kÖZÉLETBEN MINDEN FELELŐS POLGÁRNAK RÉSZT VENNI NEM CSAK LEHETŐSÉG HANEM KÖZELESSÉG!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

kÖZÉLETBEN MINDEN FELELŐS POLGÁRNAK RÉSZT VENNI NEM CSAK LEHETŐSÉG HANEM KÖZELESSÉG!

Témanyitás  maczkaijozsef1 on Csüt. Júl. 17, 2014 7:15 am

Tisztelt FÓRUMOZÓK sokan kérdik: Miért nem fogadom el a lakosság 2010-es döntését?.
Miért emeli magát mindenki felett állónak?.
Voltak itt olyan indulok akik 2010-ben nem jutottak be, és képesek voltak elfogadni a lakosság vélemény nyilvánítását.
Ön nem képes erre???
Miért milyen érdeke fűződik a folyamatos mocskolódásból amit vagy esetleg valami más miatt acsarkodik ennyire?  

Igen érzem hogy sokak nem értik hogy mire föl vannak ezek a tényfeltáró írások amit itt a szerkesztők és jómagam írok.
Sajnos alig vagyunk páran akik a közéleti munkát, a lakosság tájékoztatását a tényekről felvállaljuk.
Sajnos többen vannak akik a lakosság félre tájékoztatását felvállalták, felvállalják. Igaz haszon szerzésből és nem önzetlenül. Mit sem törődve hogy a városnak ebből mekkora kára származik.
Őket csak a könnyebb élet, pénz, rang  érdekli.  Sajnos a mostani város vezetésben nem látok egy olyan polgárt sem aki kiállna a város érdekeiért.
Nem véletlen következett be a város elehetetlen-ülése.  
Most tudom hogy a testületi tagok és annak hívei a KÁOSZ haszonélvezőit nagyon bosszantja a valóság feltárása.
Én mint írtam elfogadom mindenkor a lakosság döntését.
Tudom hogy a lakosság mindig a hozzá eljutott információk szerint dönt.
Ezért a lakosság nem hibáztatható a 2010-es fiaskóért.
Sajnálom hogy sokan nem tudják,vagy nem akarják tudni, hogy mit jelent az hogy valakinek közéleti gondolkodása van.
Nekem már a 60-as évektől önálló véleményem volt.
Nem titkon hanem nyilvánosan.
Pedig akkor ez még nem volt veszélytelen.
Ráadásul ez nem hozott pénzt a konyhára csak vitt nem is olyan keveset.
Mióta önálló felnőtt vagyok mindig kiálltam saját és környezetem érdekében.
Soha nem mérlegeltem hogy ebből nekem károm vagy hasznom lesz.
Ezt az ötven év feletti Kovácsháziak még mindig emlegetik.
Most is ezt próbáljuk tenni.  
Nem tudom eltűrni hogy egyesek félrevezessék a választókat.
Ezért teszem a valóságot közzé, a választó majd eldönti a valóság ismeretében hogy kire voksol.
2014-ben nem fordulhat elő hogy a lakosság, valós információ hiányába rossz, hamis polgárokra szavazzon.
Sajnos ezt a közéleti tevékenységemet nagyon takarékra állítottam  2010-es választások előtt, mivel a közélettől visszavonulásomat fontolgattam.
Miután láttam a 2010-2014-közt a nagy fiaskót, ezért újra teszem a dolgom.
Úgy ahogy egy közéleti emberhez méltó.
Hazugságot soha nem terjesztek.
Tudom az igazság egyeseknek sokkal jobban fáj mint a hazugság.
Még 2010-óta senki nem írta le, hogy kiről terjesztettem igaztalan dolgot, vagyis a bűnpártolók  szóhasználatában ,,mocskolódást".
Ha úgy érzi bárki hogy az általam, szerkesztő társaim által közölt tények  nem valósak akkor tessék megírni a valóságot.
Én minden igaz valós információt,  megköszönöm, mert azzal elősegítjük a városunkat.
De senki kedvéért nem fogom elhallgatni a valóságot.
Amit én és a közéleti csapatom csinál, az egyszerűen úgy hívják, hiteles tájékoztatás.
Tessék ezeket az írásokat elolvasni és azután véleményt formálni.
http://mkovacshaza.hungarianforum.net/f1-vitaterem
Ahhoz hogy bárki kimondja egy írásról hogy nem igaz, oda ismerni kell az igazat és azt közzé kell tenni a lakosság érdekében.
Bocsánatot pedig az kérjen aki hazugságot terjeszt.
Az én és szerkesztő társaim írásaimat még eddig konkrétan senki nem cáfolta meg, pedig szívesen vennénk. Igaz jó pár embernek nem tetszik az igazság, de ez mindenkinek legyen a saját magán ügye.  
Az én írásaimhoz nekem semmilyen anyagi vagy egyéb érdekem nem fűződik.
Az írásaimmal a várost akarom szolgálni, ellen szolgáltatás nélkül.
Ha majd a kritikusaim, bírálóim  is közéleti gondolkodók lesznek akkor ezt megértik.
Szeretném ha írásaimra reagálnának minél többen, a város érdekét szolgálva.
Természetes a valóságból kiindulva.  
Hazugságokra, kitalációkra, megalapozatlan pletykákra nem vagyok (vagyunk)   vevők.
Szívesen válaszolok mindenkinek a város javát szolgáló kérdéseire.

