2014 önkormányzati választások.

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

2014 önkormányzati választások.

Témanyitás  erzsebet on Pént. Jan. 31, 2014 10:18 am

2010 október elején BIG átadta a hivatalt Prof. Dr TZs-nak. Lejárt határidejű számlát nem hagyott maga után a leköszönő testület. Dec. végéig biztosítva volt a működéshez szükséges fedezet. A pénzügyi helyzet tiszta és világos volt. De prof. dr. Turcsán Zsoltnak ezt tökéletesen tudni illett volna 8-éve tagja a város vezetésének, 4-évet alpolgármester 4-évig képviselő  így pontosan tudta hogy milyen feladatot vállalt be. Volt módja pontos képet kapni a város pénzügyi helyzetéről.  Bizony Mezőkovácsházán is már rég feledésbe merült volna azok a ,,otromba" hazugságok, rágalmak, amit a prof. dr. Turcsán Zsolt és hívei terjesztettek 2006-óta folyamatosan napjainkig, Bakos István ex pm-ről és családjáról, ha a város gazdasági helyzete a helyén lenne kezelve.  Hazugságokkal, rágalmakkal, a választók megtévesztésével 2010 október 3-án  prof. dr. Turcsán Zsolt megnyerte a választást. A város pedig óriásit bukott. Most 3,5 év elteltével a választók látják hogy a
ha 3,5-év  elteltével látszana valamilyen pislákoló fény az alagút végén.  Az önkormányzati választásokig 8-hónap van. elgondolkodtam vajon meddig ,,VEGETÁL" ez a LUZER vezetés.
Mesteri megoldás: ha már a testület semmilyen konkrét előre mutató cselekedetről nem tud beszámolni. akkor előveszi a városunkban mások által kivitelezett dolgokat, úgy festik le mintha a város vezetésének bármi köze is lenne hozzá.  Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”
Tisztelt fórumozók ezekért az otromba hazugságért bocsánatkérésre senki ne várjon, mert egy kommunista soha semmiért nem kér bocsánatot. De egyébként is a hazug ember bocsánatkérése nem ér többet mint ,,elhullt paripán a patkó"!   A ,,Függetlenek" azzal kampányoltak, hogy amíg a város nehéz helyzetben van addig nem vesznek fel fizetést, vagy tiszteletdíjat, Sajnos 1990-óta ilyen magas juttatásokat még egyetlenegy testület nem vette a bátorságot hogy megszavazza önmagának.  Tisztelt fórumozók írjátok meg hogy hogyan tovább. Mert Valami Mezőkovácsházán megint nem jól megy.

erzsebet

Hozzászólások száma : 88
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

A hazugságot a legnehezebb beismerni.

Témanyitás  gyorgy on Vas. Feb. 09, 2014 10:23 pm

A faceebookon újra feléledt a hazugság áradat Bakos István és családja ellen. Hiába a hazugságokkal legnehezebb szembenézni. Pedig az lenne a legegyszerűbb ha a dolgoknak hitelesen utána néznénk és bocsánatot kérni a várostól a jól kitalált,de óriási kárt okozó hazugságokért. Mert ugyanis ezekkel a hazugságokkal milliárdos károkat okoztak a hazudozók a városnak. Mint ahogy mondják,: ,,Könnyebb, bárkit becsapni, mint meggyőzni arról hogy becsapták". Ezért felkerestem Bakos István Géza ex polgármestert hogy adjon magyarázatot a facebookon terjesztett mesékre. Bakos István Géza készséggel rendelkezésemre állt az elmondottakat dokumentumokkal alátámasztotta, megkért hogy tegyem közzé az alábbi nyilatkozatát:.

A facebook szerető Reformátuskovácsháziaknak.
Megdöbbenéssel olvasom a postánk és az iskolánk bezárásával kapcsolatos hozzászólásokat.
3 fajta beírás létezik.
Egyik, aki pontos ismeretek tudatával a valóságot írja le.
A másik, aki tájékozatlanságból adódóan valótlanságot ír.
A harmadik, aki szándékosan ferdít, írt hazugságot, csupán azért, hogy valakit lejárasson. Mindegy mibe kerül adott közösségnek.
Mind a három fajta hozzászólással találkozunk ezen az oldalon.

Malya Gergő fiatalember, ebből adódóan nem tehet róla, hogy kevés a jogi és a közéleti ismerete.
Nem tudhatta, hogy az iskola bezárásával kapcsolatosan mi is a valóság.
Szarvas Attila záratta be a felső tagozatot, pedig ekkor még semmilyen oktatási minisztériumi intézkedés, jogszabály nem volt a láthatáron. Sajnos az üres kasszás Önkormányzat átvétele után a Hiller István nevével fémjelzett időszakba hozták meg a jogszabályt, mely bekorlátozta, hogy mi az a minimális létszám, amivel egy osztály működhet. Ha visszaemlékeznek az iskola bezárások éveit éltük. Nem örömükbe záratták be kistelepülések az iskoláikat. Arról viszont sem én sem a képviselő-testület nem tehetett, hogy Reformátuskovácsházán 5 és 10 fős osztályok voltak az alsó tagozatban. Mint írtam üres kasszát és adóság tömeget vettünk át. Hiába akartam megmenteni a Reffi iskolát, nem volt anyagi lehetőség annak finanszírozására. Én is ebbe az iskolába jártam, nekem is vannak szép emlékeim, az összes iskoláim közül a legszebbek.
Sajnos élnek Refkovácsházán olyan emberek, akik minden lehetőséget megragadnak, hogy ártsanak nekem vagy a kijelölt egyénnek. Így történhetett meg, hogy politikai célra használták fel nyomorúságos helyzetünket és próbáltak lejáratni a 2010-es választások előtt. Ezt a hazugságot akkor nem vettem komolyan, hisz úgy gondoltam, hogy annyi beruházást, amit 4 év alatt elindítottunk csak észre vesz a város és ezek a hangok elvesznek. Tévedtem, nem így lett.
Az is jó hangzó vád volt, hogy én és a fiam környezetvédelmi területet vettünk igénybe építkezésünkkor. Sőt ezt sokan megtoldották azzal is, hogy engedély nélkül csináltam és csináltunk mindent. Aki ezt a hazugságot kitalálta legalább bocsánatot kért a nagy nyilvánosság előtt, de úgy látszik a hazugság mélyebben gyökerezik az emberi agyba, mint más információ.

Xiv János a Földhivatalba legyen olyan kedves beballagni és ott megnézheti, hogy hány négyzetméter földterületet kerítettem be, ami nincs a tulajdonomba.

