Önkormányzati választási kampány rovat 2014.

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Önkormányzati választási kampány rovat 2014.

Témanyitás  idegen on Szer. Jún. 18, 2014 3:11 am

Hiába a hazugságokkal legnehezebb szembenézni. Pedig az lenne a legegyszerűbb ha a dolgoknak hitelesen utána néznénk és bocsánatot kérni a várostól a jól kitalált,de óriási kárt okozó hazugságokért. Mert ugyanis ezekkel a hazugságokkal milliárdos károkat okoztak a hazudozók a városnak. Mint ahogy mondják,: ,,Könnyebb, bárkit becsapni, mint meggyőzni arról hogy becsapták"

EMLÉKEZTETŐÜL: Megkezdte az utolsó évet a Mezőkovácsházi önkormányzat. 2002-től a város önkormányzatának legfőbb gondja az eladósodottság. HOGYAN IS KELETKEZETT EZ AZ ADÓSSÁG KIK NEVÉHEZ FŰZŐDIK? A város eladósodottsága nem 24-év alatt történt. 2002-ben még az átadás -átvételi jegyzőkönyv szerint a város számláján nem volt adósság. Sajnos 2006-ra dr. Szarvas Attila polgármester és prof. dr. Turcsány Zsolt alpolgármester már 2006 októberében az önkormányzatnak 587 530 176 forint banki adóssága és 200 000 000 milliós kötelezettsége (kifizetetlen számlája) volt. Ez összesen 787 530 176 forint. 2006-2010-közt ez az adósságot Bakos István vezette testület 143 731 655 Ft lett csökkentve Úgy hogy közben az önkormányzat 2006-2010-közt 3,5 millió + forrást kapott. Ennek ellenére 2006-2010-közt a város vagyona 2,2 milliárddal gyarapodott. 2010-ben Innen indulhatott a jelenlegi testület élén prof. dr. Turcsán Zsolt polgármester és Kokavec Julianna alpolgármester, Varga Gusztáv alpolgármester. Csepregi Elemér a pénzügyi bizottság elnöke és a többi jómadár. 2010-2014-közt 300 millió banki hitelt vettek fel. 300 -millió forint normatíva + támogatást kapott a város. Azonfelül a VÍZMŰ KFT -nek hozni kellett a négy év alatt a minimum 200 milliós + bevételt. Ez összesen 800 milliós + bevétel. Még az a szerencse hogy az állam az önkormányzat adósságát elengedte. Vajon hova lett ez az irdatlan nagy pénz? Sajnos ennek ellenére a Március vági főkönyvi kivonat szerint több mint 86 -milliós kifizetetlen számlát tartalmaz. Napjainkra ez a tartozás már felment a 100-millió fölé. Ezért a városnak Új vezetést kell választani olyat aki a magán életében nem egy csődtömeg. Várjuk azoknak a polgároknak az indulását aki végre rendet rak a városban.

idegen

Hozzászólások száma : 57
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Önkormányzati választási kampány rovat 2014.

Témanyitás  Bakos István on Hétf. Jún. 23, 2014 8:15 am

-Tisztelt Idegen.
Látom,- tájékozott vagy a mezőkovácsházi Önkormányzatnál 1990 óta folyó dolgokról.
Mezőkovácsházán az a nagy baj, hogy itt mindig megvolt az ügyeletes tuti tippet adó társaság, akik
saját érdekükbe minden eszközt bevetettek. A lakosság pedig ezek az emberek dezinformációi szerint döntött négyévenként. Így volt ez a Szarvas imádat korszakába és így történt ez a Turcsán győzelmének előkészítésébe is. Mára nagy árat fizettünk ezért.
Tényként le lehet írni, hogy városunk ennek a két embernek köszönheti jelenlegi nehéz helyzetét
bármilyen nagy arccal is hirdették csodálatos képességeiket.
Sokan lázadoznak és tiltakoznak a múlt felemlegetésén. Egyszerűen nincs igazuk. Vagy nem látják, hogy 4 év tolvaj gazdálkodása milyen káros a városnak, vagy csak ellent akarnak mondani. Sok ilyen zsigerből ellentmondó ember van. Nem érdeklik a tények, csak a "BÉKESSÉG" a fontos. Természetesen ez azt jelenti, hogy a kedvencek békébe és nyugalomba tehessék amihez kedvük van.
Volt szerencsém megtapasztalni milyen érzés egy nyakig eladósodott várost átvenni. Csődhelyzet volt. Szerencsénkre a nyakunkba hagyott adósság és a szennyvíz önerő biztosítására a bank váltás után az OTP-nél 200 milliós kötvényt bocsátottunk ki, így a katasztrófát elkerültük. Azok akik tevékenyen részt vettek ennek a helyzetnek a kialakításába ezt már úgy kommunikálták, mintha a mi gazdálkodásunk segítéséhez kellett volna a hitel. Na,- ezért fontos a múltbéli események tisztánlátása és felemlítése.
Nem vádolhat a város lakossága, hogy nem hagytam dolgozni, szegény jelenlegi vezetőket. Eléggé visszahúzódtam a közélettől, csak az SZTK tönkretételét nem tudtam már csendbe végignézni. Ekkor próbáltam a józan észre hatni pár képviselőnél. Egyenlőre sikerrel.
Most viszont megkezdődött a választási kampány. Nem mindegy, hogy a város milyen gazdasági helyzetbe van.
Mire költötték el a befolyó pénzeket. Mivel gyarapították a város vagyonát.
Milyen adósság fogja terhelni a következő testületet.Az sem mindegy, hogy kik tevékenykednek az Önkormányzatnál a város szolgálatába. Azok akik uralkodni akarnak a város fölött, vagy olyanok akik szolgálni akarják a lakosságot.
Mezőkovácsházának,- ha nem akar örökre a középszerűségbe süllyedni,ezen a választáson jó döntést kell hozni. Véleményem szerint utolsó lehetőségünket nem szabad elpuskázni.
A kísértők már járják a várost és adják mindenki számára az egyedüli tuti tippet. Munkahelyet, közmunkát, arany órát lánccal vagy anélkül,mindent ígérnek, amit a választó hallani akar. Nem számítanak a realitások. Az sem, hogy 4 éve ott vannak, vagy tehettek volna valamit. Az számít, hogy ők az egyedüliek akik megoldják a nép nagy baját.
Ezektől a bizonyítani soha sem tudó emberektől mentse meg az Isten Mezőkovácsházát.


Bakos István

Hozzászólások száma : 41
Join date : 2012. Jan. 02.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Önkormányzati választási kampány rovat 2014.

Témanyitás  erzsebet on Kedd Júl. 01, 2014 3:02 am

Tisztelt Bakos István: A városban sok emberrel beszélgettem, örülnek az emberek hogy Ön indul polgármesternek, remélik hogy meg is nyeri. Ön két ciklusban volt polgármester a város akkor fejlődött. A két igen kudarcos ciklus a Dr Szarvas és a professzor dr Turcsán. A polgárok úgy vélekednek hogy a 2014-es választás az Mezőkovácsháza jövőjében igen fontos, a várost most még egyszer nem lehet pancserokra bízni.

Mi erről a véleménye?

Beszéd téma még az is hogy Önnek miért éri meg indulni?

