájékozatlan, gyanútlan polgárokat.
Ezzel bebizonyítják hogy sem Ő sem az Őt jelülő közösség (párt) nem alkalmas a képviselői feladat ellátására. Főleg az ország irányítására.

Mindenkit emlékeztetnék a Montesquieu-i állam hatalom felosztásra.
Ami a Magyar államhatalmi berendezkedésben is szigorúan be van tartva.
Ez a következő:
1; Törvényhozói hatalmáig (országgyűlés)
2; A Végrehajtói hatalmáig. (Kormány, kormány hivatalok, önkormányzatok)
3; Birói hatalmáig.
Ezek a hatalmi ágak egymástól függetlenek.
Minden hatalmi ágnak megvan a szigorú működési rendje.
Az Országgyűlési képviselő a Törvényhozó hatalom ágban van megválasztva.
A kormány, kormány hivatalok, a település önkormányzatai a végrehajtói hatalmi ágban van megválasztva.
Ezek a hatalmi ágak egymástól függetlenek, egyik a másik jogkörébe (területébe) nem avatkozhat bele.
A költségvetést az országgyűlés szavazza meg.
Annak végrehajtásáért a kormány (végrehajtói hatalmáig) a felelős.
Ahol ezt összekeverik ott az anarchia és diktatúra alakul ki.
Ezért minden körzetben,településen a legrátermettebb polgárokat kell a törvényhozásba és a település vezetésébe jelölni, majd választani, nem pedig párt katonákat..
A város működtetéséért a megválasztott testület és a polgármester egyetemlegesen felelős.
A polgármesternek egy szavazata van épp úgy mint bármely testületi tagnak.
Tehát a testület dönt többségi szavazattal mindenről.
A polgármester a testület döntését kell hogy végrehajtsa, képviselje.
A testületi döntések törvényességi felügyeletet első fokon a helyi jegyző végzi.
Ha a polgármester nem az esküjének megfelelően ténykedik akkor a munkáltató, a testület felelősségre vonja (esetleg megvonja tőle a bizalmat és új választást ir ki a jegyző).
Ha a testület úgy érzi hogy az önkormányzatokra vonatkozó érvényben levő törvényeket, valamint az esküben megfogadottakat nem tudja vagy nem meri, nem akarja végrehajtani akkor fel kell, hogy oszlassa magát és a lakosságot felkérni hogy válaszon egy alkalmas a település vezetésére alkalmas testületet, akik az esküben megfogadottaknak eleget tesznek.
Az Országgyűlési képviselők ezekbe a döntésekbe nem szólhat bele.
Az önkormányzatok törvényes felügyeletét a Megyei közigazgatási hivatal végzi.
A pénzügyi felügyeletet az ÁSZ végzi. Törvény sértés esetén minden közszereplőnek feljelentési kötelezettsége van.
A polgármester és az önkormányzati testület nem tud, de a település és a saját érdekében nem is akarhat keresztbe tenni az Országgyűlési képviselőnek.
Viszont az Országgyűlési képviselő sem tud, de a település és saját érdekében nem is akarhat keresztbe tenni a testületnek, a településnek.
A végső döntést (értékelést) az Országgyűlési képviselő és a testület, polgármester munkájáról a lakosság mondja ki a választásokon.
Hisz végső soron a lakosság látja a jó működés előnyét és a rossz működés hátrányát.
Ha egyik hatalmáig beleszól a másik hatalmáig munkájába abból csak anarchia a felelősség elmaszatolása, áthárítása lehet.
Aminek az ország (egyes települések) látják a kárát.
Azonkívül a demokrácia súlyos sérelmet szenved.
Egy jogállami demokratikus működésnél ez nem fordulhat elő.
Az országgyűlési képviselő különböző módon tartja a kapcsolatot a választókkal, a végzett munkájáról beszámol.
A település vezetésének ugyanezt kell tenni.

Emlékeztető: „Az a nép, amely szélhámosokat, tolvajokat, hazugokat, árulókat választ meg, az nem áldozat!! Hanem, CINKOS!!” (George Orwell)

maczkaijozsef1

Hozzászólások száma : 63
Join date : 2014. Jul. 06.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Re: Készülődés a 2018-as vállaztásokra.

Témanyitás  erdeklodolakos Csüt. Szept. 14, 2017 2:51 am

A magyar ellenzék 2018-as választásnál, vallasz út előtt.
Vereség vagy megszűnéses vereség.
Együtt szövetségben vagy külön külön.
A Jobbik is megtette a szerepváltást.
Ezt a jobbik sem bírja ki.
Már csak az a kérdés hogy a Jobbik 2018-ban süllyed 5%-alá, vagy 2022-ig agonizál.