Bohus Feri írod, hogy azokat az embereket vezettem félre, akik beültettek a polgármesteri székbe. Nem gondolod, hogy ezzel az általános meg nem indokolt mondatoddal te vezettél félre embereket és próbáltál hangulatot kelteni? A Refkovácsháziak valóba nagyon sokat segítettek a választáson, de én nem is hagytam cserbe a Refkovácsházi városrészt. Ha emlékszel milyen volt előtte ……….

Aki viszont notorikusan ellenségeskedik az nem más, mint Gyarakiné Hurguly Mária.
Kedves asszonyom tudja Ön, hogy a 2010-es kampány hazugságaikkal (hisz az élet igazolta) mekkora kárt okozott az Önök csapata Mezőkovácsházának és benne Reformátuskovácsházának?
Mi 2.2 milliárd ft-os vagyongyarapodást alapoztunk meg. Még 2013-ban átadott Fáy utcai Szociális bővítést is én nyertem. Tudja Ön, hogy Mezőkovácsháza összes beruházásának 1990 óta több mint 80%-át az én két ciklusom alatt építettük?
Az SZTK-ba most nem jobb érzés bemenni, vagy a bölcsőde nem jó a kisgyermekes szülőknek?
De ott van a strand, a szennyvíz beruházás második legnagyobb ütem. A Kossuth utca és az Arany János utca útépítés, az általános iskola teljes felújítása és berendezése. Az Önkormányzat felújítása.
A Kultúrház felújítása. A park erdő rendbe tétele. A Refkovácsházi hátsó útalap elkészítése, amiről az Önök áldásos tevékenysége miatt lemaradt az aszfalt, és sorolhatnám.
Önök ezt a munkát vették semmibe. A gyűlölködő, fröcsögő hazugságuk elnyomta a tényeket. Még mindig nem fáradt bele, pedig az Önök támogatottja a városnak csak kárt okozott eddig. Elmaradtak a beruházások az 1. sz. óvoda kivételével.
Írja, hogy nevetséges, hogy mi mennyi pénzt hagytunk az Önkormányzat működésére.
Kedves asszonyom a számok makacs tények, és amikor az Önkormányzatot átvesszük, átvételi jegyzőkönyv szerint tesszük, és amikor átadjuk, arról szintén jegyzőkönyv készül. Mire gondolt mikor a „Nevetséges” szót leírta.
Fejezze be a város tájékozatlan embereinek a félrevezetését, további lejáratásomat, hisz ez elég nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás, amit Ön csinál.

Kedves facebokozok Önöktől elnézést kérek, hogy reagáltam többek véleményére. Ezt eddig nem tettem és látható, hogy a hazugság, hogy válik tényé sok ember számára.

Bakos István

gyorgy

Hozzászólások száma : 109
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: 2014 önkormányzati választások.

Témanyitás  Bakos István on Hétf. Feb. 10, 2014 4:44 am

Tisztelt Gyarakiné Hurguly Mária.
Ha nem kezdeményezünk, arra nem lehet reagálni. Ez a gondolat vezérelt akkor, mikor bátorkodtam reagálni egy- két sértő írásra, ami megjelent a Refkovácsházi Iskola honlapján.
Ha Ön nem akart volna valamit, akkor nem ír. Ön hangolni akart, hangulatot kelteni. Mi más célja lehetett volna?
Írja, hogy „kikéri magának a reagálásomat”. Ön” csak a véleményét írja le, amihez joga van”. És hogy „eddig sosem kellett tisztázni magát, és hogy nem lázít”. De oda teszi a végére, hogy
Önt” sok ember tiszteli és add a véleményére”.
Kedves Asszonyom. Önnek nem kell kikérnie semmit. Hogy ha nem ír valótlanságot velem kapcsolatosan,- én soha nem zavartam volna. Pontosan azért írtam,- amit az utolsó mondatában Ön is megerősít,- hogy a környezetében véleményformáló. Olyan véleményt, aminek nincs valós alapja, ha közzéteszünk, - ezzel megtévesztve félrevezetünk másokat, - már nem lehet véleményként kezelni.
Ezt mifelénk hazugság terjesztésnek nevezik.
Ráadásul egy ilyen három és fél év után, amit Önök álmodtak meg a Kovácsházi embereknek. Tudja bennem nincs harag, - és a gyűlöletnek egy szikrája sem. Az bánt, hogy hazugságokkal valótlanságokkal buktatott meg egy szűk,- de annál hangosabb társaság,- és ugyanez a társaság már a hatalmat gyakorolva csak odáig jutott el, hogy lenullázza Mezőkovácsházát. (Ha Simonka Országgyűlési Képviselő Úr nem segít, második évben bedobták volna a törölközőt. )
Többen emlékeznek 2010-ben a Roma Közösségi Házba tartott választási gyűlésre, hogy ott kik voltak a fő hangadók. Az általam tisztelt Gyaraki család részérő is elhangzottak olyan kritikák, vélemények, aminek semmi alapja nem volt. Tessék csak visszagondolni. Pajkóék fújták a magukét,(mind a négyen munkához is jutottak), és név szerint tudom, hogy kik voltak a kontrások. Számomra, akkor érthetetlen volt, hogy az Ön férje mire alapozva támadott. Nagyon elégedetlen volt egy pár Ref-kovácsházi család az általam végzett munkával. Konkrétum akkor sem és az óta sincs. Kitalált dolgok és kreált sérelmek. Nem baj, ha nem igaz csak minél többet elhangozzék. Az ál ref-kovácsháziak hergelték a közvéleményt.

Ref-kovácsházán, ha valaki kiállt a postáért, akkor én kiálltam. Ha nem tetszik emlékezni, - tessék megkérdezni, - tüntetést is szerveztünk a posta előtt. De az akkori kormány hagyta, sőt akarta is ezt a változtatást. Éppen úgy akarta, mint az oktatás tönkretételét, az iskolák bezárását és a túlzsúfolt osztályok létrehozását.
Tetszik kérni, hogy írjam le mivel támadta Ön a családomat? A munkagépekről és a munkások megakadályozásáról ír.
Kedves Asszonyom. Én ilyet nem írtam Önnel kapcsolatosan. Amit viszont Ön írt az minimum, rágalmazás, - jóindulattal.
Ha még nem tűnt fel,- Ön három témába is vádol hat mondatába.
Posta bezárás. Nem hagytam pénzt a hivatal működésére és iskolabezárás.
Ennek a három pontnak egy közös hibája van. Egy sem úgy igaz,- ahogy azt sugallni szerette volna.

Tisztelettel:

Bakos István

Bakos István

Hozzászólások száma : 41
Join date : 2012. Jan. 02.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

A jó döntéshez fontos a hiteles tájékoztatás!