A Fidesz indulók már nyüzsögnek, sajnos szinte nincs köztük olyan aki a közéletben eddig részt vett volna. Ha csak a plakát ragasztást és a szórólap hordást nem vesszük közéleti tevékenységnek.

Mi erről a véleménye?

Őn milyen polgárokat látna szívesen képviselőnek?

erzsebet

Hozzászólások száma : 88
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Önkormányzati választási kampány rovat 2014.

Témanyitás  Bakos István on Szer. Júl. 02, 2014 11:32 pm

Tisztelt Erzsébet.

Jó hír, hogy sok ember örül a polgármester jelöltségemnek. Akikkel találkozok azok is biztatnak, hogy feltétlen induljak.
Kérdezi, hogy mi a hasznom az indulásból. Ha a hasznomat nézem, közéleti tevékenységhez soha sem kezdtem volna. Számomra a közéleti szerep szolgálatot jelent egy ügy érdekébe. Aki figyelemmel kísérte a tevékenységemet és nem a véleményformálók által kreált hazugságokra volt vevő, meggyőződhetett róla.
Ha azt írom, hogy jelen esetbe én fizetek rá ha indulok, elhiszi?
Bővebben kifejtem, hogy miért. Van egy mai állapotokat figyelembe véve elfogadható nyugdíjam. Erről megválasztásom esetén le kell mondani. A polgármesterek fizetése végre határok közé lett szorítva. Mezőkovácsháza polgármestere ezek alapján, bruttó 440 000 forintot kereshet. Ki kell számolni, hogy mi a nettója ennek a fizetésnek. A nyugdíjam és ennek a fizetésnek a nettója között a közmunkaprogramos juttatás marad. Tudom, hogy a Város úgy szét van csúszva minden területen, hogy három év kell ahhoz, hogy a négy évvel ezelőtti szintre visszahozzuk. Ha az itthoni munkáimat mással kell elvégeztetni, az lényegesen meghaladja a nyugdíjam és a nettó fizetésem közötti különbséget.
Ezen kívül, feladom a szabadságomat, a nyugalmam. Hogy a város ügyeletes mocskolódóinak és félrevezetőinek a tevékenységéből adódó kedvező hatásokról ne is beszéljek.
Hatalmi mániába soha nem szenvedtem, így az sem mondható, hogy ez hajtana.
Mégis mi az ami miatt elindulok?
A város lakossága két alkalommal szavazott bizalmat nekem. Ez a bizalom kötelez arra, hogy amikor baj van segítsek. Kétszer sikerült talpra állítani a várost és jó közösséget szervezni a város szolgálatára. Miért ne lenne most is megoldható. Függetlenül attól, hogy nem vagyok a FIDESZ jelöltje.
Jó a kérdés a képviselő testület összetételét illetően. Valóba nem szabad pancserokat választani. A Városunknak ez a választás véglegesen eldöntheti a sorsát. Vagy megmaradunk Járási székhely, azokkal a feltételekkel és fejlesztési lehetőségekkel, vagy kiszolgáljuk a más szándékot. Nem kis dilemma. Sok szolgalelkű önállótlan jelentkezőt látok, akik csak a saját érdeküket nézik. Ha a szirének éneke eltereli a figyelmét a választópolgároknak, a város nagyot bukik és véglegeset.
Hogy kiket látnák szívesen a képviselők között?
Beszéltem emberekkel, akik nem akarnak képviselők lenni, pedig a város jól járna velük. Olyanokkal is beszéltem, akik gondolkodási időt kértek. Természetesem vannak akik vállalják a megméretést. Egy kicsit később, az érintettek beleegyezésével tenném közre a névsort.
Nem kívánok foglalkozni a Fidesz képviselő jelöltjeivel. Ez a lakosság dolga lesz. Annyit azonban el kell mondani, hogy az ember alkalmasságát,- emberi értékét nem a reklámok, hirdetések és a választási kampányba mutatott aktivitása szabja meg.

Bakos István

Hozzászólások száma : 41
Join date : 2012. Jan. 02.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Önkormányzati választási kampány rovat 2014.

Témanyitás  erzsebet on Szer. Júl. 09, 2014 9:36 pm

Tisztelt választópolgárok.

Mint ahogy a facebookon láthattuk és olvashattuk, nagy esemény történt városunkba.
Két ember találkozott Varga Gusztáv és Csepreghy Elemér, a 2010-2014-közti testület két meghatározó tagja,.
Vajon, ha mások találkoznak, akik egyébként egy helyen dolgoznak, az is ekkora esemény?
Nem, egyáltalán nem esemény.
Ennek a találkozónak akkor miért kellett ekkora hír értéket adni.
Talán csak nem a választási kampány lakosságot beetető részét képezi ez a mesterséges hírgyártás?
Figyelem a módszert. Remélem másoknak is feltűnt.  
Semmi hír a megbeszélés érdemi részéről, csak a találkozás ténye lett közölve.
De lehet hogy a város érdemi ügye szóba sem került?  
Netán a 2014-es választások utáni konc felosztásáról volt szó?
Szép dolog, ha két ,,politikai" irányzat embere szót ért egymással.
Persze kérdés hogy valójában két politikai nézet?  
Mit sugall a közös kép?  
Azt, hogy a két tábor szavazói esetleg az egyiküket kell, hogy támogassa?
A bizonytalan Csepregi, aki szót ért Varga Gusztávval, mutatja az övéinek az utat?
Mi másért fotózkodnának?  
Mert ugye nem árt ha tudjuk eddig is egy csapatban ,,játszottak"  
Együtt szolgálták a volt polgármestert. Varga Gusztáv alpolgármesterként, 2 évig és Csapreghi Elemér pénzügyi bizottsági elnökként három és félévig. Most pedig 2014-októberig mint Ügyvezető alpolgármester.
Együtt hozták a városra igen súlyos, káros döntéseket.
Együtt ásták a város sírját.
Messze felülmúlva a 2002-2006-os ciklus törvénytelenségeit.
Most hirdetik a szép jövő lehetőségét az összefogásba?
Urak! Önök eladták a város függetlenségét, mikor az Önök szavazatával átkerült a kistérség Medgyesegyházára.  
Megszavaztak a városnak tucatnyi káros, bűncselekménnyel alaposan gyanúsítható  döntéseket, amiket nem is sorolok, annyi van.  
Amiket tisztán és világosan Maczkai József és egyéb közéleti fórumozók egyértelműen és hitelesen a város lakosságát ezekről tájékoztatták.  Mert ugye erről a tájékoztatási kötelezettségről a város testületének minden tagja megfeledkezett.
Remélem a választásokig ezt a hiányosságot a város vezetése és a jövő jelöltjei még tájékoztatni fogják a lakosságot.  Mert az 2014-ben nem fordulhat elő hogy a város polgárai hiányos ismeretek alapján kártékony embereket támogassanak a szavazataikkal.
Nem is érthető, hogy amikor 2010-után napjainkig ezeket a város ellenes döntéseket meghozták akkor miért nem találkoztak és fotózkodtak?
Miért nem akadályozták meg 2010-után sok rossz döntést?
A város 2010-után akkora + pénzekhez jutott, mint 1990-óta összesen.
Ennek a ténynek a birtokában  miért nem tudták fejleszteni a várost?
Vagy azt akarják hirdetni, hogy igaz eddig gyengék, korruptak, alkalmatlanok, buták voltunk és kiszolgáltuk a volt polgármester minden rossz agyrémnek felérő javaslatait?  
2014-től viszont erősek, okosak, tisztességesek leszünk és mindent másként csinálunk, hisz megvilágosultunk.
Ezen a lapon már többen is megjegyezték, a polgármesternek csak egy szavazat volt a testületbe.
A jelenlegi állapotokhoz kellett az Önök és a testület többségének a szavazata is.  
Tudomásom szerint az ,,összefogással" eddig sem volt probléma, hisz minden előterjesztést megszavaztak.
Önök elfeledik, hogy három és fél évig bizonyíthattak volna?
Igaz ez nem sikerült.  
Akkor most mit akarnak az  összefogással?  
Hisz eddig sem volt a testületben széthúzás.  
Mezőkovácsháza felemeléséért eddig is dolgozhattak volna.  
Vagy netán most azt akarják elhitetni a szavazókkal, hogy eddig erre nem volt lehetőségük?  
Tisztelt uraim  Mezőkovácsházának nincs újabb kísérleti 4 éve.  
Vagy netán az anyagi megfontolásukat a város érdeke elé helyezik?
Ezen önök nem hiszem hogy elgondolkodnak.  
Remélem a Mezőkovácsházi polgárok mielőtt a voksaikat leadják  ezen el fognak gondolkodni.