Napjainkra minden ellenzéki párt ideológia főbb lételemei:
gyűlölet, hazugság , rágalom irigység, félelem, és a harag mozgatja őket.
Az MDP (Magyar Dolgozók Pártja)1945-előtti elitet, pártokat politikai és civil szerveződéseket
a moszkovita bolsevikok és a hazai csatlósai megsemmisítették, vezetőit likvidálták.
Ezzel kezdetét vette az egy párti kommunista(állam párti) diktatúra ami 1990-ig tartott.
Az utódaik most is a ,,baloldalon" vannak és 1945-óta ha csak tehették rárontottak,, rárontanak a magyar nemzetre.
1990-ig csak az Ők jelöltjükre lehetett szavazni.
1989-ben az MSZMP-ből MSZP-ét csináltak, ennek élére a pártállami utód zsákmányszerzők álltak.
Tagság pedig a szellemileg morálisan tönkretett szolgalelkű akaratgyenge polgárokból verbuválódott.
Akik elhitték hogy Ők 1990-után jól megélnek a zsákmányszerzők árnyékában.
Ez volt életük legnagyobb tévedése.
2014-ben az MSZP kemény magja a testvér pártok elitjének átadott 10 listás helyet. Mivel az összefogástól 2/3-os győzelmet vártak.
Így aki az MSZP- magjából kiesik a listáról az a minisztériumokban zsíros állásra számolt.
2014-ben az összefogásból 2/3-os vereség lett.
Így minden szép remény a ködbe veszett.
Ez kemény lecke volt az MSZP kemény magjának.
Ha 2018 áprilisában nem kerül be az MSZP és a belőlük alakult pártocskák a parlamentbe akkor nekik örökre befellegzett.
Az egyetlen aki igazából kormányozni is akar a pártállami utódpárt sorából, , az Gyurcsány, de hát ő már ebbe van "belebetegedve".
Juhász Ferenc nyilatkozta, hogy "Gyurcsány már úgy le van járatva Önmagának köszönhetően, hogy ha 2018-ban az élére állna az ellenzéki összefogásnak, akkor esély nincs a győzelemre".
Nos ez mind igaz, hogy saját magának köszönhetően van ilyen helyzetben.
Az emberek nem felejtik el pökhendi és hozzá nem értő óriási kártokozó uralkodását.
Meg ugye Gyurcsány már több mint hét éve keresi a diploma dolgozatát és nem találja.
Kínos, hogy a Magyar ,,baloldal" az országot 40+12 éven át kormányzás cím szó alatt az országot tönkretették. A pártállam utódpártjaiból, a mai ellenzékből mára egy szánalmas gittegylet lett, akikre nem hogy az országot, de egy lakótelepi szoláriumszalon vezetését nem bízná az ember.
A pártállami utódpártok képtelenek kilábalni saját elhúzódó válságukból, sőt egyre mélyebbre süllyednek a jelentéktelenség gödrében.
Az elmúlt 10-15 évben produkált nyílt színi haláltusájukat már szemlesütve figyeli a szemérmesebb publikum.
A szocialisták (zsákmányszerzők) bár évek óta agonizálnak, a mindennapi élet megítéléséhez óriási távolságba kerültek.

erdeklodolakos

Hozzászólások száma : 228
Join date : 2011. Jul. 13.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Re: Készülődés a 2018-as vállaztásokra.

Témanyitás  donkihote Hétf. Szept. 18, 2017 1:32 am

A liberálisok célja, hogy a pór nép ne is vegye észre,mi folyik körülöttünk, a saját környezetünkben,
, Ezért a bértollnokok mindent megtesznek hogy a polgárok ne a saját, személyi, családi, lakóhelyének problémájáról cseréljenek véleményt.
Hanem a liberális tollnokok a lakosságot belelovalják hogy országos és a nagyvilág problémáin rágódjon.
Ehhez Ők írásaikban megadják a vezér fonalat.
Természetes hogy ezek az írások az élet valóságával köszönő viszonyban sincs.
Így biztosítható hogy lehetőleg sehol ne menjenek rendbe a közügyek.
Bizonyára attól félnek hogy ha rend lesz és akkor nem lehet a zavarosban halászni.
Pedig volna teendő hisz állta-lába semmi sem működik rendesen.
Csak egy pár szót az általános helyzetről .:
Adva van egy település.korrupt vezetése.
A lakosság még is újra választja, de ha mégis lecserélik,
esély van egy még alkalmatlanabb csapatra,
Mindez azért mehet így mert a polgárok a helyi ügyekben teljesen tájékozatlanok.
Nem is tagadják, tudják,hogy a hivatali apparátus is sok kívánni valót hagy maga után hisz évek óta így lett kialakítva mert a liberálisok szerint:

A közhivatalokba elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni.
Egyes ügyekkel több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül.
Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük.
Így el lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi fajtánk érdeke.