Témanyitás  erzsebet on Szer. Ápr. 09, 2014 3:53 am

Ma értettem meg, hogy Bakos István miért áldozott pénzt arra, hogy szórólapon tájékoztassa a város lakosságát a polgármester hazug nyilatkozatával szemben.
Nem hittem a szememnek, mikor elolvastam az Új Kovácsháza Szerkesztőség által kiadott szóróanyagot.
Az Újság hátsó oldalán lévő KR. monogram alatt íródott cikkbe, két nyilatkozó is a város nehéz gazdasági helyzetéről beszél. Teszi ezt úgy, hogy ha valaki a polgármester nyilatkozatát ismeri csupán, azt az érzést erősíti az emberekbe, hogy ez a Bakos tényleg rossz állapotot hagyhatott hátra Mezőkovácsházán. A valóság pedig egészen más.  Sokkal jobb állapotot hagyott hátra  prof. dr. Turcsának,  Mint ahogy Ő kapott 2006-ban dr. Szarvas Attila, proff. dr. Turcsán Zsolt kettőstől: Csak emlékeztetőül:  2006 októberében az önkormányzatnak 587 530 176 forint banki adóssága és 200 000 000 milliós kötelezettsége (kifizetetlen számlája) volt. Ez összesen 787 530 176 forint.  2006-2010-közt ez az adósság 143 731 655 Ft lett csökkentve Úgy hogy közben az önkorményzat 2006-2010-közt 3,5 millió + forrást kapott. Ennek ellenére 2006-2010-közt a város vagyona 2,2 milliárddal gyarapodott.
Bakos István a 2010. októberi választások előtt, előrehaladott tárgyalásokat folytatott a 2010-2014 ciklusra vonatkozóan. Több pályázat megvalósítása volt részletekbe áttárgyalva 2,5 milliárd forintértékbe.
Én hiszek Bakos Istvánnak. Ő két polgármestersége alatt bizonyított.
A jelenlegi polgármester a félrevezetésbe és a város kizsigerelésébe bizonyított.
Csak emlékeztetném a lakosságot, hogy sokan nem akarták elhinni pár éve, amit Bakos mondott a Szarvas Attila viselt dolgairól, mindaddig, míg  Szarvas börtönbe nem került. Persze most is vannak, akik a vérüket hullatnák ezért a két emberért, mert bizonyára nekik jól jött a város meglopása.
Akkor mikor kerülhetett olyan nehéz helyzetbe a város, amiről a két nyilatkozó beszél?
A Bakos által 2014 márciusában kiszórt szóróanyagot le ellenőriztem és  megfelel a valóságnak.
 2002-2006 között a Szarvas- Turcsán időbe került először nehéz helyzetbe a város.
Költötték szórták a pénzt testületi döntés nélkül, törvénytelenül. Erről tanúskodik a 2006-os ÁSZ jelentés és a B.Csabai 04000/88/bü. 2012 február 3-án kelt rendőrségi határozat.
Turcsán Zsolt polgármester  a legutóbbi testületi ülésen válaszolt a szóróanyagra. Ezt a felvételt többen megosztották a facebookon.  Turcsán egyéniségéből fakadó nagy arcú, lekezelő és hazug nyilatkozatot tett. Mindjárt az elején mikor azt próbálta gunyorosan bizonyítani, hogy Bakos István is 2002-2006-közt alpolgármester volt. A testület tagjai sem szóltak, hogy Bakost kreált összeférhetetlenség miatt felállította a Szarvas vezérelte testület és nem tudta betölteni posztját, egészen a ciklus végéig. A többi Turcsáni reakció is hasonló hazug értékű volt.
Az viszont igaz, hogy Simonka György mentette meg a csődtől Mezőkovácsházát.
Mi miatt kellett a mentő akció?
A város gazdálkodásához nem elég az állami támogatás. Ez tény. Azért vannak saját bevételek és pályázatok, hogy előteremtődjön a pénz a működéshez. Ha hátrányos a település helyzete a hátrányos helyzetre tekintettel kaphat pénzt a város.
Simonka Györgyre nem lehet panasz. Annyi pénzt, amit Ő juttatott a városnak 2010 október után, Bizony1990 óta összesen nem kapott a város ennyi + forrást.
Bár a polgármester mást mond.
Az idejuttatott pénz,-különböző címeken 300 millió forint körüli.
A pénzhez jutás következő formája a további hitel felvétel.  
Költségvetési számokból derült ki, hogy  300 millió körüli összeggel nőtt a város adósság állománya./.
Az állam átvállalta a város összes adósságát./
Ezen kívül, szerény számításunk szerint a vízműnek is kellet volna hozni 200 milliós nyereséget.
Ha csak ezt a három számot adom össze, az nem kevesebb mint 800 millió + forrás.
Ennek ellenére  2014 március 1-re újabb 86 millió kifizetetlen számlák szaporodott össze.
 Ezt nem pénzszűkének hívják hanem felelőtlen, hozzá nem értő  gazdálkodásnak  neveznek.
A polgármesternek nem volt bátorsága beismerni (elmondani az Ő öszödi beszédét)  az óriási kudarcot, inkább menekülőre fogta.
Ezért merült fel  a kérdés, hol van itt a pénzszűke?  
Vajon hova folyt el ez az iszonyatos pénzmenyiség?
Mivel a polgármester (testület) semmit nem fejlesztett a városon, nem kellett önerőt sem fizetni a pályázathoz, nincs plusz költség sem?
Kedves felelőtlenül vagy tudatlanul nyilatkozók, remélem, értitek a gondomat?
Ha nyilatkozok, akkor mindenki számára egyértelműsítem a dolgot.
Én inkább azt kérdezném és egyre türelmetlenebbül, hogy hol a város pénze?
A KFT,- a szándékosan hibás döntések,- a csókosok munkahelyei, tanulmányok, szakértői díjak , költségtérítések, jutalmak, stb.   Mennyit vittek eddig az adófizetők zsebéből?
A jelenlegi szerkezet csak az adósságot szaporítja.
Ezt csak a testület nem akarja látni.
Talán jobb lenne, hozzáértő emberek kezébe adni az irányítást, mielőtt visszafordíthatatlanul elsüllyed a város.

erzsebet

Hozzászólások száma : 88
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Jelölt állítás, vagy valami más?