erzsebet

Hozzászólások száma : 88
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

2014-re újra előkerülnek a 2010-es hazugságok

Témanyitás  maczkaijozsef1 on Vas. Júl. 13, 2014 11:19 pm

2014-re újra előkerülnek a 2010-es hazugságok.  Ezekkel a hazugságokkal a város polgárait egy szűk csoport 2010-októberi vállasztásoknál megtévesztett. Ezekkel a hazugságokkal nyert 2010-ben a képviselők egy része és a polgármester. Viszont a város óriásit vesztett.  Azt hinné az ember hogy ezek a hazug ,,kútmérgezők" kiállnak és bocsánatot kérnek a lakosságtól.
Igaz ahogy mondják: ,,A hazug emberek bocsánatkérése annyit ér, mint az elhullt paripán a patkó".  
A bosszantó az hogy most 2014-ben ezek a kártékony emberek, egy része indul a város vezetéséért.   Egyenlőre megkímélem őket hogy nevüket és cselekedetüket nyilvánosságra hozzam.
Bízva abba hogy a félrevezetett polgároknak Ők maguk számolnak be a galádságukról.  
Emlékeztető: „Az a nép, amely szélhámosokat, tolvajokat, hazugokat, árulókat választ meg, az nem áldozat!! Hanem, CINKOS!!” (George Orwell)
Az egyik hazugság terjesztő és ,,jövendő mondó" többek közt a következőket hirdeti, még napjainkban is: Bakos István megválasztása esetén, 2014-es választások után, jönne az óvoda és az orvosi rendelő bezárása? Mert az iskolát és a Magyar Posta Reffi hivatalát Bakos István Gáza  idejében került bezárásra a Refkovácsházi városrészen.
Nagy Pinocchio fabábu volt, ami kisfiú akart lenni; csak igazat kellett mondania, hogy ez sikerüljön, de még így is folyton hazudott.
Helyesen cselekedni nehéz, mert hazudni könnyebb, mint igazat mondani, és mert olykor azzal éred el, amit akarsz.
De egy idő után a hazugságok nőni kezdenek, mint Pinocchio orra, és meg sem tudjuk különböztetni a hamisat a valóditól.
Vagy elkezdünk élni a hamis világban, vagy szembenézünk az igazsággal és annak minden következményével. Ilyen ez a Refkovácsházi városrészen, lévő iskola  és posta bezárása.  Nem árt ha tudjuk:  2006 május végén a parlament elfogadta azt a törvény módosítást ami arról rendelkezett, hogy csak azok az osztályok kapnak pénzügyi. normatív leosztást amelynek az osztálylétszáma minimum 17-fő. Mint tudjuk a Refkovácsházi iskolában egyetlenegy osztály létszáma sem érte el a 17-főt. Ezért az akkori város vezetése  (dr. Szarvas, és prof. Turcsán   a Reffi  iskolákat a szeptemberi oktatásra elő sem készítették a 2006 szeptemberi iskola kezdésre. A beiratkozás a Mezőkovácsházi központi iskolába történt. Igen voltak pedagógusok élükön Zábrák Istváné és cimborái,  azt hazudták a szülőknek hogy ha a 2006 október 1-én megválasztott testület szüntette meg a Reffi iskolát. Tessék ennek a törvénynek utána nézni.
Sajnos ebben az esetben is érvényesül az a népi bölcsesség: Könnyebb bárkit becsapni , mint arról meggyőzni hogy becsapták.
A szándékos hazugság és a közönyből fakadó pontatlanság között néha nagyon nehéz különbséget tenni. A hazugság szenny az emberi lelken! A bűnnek védelme!
Az igaz ember, ha bűnt követ el, megvallja.
Azt mondja magában: bűnt követtem el, szenvednem kell érte. A bűnért mindig meg kell szenvedni.
Isten törvénye ez.
A szenvedés lelki mosdás.
Vállalni kell a szenvedést, bátran, hősiesen, mert a lélek tisztasága az első minden elsőségek között.
Ezért ajánlom hogy bármilyen meggyőzőnek tűnik valami, nem árt ha utána nézünk mielőtt igazságként elhisszük, főleg terjesztjük.
Nem csak hazudni hiba, hanem az is: ha elhisszük azt.
A Reffi postával kapcsolatos tények:Nem tudom hogy Mezőkovácsházi önkormányzatnak mióta van, volt  postája? Ugyanis minden önkormányzat csak olyan intézményt zárathat be amelyiket az önkormányzat működteti.
A Magyar Posta nem ezen az intézmények közé tartozik.
Aki arról beszél hogy a Mezőkovácsházi polgármester szüntette meg a városban működő Magyar posta ZRT egyik hivatalát, az vagy tudatlan vagy egy galád  hazudozó.
Tudom hogy ezeket a képtelen hazugságokat proff dr. Turcsán Zsolt és hívei, családtagjai terjesztették, terjesztik a lakosság egy-része pedig elhitte és még most is hiszi a sok tucat hazugsággal eggyütt.
Most pedig nincs elég ereje a hazugság elhívőinek és terjesztőinek hogy beismerjék hogy rendesen becsapták Őket és ők ezeket a hazugságokat nem csak elhitték hanem még terjesztették is.
A legegyszerűbb volna ha a hazugság kiagyalói, terjesztői bocsánatot kérnének a becsapott, lakosságtól.
A hazugságok olyanok, mint a sebek a lelkünkön.
Tönkretesznek bennünket.
A hazug önmaga vállalása híján még a szembenézésig sem jut el, inkább, tovább hazudik becsapja önmagunkat és környezetét.
Az ember nagyon könnyen hazudik önmagának, nem kell félnie a leleplezéstől.
De ha ezt egy közösséggel tesszük akkor szinte megbocsájthatatlan bűnt követünk el.
Ezért a hazugságot kitalálói, terjesztői körömszakadtáig ragaszkodnak a hazugságaikhoz.
Sajnos ezek a városunk ellenségei nem csak hazudozók, de jövendő  mondó  szerepben is szeretnek tetszelegni. Igaz nem érdekli a jövendölés beteljesülése vagy sem, lényeg hogy jól hangzik.
Bizonyára úgy gondolja: Ha valamennyien ugyanazt a hazugságot mondják és kitartanak mellette, akkor az annyi, mintha igaz volna.
Igaz hogy: Az önáltatás mélyebben gyökerezik, mint amikor másoknak hazudunk.
Tisztelt polgártársaim nem árt ha megjegyezzük, hogy tudatosul bennünk, hogyan épülnek egymásra a hazugságok.  
A hazugságok úgy fedik el az igazságot, mint a festékrétegek, egyik a másik után, míg már azt is elfelejtettük, milyen színnel kezdtünk.  
Az emberek általában teli szájjal zabálják a kellemes hazugságot, viszont csak cseppenként nyelegetik a keserű igazságot.
,,Aki tudatosan hazudik, az galád.   Aki hazugságokat elhiszi és még ragaszkodik is hozzá, az hülye". (Ady Endre)
Ha nem hazudunk egymásnak, sokszor úgy tartjuk, talán megkönnyítjük az életünket, vélhetően éppen annyival, amennyivel megnehezítjük a hazugsággal.
Hosszú távon mégis ez tűnik épelméjű befektetésnek, ha igazat beszélünk.