maczkaijozsef1

Hozzászólások száma : 30
Join date : 2014. Jul. 06.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Légy Polgár és ne alatvaló!

Témanyitás  zsuzsa on Pént. Júl. 18, 2014 9:16 pm

A mindenkori hatalom, de főleg annak a helyi megtestesítői, a diktatúra felé hajlik, mert úgy vélik így könnyebb megtartani a hatalmát.
A Demokrácia az alsó rétegeknek szükséges, (volna jó) mert ezen keresztül védhetik meg magukat a helyi kis királyságra vágyóktól.
Ez a napjainkra, Mezőkovácsházára is érvényes. Az újkori demokráciát a hatalom a következőként határozza meg:
Először. Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit a hiszékeny választók szabadságnak hisznek. Nem ismerték fel, hogy a mindenkori jelölőé a hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni. Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg minden olyan kulcsszerepet, akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik.
Másodszor. Ha a látókörünkbe kerülnek olyan egyedek, akik olyan szervezettekkel ápolnak kapcsolatot, amely nem a mi irányításunk alatt áll, haladéktalanul likvidálni kell őket. Érdekeinket kevésbé veszélyeztető esetben elég köztörvényes bűncselekménnyel megvádolni, és börtönbe zárni az illetőket.
Harmadszor. Az általunk irányított pártjaink vezetését és tagságát szigorú ellenőrzés alatt kell tartani. Az arra kiképzett szakértőink pontos választ adnak arról, hogy ki milyen mértékben megvesztegethető, ki milyen mértékben zsarolható, ki milyen módon fenyegethető, és ki az, aki teljesen a mi oldalunkra átállt egyén, aki élvezetből is elárulja sajátjait. Kinek mi jár, az szerint kell kezelni.
A polgárok ezt beveszik és átengedik a pártoknak a jelölést.
A pártokban pedig nem tűrnek meg egyéniségeket, csak csicskákat.
Ezek közül jelölnek.
Így látja a hatalom (helyi kis királyságra vágyó) biztosítottnak az Ő hegemóniáját.
Ahol még vannak közéleti emberek és mernek jelölni azt szembefordulásnak híresztelik és ellenségként kezelik. Hisz ezek a közéleti emberek gátolják a helyi kiskirályok abszolút uralmát.
Remélem a Város igazi demokrácia kedvelői nem dőlnek be ennek a machinációnak. Szavazatukkal a lakosság demokráciát óhajtó jelöltre szavaznak: Bakos István Géza polgármester jelöltre és a későbbiekben szintén a választók által megnevezett képviselő jelöltekre.

zsuzsa

Hozzászólások száma : 10
Join date : 2012. Jan. 19.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Alkalmatlanság felső fokon.