Témanyitás  erzsebet on Hétf. Jún. 02, 2014 4:41 am

Tisztelt választó polgárok. A Mezőkovácsházi Fidesz és Simonka György  jelöltje Varga Gusztáv.
A  Fidesz súlytalan, a város szavazói előtt hiteltelen tagjai  kezdik járni a várost, meg kell védeni a jelöltjüket.  
Vajon kitől. Nem a várost kéne inkább megmenteni egy újabb alkalmatlan személytől?
A baj  van mert Mezőkovácsházán csak egy súlytalan, hiteltelen  kissesség jelölte Varga Gusztávot.
Akkor pedig biztos a kudarc. Sajnos én még Varga Gusztáv  írásaival nem találkoztam ahol bemutatta volna  a közéletben eltöltött 14-éves tevékenységét. Ami feljogosítaná a polgármesterségre. Pontosan vázolná  hogy miért lenne jó polgármesternek. 2010-ben láthattuk milyen tragédia következett abból hogy egy 8-évet közéletben lévő ám súlytalan polgárt választottak a polgárok polgármesternek. Sajnos Varga Gusztáv erről a 2010-2014-es ciklus súlyos bűncselekmény gyanús ügyeiről nem tájékoztatta a lakosságot.  Az 2002-2006-közt elkövetett bűncselekmények 04000/88/2008/bü. számú  rendőrségi nyomozati anyagról sem tájékoztatta a lakosságot. Éppúgy mint a   Békéscsabai Városi Ügyészség B,1233/2008-28/ll. szám-on lefojtatott nyomozásról, majd vádemelésről a Békéscsabai Városi valamint a Battonyai Járásbíróságon lefolytatott bűncselekményekben bírósági ítéletekről.  Sorolhatnám a többi közéleti visszásságokról sem tett tájékoztatást a lakosság felé sem a hivatalos szervek felé a képviselői esküjének megfelelően.
Az önkormányzati választások nem a pártokról szolnak, hanem a hiteles személyekről.
Nem is értem hogy Simonka György miért avatkozik bele a  Mezőkovácsházi konkrét jelölésbe.
Hisz Simonka György a Törvényhozói Hatalmi-ágba lett beválasztva,
akkor miért gondolja hogy neki kéne jelölni a Mezőkovácsházi Végrehajtó hatalmi-ágba a vezetőt (polgármestert)
Csak emlékeztetnék mindenkit a Montesquieu-i állam hatalmi felosztásra,
ahol az állam hatalom három önálló egymástól független hatalmi ágra van felosztva.
Úgymint:1; Törvényhozói Hatalmi ág (parlament)
2; Végrehajtói Hatalmi ág (Kormány és Önkormányzatok.)
3;Bírói Hatalmi ág.
Ezek a hatalmi ágak függetlenek.
Ezt csak diktatúrába fedik egymást.
Mi Mezőkovácsháziak pedig demokráciát akarunk, és nem áldemokráciát ami a következő:
,, Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit a tájékozatlan polgárok szabadságnak hisznek. Nem ismerik fel, hogy a mindenkori jelölőé a hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni. Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg minden olyan kulcsszerepet, akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik".
Ezért ezt a Montesquieu-i hatalomfelosztást illik tiszteletben tartani.
Minden település joga a jelölt, jelöltek állítása. Sajnos ez a demokratikus elv sérülni látszik Mezőkovácsházán. Ebből pedig később komoly gondok lehetnek.
Csak emlékeztetnék minden polgárt a következő pártkatonákra:
1990 dr, Szarvas Attila. MSZP
1994 Szücs Károly MSZP
1998 Szekeres Lajos  MSZP  
2002 dr. Szarvas Attila MSZP  
2010 prof. dr. Turcsány Zsolt MSZP
Bizony ezekkel a pártkatonákkal jól befürdött Mezőkovácsháza  

1995 és 2006 Bakos István Géza független jobboldali Nemzeti bebeállítottságú.
Ezen évek alatt a Mezőkovácsházi beruházások fejlesztések kb. 90%-lett kivitelezve.
Ezt az időszakot Mezőkovácsházán a rend és a törvényesség idejeként emlegetik.  
Kérek minden közélet iránt érdeklődőt, hogy írja meg hogy mi erről a véleménye, mert én nagy bajt látok.

erzsebet

Hozzászólások száma : 88
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: 2014 önkormányzati választások.

Témanyitás  donkihote on Kedd Jún. 03, 2014 12:11 am

Tisztelt Erzsébet

Olvastam az írásodat és érdekes dolgokat feszegetsz benne. De a vitaterembe indított témakörök sok érdekességet tartalmaznak. Mint mezőkovácsházi állampolgár én is figyelem az eseményeket. Beszélek nagyon sok emberrel, és nyitott szemmel is járok. Meggyőződhettem róla, hogy ezen a honlapon írott dolgok sajnos igazak. Amit hibaként tudok felróni, hogy talán nem mindenki számára érthetően van kibontva egy-két téma, így a nem informált olvasó nem biztos, hogy össze tudja kötni a szálakat. Itt pedig összefügg minden, mindennel.
Erzsébet. Mindjárt a bevezetődbe írod, hogy Simonka György jelöltje Varga Gusztáv és hogy a Fidesz súlytalan tagjai járják a várost, hogy jelöltjüket megvédjék. Te is felteszed a kérdést, hogy vajon kitől kellene megvédeni? Teljesen igazad van, mikor megállapítod, hogy a várost az alkalmatlan személyektől kell megvédeni, amihez én annyit teszek hozzá, hogy attól a manipulációtól, ami ezt az egész helyhatósági választást már előre körül lengi. Simonka György a facebookon írta, hogy melyik településen kit jelölt polgármesternek. Elég szomorú, hogy a törvényhozásba beválasztott Országgyűlési Képviselő teljesen rá akar települni a választó körzet önkormányzataira és mindenütt megmondani, hogy kik azok az emberek, akik Ő szerinte alkalmasak polgármesternek és hivatali dolgozóknak.
Teljesen igaz Montesquieu-i mondás idézeted, hogy ez a törekvés totál diktatúrához vezet.
A Képviselő Úr, (aki hála a választókerület lakosságának igen nagy arányba nyert) áttanulmányozhatná a képviselői jogállásra vonatkozó rendelkezést. Sehol nincs megemlítve a képviselői feladatok között, hogy a végrehajtó hatalom irányítása, szervezése, képviselői feladat lenne.
Pár szót a jelölt állításról.
Mezőkovácsháza esetében a nemzeti oldalról két embert egymással szembe indítani akkor szabadna, ha mindösszesen két jelölt indulna a polgármesteri székért. De Mezőkovácsháza mindig több jelöltet indít, így már előfordult, ha jól emlékszem 2002-ben, hogy a harmadik ember Szarvas Attila lett a befutó.
Engem nem döbbentett meg, hogy Bakos is indul a polgármesteri székért, hisz Ő már két ciklusba bebizonyította, hogy alkalmas erre a posztra, most pedig nagyon sokan várják a visszatérését.
Hallottam, hogy a Kisgazdák őt jelölték. És elfogadta a jelöltséget. Furcsa verseny bontakozik ki és attól félek, ha a város lakossága nem figyel, Ők lesznek a vesztesek. Amit nem értek, hogy kinek az érdeke, hogy Bakos és Varga Gusztáv egymás ellen harcoljanak.
A választási kampány, sajnos még ekkora településen is manipulációval és hazugságokkal tűzdelt.
Emlékezzen vissza mindenki a 4 évvel ezelőtti kampányra. Mivel riogatták és vezették félre a város lakosságát? Azóta bebizonyosodott, hogy az összes állítás, amivel a lakosságot félrevezették, hazugság volt, de olyan jól hangzott. Valójába a város itta meg a rossz döntés levét.
Jó lenne, ha ezen a honlapon megszólalnának az érintettek is és ne a manipulálok a félrebeszélők az érdekemberek hangja jusson el a választó polgárhoz.
A 4 évvel ezelőtti sztár csapat csúfos bukást kénytelen elkönyvelni. Bár halottam olyan önmosdató megállapítást is, hogy nagyon jó három és fél évet zártak. A kérdés csupán annyi, hogy Ők a vagy a város? Én az elsőre szavazok.
Említettem, hogy jó lenne, ha az érintettek megszólalnának. Itt a honlapon olvasom valamelyik hozzászólásba, hogy Bakos 90 óta eltelt időben a beruházások 90%-át valósította meg. Én is fel tudnák sorolni jó párat, de jó lenne, ha az Ő tollából olvashatnánk, hogy mik voltak ezek.
Amit megcsinált valaki ne szégyellje leírni. Kampány következik, nem számíthat dicsekvésnek.
Szeretnék találkozni városra szabott reális 4 éves programmal és olyan elgondolásokkal, amik ezt az elhanyagolt, elfelejtett Mezőkovácsházát ismételten a térség központjává teszi.
Aki oda figyel, láthatja, hogy önként átadtuk ezt a lehetőséget Medgyesegyházának.
Lesz tennivalója az új Polgármesternek és kell a kemény karakter a város érdekeinek megvédéséhez.
Írod Erzsébet, hogy nem túl sokan harcoltak a törvénytelenségek felszámolása érdekében és ezt még kevesebben vállalták írásba közzé tenni. Ezek tények. De bármennyire nehéz is volt az igazát felszínre hozni Bakosnak és Maczkainak a végén mégis bebizonyosodott a Battonyai Bíróságon, hogy igazat beszéltek.