maczkaijozsef1

Hozzászólások száma : 37
Join date : 2014. Jul. 06.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Önkormányzati választási kampány rovat 2014.

Témanyitás  maczkaijozsef1 on Csüt. Júl. 24, 2014 12:46 am

Látom a Fidesz jelöltek most azt hirdetik hogy 2014- es önkormányzati választások után minden másként lesz. Szinte új időszámítást vizionálnak. Én az ilyen dajka mesékben nem hiszek. Aki tehetségtelen, megalkuvó és gyáva volt 2014-ig az utána is az lesz. Én az emberi tehetségben bízok és nem a körülményekbe. Tekintsük át az utolsó három ciklus főbb mutatóit.
Én nem tudom hogy milyenek voltak a körülmények 2002-ig az viszont az átadási átvételi jegyzőkönyvből megtudható hogy a pénzügyi mérleg 0 szaldós volt.
Hogy 2002-2006-közt mi változott meg azt sem tudom egyet viszont le lehet ellenőrizni hogy az átadás átvételi jegyzőkönyv szerint 2006 októberében az önkormányzatnak 587 530 176 forint banki adóssága és 200 000 000 milliós kötelezettsége (kifizetetlen számlája) volt. Ez összesen 787 530 176 forint.
Hogy 2006-2010-közt valami megváltozott Mezőkovácsházán.
Mert a következők történtek:
2006-2010-közt ez az adósságot Bakos István vezette testület 143 731 655 Ft-al lett csökkentve.
Ebben a ciklusban az önkormányzat 2006-2010-közt mindösszesen 3,5 millió + forrást kapott.
Ennek ellenére 2006-2010-közt a város vagyona 2,2 milliárddal gyarapodott. 2010-ben Innen indulhatott a jelenlegi testület élén prof. dr. Turcsán Zsolt polgármester és Kokavecz Julianna, Varga Gusztáv alpolgármesterekkel. Csepregi Elemér a pénzügyi bizottság elnöke és a többi jómadár.
2010-2014-közt 300 millióval növelték a 2010-ben átvett banki hitelt. 300 -millió forint normatíva feletti+ támogatást kapott a város. Azonfelül a VÍZMŰ KFT -nek hozni kellett a négy év alatt a minimum 200 milliós + bevételt. Ez összesen 800 milliós + bevétel.
Még az a szerencse hogy az állam az önkormányzat adósságát átvette.
Vajon hova lett ez az irdatlan nagy pénz?
Sajnos ennek ellenére a Március végi főkönyvi kivonat szerint több mint 86 -milliós kifizetetlen számlát tartalmaz.
Azóta a testület 35 milliós rövid lejáratú hitelt vett fel.
Napjainkra ez a tartozás már felment a 100-millió fölé.
A jelenlegi testületnek még elképzelése sincs hogy hogyan tartsák fel a város fizetőképességét.
Várják a csodát, hátha a kormány megmentené a várost a csődtől.
Közben azon gondolkodnak -csak kellene indulni- hisz az önkormányzattól ,,járó" nem csekély összeg jó lenne 2014-után is.
A testület most azon agyal, hogy ezt a nagy kudarcot a megfutamodott polgármester számlájára írják.
Csakhogy ez egyáltalán nem így van !
Ugyanis a város vezetésében a polgármesternek is egy szavazata van és a képviselőknek is fejenként egy. Tehát minden esetben a képviselők döntenek.
A képviselők döntését hajtja végre a polgármester.
Csak megjegyezném hogy szinte minden döntést ellenszavazat nélkül a testület megszavazta.
A testületi döntéseket a JEGYZŐ helybe hagyta.
Senki nem kért vizsgálatot a megyei KÖZIG hivataltól.
Ezért a városnak új testületet kell választani olyat aki a magán életében is nem egy csődtömeg.
Várjuk azoknak a polgároknak az indulását aki végre rendet akar és tud is tenni a városban.
Aki nem a városból akar élni hanem a városért.

maczkaijozsef1

Hozzászólások száma : 37
Join date : 2014. Jul. 06.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

A lakosság megtévesztése tovább folyik.

Témanyitás  maczkaijozsef1 on Pént. Aug. 01, 2014 4:14 am

Varga Gusztáv írja: Tegnap este (július 1-én) a Fidesz képviselőjelöltjeivel egy felkészítésen vettünk részt. Nagyszerű társaságban voltunk, mert a mezőkovácsházi, és orosházi járás jelöltjei mellett, Simonka György képviselő úr, Erdős Norbert EP képviselő, Gajda Róbert a megyei kormányhivatalt vezető kormánymegbízott is jelen volt, és buzdított bennünket. Még több munkára ösztönöztek, hangsúlyozták, hogy nagy a felelősségünk, hogy mi fog történni a következő évtizedben városunkban. Ha nem mi nyerünk, ha Kovácsháza ellenzéki lesz, félő, hogy nem fejlődik, lemarad. Mezőkovácsháza nem maradhat ellenzékben!

Nem tudom Varga Gusztáv kiről beszél, hisz még nincs Mezőkovácsházán ellenzéki jelölt.
Eddig rajta kívül csak egy polgár jelentette be az indulását a polgármesterségre BAKOS ISTVÁN GÉZA.
Mint tudjuk Ő és a mögé felsorakozott csapat már a rendszerváltás előtt évekkel a nemzeti oldalon politizáltak, politizálnak a mai napig.
A 2014 áprilisi Országgyűlési választási kampányban nem kis szerepet vállaltak.
A Fidesszel soha nm voltak ellenzékben.
Csodálom hogy a 2010-es önkormányzati választáskor sem Varga Gusztáv sem a mögéje felsorakozott csapat nem kampányolt azért hogy Mezőkovácsháza nehogy ellenzékbe maradjon.
De a mostani városi fiaskó nem ezen múlott. Hanem a testület alkalmatlanságán.
A Fidesz kormány sem a múltban sem a jelenbe nem pártokat hanem településeket támogat.
Íme itt egy hiteles írás Farkas Aladártól ahol leírja a Mezőkovácsháza város állami támogatását és működését 2002-2014 -es időszakban.