A vállalkozók nagyon sokszor pénzért veszik meg a jegyzőtől a működési engedélyét,.

Az iskola igazgatója is elismeri, hogy a szükséges vizsgáit annak idején nem tette le .
.
Az orvosról is tudják,hogy ügyeleti időben részeg, és sokszor előfordult már,hogy a feleségét vagy az ápolót küldi ki a beteghez,akinek fogalma nincs az orvosláshoz,diplomája nuku,de a mentőt ki tudja hívni..a táppénzes papírok meg igazolások egész szép pénzt hoznak a konyhára.
.
Az önkormányzat is jól jár azokkal az épületekkel, amelyik "benne volt a korban,"amelyből kilopták a papíron elszámolt alapanyagokat ,s a vihar romba döntötte..de nem számít,majd a következő alkalommal megszavazzák a felújítását, a biztosító is fizet, meg egy kis kártérítés is jár majd..és minden marad a régiben...
Mindegyik szoc-lib politikus tudja,hogy mekkora gazemberek..
Azt is tudják,hogy az országot közösen 40+12-év alatt hogyan rabolták ki..
A vályúhoz tömörülők asszisztálásával.

Emlékeztető: „A nép, amely szélhámosokat, tolvajokat, árulókat választ meg, az nem áldozat!!hanem CINKOS!!” (George Orwell)

Ez általában így megy ez az ország minden szegletében, a választó figyelmét elterelik,
mert a rend, a zavarosban halászóknak a legnagyobb ellensége.
Aki a hibákat feltárja azt a vezér vélemény formálók irányításával megbélyegzik.
Egyszerűen a szoclib térfélen a bűn lett az erény.
A Pór nép pedig elégedetlen hogy nincs fejlődés.
Ezek után bizony az volna a rendkívüli ha bármi is rendbe menne.
Ébresztő PROLETÁROK . Ne egymásnak feszüljünk hanem a zsiványoknak.

donkihote

Hozzászólások száma : 178
Join date : 2011. Jul. 27.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty ,, Vajúdnak a hegyek és egereket szülnek"

Témanyitás  donkihote Hétf. Szept. 18, 2017 3:19 pm

,, Vajúdnak a hegyek és egereket szülnek"

EMLÉKEZZÜNK a 2014 választási LIBERÁLIS összefogásra!

2013-ban a Milla elnöke a következőket mondta:
A legkevésbé hiteltelen, alkalmatlan béna figura a volt szocialista kormánytagok közül, ezért választotta a Milla Bajnai Gordont.

Az LMP frakcióvezetője nemrég találkozott Bajnaival.
A Milla vezetője szerint mindenkivel hajlandóak összefogni azért, hogy 2014-ben leváltsák az Orbán-kormányt, (De legalább bejussanak a parlamentbe) ebből a körből a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciót sem zárta ki.
Annak ellenére hogy Gyurcsánynak elveszett a diploma dolgozata.

Juhász, a szocialistákat okolta azért, mert 2002-2010-közt tönkretették az országot.
Juhász úgy véli: az egykori szocialista miniszterelnök személye nem zárja ki a politikai elitváltást.
Juhászt egy kicsit zavarja , hogy Bajnai neve a Hajdú-Bét- a Dataplex-ügyben és egyéb ügyekben is felmerült az érintettsége.
Juhász Bajnairól azt is elmondta: ő egy válságmenedzser, ahol megjelent ott kibontakozott, kibontakozik a válság. Bajnai vállalta 2008-ban a miniszterelnökséget, ott is válságot okozott és utána ott is hagyta, nem jelöltette magát.
Juhász szerint ez megint csak egy jó jel abban az értelemben, hogy Bajnai „nem hatalmat akar Ő megelégszik a pénzel is. .
„Én ezt személyesen per pillanat elhiszem neki” – fogalmazott a Milla elnöke.

Az LMP megosztott Bajnai miatt
Közben Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek megerősítette, hogy találkoztak a volt miniszterelnökkel, de szerinte nem a későbbi együttműködésről egyeztettek. Az LMP frakcióvezetője úgy véli, hogy több kérdésben is egyetértenek a Bajnai nevéhez fűződő Haza és Haladás Alapítvánnyal.
A liberális párt ennek ellenére 2010 előtt kormányon lévő pártokkal továbbra sem közösködne, igaz ilyen megkeresést még nem is kaptak.
A pártban nincs egyetértés a kérdésben. Schiffer András, a párt korábbi frakcióvezetője határozottan ellenzett egy Bajnai Gordon nevével fémjelzett baloldali összefogást.
Mivel korábban az amerikai liberálisok (Soros György) neki ígérte a magyarországi baloldali koalíció miniszterelnökségét.
Ezért Ő legszívesebben megfúrnák Bajnai körüli mítoszépítését.