donkihote

Hozzászólások száma : 107
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Teljes zavar az önkormányzatok vezetése jelölése körül.

Témanyitás  donkihote on Csüt. Jún. 12, 2014 9:44 am

Az Országgyűlési képviselő a Törvényhozó hatalom ágban van  megválasztva.
A polgármester és a testület a végrehajtói hatalmiságban van.
A városért a megválasztott testület és a polgármester egyetemlegesen felelős.
A polgármesternek egy szavazata van épp úgy mint bármely testületi tagnak. Tehát a testület dönt mindenről a polgármester a testület döntését kell hogy képviselje.  A testületi döntések törvényességi felügyeletet első fokon a jegyző végzi. Ha a polgármester nem az esküjének megfelelően ténykedik akkor a munkáltató, a testület felelősségre vonja. Az Országgyűlési képviselő   ebbe nem szólhat bele.
Az önkormányzatok törvényes felügyeletét a Megyei közigazgatási hivatal végzi.
A pénzügyi felügyeletet az ÁSZ végzi.
Akkor hol van itt az Országgyűlési képviselő felelőssége (kötelessége)?
A polgármester nem tud, de a város érdekében nem is akarhat keresztbe tenni az Országgyűlési képviselőnek. Viszont az Országgyűlési képviselő  sem tud, de a város érdekében nem is akarhat keresztbe tenni a testületnek.
A végső döntést az Országgyűlési képviselő és a testület,  polgármester  munkájáról a lakosság mondja ki a választásokon.  Hisz végső soron a lakosság látja a jó működés előnyét és a rossz működés hátrányát
Erre szokták azt mondani hogy a suszter maradjon a kaptafánál. Mert ha egyik hatalmáig beleszól a másik hatalmáig munkájába beleavatkozik abból csak anarchia a felelősség elmaszatolása, áthárítása lehet.
Azonkívül a demokrácia súlyos sérelmet szenved.  
Egy jogállami működésnél ez nem fordulhat elő.  
Az országgyűlési képviselő különböző módon tartja a kapcsolatot a választókkal, a végzett munkájáról beszámol. A település vezetésének ugyanezt kell tenni.

donkihote

Hozzászólások száma : 107
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

1990 dr, Szarvas Attila. MSZP. Csak pár hétig tudta "áldásos" tevékenységét kifejteni, mert az akkori képvselők 2/3-a felállította, mivel akadt valaki, aki merte kezdeményezni. A hívei '91. január 8.-án "spontán" tüntetést rendeztek.