Emlékeztetőül: Látható hogy 2010 október 3-án a város megtévesztett szavazói 1990-óta a legnagyobb vereséget mérte Mezőkovácsházára.
Azzal hogy ezt a most regnáló alkalmatlan város vezetést élén professzor, dr. T. Zs polgármesterrel Varga Gusztáv, Kokavecz Julianna alpolgármesterekkel Csepreghy Elemér pénzügyi bizottsági elnökkel ezt a testületet a város nyakára ültette.
Nézzük meg a Konkrét tényeket: 2002-ben az akkor megválasztott, város vezetése hitelmentesen vették át az önkormányzatot.
2006-ban a FŐKÖNYV és átvételi jegyzőkönyv szerint, dr. Sz.A. polgármester és proff. dr, Turcsán Zsolt alpolgármester, Bakos István 2006-ban megválasztott polgármesternek 587 530 176 forint adósságot adtak át. Ezenkívül még volt több mint 200 milliós kifizetetlen kötelezettsége volt az önkormányzatnak.
Az Állami számvevőszéki vizsgálat 52 rendbeli bűncselekmény alapos gyanúját tárta fel. Aminek az összegszerűsége több mint 500 millióról szólt.
De erről majd később hisz az még egy külön történet.
BIG és csapata a csőd eljárás elkerülése végett kénytelen volt kibocsájtani 197 770. 000 Ft kötvényt.
Amiből kifizették a megörökölt lejárt határidejű tartozásokat.
Bakos István Géza és csapata innen indított. 2006-2010-közt a szoc -lib kormány a megszűkített normatíván felül mindösszesen 3,5 millió forint + leosztást eszközölt az önkormányzatnak. Ennek ellenére BIG 143 731 655 Ft-vel csökkentette a megörökölt adósságot. Valamint 2,2 milliárddal növelte a város vagyonát. Innen indíthatott 2010 októbertől az új testület. A 2010-óta eltelt időben az átvett banki adósságot növelték 300 millióval, a kormány különböző címeken a város számára 300 millió Forint normatíva feletti + támogatást adott. A Vízmű KFT -nek is hozni kellett volna az évi minimum 50 milliós nyereséget. Ami a mai napig mintegy 200 millió + ot jelent. Ezzel szemben mi történt?: A Nemzeti kormány átvállalta a 2013-végéig felhalmozott összes adósságot. A vízmű nem hogy 200-millió + termelt volna hanem a 2014 március végén tartandó testületi ülésre 10 millió Forint hiteligényt jelentett be működésre. A városnak jelenleg 86 milliós kifizetetlen kötelezettsége van. Júniusban újabb 35 milliós rövid lejáratú banki hitelt vettek fel.
A város vagyona 2010-óta nem növekedett. A professzor májusban menekülőre fogta.
A városban a KÁOSZ az úr.
Van ettől még lejjebb??
Bizony van akkor ha Varga Gusztávot és a mögé felsorakozott siserahadra szavaz a többség.
KINEK MI ERRŐL A VÉLEMÉNYE ÍRJÁK MEG MEG.
Kinek milyen megoldási javaslata van?
Aki nem meri nyíltan felvállalni a véleményét az írja meg nekem PRIVÁT ÜZENETBEN.

maczkaijozsef1

Hozzászólások száma : 37
Join date : 2014. Jul. 06.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Értékeljük a 2010-2014-es ciklust

Témanyitás  nagyistvan on Csüt. Aug. 07, 2014 8:34 pm

Eltelt a négy év. Eljött az elszámolás ideje. Nem árt mindnyájunknak egy kis, visszatekintés, elszámolás, áttekintés az elmúlt ciklust illetően, mert így tudjuk eldönteni hogy 2010- október 3-án hogyan választottunk.