Témanyitás  maczkaijozsef1 on Kedd. Júl. 29, 2014 11:08 pm

Szabad vállalkozási zónák Békés megyében

2011 év elején jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy a
gazdaságilag nehéz helyzetben lévő régiók felzárkóztatása érdekében
szabad vállalkozási zónákat alakítanak ki.
Összesen 47 korábbi kistérséget lefedő, ma már járási területen biztosítanak majd kedvező
feltételeket vállalkozások betelepüléséhez.
Ezt Békés Megyébe 2011 január végén tették közzé, hogy Békés megyében a békési, a mezőkovácsházi (most már Medgyesegyházi), a sarkadi és a szeghalmi térség -ek alakulhatnak szabad vállalkozási zónákká.
Igaz ebben azóta történt egy változás: A Mezőkovácsházi kistérségi szákhelyet a mezőkovácsházi városi testület egyöntetű döntésére átvitték Medgyesegyházára. A Mezőkovácsháza város első embere ezt maga kezdeményezte, mivel az Ő és a képviselők csekély képessége nem volt elegendő a kistérség irányítására. Már egyszer történt ilyen. 2004-ben Gyulai Bíróság a 15.B.321/2006/45-ős ítélete után az akkori testület is feladta a kistérség működtetését.
Az akkori város vezetés nagyfokú alkalmatlansága miatt a kistérség polgármesterei egyöntetű szavazatával átvitték a kistérség központját Battonyára.
2006-2010-közt nagy harc árán Bakos István pm és Maczkai József képviselők szakszerű és erélyes fellépése következményeként visszakerült a kistérségi központot Mezőkovácsházára.
Nem csak a kistérségi központ de a városi vízművet is visszahozták a város kezelésében.
Ettől kezdve a városnak óriási lehetőségek álltak volna rendelkezésére.
Egy alkalmas város vezetéssel.
A kedvezmény egyik része a fejlesztési beruházásokhoz kapcsolódik, a másik pedig az adózási rendszeren keresztül teremti meg a kedvezőbb feltételeket.
A szabad vállalkozási zóna idén jelent meg az adótörvényben.
Az ebben létrehozott eszközök sikeresek lehetnek, és ezek képezhették volna az alapját a 2010-2014-es időszak fejlesztéspolitikájának.
Ily módon a jövőben a kijelölt békési térségeknek is módjukban áll élni ezekkel a kedvezményekkel elősegítve ezzel a régió gazdasági fejlődését.
A Mezőkovácsházi pm és Varga Gusztáv, Kokavecz Julianna alpolgármester, Csepreghy Elemér pénzügyi bizottság elnöke és a többi közéletre méltatlan (luzer) testületi tagok ettől a lehetőségtől is megfosztották a várost.
Most ismét indulnak a pm címért és képviselőségért.
Napjainkra már Medgyesegyháza komolyan profitál a kistérségi központból.
A többi településen is óriási fejlődés indult míg Mezőkovácsházát a pangás és a visszaesés jellemezi.
,,Ha a javaidat, jogaidat harcban elveszíted, annak visszaszerzése lehetséges, de aki javait és lehetőségét önként feladja annak visszaszerzése kétséges".
Mi az Önök véleménye erről a cselekedetről???-

maczkaijozsef1

Hozzászólások száma : 30
Join date : 2014. Jul. 06.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: kÖZÉLETBEN MINDEN FELELŐS POLGÁRNAK RÉSZT VENNI NEM CSAK LEHETŐSÉG HANEM KÖZELESSÉG!

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.