Témanyitás  hamis61 on Kedd Jún. 17, 2014 8:45 pm

erzsebet írta:Tisztelt választó polgárok. A Mezőkovácsházi Fidesz és Simonka György  jelöltje Varga Gusztáv.
A  Fidesz súlytalan, a város szavazói előtt hiteltelen tagjai  kezdik járni a várost, meg kell védeni a jelöltjüket.  
Vajon kitől. Nem a várost kéne inkább megmenteni egy újabb alkalmatlan személytől?
A baj  van mert Mezőkovácsházán csak egy súlytalan, hiteltelen  kissesség jelölte Varga Gusztávot.
Akkor pedig biztos a kudarc. Sajnos én még Varga Gusztáv  írásaival nem találkoztam ahol bemutatta volna  a közéletben eltöltött 14-éves tevékenységét. Ami feljogosítaná a polgármesterségre. Pontosan vázolná  hogy miért lenne jó polgármesternek. 2010-ben láthattuk milyen tragédia következett abból hogy egy 8-évet közéletben lévő ám súlytalan polgárt választottak a polgárok polgármesternek. Sajnos Varga Gusztáv erről a 2010-2014-es ciklus súlyos bűncselekmény gyanús ügyeiről nem tájékoztatta a lakosságot.  Az 2002-2006-közt elkövetett bűncselekmények 04000/88/2008/bü. számú  rendőrségi nyomozati anyagról sem tájékoztatta a lakosságot. Éppúgy mint a   Békéscsabai Városi Ügyészség B,1233/2008-28/ll. szám-on lefojtatott nyomozásról, majd vádemelésről a Békéscsabai Városi valamint a Battonyai Járásbíróságon lefolytatott bűncselekményekben bírósági ítéletekről.  Sorolhatnám a többi közéleti visszásságokról sem tett tájékoztatást a lakosság felé sem a hivatalos szervek felé a képviselői esküjének megfelelően.
Az önkormányzati választások nem a pártokról szolnak, hanem a hiteles személyekről.
Nem is értem hogy Simonka György miért avatkozik bele a  Mezőkovácsházi konkrét jelölésbe.
Hisz Simonka György a Törvényhozói Hatalmi-ágba lett beválasztva,
akkor miért gondolja hogy neki kéne jelölni a Mezőkovácsházi Végrehajtó hatalmi-ágba a vezetőt (polgármestert)
Csak emlékeztetnék mindenkit a Montesquieu-i állam hatalmi felosztásra,
ahol az állam hatalom három önálló egymástól független hatalmi ágra van felosztva.
Úgymint:1; Törvényhozói Hatalmi ág (parlament)
2; Végrehajtói Hatalmi ág (Kormány és Önkormányzatok.)
3;Bírói Hatalmi ág.
Ezek a hatalmi ágak függetlenek.
Ezt csak diktatúrába fedik egymást.
Mi Mezőkovácsháziak pedig demokráciát akarunk, és nem áldemokráciát ami a következő:
,, Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit a tájékozatlan polgárok szabadságnak hisznek. Nem ismerik fel, hogy a mindenkori jelölőé a hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni. Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg minden olyan kulcsszerepet, akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik".
Ezért ezt a Montesquieu-i hatalomfelosztást illik tiszteletben tartani.
Minden település joga a jelölt, jelöltek állítása. Sajnos ez a demokratikus elv sérülni látszik Mezőkovácsházán. Ebből pedig később komoly gondok lehetnek.
Csak emlékeztetnék minden polgárt a következő pártkatonákra:
1990 dr, Szarvas Attila. MSZP
1994 Szücs Károly MSZP
1998 Szekeres Lajos  MSZP  
2002 dr. Szarvas Attila MSZP  
2010 prof. dr. Turcsány Zsolt MSZP
Bizony ezekkel a pártkatonákkal jól befürdött Mezőkovácsháza  

1995 és 2006 Bakos István Géza független jobboldali Nemzeti bebeállítottságú.
Ezen évek alatt a Mezőkovácsházi beruházások fejlesztések kb. 90%-lett kivitelezve.
Ezt az időszakot Mezőkovácsházán a rend és a törvényesség idejeként emlegetik.  
Kérek minden közélet iránt érdeklődőt, hogy írja meg hogy mi erről a véleménye, mert én nagy bajt látok.

hamis61

Hozzászólások száma : 6
Join date : 2014. Jun. 10.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: 2014 önkormányzati választások.

Témanyitás  hamis61 on Szomb. Jún. 21, 2014 9:28 am

Egy kis törtnelmi visszaemlékezés: 1990 dr, Szarvas Attila. MSZP.

Nevezett csak pár hétig tudta "áldásos" tevékenységét kifejteni, mert az akkori képvselők 2/3-a felállította, mivel akadt valaki, aki merte kezdeményezni.
A hívei '91. január 8.-án "spontán" tüntetést rendeztek, majd "blokád" alá vonták a Polgármesteri Hivatal épületét, akadályozva ezzel, -nem a hivatali dolgozók-, hanem a "BŰNÖS" tíz képvielő, köztük a polgármesteri teendők ellátásával megbízottat tevékenységének-feladatának ellátásában.
Kvázi megfélemlítéssel akarták őket döntésük visszavonására kényszeríteni, nem várva meg a felsorolásban szereplő, -3. "független Biróság"- ítéletét.
A tízek kitartottak döntésük mellett, ezért a blokádok voltak kénytelen visszavonulva megvárni az illetéske Bíróság döntését.
Ez február végén jogerősen kimondta, hogy teljesen TÖRVÉNYES volt a tízeknek a döntése, mellyel megszüntették SZ. A. polg. mesteri jogviszonyát.
Ennek következtében az év nyarára új polg.mesteri választást kellett kiírni. Csak POLGÁRMESTER választásra került sor, a korábban megválasztott képviselők, - köztük a "BÜNÖS TÍZ" is -, a helyükön maradtak.
A dolgok már akkor is úgy mentek, mint 2010.-ben, így SZ. A. újra meg lett választva.
Ő azonban úgy akarta folytatni, ahogy néhány hónappal korábban abba kellet hagynia.
Természetes ez már nwm ment úgy. ezért ismét fel lett álítva.
Újabb, de már több évig tartó pereskedés, aminek végén 1996. tavaszán a Legfelsőbb Bíróság jogerős itéletével lett vége.
Ez szerint a testület másodszor is TÖRVÉNYESEN szüntette meg SZ. A. polg. mesteri jogviszonyát.
De úgy látszik, aki egyszer megszokta a hatalom korlátlan, gátlástalan gyakorlását, az mindenre hajlandó annak megtartására.

hamis61

Hozzászólások száma : 6
Join date : 2014. Jun. 10.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Rég volt minek ezzel már foglalkozni?