Leszűrjük a tanúságot és tanulunk a hibánkból, hogy 2014 október 12-én na ismétlődjön meg a 2010-es melléfogás.
Az eltelt 4 évben a választások óta semmi komoly előremutató elképzelés nem született az önkormányzat háza táján.
Mondhatom a 2010-2014-es elmúlt ciklust a sodródás jellemezte.
2010-után a környező településeken elindult az élet. Itt a 7-es választó körzetben.
Mezőkovácsházán megállt az élet a KÁOSZ lett az úr.
Ebből a testületekből hiányoznak a gazdaságilag sikeres, KÖZÉLETI polgárok, itt a ,,csóroság", sunyiság, megalkuvás, bűnpártolás az erény.
A képviselőknek törvény szerint nyilvános vagyonbevallását, kellett volna tenni azt nyilvánosan hozzáférhetővé tenni.
Valószínű ezt a törvénysértést nem véletlenül követték el.
Mint láthatjuk hogy ez a város vezetése zömében olyan polgártól áll aki a saját pénzügyeit sem tudja kezelni, a saját érdekéért sem mer kiállni, nem hogy a városért.
Ezért a magán életük is egy csődtömeg (komoly egzisztenciális gongjaik vannak) Varga Gusztáv. Kokavecz Julianna, és a többi. Sajnos a Fidesz mostani jelöltjei még a regnáló vezetéstől is rosszabbak, ezt a negatív listát érzésem szerint és a halottak szerint Kerekesné és Madainé vezeti, de a többi sem ,,piskóta".
A városnak 2010 október 3-án nem volt lejárt határidejű kifizetetlen kötelezettsége az egyszámlán lévő pénz fedezetet nyújtott 2010-éví működésre.
Innen kezdve az újonnan alakult testületé lett volna a feladat.
A ciklus a végéhez közeledik, a kérdések nem oldódtak meg hanem a szaporodnak, de ezeket a kérdéseket a város vezetése 2010-2014-közt még válaszra se méltatja.
Sőt Varga Gusztáv és CSAPATA azt hirdeti FELEJTSÜK EL.
A képviselők által eddig kiadott tájékoztatók semmit mondók.
A 2010-2014-es gazdasági terve, nem más mint egy megfoghatatlan homályos utalás, konkrét megoldásokat nélkülöző iromány. Pedig 10 milliókat fizettek ki érte.
1; Nem tudtuk meg kötelezően ellátandó feladatokon kívül, milyen nem kötelező feladatra van fedezet?. Mert fedezet nélkül, nem kötelező feladatot felvállalni nem lehet!
2;Mit kezdett az önkormányzat az elmúlt négy évben az önkormányzati bérlakásokkal?
Azok milyen állapotban vannak? Menyi a lakbér hátralék? Menyi a közüzemi hátralék? Hány ingatlanból van kikapcsolva a közmű? Menyibe kerülne azok lakhatóvá tétele? Hány lakó ingatlan áll üresen? Ezek kezelésére van e elképzelés? De egyáltalán mindezt felmérte-e valaki?
3;Mivel 2010 utáni kormány lehetővé tette, hogy a 2006-ban megalakult Szoci kormány által bezárt iskolák megnyitását.
Miért nem élt ezzel a lehetőséggel a 2010-ben megválasztott testület? (Református kovácsházi iskola újbóli működtetése)
4;A 2010-es választás előtt az előző testület által kialakított 60 Fős csökkent munkaképes foglalkoztató beindításáról a testület az elmúlt négy évben még nem is tárgyalt, hogy kívánják -e egyáltalán működtetni?
A szociális földprogrammal a testület nem is kívánt foglalkozni.
5;A fürdővel kapcsolatban sem merült fel előre lépés. Az előző testület által megnyert vízforgató megvalósítását Varga Gusztáv alpolgármesterre bízták. Ott is sok homályos dolog történt.
Még elképzelés sem született egy rentábilis működtetésre?
6;A vízműnél elkövetett hűtlen kezelés, és egyéb gyanús dolgokat a szőnyeg alá söpörték.
Nem tudni mi indokolta hogy a vízmű élére egy teljesen a vízműhöz nemértő vezetőt vettek fel (igen magas bérrel) ugyanis még mellé kellett egy tanácsadó?
Mivel magyarázható a felügyelő bizottság irreális javadalmazása? Amikor a felügyelő bizotság tagjai szakmailag nullák.
7; Nem hozták nyilvánosság elé, a szennyvíz ll -ütemének a Közvízi Társulás pénzügyi mérlegének egyenlegét. Egyáltalán elkészítették?
8; A közmunkások irányítását V. Tibor nyugdíjasra bízták igen magas fizetésért, pedig a hozzáértése nulla. 9;Milyen intézkedést tervez a testület a jegyző ellen, a sorozatos kötelesség szegési bűncselekmény elkövetése miatt?.
10;Mikor kívánja a testület kinyilvánítani hogy az előző ciklusban senki nem vett fel javadalmazást jogellenesen? Törvénysértést nem követtek el?
Mivel indokolható hogy több fő jogellenesen (költségvetésben nem beállított) óriási béreltérítésben van.
Milyen intézkedés történt ezen pénzek visszafizetésére ?.
11; Nem derült ki, hogy a testület a város munkanélküli helyzetét milyen konkrét módon kívánja kezelni?
Mikor kívánják a parlamentben elfogadott, a testület által jóváhagyott szociális törvényeket maradéktalanul végrehajtani?
12; A testület nem készített valós munkatervet 2011-2014-re a 2011 áprilisban elkészített irományt még jó indulattal sem lehet munkatervnek nevezni?.
13;A város üzemeltetési gazdasági társaságot minden gazdasági megfontolás nélkül ujjra létrehozták, a létrehozását, vajon mi indokolta? Ez vajon hány száz milliójába került a városnak?
Mi indokolja a gazdasági társaság felügyelő bizottságának, és elnökének H, Pálnak (Békés csabai nyugdíjas) az irreális fizetését, költség térítését és egyéb + juttatásokat??.
14; Miután a kormány 2014 tavaszán az Önkormányzat teljes adósságát átvállalta. Mi indokolta a város újbóli eladósítását?
15;Mi indokolta a testület (2010-hez képest) nagyarányú fizetés (tiszteletdíj) növelését?
Mi indokolja a két fizetett alpolgármester alkalmazását?
16;Mi indokolta hogy egy luxus kategóriájú (egyáltalán bármilyen) gépkocsi vásárlását, főleg olyan pazarló és felelőtlen konstrukcióban amikor a napi ár háromszorosát kell érte fizetni?
17; Mi indokolta hogy a három jegyzői munkakörre pályázó közül a legalacsonyabb képzettségű, tudású a jegyzői munkában gyakorlattal nem rendelkező személy lett kinevezve. (az előző jegyző fizetése+ 120 ezer.ért.)
18; Mi indokolta hogy az önkormányzat használt Opel gépkocsit 600-ezer helyett, 350-ezerért lett eladva JEGYZŐ hozzátartozójának?
19;Egyáltalában 2014-es választásokra költségvetést összhangba hozzák e a kiadás oldalát a bevételi oldallal?
20;A választálsí programban ígérve volt hogy szakítanak a régi fajta gondolkodással. Nem tudom ami most zajlik a városban, vajon ez az újfajta gondolkodás?
21;Azt ígérték 2010-ben hogy megvalósítják a szolgáltató típusú önkormányzat: Konkrétan az a napjainkban hogyan jelenik meg?
22;Egyáltalán 2010-2014-közt milyen konkrét pozitív intézkedés történt ami + bevételt eredményezett? 23;2010-ben a választási szóró lapon az állt hogy a testület addig nem vesz fel fizetést míg a pénzügyi gondok fennállnak. A pénzügyi gondok azóta soha nem látott méreteket öltött.
24;Az állam 2014 júliusában egy újabb 18 milliós mentőövet dobott Mezőkovácsházának, hogy a dolgozók egyáltalán kopjanak fizetést A fizetések, és egyéb juttatások pedig soha nem látott magasságba szöktek, a felügyelő bizottság illetményekkel együtt.
25;Nem hoztak semmi féle valós alternatív lehetőségek amelyek csökkentik, a város működési költségét. Mert eddig csak növekedést tapasztaltunk.
26; Hol vannak ezek a megvalósítható konkrét tervek és a megvalósítósához szükséges forrás?
27;Miért nem indította meg a vezetés a 151 250 000 Forintért elkésztetett tanulmány kivitelezését? (Vagy ez csak egy pénzlenyúlási módszer volt ) ;
28;A vállalkozók milyen területre lettek bevonva? Konkrétan melyek ezek a szóba jöhető vállalkozók?
29;Sajnos a 2010 Októberi választásoknál olyan polgárok kerültek a város vezetésében akiket a kistérség polgármesterei nem tartottak alkalmasnak a Kistérség irányítására. Sőt még a fenntartására sem volt képességük. Ezért egyöntetű igen szavazattal Varga Gusztáv javaslatára átadták Medgyesegyházának a kistérség vezető szerepét.
Az eltelt ciklus még számtalan kérdéseket vet fel a Jelölteknek és a testületi tagoknak ezekre a kérdésekre kellene megválaszolni. Nem a lakosságot újabb hazugságokkal megtéveszteni.

nagyistvan

Hozzászólások száma : 15
Join date : 2011. Jul. 24.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Önkormányzati választási kampány rovat 2014.

Témanyitás  maczkaijozsef1 on Csüt. Aug. 14, 2014 8:46 pm

2014 Önkormányzati választási kampány. . Vajon miről is szól? Barátságról, haragról, gyűlöletről, szimpátiáról, un szimpátiáról, és egyéb érzelmi kérdésekről. Esetleg a pártok helybeli kisstílű megjelenítői közti rivalizálásról?
De érdemi (alkalmassági) kérdésekről eddig sok szó nem esett..
Ezen elgondolkodva a 2014-es önkormányzati jelöltek többségével elbeszélgettem hogy vajon Ők mit is akar?
A helyzet megdöbbentő. Igazából azt sem tudják hogy mit is vállalnak.
De a regnáló képviselők a legalapvetőbb kitételeknek sem feleltek meg az eddigi munkájuk során.
Nem véletlen az a KÁOSZ ami a város vezetésében van.
Egyedül Bakos István Géza tudta hogy mi is a képviselőkkel szembeni minimális elvárás.
Ő ezt az előző ciklusokban is komolyan vette.
Igaz hogy a tolvajokkal sikkasztókkal és egyéb törvénysértőkkel komoly harcot kellett megvívni.
A testületi tagok és jelöltek a fennálló Önkormányzatokról szóló törvényt el sem olvasták. Magyarország Alaptörvényét kezükbe sem vették. Tehát egy igazi kamikazék. Legtöbbjének valószínű a szeme előtt a megszerezhető zsákmány lebeg.
A 2011. évi CLXXXIX Önkormányzati törvényről még nem is halottak.
Az önkormányzati vezetők által kötelező eskü szövegét nem ismeri.
Tehát azt sem tudja mire vállalkozik, csak nyomják az üres lózugokat, fényképkezednek, zaklatják a lakosságot. Valójában önvizsgálatot sem tudnak, de nem is akarnak tartani.
Vajon Ő eleget tud, vagy akar tenni a majdan megkapott tisztségének?
Ezért én most közzé teszem az eskü szövegét, hogy mindnyájan elgondolkozzunk rajta hogy a jelölt vajon alkalmas e a feladatra. Mindenkinek egy szavazata van azt ne pazaroljuk alkalmatlan jelöltekre.