Nő a feszültség a baloldalon a Milla október 23-ai rendezvénye kapcsán. A szocialisták buszokkal szállították volna a kormányellenes tüntetőket a Milla rendezvényére ha lett volna rá jelentkező, de ezt most sokan lemondják, érdeklődés hiányára hivatkozva.
A ,,baloldali" pártok egyike sem szívesen vesz részt a volt kormányfő körüli mítoszépítésben.
A Milla ismét saját elveivel mehet szembe Bajnai Gordon október 23-i felléptetésével.
A szervezet ezen a demonstráción szakítana az elmúlt húsz évvel és annak politikai elitjével, csakhogy Bajnai Gordon Gyurcsány Ferenc élete és munkássága pontosan ezt az időszakot és réteget jeleníti meg.
Ismert, Bajnai Gordon volt kormányfő vezetésével megalakult a Haza és Haladás Egyesület.
Korai a kérdés arra vonatkozólag, hogy Bajnai Gordon millás felszólalását követően lehet-e még az MSZP miniszterelnök-jelöltje –
- Mesterházy Attila MSZP pártelnök önmagát MINISZTERELNÖK JELÖLTNEK „tök jó”-nak tartja.
Ezért a Haza és Haladás elnökének visszatérését a politikába nem veszi örömmel.
Gyurcsány Ferenc a 2013-as Milla rendezvényén a 20-ezres tömeg láttán 2/3-os győzelmet vizionált.
Valószínű ha a FIDESZ 400 EZRES TÖMEG HATÁSÁRA KIRÁLLYÁ KORONÁZTATTA VOLNA MAGÁT.
Még szerencse hogy oda még álmában sem mehetett.
Hisz még mindég nem találja a diploma dolgozatát.

Epilógus: 2014-óta eltelt 4-év személyek cserélődtek de a liberális válság nem csillapodott hanem sokkal kiélezettebb lett.
Ezzel szemben a Fidesz egysége és támogatottsága jobb mint 2014-előtt. Így a választási esélyek, eredmények 2018-ban szinte borítékolhatóak.

donkihote

Hozzászólások száma : 178
Join date : 2011. Jul. 27.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Re: Készülődés a 2018-as vállaztásokra.

Témanyitás  erdeklodolakos Hétf. Szept. 25, 2017 7:45 am

2017 szeptemberében a Kossuth téri ellenzéki AGÓRIÁN  az ellenzéki pártok  megállapodtak  abban,
hogy  új választási törvényt kel csinálni amivel a liberális ellenzék is 2018-ban tud győzni.
A liberális ellenzék szerint ez volna demokratikus.

Követendőnek a hetven éve, megalkotott választási törvényt tartják.
Mint tudjuk 1947-ben egész megyékben meghaladta a leadott érvényes szavazatok száma a száz százalékot.
Volt település, ahol százhúsz százalékos volt a választási részvétel.
2017-ben a liberális ellenzékiek  úgy érezik, hogy ezt most 2018-ban is megtehetik.
Nekik lehet, mert náluk az egyetlen, a megkérdőjelezhetetlen igazság.
Mivel  mögöttük áll Soros György  és a világ internacionalistái.
2018-ban minden nemzetben gondolkodó pártot  el kell söpörni az útból.
Ez a szoc-lib pártoknál nem jelent erkölcsi, akadályt ez az rég bevállt mentalitás.
Ez az embertípus legrosszabb eszméiben és példányaiban a XX. században bukkant fel.
Mi nemzetben gondolkodók  azt hittük, ismerjük az internacionalistákat.
Annál elkeserítőbb, hogy még a XXI században is  itt hangoskodnak.
Néhányan közülük ki is mondják: akár erőszakkal is!
Pusztulnia kell minden más, nem liberális gondolatnak, nézetnek, ízlésnek.
Elkeseredett pillanatokban a baloldaliak azt érzik:
Pusztuljon inkább az ország is, a nemzet is, ha Ők nem tudják a hatalmat megszerezni.  
Mit sem ér az olyan többpártrendszer ahol nem a liberálisok  vannak hatalmon.

Amikor megjelenik a földön egy intelligens ember,
arról lehet felismerni,hogy az összes hülye ellene szövetkezik.
/ Jonathan Swift /




erdeklodolakos

Hozzászólások száma : 228
Join date : 2011. Jul. 13.

Vissza az elejére Go down

Készülődés a 2018-as vállaztásokra. Empty Re: Készülődés a 2018-as vállaztásokra.

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.