Témanyitás  donkihote on Szomb. Jún. 21, 2014 9:35 pm

Tisztelt HAMIS 61:  Ez rég volt nem is volna értelme ezzel foglalkozni ha ezeknek a dolgoknak mai napig nem lennének hatással a város életére.  
Sz.A.  Dombiratosról került Mezőkovácsházára. Mielőtt a Járási hivatalt megszüntették volna, A Járási hivatal vezetője dr. F.L intézkedett hogy dr.B.F helyett kerüljön a városi tanács Végrehajtó Bizottság  (VB titkárnak)  állásába Sz.A.. Nem kisebb feladattal lett megbízva, hogy tegye lehetetlené az akkori városi tanácselnök F.J életét és menjen nyugdíjba. A feladatot kitűnően megoldotta F.J. nem csak lehetetlenné vált, hanem bele is halt ebbe a megpróbáltatásba.
Így szabad volt az út a tanácselnöki poszthoz, VB titkárt hozta dr Fekete Lajos magával dr. Sz.Gy -öt.
Sz. A. a jól végzett munkáért tanácselnök helyettes egyben építés vezetői poszttal jutalmazták. A városban az idő szerint nagy építkezések folytak. Ebből jól profitált (látványosan gazdagodott)  Sz. A.
 Persze a pénzből soha nem elég ezért megalakította a METÁLTEX KFT-ét. Ez a gazdasági társaság a lopásra lett kitalálva. Ennek ügyvezető igazgatója Sz.A.  
1990-ben a város megválasztotta polgármesternek. 30 nap volt hogy átadja az   ügyvezetőséget. Ezt nem tette ezért állította   fel a testület Sz.A-át.  
A továbbiakban nagyjából úgy van   ahogy leírtad (hamis 61).  
A METÁLTEX KFT 1994-re fel lett számolva.  
Az önkormányzatra hátramaradt mintegy 50 millió forint adósság amit a az inflációs kulccsal beszorozzuk ami a legcsekélyebb számítás szerint több mint 10-szeresse .  
Így ért el város 1994-es választásig. Ezt a mezőkovácsházi Szarvas hívők politikai eseményként értékelték. Sz.A a híveik szemében mint áldozat maradt meg. 1994-ben  választottak meg a város egy ,,avas szalonna" típusú embert. (mindenre lehet használni de semmire sem jó)
 Egyet azért megtett Ő is megcsapolta az egy évig tartó uralkodása alatt önkormányzat vagyonát.
Amit Szekeres Lajos 1998-2002-közti ex pm tanú vallomása következtében meg is tarthatott.  
Anyagilag Bakos István Géza stabilizálta a várost 1995-1998-ig.  
2002-ben SZ.L. pm null szaldóval adta át az önkormányzatot Sz.A.-ának.  
2002-2006-ig dr, Szarvas pm és proff. dr. Turcsán Zsolt összesen 787 530 176 forint adóssággal fejezték be a dicstelen 4-évet.  
2006-2010-közt ez az adósságot Bakos István vezette testület 143 731 655 Ft lett csökkentve Úgy hogy közben a szoc-lib kormány 20%-al csökkentette (Megszorította) az önkormányzatoknak leosztható normatíváját.
A  Mezőkovácsházi  önkormányzat 2006-2010-közt 3,5 millió + forrást kapott. Ennek ellenére 2006-2010-közt a város vagyona 2,2 milliárddal gyarapodott.
A kistérségi központot  Battonyáról nagy harcok árán visszahozták Mezőkovácsházára.  
2010-ben a választók úgy döntöttek hogy nekik a dt. Szarvas és proff dr.Turcsán Zsolt tipusú város vezetésre van szükség.
Ezét 2010-ben  a jelenlegi testület élén prof. dr. Turcsán Zsolt polgármester és Kokavec Julianna alpolgármester, Varga Gusztáv alpolgármester. Csepregi Elemér a pénzügyi bizottság elnöke és a többi jómadár kezdhette a nagy ,,kalandot".  
Ami a következő volt:2010-2014-közt 300 millióval növelték banki hitelt. 300 -millió forint normatíva feletti + támogatást kapott a város. Azonfelül a VÍZMŰ KFT -nek hozni kellett a négy év alatt a minimum 200 milliós + nettó bevételt. Ez összesen 800 milliós + bevétel. Még az a szerencse hogy az állam az önkormányzat adósságát átvállalta.  
A kistérségi központot önként 9 igen szavazattal átadták Medgyesegyházának.
Vajon hova lett ez az irdatlan nagy pénz ami + ként befolyt 2010-2014-közt a városba?
Sajnos ennek ellenére a Március végi főkönyvi kivonat szerint több mint 86 -milliós kifizetetlen számlát halmoztak fel.
Napjainkra ez a tartozás már felment a 100-millió fölé.
Ezért a városnak Új vezetést kell választani olyat aki a magán életében nem egy csődtömeg (le van adósodva).
Várjuk azoknak a polgároknak az indulását aki végre rendet akar és tud rakni a városban.  
Akik a városért akarnak élni és nem a városból.
A hírek szerint ebből a testületből három polgár is versenybe akar szállni a polgármesterségért úgymint: Varga Gusztáv; Csepreghy Elemér; Kokavecz Julianna.
A testületi tagok többsége is kifelezte az indulási szándékát.
Nem tudom megérteni hol van az ÖNKRITIKA. Remélem a választók ezt a csapatot a történelem szemétdombjára helyezi.  

Emlékeztető: „A nép, amely szélhámosokat, tolvajokat, árulókat választ meg, nem áldozat!! CINKOS!!” (George Orwell)

donkihote

Hozzászólások száma : 107
Join date : 2011. Jul. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: 2014 önkormányzati választások.

Témanyitás  maczkaijozsef1 on Pént. Júl. 25, 2014 10:53 pm

Az önkormányzati választás a célegyenesbe fordult. Nem árt alapvető dolgokat tisztázni. Tudom hogy a HATALOM sokkal kívánatosabb mint a PÉNZ igaz ez a két dolog együttállása még az erős jellemeket is képes rossz útra téríteni.
Simonka György a facebookon írta, hogy melyik településen kit jelölt polgármesternek.
Elég szomorú, hogy a törvényhozásba beválasztott Országgyűlési Képviselő teljesen rá akar települni a választó körzet önkormányzataira.
Mindenütt meg akarja mondani, hogy kik azok az emberek, akik Ő szerinte alkalmasak polgármesternek és hivatali dolgozóknak. (A körzet lakosságát gyámság alá akarja vonni)
Ez már kísértetiesen hasonlít a Pártállami módszerekre.
Az önkormányzati választások nem pártokról, azok hűséges katonáiról, hanem a város vezetésére alkalmas polgárok helyzetbe hozásáról szól.
Magyarországon demokrácia és jogállam van.
A hatalomfelosztás a Montesquieu-i hatalom felosztás alapján működik.
Három hatalmi ág egymás melletti egymástól függetlenül működik.
Úgy mint: 1; Törvényhozói hatalmáig (parlament)
2; Végrehajtói hatalmiig. (kormány és önkormányzatok)
3; Bírói hatalmi-ág.
Ahol ezen hatalmi ágak résztvevői ezt nem tartják be azok hosszútávon a káosz, anarchia, diktatúra, előmozdítói.
Az Országgyűlési képviselők a Törvényhozó hatalom ágban van megválasztva.
A polgármester és a testület a végrehajtói hatalmiságban van.
A polgármesternek egy szavazata van épp úgy mint bármely testületi tagnak.
Tehát a testület dönt mindenről a polgármester a testület döntését kell hogy képviselje (végrehajtsa).
A testületi döntések törvényességi felügyeletet első fokon a jegyző végzi.
Ha a polgármester nem az esküjének megfelelően ténykedik akkor a munkáltató, a testület felelősségre vonja.
Az Országgyűlési képviselő ebbe nem szólhat bele.
Az itt keletkezett jogi vitát a területileg illetékes Bíróságok döntik el.
Az önkormányzatok törvényes felügyeletét a Megyei közigazgatási hivatal végzi.
A pénzügyi felügyeletet az ÁSZ végzi.
Akkor hol van itt az Országgyűlési képviselő felelőssége (kötelessége)?
Ezért nem is értem hogy az Országgyűlési Képviselő Úr valójában mit is akar
A polgármester nem tud, de a város érdekében nem is akarhat keresztbe tenni az Országgyűlési képviselőnek.
Viszont az Országgyűlési képviselő sem tud, de a város és saját érdekében nem is akarhat keresztbe tenni a testületnek.
A végső döntést, az Országgyűlési képviselő, a polgármester, a testület, munkájáról a lakosság mondja ki a választásokon.
Hisz végső soron a lakosság látja a jó működés előnyét és a rossz működés hátrányát.
Ha egyik hatalmáig beleszól a másik hatalmáig munkájába abból csak anarchia a felelősség elmaszatolása, áthárítása lehet.
Az pedig senki számára nem kívánatos. Azonkívül a demokrácia súlyos sérelmet szenved.
Egy jogállami működésnél ez nem fordulhat elő.
Az országgyűlési képviselő különböző módon tartja a kapcsolatot a választókkal, a végzett munkájáról beszámol.
A település vezetésének ugyanezt kell tenni.
A választók pedig ítéletet mondanak hogy ki hogyan dolgozott.
Ettől függ hogy a mandátumukat meghosszabbítják, vagy a politika szemét dombjára helyezik.