Íme az eskü szövege:

,,Én, (eskütevő neve) becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; tisztségemből eredő feladataimat a település fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem, tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom.

Isten engem úgy segéljen!”

Az említett törvényekben dokumentumokban még utalás sincs pártokra. Nem is értem hogy Mezőkovácsházán miért van jelentősége a párt hűségnek míg az alkalmasság szinte csak lózugokban kerül szóba.

maczkaijozsef1

Hozzászólások száma : 37
Join date : 2014. Jul. 06.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Önkormányzati választási kampány rovat 2014.

Témanyitás  maczkaijozsef1 on Csüt. Aug. 28, 2014 5:15 pm

Teljes zavar keltési kísérlet 2014 október 12-i önkormányzati választási kampányban Mezőkovácsházán, a Magyar közjogi Államhatalmi felosztás értelmezése körül.
Na nem országosan csak itt Mezőkovácsházán, (esetleg a Békés megyei 4-es választó körzet egyes településein) de itt is csak azok körében aki a zavarosban akar halászni.
Nevezetesen az alkalmatlan Fidesz jelöltjei szeretnék a lakosságot megtéveszteni.
Tévedésbe ejteni és választást nyerni.
Megjegyezném hogy ez már egyszer 2010 -ben sikerült proff. dr. TZs-nek és csapatának.
Ők nyertek a város pedig 1990-óta a legnagyobb kárt szenvedte el.

Mindenkit emlékeztetnék a Montesquieu-i állam hatalom felosztásra.
Ami a Magyar államhatalmi berendezkedésben is szigorúan be van tartva.
Ez a következő:
1; Törvényhozói hatalmáig (országgyűlés)
2; A Végrehajtói hatalmáig. (Kormány, kormány hivatalok, önkormányzatok)
3; Birói hatalmáig.
Ezek a hatalmi ágak egymástól függetlenek, minden hatalmi ágnak megvan a szigorú működési rendje.
Az Országgyűlési képviselő a Törvényhozó hatalom ágban van megválasztva.
A polgármester és a testület a végrehajtói hatalmi ágban van megválasztva.
Ezek a hatalmi ágak egymástól függetlenek, egyik a másik jogkörébe (területébe) nem avatkozhat bele.
A költségvetést az országgyűlés szavazza meg.
Annak végrehajtásáért a kormány (végrehajtói hatalmáig) a felelős.
Ahol ezt összekeverik ott az anarchia és diktatúra alakul ki.
Ezért minden településen a legrátermettebb polgárokat kell a település vezetésében választani, nem pedig párt katonákat..
A város működtetéséért a megválasztott testület és a polgármester egyetemlegesen felelős.
A polgármesternek egy szavazata van épp úgy mint bármely testületi tagnak.
Tehát a testület dönt mindenről. A polgármester a testület döntését kell hogy végrehajtsa, képviselje.
A testületi döntések törvényességi felügyeletet első fokon a helyi jegyző végzi.
Ha a polgármester nem az esküjének megfelelően ténykedik akkor a munkáltató, a testület felelősségre vonja (esetleg megvonja tőle a bizalmat és új választást ir ki a jegyző).
Ha a testület úgy érzi hogy az esküben megfogadottakat nem tudja vagy nem meri, nem akarja végrehajtani akkor fel kell, hogy oszlassa magát és a lakosságot felkérni hogy válaszon egy alkalmas a település vezetésére alkalmas testületet, akik az esküben megfogadottaknak eleget tesznek.
Az Országgyűlési képviselő ebbe nem szólhat bele.
Az önkormányzatok törvényes felügyeletét a Megyei közigazgatási hivatal végzi.
A pénzügyi felügyeletet az ÁSZ végzi. Akkor hol van itt az Országgyűlési képviselő felelőssége (kötelessége, feladata)?
A polgármester nem tud, de a város és a saját érdekében nem is akarhat keresztbe tenni az Országgyűlési képviselőnek.
Viszont az Országgyűlési képviselő sem tud, de a város és saját érdekében nem is akarhat keresztbe tenni a testületnek, településnek.
A végső döntést (értékelést) az Országgyűlési képviselő és a testület, polgármester munkájáról a lakosság mondja ki a választásokon.
Hisz végső soron a lakosság látja a jó működés előnyét és a rossz működés hátrányát.
Ha egyik hatalmáig beleszól a másik hatalmáig munkájába abból csak anarchia a felelősség elmaszatolása, áthárítása lehet. Aminek az ország (egyes települések) látják a kárát.
Azonkívül a demokrácia súlyos sérelmet szenved.
Egy jogállami demokratikus működésnél ez nem fordulhat elő.
Az országgyűlési képviselő különböző módon tartja a kapcsolatot a választókkal, a végzett munkájáról beszámol.
A település vezetésének ugyanezt kell tenni.

maczkaijozsef1

Hozzászólások száma : 37
Join date : 2014. Jul. 06.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Önkormányzati választási kampány rovat 2014.

Témanyitás  idegen on Pént. Szept. 12, 2014 2:34 am

A városban a Varga Gusztáv és a Csepreghy Elemér hívei azt hirdetik hogy ami ezen a fórumon megjelenik az nem igaz.
Minek ez a nagy kampány?
Hisz egyszerűbb volna megírni az igazat.
Természetes a dolog akkor válik kényelmetlenné ha az itt megjelenő írások a valóságot tartalmazzák és nincs rá cáfolat.
Igaz hogy cáfolat az mindenre van.
Emlékezzünk a 2014 április utolsó hetében a pm milyen szépen megcáfolta a Maczkai József által közölt tényeket.
Egyszerűen a pm kijelentette hogy nem igazak.
A testület rezzenéstelen arccal végig hallgatta.
Ezzel azonosultak a hazugsággal.
Csakhogy rövid időn belül bebizonyosodott hogy Maczkai József nem írt valótlanságot.
Ez a hír már kevesekhez jutott el.
Ez a két díszes társaság még véletlen sem választja azt a módszert hogy leírják a valós történetet.
Inkább hazudoznak. Lassan a saját hazugságaikban úgy bele gabalyodnak mint a kis macska a cérnás gurigába.
Tisztelt Varga Gusztáv, Csepreghy Elemér, Kokavecz Julianna nem ártana a nagy nyilvánosság előtt bocsánatot kérni a város lakosságától, a 2010-2014-es ciklus károkozásaiért.
Nem pedig azt magyarázni hogy mindenért TZs a hibás.
Mindenki tudja hogy a pm nek egy szavazata van míg a testületnek nyolc.
Ezért minden úgy van ahogy a testület akarja.

idegen

Hozzászólások száma : 57
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Önkormányzati választási kampány rovat 2014.

Témanyitás  hamis61 on Pént. Szept. 19, 2014 7:22 am

Tisztelt Fórumozók !

Mostanában a YouTube – on 4 kisfilm is látható, amelyek az 1994.01.07 -17. között Mezőkovácsházán lezajlott eseményekről szólnak.

Ha a 4 kisfilm megfelelő sorrendben kerül megtekintésre, érdekes történet kerekedik ki.
Igen jól szemlélteti, hogy már akkor, az un. "rendszerváltás" kezdetén egyesek hogyan képzelték el az új "demokráciát".
Önmagukat automatikusan kijelölték "igazi" demokratáknak, és a továbbiakban pedig majd ők fogják meghatározni, hogy milyen legyen az új, - nekik megfelelő, demokrácia.
Ők fogják meghatározni, hogy kikből lesznek a- nekik megfelelő, "igazi" demokraták, akikkel majd együtt tudnak dolgozni, építeni a (nekik) "szebb" jövőt.
Mindezt úgy, hogy rájuk "természetesen" nem vonatkozik a szó eredeti (görög) jelentése: DÉMOSZ - CRACIA, vagyis a NÉP (a TÖBBSÉG) URALMA (AKARATA).
A demokráciát klasszikusnak hitték. nekik klassz, a többségnek kusss !!!
Tovább ra is úgy szerettek volna élni, mint addig: ami a tiéd, az az enyém is, ami az enyém, ahhoz neked semmi közöd !!!
Eltelt huszonegynehány esztendő, de ők nem változtak
Hogy anno akkor milyenek is voltak, javaslom, hogy nézzétek meg a kisfilmeket.
Célszerűnek tartanám, hogy a megfelelő sorrendben nézzétek - töltsétek le azokat.
Ugyan a 4 film együtt több mint 2 órás időtartamú, de talán nem lesz haszontalan a megnézése.
Főleg most, a helyi önkormányzati választás előtt.

Tehát jöjjön a javasolt sorrend, a linkekkel:
1., Mi történt Mezőkovácsházán 1991. 01. 07. ~ 17. között ?
http://www.youtube.com/watch?v=1Gcz5HE5Giw
2., Mi történt Mezőkovácsházán 1991. 01. 07. ~ 17. között ?
http://www.youtube.com/watch?v=DLldfNgEYrM
3., Mi történt Mezőkovácsházán 1991. 01. 07. ~ 17. között ?
http://www.youtube.com/watch?v=BClmrvbF8Qc
4., Mi történt Mezőkovácsházán 1991. 01. 07. ~ 17. között ?
http://www.youtube.com/watch?v=yF2mbBbbSNY
Jó filmnézést, eredményes elgondolkodást.

hamis61

Hozzászólások száma : 6
Join date : 2014. Jun. 10.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Az utolsó hétvége.

Témanyitás  maczkaijozsef1 on Csüt. Okt. 09, 2014 8:54 pm

Mondhatom a 2010-2014-es elmúlt ciklust, Mezőkovácsházát a sodródás jellemezte.
2010-után a környező településeken elindult az élet. Itt a Mezőkovácsházi választó körzetben.
Mezőkovácsházán megállt az élet a KÁOSZ lett az úr.
'1990-óta leg ,,gyilkosabb" kampánynak vége felé közeledünk. Az átlagember nem tudja mire vélni ezt az ádáz harcot. Ez már rég nem a városról szól, inkább az elmúlt 2002-2006 és a 2010-2014-es ciklus pénzügyi dolgok, eltakarásáról szól.
Hogy mit is kellene eltakarni ? Két három igen jelentős tétel van aminek a feledés homályába kéne tűnni:
Ilyen a Békés Megyei Rendőrkapitányság által lefolytatott nyomozásról készült határozat a Mezőkovácsházi testületnek : 04000/88/2008/bü. számú okiratban határozatot küldött, 2012. február 03.-án.
Ebben a vitatott végeredmény:533 819 658,-Ft.
Ezek a cselekmények 2002-2006 közt történtek meg. Ezt az Állami Számvevőszék tárta fel.
A jelenlegi testület egyes tagjai ebben érintettek, de miután a testület nem kérte a nyomozás folytatását és a tettesek felelősségre vonását így a regnáló testület a KÖZVAGYON hűtlen kezelés bűncselekmény alapos gyanújába estek.
A másik ilyen komoly ügy a Battonyai Járásbíróságon Dr. Mucsi Hajnalka tanácsvezető bíró által vezetett birói tanács előtt a 3.B/325/2012/38 sz bűnügyben a 2-es tárgyaló teremben.
A vád SIKKASZTÁS, FELBUJTÁS, CSALÁS, HAMIS MAGÁN OKIRAT FELHASZNÁLÁS,
Az ítélethirdetés 2014 május 17-én megtörtént a tetteseket börtön büntetéssel sújtották.
Viszont a testület a mai napig nem kérte az okozott kár megtérítését a 24 millió forintot.
Elmondások szerint Csepreghy Elemér a testületnek azt mondta hogy a békesség kedvéért ne is kérjék.
Ezzel egy újabb közvagyon hűtlen kezelés tényét merítették ki.
Ha csak ez a két dolog volna ez is elég nyomós ok az ádáz küzdelemre.
Ugyanis 5 év kell ezeknek az ügyeknek az elévülésére.
De a 2010-2014-es ciklus történésein is van mit titkolni.
2010-2014-közt 300 millió banki hitelt vettek fel.
Különböző címeken 300 -millió forint normatíva + támogatást kapott a város.
Azonfelül a VÍZMŰ KFT -nek hozni kellett a négy év alatt a minimum 200 milliós + bevételt.
Ez összesen 800 milliós + bevétel.
Sajnos 2014 elejétől újabb nagy arányú hitelt és kifizetetlen számlát halmozott fel a testület.
Vajon hova tűnt ez az Óriási pénz???
Ezért mindegy hogy Varga Gusztáv, Csepreghy Elemér lesz a polgármester csak Bakos István és csapata ne legyen mert az számukra nagy veszélyt tartogat.
Ebből a 2010-2014-es testületekből hiányoznak a gazdaságilag sikeres, KÖZÉLETI polgárok, itt a , sunyiság, megalkuvás, bűnpártolás az erény.
Éppen ezért a városnak Új vezetést kell választani olyat aki a magán életében is, nem egy csődtömeg. Akik a képviselői ESKÜ szellemében képesek dolgozni.
Íme az ESKÜ szövege: ,,Én, (eskütevő neve) becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; tisztségemből eredő feladataimat a település fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem, tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom.

Isten engem úgy segéljen!”

Emlékeztető: „Az a nép, amely szélhámosokat, tolvajokat, hazugokat, árulókat választ meg, az nem áldozat!! Hanem, CINKOS!!” (George Orwell)

maczkaijozsef1

Hozzászólások száma : 37
Join date : 2014. Jul. 06.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Önkormányzati választási kampány rovat 2014.

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.