maczkaijozsef1

Hozzászólások száma : 40
Join date : 2014. Jul. 06.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: 2014 önkormányzati választások.

Témanyitás  hamis61 on Csüt. Szept. 18, 2014 9:19 pm

Tisztelt Fórumozók !

Mostanában a YouTub -on 4 kisfilm is látható, amelyek az 1994.01.07 -17. között
Mezőkovácsházán lezajlott eseményekről szólnak.

Ha 4 kisfilm megfelelő sorrendben kerül megtekintésre érdekes történet kerekedik ki.
Igen jól szemlélteti, hogy már akkor, az un. "renszerváltás" kezdetén egyesek hogyan képzelték el
az új "demokráciát".
Önmagukat automatikusan kijelölték "igazi" demokratáknak, és a továbbiakban pedig majd ők
fogják meghatározni, hogy milyen legyen az új, - nekik megfelelő -, demokrácia.
Ők fogják meghatározni, hogy kiikből lesznek a - nekik megfelelő -, "igazi" demokraták, akikkel
majd együtt tudnak dolgozni, építeni a - nekik - "szebb" jövőt.
Mindezt úgy, hogy rájuk "természetesen" nem nem vonatkozik a szó eredeti (görög) jelentése:
DÉMOSZ - CRACIA, vagyis a NÉP -a TÖBBSÉG - AKARATA - URALMA.
Eltelt huszonegynehány esztendő, de ők nem változtak
Hogy anno akkor milyenek is voltak, javaslom hogy nézzétek meg a kisfilmeket.
Célszerűnek tartanám, hogy a megfelelő sorrendben nézzétek - töltsétek le.
Ugyan a 4 film együtt több mint 2 órás időtartamú, de talán nem lesz haszontaln a megnézése.
Főleg most, a helyi önkormányati választás előtt.

Tehát jöjjön a javasolt sorrend, a linkekkel:

1., Mi történt Mezőkovácsházán 1991. 01. 07. ~ 17. között ?
http://www.youtube.com/watch?v=1Gcz5HE5Giw

2., Mi történt Mezőkovácsházán 1991. 01. 07. ~ 17. között ?
http://www.youtube.com/watch?v=DLldfNgEYrM

3., Mi történt Mezőkovácsházán 1991. 01. 07. ~ 17. között ?
http://www.youtube.com/watch?v=BClmrvbF8Qc

4., Mi történt Mezőkovácsházán 1991. 01. 07. ~ 17. között ?
http://www.youtube.com/watch?v=yF2mbBbbSNY

Jó filmnézést, ereményes elgondolkodást.

hamis61

Hozzászólások száma : 6
Join date : 2014. Jun. 10.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: 2014 önkormányzati választások.

Témanyitás  maczkaijozsef1 on Pént. Okt. 03, 2014 1:52 am

A választások idején sokan gondolkodnak azon is, hogy mi a jobb a közösségnek, ha kormánypárti, vagy ha nem kormánypárti polgármestert, képviselőket választ?
A tehetségtelen a város vezetésére alkalmatlan „kormánypárti” jelöltek ezt a kérdést tudatosan előnyükre próbálják felhasználni, ezért gyakran hangoztatják, hogy „kormánypártiakat kell választani, mert csak akkor jönnek a pályázati források, támogatások.” Ezzel bizony határozottan ellent mondanak a kormány törekvéseinek. Valóban így működik?

Akik ismerik a pályázati források és támogatások útját, egyértelműen kimondják, hogy: NEM!

Közismert, hogy jelenleg a hazai fejlesztési források 96 %-a EU forrás. Az EU források felhasználásának terveit Brüsszelben hagyják jóvá, és így minden az EU szabályai szerint történik, azt szigorúan ellenőrzik is, így kizárt olyan döntéseket hozni, amely a nem kormánypárti településeket hátrányosan érinti!

Több város, is egyértelműen bizonyítja, hogy a polgármester vagy az országgyűlési képviselő pártállása nem befolyásolja a döntéseket, többek között azért sem, mert egy-egy projekt előkészítése, majd megvalósítása több évet is igénybe vehet.

Mondhatnék erre konkrét Mezőkovácsházi példát is: A 2010. október előtt működő polgármester, Nem volt egyáltalán ,,baloldali" mégis 1990-óta a legtöbb pályázatot nyerte annak ellenére hogy a norma szerinti támogatás felett 3,5 milliós + támogatást kapott. A nyert pályázatok értéke több mint 2,2 milliárdot tett ki. 2010-utáni testülethez az alapnormán felül mintegy 800 millió forint folyt be. A város nem fejlődött hanem lepusztult. Ezt az óriási különbséget ne a párt hova tartozásba keressük hanem a város vezetésének a rátermettségében.

Nem is értem Csepreghy Elemér és Varga Gusztáv, ígéret halmazát hogy 2014 október 12-e után Ők Megvilágosulnak) tudni fogják a várost irányítani a város pénzeivel gazdálkodni. Hisz 2010 után ott voltak az első sorban és pont az ellenkezőjét bizonyították. Ezért senki ne üljön fel ezeknek az üres lózugoknak. 2014 október 12-én szavazzanak Bakos István Gézára és csapatára hisz Ők már bizonyítottak.

maczkaijozsef1

Hozzászólások száma : 40
Join date : 2014. Jul. 06.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: 2014 önkormányzati választások.

Témanyitás  Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.